hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 02. 21. (XVIII/8) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Ukrajna a polgárháború szélén

Lapzártánkkor a kijevi rendbontások halálos áldozatainak száma elérte a huszonötöt, a Függetlenség terén több épület lángokban állt, a barikádokon azonban átmenetileg befejeződtek a harcok. Viktor Janukovics elnök a hatalom erőszakos megdöntésére tett kísérletnek nevezte az eseményeket, a felelősséget teljes egészében az ellenzékre hárítva. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a korábban forradalomnak nevezett eseménysorozat a polgárháború irányába indult el, az erőszakos megmozdulások a régiós nagyvárosokban is egyre jobban terjednek.

Elképzelhetetlen kegyetlenkedések az észak-koreai börtöntáborokban

Hétfő óta hivatalos a rettenet listája, amelyet az ENSZ által létrehozott különbizottság állított össze az emberi jogok sérelmére Észak-Koreában elkövetett bűnökről. Tizenegy hónapig tartott a vizsgálódás, a légi felvételek és a különböző bizonyítékok megtekintése, valamint több mint 300 személy, köztük a büntetőtáborok mintegy száz egykori foglyának meghallgatása. A bizottság konklúziója súlyos erkölcsi csapást mér a rezsimre: a vétkes észak-koreai illetékesek bűnügyi felelősségre vonását szorgalmazza „valamely arra kompetens nemzeti vagy nemzetközi szervezet által”. Erről levélben tájékoztatták Kim Dzsong Unt, az ország több mint két éve regnáló soros diktátorát, aki – mint a nemzetközi sajtó rámutat – „maga is érintett lehet”.

Vádemelés a Love Parade ügyében

Huszonegy halott, tíz vádlott – ez a mérlege eddig a 2010 júliusában Duisburgban megrendezett Love Parade-en kialakult pánik és tragédia után indult nyomozásnak. Ám sokak szerint hiába a sok vádlott, az igazi felelősök nincsenek közöttük.

Veszélyben az amerikai álom

Ha valaki hitt az amerikai álomban, annak ideje felébrednie – derül ki egy gigakutatásból, amelynek eredményeit a közelmúltban publikálták a Harvard és a Berkeley közgazdászai. A kutatók szerint nem minden esetben igaz az az elképzelés, hogy az Egyesült Államok polgárai saját erejükből, kemény munkával képesek egyre növekvő jövedelmet és életszínvonalat elérni. Az eredmények a következő elnökválasztási kampány egyik legfontosabb témájává emelhetik a társadalmi egyenlőtlenség kérdését.

Állatvédelem kontra vallásszabadság

„Az állatok joga fontosabb a vallásnál” indokolta egy tévéinterjúban a dán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a február 17-én életbe lépett törvényi szabályozást, amely szerint ezentúl tilos előzetes bódítás nélkül levágni a jószágokat. A rendelkezés értelmében a zsidó és a muzulmán kisebbség által végrehajtott rituális vágások mostantól Dániában is illegálissá váltak. (2014. 02. 21.)

Irányváltás az egyiptomi külpolitikában

Szimbolikus jelentőségűnek tartják elemzők, hogy Abdel Fattah al-Szíszi egyiptomi tábornagy az orosz fővárost választotta első külföldi úti céljának azóta, hogy a katonaság megdöntötte Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmát. A moszkvai és egyiptomi vezetés kiszivárgott hírek szerint egy kétmilliárd dolláros fegyverszállítási megállapodásról is tárgyalt. Vlagyimir Putyin pedig egyértelműen politikai támogatásáról biztosította a tábornokot.

