Igari Léna

Az ukrán gazdaság már régóta van nagyon nehéz helyzetben, a keleti határainál zajló háború pedig egyenesen katasztrofális körülményeket eredményezett az ott élő lakosság és az ukrán katonaság számára egyaránt. Ugyanakkor, mivel az államra kevésbé támaszkodhatnak, az önkéntes segítők száma és szerepe is megnőtt: egyházak, civil szervezetek, ismert személyiségek kezdenek önkéntes munkába, és a legeredményesebbek közülük tanácsadói meghívást is kaptak az új kormányzat részéről. A civil segítség nélkülözhetetlen szerepet kapott a humanitárius katasztrófa elkerülésében.

A brisbane-i G20 találkozó legtöbbet idézett mondata kétségkívül Vlagyimir Putyin szájából hangzott el. Amikor Steven Harper kanadai miniszterelnök felszólította az orosz elnököt, hogy hívja vissza csapatait Ukrajnából, a válasz egyesek szerint akár megnyugtató is lehetett: „Sajnos nem tudjuk megtenni, mert nem vagyunk ott.” Aki viszont ismeri az elnök kettős beszédét, egyértelműen érti: nem azt akarta közölni, hogy nincsenek orosz csapatok Ukrajnában, hanem azt, hogy ahol vannak, az nem Ukrajna.

Míg a minszki megállapodás után úgy tűnt, hogy az orosz fél kihátrál a kelet-ukrajnai konfliktusból, az utóbbi hetekben ismét komoly csapatmozgásokat észlelnek a Donyecki Népköztársaság területén – az EBESZ- megfigyelők szerint orosz haderőét. Az előzetes vára­kozásokkal szemben az oroszok valószínűleg nem hagyják, hogy télen az ukrán hadsereg magához térjen az ősz során elszenvedett veszte­ségeiből, hanem fokozzák az eddigi „hibrid”, hadüzenet nélküli háborújukat nyugati szomszédjuk ellen.

Hivatalosan egyedül Dél-Oszétia ismerte el a hét végén megtartott választások eredményét az ukrajnai szakadár régiókban. Ugyanakkor a Kreml a tőle megszokott kettős beszédet folytatja: ha úgy tetszik, elismeri a válasz­tásokat, ha azonban érdekei úgy kívánják, csak „tiszteletben tartja az önrendelkezésre való jogot”. A kijevi vezetés viszont a minszki megállapodás megsértésének minősítette a „pszeudoválasztásokat”.

Mintegy ötezer menedékkérőt regisztrált a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az elmúlt fél évben. Libanonban naponta (!) kétszer ennyien regisztráltatják magukat. Az ország képtelen megbirkózni a mintegy másfél millió menekülttel, akik a szír polgárháború és az iraki népirtás elől érkeznek a négy és fél milliós lakosságú Libanonba – ezen felül félmillióan nem is jelentkeztek a hatóságoknál. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője az egyházuk által fenntartott iskolák igazgatóival és önkéntesekkel Zahlé városban látogatta meg a helyi baptista közösség által működtetett True Wine Schoolt, ahol 280 szír gyerek kapott lehetőséget tanulásra, miközben mintegy 320 ezer társuk semmilyen szervezett oktatásban nem részesül.

A független ukrán állam története legnehezebb időszakának parlamenti választására fog sor kerülni október 26-án. A közvélemény-kutatásokat vezető tömörülés, a jelenlegi elnök jobbközép pártszövetsége „Élj új életet!” jeligével kívánja megnyerni a választásokat, ennek jegyében olyan átvilágítási és korrupcióellenes törvényeket fogadtak el, amelyekkel, ha betartják, valóban új élet kezdődhet Ukrajnában. A kérdés csak az, hogy a szándékot a megvalósítás tudja-e követni.

