hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szélsőjobb térnyerése aggasztja az ukránokat
Káosz és reménység

2014. 02. 27.
A lakosság egy része szorongással, mások reménykedve várják a jövőt Ukrajnában. A hónapok óta tartó tiltakozások eddig több mint száz ember életét követelték. Miközben a fegyveres rendvédelmi szervek képviselői az erőszakot számos esetben nem a polgárok védelmére alkalmazták, hanem visszaéltek vele, a jobboldali radikálisok, az úgynevezett „Jobb Szektor” is folyamatosan fegyverkezett. Volt, ahol fegyverraktárt foglaltak el, máshol ismeretlen forrásból jutottak lőfegyverekhez, és használták is: a Vesztyi újságíróját taxijából kirángatva lőtték le.

Egy lapunknak nyilatkozó vinnyicai lakos mindennek ellenére reményét fejezte ki a jövőre nézve: elmondta, hogy a forradalom után nagy várakozásokkal néznek a reformok elé. A kor­rupt állami vezetők helyett szakértő, és gazdasági ügyekben kompetens kormányzást várnak. A tüntetések egyik motorja a fiatal értelmiség volt, amely megelégelte a mindent átszövő korrupciót. Ezért a jövőben nagyon komoly szigorítást várnak a pénzügyi visszaélések visszaszorítása és a hatalmi ágak független, számonkérhető működése érdekében. Ugyanakkor sokan félnek a szélsőségesek és a jobboldali radikálisok szerveződése és fegyverkezése miatt. A lapunknak nyilatkozó fiatalember problémaként említette a nyelvtörvény megváltoztatását is, mely az orosz ajkú lakosságot hátrányosan érinti: szolidaritásból Harkovban, amely egyébként az ellentüntetések egyik centruma, tiltakozásként csak oroszul beszélnek. Az új nyelvtörvény szerint csak azokon a területeken lehet nemzetiségi nyelvet használni, ahol a lakosság aránya meghaladja az ötven százalékot. Ez a kárpátaljai magyarságot csaknem megfosztja a kisebbségi nyelvhasználat jogától. De ami leginkább aggasztja az ukránokat, az a szélsőjobb térnyerése.

A Majdan védelmét megszervező, és az utcai összecsapásokban kulcsszerepet játszó Jobb Szektor szerint, ami Ukrajnában eddig lezajlott, az még csak a kezdet. Egy közösségi videomegosztóra feltöltött üzenete szerint a szélsőjobboldali csoportokat integráló Jobb Szektor nevű mozgalom – összhangban egyébként Julija Timosenko harcias üzenetével, amelyet börtönből való szabadulása után a Függetlenség Terén elmondott – további harcra készül. A magukat Bogdan Hmelnyickij (a lengyel hódítókkal szembeni, egyébként zsidóellenes,

17. századi ukrán szabadságharc hős hadvezére) szellemi leszármazottainak tartó, félkatonai szervezetként fellépő aktivisták a hatalom túlkapásaival szembeni harcot, a Majdanon elhunytak családtagjainak és a sérülteknek a kárpótlását tűzték zászlajukra. Emellett céljuk a politikai hatalom és igazságszolgáltatás korrupciós ügyeivel szembeni igazságszolgáltatás, a hatalom erőszakos fellépése elleni küzdelem, ugyanakkor a korrumpálható demokrácia és a liberalizmus ellen is harcolnak. A tradicionális pravoszláv erkölcsöt, a sokgyermekes családmodellt szeretnék megvalósítani, valamint a testileg-lelkileg egészséges fiatalságot, szemben az erkölcsi romlással és a fogyasztói társadalommal. Továbbá semmilyen integrációban és nemzetközi együttműködésben nem szándékoznak részt venni, amit nem Ukrajna kezdeményez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!