hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Start-up asszonyok
Egyre több vállalkozást indítanak és patronálnak nők

2014. 09. 28.
Az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt a női befektetők és a női cégvezetők köre, még a hagyományosan férfiak uralta Szilícium-völgyben is – írja a Bloomberg Businessweek.

2009-ben, amikor Amy Norman és Stella Ma elkezdték győzködni a befektetőket San Francisco-i start-upjukban, a „Little Passports” (www.littlepassports.com), azaz szabad fordításban „Apró utazók” elnevezésű cégükben rejlő lehetőségekről, mindkettőjüknek kisgyermekeik voltak, ráadásul Amy még éppen gyermeket is várt. A Little Passports vállalkozás elsődleges célja, hogy az egészen kis gyermekeket is megismertesse az USA államaival, a világ országaival, valamint a különböző kultúrákkal két virtuális figura Sam és Sofia segítségével. Az online utazásokhoz a cég megfelelő felszerelést – útlevelet, térképet, helyi szuveníreket, fotókat, matricákat – is postáz a kis világlátóknak. Ám kezdetekkor a kiszemelt befektetők döntő többsége férfi volt, és általában a legelső – jobbára értetlenkedő – kérdésük így hangzott: „Akkor ez a cég, amiről önök most beszélnek, valamiféle életmód-tanácsadó?”

Végül megszerezték a szükséges tőkét, ám a Szilícium-völgyben hamar híre ment, hogy „kizárt dolog, hogy egy nők vezette cég majd megállja itt a helyét”. Mégis sikerült: most, öt évvel később már évi 5 millió dolláros bevételt termelnek. Amy és Stella anno mintegy 2 millió dollárt gyűjtöttek össze a kis „edukációs bizniszükhöz”, amelynek havi előfizetési csomagjai sokat segítenek a gyerekeknek abban, hogy minél jobban megismerjék a tágabb környezetüket. Talán nem meglepő, hogy a tőke jó része egy olyan nőkből álló befektetői csoporttól jött (úgynevezett „angel investors”, azaz „befektető angyalok”, olyan jómódú magánszemélyek, akik kezdő vállalko­zá­sokat patronálnak), akik fantáziát láttak egy olyan ötletben, ami a férfiakat potenciálisan hidegen hagyta.

Amerikában egyre növekvő számú start-upot irányítanak nők, és nem is rosszul. A „angel investors” köreiben már a befektetők és a vállalkozók 20 százaléka nő, holott ez az arány egy évtizede még csak egy számjegyű volt – írta a New Hampshire-i egyetem egyik tanulmánya. 2013-ban a hölgyek adták az „angyaltőkét” biztosító vállalkozók 23 százalékát, míg 2005-ben ez az arány csak 9 százalék volt. A befektetők között pedig ma már 58 ezer nő van, míg 2005-ben csak alig 20 ezret tartottak számon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!