hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 11. 14. (XVIII/46) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Hogyan taktikázik Magyarország a két nagyhatalom között?

Megoszlik a szakértők véleménye arról, hogy kitörhet-e új hidegháború Oroszország és az Egyesült Államok között. A kérdés természetesen elsősorban geopolitikai szempontból fontos, ám közvetve érinti Magyarországot is. Összeállításunkban arra keressük a választ, mennyire befo­lyásolja az Orbán-kormány mozgásterét, külföldi megítélését a nagyhatalmi tömbök közötti konfliktus, illetve lehet-e olyan tudatos nyugati stratégia, amely megpróbálja Magyarországot leválasztani Oroszországról, akár annak árán is, hogy  belpolitikai válságot gerjeszt a kormány befolyásolására.

Késelős intifáda

Az „autós”, „késelős”, vagy más néven harmadik intifádába való bekapcsolódásra buzdítja az izraeli arabokat a Hamasz vezetése. Míg a világ a jeruzsálemi Templom-hegy körül kialakult konfliktusra figyel, az újabb arab erőszakhullám már egész Izraelben pusztít, és eddig hat zsidó életét követelte. A viszonylag békésnek számító északi területek is lángba borultak. Nem csupán képletesen: szerdára virradóra egy zsinagóga és egy mecset is kigyulladt – az elkövetőket még keresik.

Houstont is támadja a meleglobbi

Amerika-szerte visszhangot keltett a texasi Houston városának leszbikus polgármestere és a helyi lelkészek között kirobbant jogi csörte, amelyben ellenőrzés alá akarták vonni a lelkészek prédikációit. A városvezetés végül meghátrálásra kényszerült, de a vallásszabadság kontra melegjogok konfliktusban az elkövetkezendő évtizedek egyik legnagyobb küzdelme van kibontakozóban.

Európai kalifátus

Miközben Svédország az Európai Unió „régi” tagjai közül az első, amely elismeri a palesztin terrorállamot, a multikulturalizmus és a nyitott határok  kritikus állapotokhoz vezettek az országban. Olyan muzulmán enklávék alakultak, ahol a postások, tűzoltók és más fontos szolgáltatások emberei – sőt gyakran maguk a rendőrök is – rendőri védelmet igényelnek.

Megjöttek az oroszok

Míg a minszki megállapodás után úgy tűnt, hogy az orosz fél kihátrál a kelet-ukrajnai konfliktusból, az utóbbi hetekben ismét komoly csapatmozgásokat észlelnek a Donyecki Népköztársaság területén – az EBESZ- megfigyelők szerint orosz haderőét. Az előzetes vára­kozásokkal szemben az oroszok valószínűleg nem hagyják, hogy télen az ukrán hadsereg magához térjen az ősz során elszenvedett veszte­ségeiből, hanem fokozzák az eddigi „hibrid”, hadüzenet nélküli háborújukat nyugati szomszédjuk ellen.

Belföld

Energiajátszma - Moszkva vs. Washington

Attól tarthatnak Nyugaton, hogy az Oroszországgal kötött magyar üzletek „áthúzzák” Magyarországot Moszkva befolyási övezetébe. A két legvitatottabb projekt  a Déli Áramlat támogatása és a Paksi Atomerőmű bővítése. Az elmúlt napokban két jelentősebb stratégiai elemzésekkel foglalkozó orgánum, a Foreign Policy magazin és az EurActiv is a maga műfajában vitriolos hangvételű és meglepően részletes cikket közölt az említett beruházások geopolitikai jelentőségéről.

Útban a segélymentes Magyarország felé

Jövőre csökkennek a költségvetés szociális kiadásai, 2018-ra pedig az egész segélyezési rendszer megszüntetése a cél, mert a kormányzat szerint mindenki dolgozni fog. Ennek megfelelően jövőre legalább negyedével csökkenhet a munkanélküli segély – azaz a „foglalkoztatást helyettesítő támogatás” – havi 22 800 forintos összege, az eddigi támogatásokat pedig beolvasztják egyetlen önkormányzati segélybe, amit a helyi vezetők önkényesen oszthatnak a rászorulóknak.

Ózd, a csodák csodája?