Jöhet az EU-békekölcsön

A magánbetétek részleges lefoglalásából finanszírozná az Európai Unió a hosszú távú adósságválságot - adta hírül február 12-én a Reuters hírügynökség, egy brüsszeli munkaanyagra hivatkozva. A tervezet szerint a számlavezető bankoknak az állampolgárok megtakarításainak egy bizonyos hányadát kötelezően át kellene utalniuk egy közös európai letéti számlára. A betétesek cserébe hosszú lejáratú uniós szövetségi kötvényeket kapnának, amelyek azonban nem lennének forgalomképesek, azaz nem lehetne őket veszteséggel sem készpénzre visszaváltani. A kötelező elvonás mértékét a Reuters által ismertetett dokumentum nem tartalmazza, de pénzügyi elemzők szerint az adósságválság érdemi kezeléséhez a betétállomány közel 30 százalékos konfiskálására lenne szükség. Ez azt jelentené, hogy a ciprusi vészmegoldást az EU mind a 28 országára kiterjesztenék, akár már ennek az évnek a második felében.

Minden hónapban egy komoly lépést ígér az új olasz miniszterelnök

Alig tíz hónappal megbízatását követően a múlt hét végén benyújtotta lemondását Enrico Letta olasz miniszterelnök. Giorgio Napolitano államelnök rövid gondolkodást követő-en a 39 éves Matteo Renzit, Firenze polgármesterét bízta meg egy új olasz kormány megalakításával. Olaszország történetének legfiatalabb miniszterelnöke azt ígéri, fenekestől fogja Itáliát felforgatni.

Belföld

Kampány kampányhangulat nélkül

A héten hivatalosan elkezdődött a kampány, az ország­gyűlési képviselők aláírásokat kezdtek gyűjteni, de mivel a Fidesz úgynevezett hideg kampányt folytat, ezért a korteskedés hangulata visszafogott. Mesterházy már­ciusban fogja végigjárni az országot, az MSZP az ő ké­pé­vel plakátoltatja tele az utcákat, míg az Együtt-PM népszavazásként próbálja eladni a voksolást, és abban bízik, hogy a forint gyengülése, Paks bővítése, illetve Budapesten a Szabadság téri emlékmű ügye megmoz­gatja a szavazók fantáziáját. A baloldal pozitív üzenetén még dolgoznak az ellenzéki stratégák.

Hegedűs vádjai

Miért problematikus, ha egy református lelkész szobrot állít Horthy Miklósnak, miközben Bölcskei Gusztáv püspök Horthy-emléktáblát avat „hódolat jeléül”. Ez az egyik legfőbb érv, mellyel ifjabb Hegedűs Lóránt saját egyházi perében védekezik. A lapzártánk után, csütörtökön folytatódó eljárásban  hivatalvesztést kértek a lelkészre.

Európai vészjelzés

Veszélybe került a magyar diplomák nemzetközi minőségi garanciája, így leértékelődhet a magyar felsőfokú végzettség, és egyben az egész ágazat is. A rangos európai minőségügyi szervezet, az ENQA ugyanis felülvizsgálat alá helyezte a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) ENQA-tagságát. Ha nem állítjuk vissza a MAB törvényileg garantált függetlenségét és finanszírozását, a MAB elveszítheti tagságát, és akár az Európai Felsőoktatási Térségből is kikerülhetünk.

Hogyan kerülhetik el a politikusok Simon sorsát?

Ha Ön politikus, és szeretne eltitkolni néhány százmillió forintot, akkor a legjobb, ha strómant alkalmaz, de célravezető lehet az offshore cégek használata, végső esetben pedig egy svájci bankszámla. Mindenesetre a vagyonnyilatkozata miatt ne legyenek álmatlan éjszakái, azt igen könnyű kijátszani, a politikustársak pedig megértőek.

Ukrajna már rég’ kettészakadt

Mennyire nyugalmas a kárpátaljai magyarok helyzete? Van valós alapja azoknak a híreszteléseknek, hogy a válsághelyzetben önöket is érték atrocitások?– Kárpátalja az összukrán átlagnál nyugalmasabb hely. Ehhez képest a tüntetők nemrég elfoglalták a megyei adminisztráció egyik épületét. Magyarokat egyelőre nem ért atrocitás, de kétségtelen, hogy egy polgárháborús helyzetben az adott ország etnikai kisebbségei potenciálisan veszélyeztetettebbek.

