hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 09. 19. (XVIII/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Iszlám Beatles

Formálódik a nemzetközi koalíció az Iszlám Állammal szemben. John Kerry közel-keleti körútja során tíz arab ország csatlakozott a szövetséghez. Párizsban a héten biztonsági konferenciát tartottak az iraki helyzetről, mintegy 30 ország részvételével. Ugyanakkor az ellentábor is ráerősített. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni és észak-afrikai szárnya arra szólította fel a dzsihádistákat, hogy tegyék félre az ellentéteket, és az Iszlám Állammal együtt harcoljanak az Egyesült Államok vezette koalíció ellen.

Német összefogás az antiszemitizmus ellen

Prominens német politikai szereplők és közéleti személyiségek álltak ki együtt az antiszemitizmussal szemben Berlinben. A nagyszabású múlt vasárnapi rendezvény oka, hogy az utóbbi időben egyre inkább elharapóztak az antiszemita megnyilvánulások Németországban. Angela Merkel beszédében elítélte azokat, akik „a tüntetéseket fedezékként használva élik ki gyűlöletüket a zsidók ellen”.

A reménység főnixmadara

Bajba jutott menekülteken segít egy máltai milliomos házaspár. Regina és Chris Catrambone eurómilliókat költött saját pénzéből egy speciális mentőhajó megvásárlására és emberek százainak megmentésére, azonban erőfeszítéseiket vegyes érzelmekkel fogadta a hatóság és a közvélemény.

A neheze csak ezután jön

„Ki lenne az, aki azok után, amit az országunk átélt, bezárná a kapukat Európa felé? Az integrációs paktum aláírása és ratifikációja csak Ukrajna első lépése az előtte álló nagy úton Európa felé.” Ezek voltak Olekszandr Turcsinov házelnök szavai az ukrán szempontból történelmi jelentőségű dokumentum szeptember 16-ai aláírása után. A házelnöknek igaza van: a neheze csak ezután jön az ország számára.

Röpködnek a beszólások

Még el sem kezdődött a román elnökválasztási kampány, máris durva közhelyek röpködnek a román sajtóban. Victor Ponta miniszterelnök a népszerűsége alapján biztos befutónak számít a decemberi választáson, amit igen komolyan vesz, hiszen ezzel a győzelemmel gyakorlatilag minden fontos poszt a baloldali tömörülés kezébe kerülne. Egyes elemzők az egypártrendszer kialakulásától féltik Romániát.

Sötét árnyak kísértenek

Felmentették az előre kitervelt emberölés vádja alól Oscar Pistoriust, aki tavaly Valentin-nap hajnalán lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkam­pot. A dél-afrikai bíróság azonban megalapozottnak találta a gondat­lanságból elkövetett emberölés vádját. A bírónő nem találta bizonyítottnak, hogy a paralim­pikon – aki négy lövést adott le a mosdó ajtaján keresztül a feltételezett behatolóra – előre látta, hogy cselekedete halált eredményezhet. Pistoriusra így október 13-án az életfogytiglan helyett maximum 15 év börtön­büntetést kiszabó ítélet vár, aminek a versenyző sportkarrierje szempontjából is komoly jelentősége van.

Jólét, bevándorlók nélkül

„Semmi közünk a Jobbikhoz és visszautasítjuk azt, hogy választási sikerünket antiszemita és rasszista politikájuk igazolására használják fel” – nyilatkozta lapunknak a Svéd Demokraták külügyi igazgatója. Kent Ekeroth annak kapcsán beszélt erről, hogy a Jobbik szócsöveként működő neonáci hírportál az európai „jobboldali radikálisok” újabb nagy sikereként számolt be arról, hogy a Svéd Demokraták (SD) több mint tizenhárom százalékos eredménnyel a harmadik legnagyobb párttá váltak Svédországban. A választáson a szociáldemokraták győztek, így a baloldalnak nyolc év ellenzéki lét után sikerült visszatérni.

Francia muszlimok a keleti keresztények védelmében

 Közös kiáltványt fogadott el szeptember 9-én a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa (CFCM) és a veszélyben lévő keleti keresztények koordinációs csoportja – a Chredo – Párizsi Felhívás néven. A felhívást több muszlim társadalmi és vallási szervezet írta alá. Az esemény szponzora Dalil Boubakeur, a párizsi Nagymecset rektora volt, aki évek óta jó viszonyt ápol keresztény és zsidó vallási közösségekkel.

Belföld

A nagy elszámoltatás

A parlament őszi ülésszakának kezdete egyben az önkormányzati választások kampányfinisét is jelenti. Ezt az időszakot is a kormány tematizálja, és a miniszterelnök a devizamentést tette az első helyre. Ha azonban jobban megkapargatjuk a hangzatos ígéreteket, kiderül, hogy a megkésettség ellenére az állami beavatkozás vállalt mértéke egyelőre nem jelent érdemi segítséget a bajba jutott családoknak. A drámai helyzet kialakulásának felelőseit pedig nem csak a bankok között kell keresnünk...