Egy 27 éves jobbikos közel kétharmados győzelmet aratva ütötte ki fideszes riválisát az ózdi polgármesteri székből. A megismételt választás után a baloldal padlóra került, mert saját szavazói is inkább a Jobbikra szavaztak, csakhogy földbe döngöljék a kormány­pártokat. A győztes a cukikampány és a romaellenesség kevert változatát alkalmazta.

A Tesco-hadművelet

Újabb piacszabályozó lépésre készül a kormány: ezúttal az áruházláncok versenyébe nyúl bele drasztikusan azzal, hogy a tervek szerint sávosan megemeli az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat. A magyar áruházláncokat ez alig érinti, a külföldieket viszont jelentősen, a Tesco például 10-12 milliárdos terhet kaphat a nyakába. Persze nem feltétlenül kell könnycseppet ejteni a külföldi szupermarketekért, ám az is egyértelmű, hogy attól, hogy a helyüket hazai multik veszik át, még a beszállítók kiszolgáltatottsága és a piac centralizáltsága nem enyhül. Sőt.

Hit és értékek

Tiberius 2000

Idén volt Tiberius császár trónra lépésének kétezredik évfordulója. A világot szemmel láthatóan nem rázta meg különösebben ez a hír, hiszen csak kevesen tudják, hogy ki is következett Iulius Caesar és Augustus után a római uralkodók sorában. Tiberiusról nem íródtak színdarabok és nem készültek televíziós mini­sorozatok. Pedig ez a hol perverz zsarnokként, hol érdektelen, szürke alakként ábrázolt császár a világ­történelem legfontosabb eseményének: a názáreti Jézus földi szolgálatának, keresztre feszítésének és feltámadásának volt kortársa, sőt közvetve egyik főszereplője.

Walesa: Magyarország fél bátor lépéseket tenni

1980-ban sokan dobogó szívvel hallgattuk a külföldi rádióadások híreit a gdanski sztrájkokról, majd a Szolidaritás mozgalom megalakulásáról. Láttuk a képeket, amelyeken egy harcsabajszú fiatalember kikényszerítette a hatalom képviselőitől, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek vele, és engedélyezzék a független szakszervezetek megalakulását. Az álom másfél év után, egy fagyos reggelen véget ért. 1981. december 13-án Jaruzelski tábornok szovjet tankok élén szükségállapotot hirdetett ki. Budapest és Prága után Gdansk és Varsó is az eltiport szabadságvágy jelképe lett. De a vereség csak átmeneti volt: tíz évvel később Lech Walesát választották az új, független Lengyelország elnökének. A rendszerváltás hősével Budapesten beszélgettem, abból az alkalomból, hogy a Parlamentben átvette az Antall József Tudásközpont által adományozott Visegrad Bridge-díjat.

Ez már Németország? Hála Istennek!

Jamal családjával és néhány társával egy ismeretlen erdős részen sétál. Az úton autók száguldanak el, majd egy BMW áll meg mellettük. „Ez itt a német rendőrség!” – szól ki egy férfi az autóból. „Németország! Ez már az?! Hála Istennek!” – sóhajt fel Jamal, aki rendkívül boldog: hosszú és veszélyes utat tettek meg idáig.

HÁTTÉR

A „C” osztályból a diplomáig

„Nektek, ösztöndíjasoknak azt tudom tanácsolni, hogy egy piacképes diplomával nemcsak egzisztenciát tudtok teremteni magatoknak, hanem hasonló sorsú társaitoknak, sőt az egész társadalomnak is példát tudtok mutatni” - mondta el Pukoli Dániel 26 éves neurológus szakorvos, egyben önkormányzati képviselő a Roma Oktatási Alap gáláján összegyűlt cigány ösztöndíjas hallgatóknak.