Három dolgot utál a magyar

Kósa Lajos rezsiharcos fórumára zsúfolt telt ház lett a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban még a múlt héten. A belelkesedett rendezők azzal viccelődtek, hogy Bajnaiék majd jól beégnek egy héttel később a saját fórumukon ugyanitt.

Hit és értékek

Mekkora területre jogosult a zsidó állam?

„A végleges megállapodás után egyetlen izraeli katonát vagy civilt sem fogunk látni a földünkön” – ezzel a mondattal üdvözölte Mahmúd Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke a béketárgyalások újraindítását Washingtonban tavaly júliusban. Amerikai kezdeményezésre a két fél kilenc hónapot kapott a konfliktus teljes lezárására. A határidő hamarosan letelik, ám az erőteljes amerikai és európai sürgetés ellenére eddig nem történt előrelépés. Bármilyen reális megállapodás előfeltétele lenne ugyanis, hogy a békeközvetítők elismerjék: az érvényben lévő nemzetközi jog alapján nem követelhetik Izraeltől, hogy bármilyen területről lemondjon, és elismerjen egy palesztin államot.

Isten fia szélesvásznon

Míg a márciusra tervezett Noé film előzetesei megosztották a Hollywood által az utóbbi időben ismét kiemelten kezelt amerikai keresztény közönséget (Bárka, víz, özön. Hetek, 2014. február 14.), egy másik bibliai témájú mozi iránt sokkal egyértelműbb a lelkesedés. Az Egyesült Államokban országos mozgalom indult, amelynek keretében gyülekezetek sorra foglalják le a mozitermeket, sőt vannak, amelyek egész mozikomplexumokat bérelnek ki.

HÁTTÉR

Marx felelőssége

„A kommunista olyan valaki, aki Marxot és Lenint olvas, az antikommunista pedig olyan valaki, aki megérti Marxot és Lenint.” (Ronald Reagan)

A kisember és az óriáscég

Jó érzés lehet, ha az ember találmányát maga David Beckham reklámozza. Oroszi Lászlóval megtörtént a „csoda”: speciális futballcipőit az angol világsztár népszerűsítette. A történet egyetlen szépséghibája, hogy a magyar feltaláló és Beckham közé beékelődött az Adidas. Tizenkét évnyi pereskedést követően a bíróság most kimondta: a sportszergyár szabadalombitorolást követett el. Oroszi Lászlóval beszélgettünk.

Belgiumban a gyerekek is választhatják az eutanáziát

Az európai humanizmus alapjairól szóló vitákat generált az a Belgiumban elfogadott törvény, amelynek értelmében a gyermekek számára is elérhető lehet az aktív eutanázia. Az ország ezzel a lépéssel a világelsők közé került. A szomszédos Hollandiában 12 év felett van erre lehetőség – Belgiumban azonban nincs korhatár.

Magyarok a téli háborúban

A történelmi hazugságok listáján dobogós helyre került az a szovjet állítás, mely szerint 1939-ben Finnország támadta meg Szovjet-Oroszországot, Dávid a Góliátot. Elég, ha annyit említünk, hogy a Vörös Hadsereg létszáma már akkor meghaladta az északi állam teljes lélekszámát. Sok más ország mellett a magyarok is segítségére siettek a bajba jutott skandinávoknak, ám harcászati cselekmények helyett inkább diplomáciai vonalon alkottunk maradandót a téli háborúban.

