Egy hét eltéréssel két választás zajlott le szomszédunknál: az ország nagy részén Ukrajna EU integrációs irányát erősítették meg szavazatukkal a polgárok, míg a szakadár területeken a november 2-ai szavazáson legitimálták az önkényesen kikiáltott népköztársaságok önjelölt vezetőit, akik bejelentették, hogy az Orosz Föderációban látják a jövőt. Luhanszkban Igor Plotnyickij, Donyeckben pedig Alekszandr Zaharcsenko fogja kvázi miniszterelnökként vezetni a „népköztársaságot”.
A demokráciák működésének paródiájaként lezajlott voksolások tétje Moszkva szerint az volt, hogy az eddig a legfelsőbb tanács elnökeként tevékenykedő személyeket a választás útján legitim vezetőként ismerje el a lakosság, és ők képviseljék a szakadár területeket a Kijevvel folytatott tárgyalásokon. Az ukrán vezetés azonban semmilyen mértékig nem tekinti legitim képviselőnek Plotnyickijt és Zaharcsenkót. Ennek két oka is van: az első, hogy az előző ukrán parlament által elfogadott törvények szerint az érintett területek „különleges státuszt” kaptak, és az általános törvényhozási választások időpontját december 7-ére határozták meg. A törvény szerint a régiók sokkal nagyobb autonómiát kaptak az országon belül, gazdaságilag is csaknem független az országrész, ugyanakkor Ukrajna részeként a jogalkotás és a külügy egyelőre kijevi hatáskör maradna. A másik ok, amiért a kijevi vezetés nem ismeri el a választási eredményt, az, hogy a választás – a korábbi elszakadást kimondó referendumhoz hasonlóan – gyenge paródiája volt egy demokratikus szavazásnak. Amellett, hogy a választói névjegyzéket nem lehet komolyan venni, a választási bizottság biztosította azt a lehetőséget, hogy a voksoláskor vetesse fel magát a szavazópolgár a névjegyzékbe – vagyis egy ember annyi szavazókörben adott le voksot, amennyibe nem sajnálta az időt elmenni. Ezen túlmenően a választáson való részvételt a hatalom gyakorlatilag megvette: Luhanszkban szociális kártyát osztottak azoknak, akik voksoltak, amellyel orvosi vizsgálatot és segélyt lehet kapni, Donyeckben pedig azoknak, akik leadták voksukat, egy zsák zöldség kedvezményes vásárlására adtak lehetőséget. Nem csoda hát, hogy a szovjet időket idéző méretű sorok kígyóztak a szavazókörök közelében.
A választási bizottságok beszámolói alapján minden rendben zajlott, sehol nem történt rendellenes esemény – igaz, erre gépfegyveres őrök vigyáztak, akik időnként a szavazólapokon is ellenőrizték, hogy a megfelelő jelöltre és szervezetre voksolt-e a jogait gyakorló honpolgár. A népköztársaságok működésére jellemző egyébként, hogy a legfőbb érv az erőszak, és az érdekérvényesítés eszköze a fegyver. A „luhanszki népköztársaság” felkelőinek vezetője, Alekszej Mozgovoj például egy személyben gyakorolja a törvényhozói hatalmat, a bíróit és a végrehajtót is, azonnali letartóztatás terhe mellett megtiltva a nőknek a bárok látogatását. Azt a nőt, akit kávézóban, bárban vagy kocsmában találnak, azonnal letartóztatják. Mozgovoj szerint a nők üljenek otthon, és hímezzenek. Ugyanő a főszereplője annak a „luhanszki népköztársaság” által közölt felvételnek is, ahol a „népi bíróság” elnökeként vezet egy ülést, amelyen részegesség és nemi erőszak vétsége miatt a legszigorúbb büntetést szavazzák meg egy térden állva síró elkövetőnek: golyó általi halára ítélik – népszavazással.
A választások legitimálására nyugati „megfigyelőket” is meghívtak, többen az Európai Parlament képviseletében érkeztek. Más országok szélsőjobbos képviselői mellett a jobbikos Gyöngyösi Márton, valamint párttársa, Szaniszló Adrienn is nevét adta a szavazások hitelesítéséhez. Ugyanakkor Alekszandr Kirejev orosz választási szakértő a blogján azt állítja, hogy a választási eredményeket „megrajzolták”, azaz először kitalálták a százalékokat, majd azokat töltötték fel számokkal. A szerző összesítette a jelöltekre leadott szavazatokat, amelyeknek összege az összes voks 100 százalékát tette ki, azaz 969 644 voksot. A „választási bizottság arra is ügyelt, hogy érvénytelen szavazat is legyen, ezt 4,25 százalékban határozták meg, arra viszont nem figyeltek, hogy az összes szavazatban ennek is szerepelnie kellene.
2014. 11. 07. (XVIII/45)