Össztűz alatt a HÖK a gólyatáborok miatt

Össztűz alá kerültek a hallgatói önkormányzatok az elhíresült gólyatábori botrányok miatt. Hoffmann Rózsa szerint szigorúbban kellene ellenőrizni a HÖK-ök tevékenységét, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) pedig törvénymódosítással csökkentené befolyásukat az egyetemi döntéshozatalban. Egyesek szerint eljött a reváns ideje a 2012-es hallgatói megmozdulásokért, s a helyzetet meglovagolva a kormány nemcsak a hallgatói, hanem az egyetemi önrendelkezést is igyekszik aláásni.

Milliárdokat fog fizetni a kormány a jogfosztott egyházaknak

Hétmilliárd adóforint a témája azoknak a tárgyalásoknak, amelyeknek mielőbbi megindítására az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezte a magyar kormányt. Az asztalnál az egyházügyi törvény által jogaiktól megfosztott kisegyházak ülnek majd, akiket az ítéletre reagáló minisztériumi nyilatkozat arcpirító módon „üzleti célú haszonszerzéssel” vádolt meg.

Korán keltek el

Nemcsak oktatási intézményeket, hanem számos szociális feladatot is átvett a Magyar Iszlám Közösség szolgáltató központja északkelet-magyarországi önkormányzatoktól. A szervezet nem teszi ki a kirakat-ba, hogy muzulmán szervezetről van szó, azt viszont kiemelik, hogy egyházi szervezetként kiemelt normatívát kapnak az államtól az intézmények fenntartására. Terjeszkedésükhöz az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását is elnyerték.

Soha nem látott pénzmennyiség

Szabadságharc ide vagy oda, az uniós támogatások nélkül felborulna a magyar gazdaság. A miniszterelnök ezért örül a napokban aláírt új megállapodásnak, és soha nem látott összegről beszél. A korrekt összehasonlítás mást mutat.

Megváltozott életek

2014 tagadhatatlanul a választások éve: tavasszal zajlott le az országgyűlési és az európai parlamenti választás, októberben pedig az önkormányzati képviselőkre voksolhatunk majd. A civil szervezetek és az egyházak szempontjából a személyi jövedelem­adóból elkülöníthető egyszázalékos felajánlás lehetősége számít a legjelentősebb „szavazásnak”, amikor is a társadalom, a politika és a közélet előtt egyaránt megmérettetnek.

Hit és értékek

Hogyan változik meg a testünk 2050-re?

2050-re a radikálisan átalakuló technológiák- nak, viselkedésmódoknak és a természetes kiválasztódásnak köszönhetően teljesen új típusú emberek fognak élni a fejlett társa­dalmakban – állítja egy most megjelent brit kutatás, amely azt vizsgálta, hogyan hat az informatikai fejlődés a fizikai testre. A prognózis meglehetősen sokkoló: az emberek egy generáció alatt várhatóan nagyobb változáson mennek át, mint az ókor óta eltelt két-háromezer évben. „Igazi evolúciós ugrás előtt állunk” – ígéri a vizsgálat vezetője, Cadell Last.

HÁTTÉR

Iszlám terror alatt az iraki keresztények

Az iraki keresztényekre alaposan rájár a rúd. Az elmúlt tíz év háborúiban talán egymillióan is elmenekültek az országból, csaknem kétezer éves közösségük haldoklik. Az elmúlt hónapokban újabb tízezreknek kellett menekülniük, miután az Iszlám Állam szélsőségesei lerohanták településeiket. Helyszíni riport.

Vallás a posztmodern társadalomban

A Nagy Konstantin nevéhez és a milánói ediktum dátumához köthető szemléletváltozás fordulópontot jelentett az állam és az egyház kapcsolatának történetében. Nemcsak a keresztényüldözések szűntek meg, hanem elkezdődött az egyház államhatalmi intézményekbe történő integrációja is, amelynek következtében a vallási közösségek szolgáló szerepét az uralkodásra való hajlam váltotta föl. Az egyházi hierarchia gyorsan felismerte a számára kedvezőnek mutatkozó lehetőséget, s rövidesen a szakrális hatalom elsőbbségének követelésével állt elő a profán, azaz a császári-uralkodói hatalommal szemben. Világnézeti hova­tartozás nélkül csak örülhetünk annak, hogy ez az egyháztörténeti korszak lezárult, s a vallásos közösségek visszatértek eredeti hivatásukhoz.

Robotok vs. emberek

A globális munkaerőpiac átalakulása kapcsán egyre inkább előtérbe kerül az automatizáció, illetve a robotok és a mesterséges intelligencia alkalmazásának hatásvizsgálata. De a sokat hangoztatott előnyök mellett olykor reflektorfénybe kerülnek a személyes munkahelyeket féltő hangok is.

Start-up asszonyok

Az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt a női befektetők és a női cégvezetők köre, még a hagyományosan férfiak uralta Szilícium-völgyben is – írja a Bloomberg Businessweek.