Tovább mélyül a nagy Oroszország kovácsolta frigy az Eurázsai Uniót alkotó három állam – Oroszország, Kazahsztán és Belorusszia – között a közös gazdasági térség létrehozásáról szóló dokumentum parlamenti ratifikációja után. Január elsejétől a korábban is vámuniót alkotó országok között korlátlanul áramolhatnak a termékek és szolgáltatások, munkanyelvük pedig az orosz lesz. A Szovjetunió 2.0 viszont még távol van.

Putyin dzsúdópartnerének lenni jó. Nemcsak azért, mert kevés ember fektetheti két vállra az orosz elnököt, hanem azért is, mert az egész orosz törvényhozás vigyáz az ember vagyonára. A duma illetékes bizottsága első olvasatban elfogadta a szankciókkal sújtott állampolgárok kárpótlására vonatkozó törvényjavaslatot. A Rotenberg-törvény rendelkezése alapján tehát Putyin kedvenc oligarchája és edzőtársa mind az öt – Olaszországban lefoglalt – villája után kárpótlást kaphat az orosz büdzséből.

„Ki lenne az, aki azok után, amit az országunk átélt, bezárná a kapukat Európa felé? Az integrációs paktum aláírása és ratifikációja csak Ukrajna első lépése az előtte álló nagy úton Európa felé.” Ezek voltak Olekszandr Turcsinov házelnök szavai az ukrán szempontból történelmi jelentőségű dokumentum szeptember 16-ai aláírása után. A házelnöknek igaza van: a neheze csak ezután jön az ország számára.

Szerda reggel kaptam az sms-t, hogy megtalálták Andrej Sztyenyin holttestét. Az Ukrajnában dolgozó orosz újságírót augusztus 5-e óta nem találták, és a baljós sejtelmek ellenére reménykedtem abban, hogy az ukrán titkosszolgálat fogságában van. Mint kiderült, a fotóriporter holttestét egy kiégett autóroncsban találták meg Donyeck közelében. A hírt barátja, Jurij Matszarszkij is megerősítette. Andrejnek nem ez volt az első veszélyes küldetése: járt már Szíriában és Egyiptomban is. Egészségben visszatért a Majdanról, de Donyeckben sajnos életét vesztette. A Majdanon zajló eseményekről még januárban lapunknak is nyilatkozott.

Zoltán az iraki Erbilben dolgozik egy amerikai bázison, Moszultól körülbelül 80 kilométerre. Többnyire amerikai cégek telephelyei vannak a bázison, ahol még a jelenlegi körül-mények között is viszonylag biztonságban élnek, hiszen a kurd fegyveresek ellenőrzik a területeket. Bár az ország középső részén zajló fegyveres összetűzések hatását közvetve érzik,  Kurdisztánban viszonylagos nyugalom van. Az itt dolgozók és a civil lakosság helyzetéről beszélgettünk telefonon.

Történelmi jelentőségű szerződést írtak alá három állam vezetői május 29-én a kazahsztáni Asztanában: a jövő év első napjától Oroszország, Kazahsztán és Belorusszia egységes gazdasági térséget alkot. Az eddig is vámuniót képező országok közötti, Eurázsiai Gazdasági Unió néven a Szovjetunió szétesése utáni legszorosabb együttműködést megalapozó szerződés kezdeményezője Nurszultan Nazarbajev kazah elnök volt.

Április 24-e az 1915-ös, törökök által elkövetett nép­irtás áldozatainak emléknapja Örményországban. A történelem során először Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök fejezte ki együttérzését a török fél részéről a sok százezres genocídium áldozatainak leszármazottai iránt, ezt a gesztust azonban az örmény vezetés kevésnek találta. Jereván a népirtás elismerését és az áldozatok családjainak kárpótlását is várná, miközben Azerbajdzsánban politikai haszonlesésről beszélnek.

Folytatja a terrorellenes akciót az ukrán kormány a szepara­tistákkal szemben Kelet-Ukrajnában, a Nyugat és az Egyesült Államok jóváhagyásával. Moszkva viszont a polgári lakossággal szembeni agressziótól és a Nyugat által támogatott fegyveresek terrorjától védené az orosz lakosságot.