A számadás napja

Mihály napja az ősz egyik kiemelt időpontja a bihari juhászok életében: ez a gazdasági év fordulója, az elszámolás napja. A pásztorok ilyenkor adnak számot a rájuk bízott jószágokról, azok állapotáról és a haszonról a gazdának. A hagyomány szerint a hegyi legelőre Szent György napkor kihajtott állatokat ilyenkor hajtják vissza. A hagyomány még él, de már sokat modernizálódott, cb-rádió és mobiltelefon hangolja össze a munkát, terepjárók hozzák az állatorvost, ha kell, és a sajtot, az ordát meg az írót se szamárháton viszik a faluba, hanem hűtőkocsiban utazik. A pásztorélet azonban még mindig a jószágról szól, és továbbra is haszonszerzés áll a romantika mögött, így a pontos elszámolás most is feltétele a bizalomnak.  Guraniben jártunk, ahol hazaterelték a falu birkáit.

Nők a világ tetején

A CNBC hírportál nemrég a világ, azon belül is a nők vagyoni helyzetével foglalkozott. Az általuk összegyűjtött felmérésekből kiderült, hogy annak a rekordméretű milliárdos populációnak, amelynek nem kevesebb mint 7,3 ezermilliárd dollár van a tulajdonában, 13 százaléka nő. Rövid utánajárással pedig az is hamar világossá válik, hogy habár többségük örökölt pénzzel gazdálkodik, vagyonuk az évek múlásával nemhogy csökken, de egyre gyarapodik.

Igénytelenség és túlkínálat

A közgazdasági képzés ma súlyos válságban van Magyarországon. Hogyan jutottunk ide? Mik ennek a válságnak az okai és mik a lehetséges megoldások? Erről szólt a Corvinus Egyetemen megrendezett közgazdászképzés konferencia.

KÁVÉSZÜNET

Gyógyító erő kívül-belül

Eljött a forró teák időszaka. Sokan használjuk édesítésre a mézet, ami amellett, hogy rendkívül finom, az egészségünkre is nagyon kedvező hatást gyakorol. Bár idén a szeszélyes időjárás miatt sajnálatos módon kevesebb lett a termés, az aranysárga nedű mégis reneszánszát éli: ősztől kora tavaszig célszerű fogyasztani, mert védelmet  biztosíthatunk vele szervezetünk számára a náthaszezon, az influenzajárvány idején.

Mi Utcánk.hu

Miért vásárolnánk, ha kölcsön is kérhetünk? Miért pazarolnánk a pénzünket olyanra, amit később alig használunk? Probléma nélkül csereberélhetünk tárgyakat, szívességeket, de kaphatunk híreket is a minket érintő kérdésekben a nyolc tehetséges egyetemista kezdeményezésére létrejött Miutcánk.hu közösségi oldalon, amivel könnyedén megismerhetjük a környezetünkben élőket, mi több, felismerhetjük a jószomszédságban rejlő lehetőségeket.

600 mohácsiból 13 maradt életben

Több helyszínen zajlott az Emlékezzünk együtt… a holokauszt és Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján című mohácsi rendezvény, melyet a Miniszterelnökség támogatása mellett a Pécsi Magyar–Izraeli Baráti Társaság szervezett. A helyszín jelentőségét emeli, hogy a munkaszolgálatos Radnóti Miklós utolsó útjának egyik állomása éppen ez a város volt.

Nem luxus a jó közérzet

Az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedés a 19. század elején még csak a gazdagok „kiváltsága” volt, ma már azonban szinte az egész nyugat-európai társadalmat érinti. Egyik fő ellenszere a mozgás. Tudjuk, hogy életmódváltásra lenne szükségünk, mégis elenyésző azoknak a száma, akik tesznek is érte valamit. Amikor két 40 év feletti anyuka gondolt egy nagyot, és elindult az edzőterem felé, már az első edzésen kiderült: nincs két egyforma ember, az emberi szervezet ugyanarra a terhelésre különböző módon reagál, és a pulzusmérés nagyon fontos része a szakszerű terhelésnek. Különben még bajt is csinálhatunk magunknak. Katona Ági személyi edzővel beszélgetünk arról, mi az ideális fogyókúracél, mit kell és mit nem kell tenni érte.

Téli hidegtál varázs

Hidegtál? Vajon mondhat újat egy hagyományos fogás? – kérdezhetnénk, melyre a válasz az abszolút igen. Már csak amiatt is, mert ezerféleképpen kombinálható a megrendelő ízlése és igényei szerint, de nincs olyan alkalom, melyre ne volna kitűnő választás.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!