hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Állatvédelem kontra vallásszabadság
Betiltották a rituális vágásokat Dániában

2014. 03. 04.
„Az állatok joga fontosabb a vallásnál” indokolta egy tévéinterjúban a dán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a február 17-én életbe lépett törvényi szabályozást, amely szerint ezentúl tilos előzetes bódítás nélkül levágni a jószágokat. A rendelkezés értelmében a zsidó és a muzulmán kisebbség által végrehajtott rituális vágások mostantól Dániában is illegálissá váltak. (2014. 02. 21.)

Az Európai Bíróság 2020 decemberének első felében úgy döntött, hogy a hatóságok elrendelhetik az állatok vágás előtti elkábítását, mellyel ellehetetleníthetik a zsidó és muszlim rituális vágást is.  Az Európai zsidó és muszlim szervezetek szerint ez az állatok jóléti jogát a vallásszabadság fölé helyezi.

A rendelet a korábbi mezőgazdasági, jelenlegi igazságügyminiszter, Karen Hækkerup nyáron felvetett javaslata alapján született meg, aki mindenféle vallási eredetű rituális vágást törvényen kívül kívánt helyezni. Utódja, a szintén szociáldemokrata Dan Jorgensen nyilatkozata szerint „pártolja a rituális vágást”, azonban

„ezt úgy kell kivitelezni, hogy ne okozzon az állatoknak fájdalmat”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!