Ikonokkal a tankok ellen vonuló nők, puszta kézzel harci járművet megfordító orosz tüntetők, élő pajzsként a gyere­keiket és unokáikat védő nagymamák, fegyveres önvédelmi alakulatokat szervező fiatalok – a dicső orosz hazafiak megvédik hazájukat a fasisztákkal és nácikkal szemben. Ez nem egy második világháborús film jelenete, hanem az orosz közszolgálati média által sugárzott képek a kelet-ukrajnai szeparatista megmozdulásokkal szembeni akciókról.

Teljesen magára maradt a Krím félszigeten szolgálatot teljesítő ukrán haderő. Saját hazájuk hadügyminisztere tétlenül nézte végig 51 hadihajójának és hadserege, valamint haditengerészete krími bázisainak elfoglalását. Akik szolgálatuk kezdetén Ukrajna legjobb tudásuk szerinti, akár életük árán való védelmezésére esküdtek fel, egyik napról a másikra hirtelen az orosz vezetés parancsainak kénytelenek engedelmeskedni. Noha az ukrán védelmi miniszternek, Ihor Tenyukhnak ez a székébe került, a Krímben szolgálatot teljesítő tisztek mélységesen csalódottak és tanácstalanok: vagy átállnak az orosz hadvezetéshez, és Ukrajnában élő családtagjaiktól szakadnak el, vagy elhagyják a félszigeten addig felépített egzisztenciájukat, otthonukat, és személyes ingóságaikkal elhagyják a Krímet. Több mint hatezren döntöttek úgy, hogy fegyvereiket beszolgáltatják, elhagyják korábbi állomáshelyüket, és az ukrán államhoz hűségesek maradnak, ugyanakkor viszont mintegy tizenötezren Oroszország kötelékében szolgálnak tovább.

Az ukrán nyugdíjasok a napokban veszik fel talán utolsó megszokott összegű nyugdíjukat, mivel az államháztartás számára egyre nagyobb kihívás azt kigazdálkodni. A „kamikaze” kormánynak is nevezett új vezetés fájdalmas megszorításokra kényszerül a fizetőképességének fenntartására. Sokan mégsem a napi betevő, hanem a közelgő krími referendum miatt aggódnak, amely nagy eséllyel az Oroszországhoz való csatlakozást fogja megerősíteni. Az ukrán nacionalisták pedig fegyverkeznek. Kormányzati pozíciókba jutott szélsőjobboldali tagjaik révén valószínűleg minden eszközzel meg akarják akadályozni a Krím elszakadását.

A lakosság egy része szorongással, mások reménykedve várják a jövőt Ukrajnában. A hónapok óta tartó tiltakozások eddig több mint száz ember életét követelték. Miközben a fegyveres rendvédelmi szervek képviselői az erőszakot számos esetben nem a polgárok védelmére alkalmazták, hanem visszaéltek vele, a jobboldali radikálisok, az úgynevezett „Jobb Szektor” is folyamatosan fegyverkezett. Volt, ahol fegyverraktárt foglaltak el, máshol ismeretlen forrásból jutottak lőfegyverekhez, és használták is: a Vesztyi újságíróját taxijából kirángatva lőtték le.

Lapzártánkkor a kijevi rendbontások halálos áldozatainak száma elérte a huszonötöt, a Függetlenség terén több épület lángokban állt, a barikádokon azonban átmenetileg befejeződtek a harcok. Viktor Janukovics elnök a hatalom erőszakos megdöntésére tett kísérletnek nevezte az eseményeket, a felelősséget teljes egészében az ellenzékre hárítva. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a korábban forradalomnak nevezett eseménysorozat a polgárháború irányába indult el, az erőszakos megmozdulások a régiós nagyvárosokban is egyre jobban terjednek.