Család, barátok és bolondok

Fehér Gyulával, a Ustream 35 éves alapítójával Budapesten, az And­rássy úton található irodájukban beszélgettünk cége történetéről. A 2007-ben két amerikai ismerősével indított, élő internetes video­közvetítéssel foglalkozó vállalkozás mára már piacvezető pozíciót foglalt el a versenytársak között. A csatornát világszerte mintegy 70-80 millió ember használja havonta. A magyar alapító a Pázmá­nyon szerzett jogi diplomát, jogászként azonban egy percet sem dolgozott. Vállalkozói szellemiségét a családjából hozta magával, végtelenül szerény és alázatos modora azonban teljesen elüt a köztudatban élő, a vállalkozókról általában kialakult képtől. Az ő történetét is tartalmazó, nemrég megjelent Bridge Generáció című könyvbe kértem tőle dedikációt, amihez azonban hosszú ideig próbált valakitől egy tollat szerezni az amúgy fantasztikus irodá­jukban, ahol 110 magyar alkalmazott dolgozik. Mikor nagy nehezen fellelt egyet, idegenkedve fogta kezébe, előre szabadkozott a „macskakaparásért”. Hiába, ez már az e-generáció.

Mr. és Mrs. Buffet

Lassan közhely, hogy a nők szinte minden szakmában és pozícióban képesek a férfiakkal összemérhető teljesítményt nyújtani. A nemek egyenjogúságáért a befektetési alapoknál is megharcoltak a hölgyek, és ma már – ha nem is nagy számban, de – fellelhetők különböző alapok vezetésében, sőt kifejezetten a szebbik nem által dominált alapok is léteznek. És meghökkentően jól teljesítenek.

Zenélni csak szívvel lehet

Kiss Julianna a Ferencvárosi Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongora művésztanára, a billentyűs tanszak vezetője, kiváló tehetséggondozó. Ezt ismerte el nemrégiben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által odaítélt „BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért” díj, de tantestülete is már másodszor választotta az „Év legeredményesebb tanárá”-vá. Nívós hazai és külföldi versenyeken gyakran első helyezést is elérő tanítvá­nyai pedig az „Év legeredményesebb növendékei” lettek.

KÁVÉSZÜNET

Jay Leno búcsúja

Jay Leno, az amerikai késő esti, beszélgetős műsorok ikonikus alakja végleg búcsút mondott a The Tonight Show-nak. Mérlegén 22 év, 4610 adás és 64 gyermek.

Használ-e a fülgyertya?

Oltsunk vagy ne oltsunk? Mit találunk a fülgyertyában? E sokakat foglalkoztató témákról az enthouse.blog.hu orvos íróit, dr. Varga Zsuzsa és dr. Horváth Tamás fül-orr-gégészeket kérdeztük.

Névtrendek

Miközben csökken a születésszám, a választható utónevek száma folyamatosan nő. A szülők ugyanis világszerte egyre gyakrabban keresnek ritka, egyedi neveket csemetéiknek. Hazánkban 2014. január 1-jén jelent meg az adható utónevek legfrissebb listája. Ennek kapcsán néztünk utána a legújabb divatos keresztneveknek, a névadási szokásoknak és a rossz választás hátrányainak.

Digitális félrelépések

Azt gondolja, hogy alkalmazottainak házasságon kívüli flörtölései csak a saját személyes életükre nézve jelentenek problémát? Nagyot téved. Amint egy közelmúltbeli felmérésből kiderült, a félrelépők nemcsak házastársukat, hanem a munkaadójukat is „megcsalják”, mivel napközben tetemes időt töltenek az online románc világában.

Örök tanulságul

Tevan Adolf nyomdász több mint egy egy évszázaddal ezelőtt, 1903-ban Békéscsabán alapította meg a róla elnevezett nyomdát, amelyet fia, Andor emelt nemzetközi rangra. Az 1910-es évektől kezdve a Tevan-könyvek az ország első számú bibliofil kiadványai között szerepeltek, s mára a magyar kulturális örök­ség részét képezik. Életművüket a holokauszt, majd az 1949-es kommunista államosítás szinte teljesen eltörölte. Idén február végéig tekinthető meg a család történetét, képző- és iparmű­vészeti tevékenységét bemutató interaktív tárlat Szolnokon.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!