Magyar Csernobil

Az ipari katasztrófa sújtotta, azbesztportól szennyezett Selypi-medence települései­nek helyzetére a zagyva­­szántói György Zsolt (1976) állam ellen indított kártérítési pere hívta fel a figyelmet. Fekete László polgármester lapunknak elmondta, hogy egyik elsődleges céljuk, hogy a Selypi-medencét nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területnek, ennek megfelelően állami forrásokból kezdődjék a terület méregtelenítése.

Boldogság, gyerek, haza

A konzervatív életmódot legtöbbször a dogmatikus értékrendekkel, szabályokkal azonosítják, követőit maradiaknak, intoleránsnak tartják, akik szenvedélyesen ragaszkodnak a vallásukhoz. A fentiek egyike sem hangzik túl jól a mai modern társadalomban – akik viszont azt hiszik, hogy a mindezeket elutasító liberálisok biztosan boldogabbak, tévednek.

Újra támad a Klán

Újra toboroz a Ku-Klux-Klan az Egyesült Államokban. Úgy tűnt a „fehér fajvédő” szervezet a 21. századra lassan jelentéktelen­né zsugorodik, az elmúlt időszakban azonban több olyan esemény is történt, ami ennek az ellenkezőjére utal. Augusztus 9-én St. Louis elővárosában, Fergusonban egy fehér rendőr vitatott körülmények között lelőtt egy állítólag rátámadó fegyvertelen fekete fiút (Hetek 2014. 08. 21. Ellentmondásos beszámolók a St. Louis-i lövöldözésről). A szervezet válaszul pénzt kezdett gyűjteni a „hősnek”, akinek példáját több fehér rendőrnek követnie kellene szerintük.

A közmunka bebetonozza a nyomort

Eltérő eredménnyel látott nemrég napvilágot két kutatás a közmunkások helyzetéről, melyeknek közös pontja, hogy az érintettek többsége úgy véli: nettó 50 632 forintos közmunkabérért dolgozni jobb ugyan, mint a 22 800 forintos segélyen tengődni, de ez is megalázóan kevés a megélhetéshez. A Belügyminisztérium kutatása szerint az emberek javát szolgálja a közfoglalkoztatás, a Szegénységellenes Hálózat szerint inkább zsákutca, amelyből nincs továbblépés az elsődleges munkaerőpiacra.

A holnap nagyon más lesz

A nemzeti kisebbségek egyre kevésbé remélnek védelmet a globalizáció által meggyengített nemzetállamoktól, és úgy gondolják, hogy regionális alapon sokkal jobban tudják érvényesíteni érdekeiket – mondta a Heteknek Schöpflin György professzor az Európa-szerte megerősödő autonómiatörekvések kapcsán. A nemzeti kisebbségek szakértője szerint könnyen lehet, hogy hamarosan újra kell rajzolni Európa térképét.

KÁVÉSZÜNET

Hidegtálkirály ‒ Ízek és élmények

A gasztronómiában vannak divathullámok, mint a Pad Thai és vannak örökzöldek, amelyek mesés erővel képesek visszavarázsolni bennünket a vasárnapi ebédek asztalához. A Hidegtálkirály alapítója nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy egy élményt vigyen házhoz, amely hagyományos ízvilágával és kifogástalan minőségével egy pillanat alatt képes megteremteni azt a tökéletes ízharmóniát, amely felébreszti régi gasztroemlékeinket.

Újra dobogón a hites futók

Vasárnap újra a futóké volt a főszerep a budapesti köztereken, ugyanis több ezer sportoló vette birtokba a fővárost, hogy teljesítse a 29. Wizz Air Budapest Félmaratont. Az egyik legrégebb óta zajló, évente megrendezésre kerülő tömegfutóverseny hazánk talán legnépszerűbb szabadidősport-rendezvényévé vált, ahogy azt a részvételi statisztikák is mutatják.

A Tóvidék varázsa

Az angol vidék hallatán sokakban leginkább a Jane Austen-filmekben gyakran látható folyton esős, romantikus, épphogy dimbes-dombos angol táj képe ötlik fel. Ezúttal azonban egy kicsit más Angliát mutatunk be, egy olyan helyet, ahol a tágas völgyek fölé kopár, sziklás ormok emelkednek, a csúcsokról alátekintve kisebb-nagyobb tavak töltik ki a völgyeket, fehér, néhol fekete bárányok legelnek és a fű természetesen épp olyan zöld, mint mindenhol a szigetországban.

Magas államférfi felemás cipőben

Az I. Ferenc József által bevezetett neoabszolutista államberendezkedés az 1860-as évekre oly mértékben tarthatatlanná vált, hogy retorziós politikájával szakítva, 1867-ben kénytelen volt kiegyezni Magyarországgal. Ismét életbe léptek az 1848-as törvények, az uralkodó kinevezte a (második) felelős minisztériumot, a kiegyezést követő dualista időszakban pedig Magyarország addig egy irányba törekvő politikai egysége kétpólusúvá rendeződött. Pártok jöttek és pártok mentek, olvadtak össze, váltak szét, szűntek meg, de kormányt közel negyven évig a liberális, kiegyezéspárti oldal alakíthatott.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!