„A történelemben semmi nem történik véletlenül. Ha megtörténik, akkor azt úgy tervezték” - állította Franklin D. Roosevelt elnök, és mondását azóta rendszeresen idézik azok a szerzők, akik szerint az emberi történelem nem véletlen események és folyamatok mentén, hanem előre eltervezett nyomvonalon halad. A „tervezett történelem” teória egyik alapműve Ralph Epperson 1985-ben megjelent The Unseen Hand (A láthatatlan kéz) című könyve, amely megkísérli a történelmi események mögött feltárni a tervezettségre utaló bizonyítékokat.

Az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő Conchita Wurst 1988. november 6-án Tom Neuwirth néven látta meg a napvilágot a felső-ausztriai Gmundenben. Gyermekkorát egy 3000 fős településen, Bad Mitterndorfban töltötte. Honlapja szerint az ekkor tapasztalt diszkrimináció vezetett el „a szakállas nő” létrehozásáig, ezzel késztetve az embereket annak átgondolására, hogy mi a „más” és mi a „normális”.

Úgy tűnik, hogy Ferenc pápa nem számíthat már a világsajtó egyöntetű támogatására. Bár nyílt konfliktusról még nincs szó, a világ egyik legbefolyásosabb napilapja nyíltan bírálta a katolikus egyházfőt „régimódi” gondolkodása miatt. A Washington Post cikkét számos nyomtatott és online médium átvette – elsősorban a tengerentúlon. Az amerikai lap tudósítója szerint Ferenc tanításai a gonosz személyes valóságáról, és az általa támogatott ördögűzés gyakorlata a katolikus egyházban a „legósdibb iskolát” képviselik a pápaság közelmúltbeli történelmében. A tudósítás beszámolt egy a Vatikánban megrendezett nemzetközi konferenciáról, ahol a katolikus egyház szakértői gyűltek össze. Az amerikai újságírót különösen az háborította fel, hogy az egyik előadó beszámolt egy esetről, amikor két leszbikus nőből űzött démonokat. A hírt átvevő liberális Slate magazin ebből levonta a következtetést: a pápa „csalódást” keltett, mert néhány „biztató” kijelentése ellenére semmit nem hajlandó változtatni a homoszexualitással kapcsolatos keresztény állásponton. Liberális teológusok arra figyelmeztetnek, hogy Ferenc „aláássa tekintélyét”, amikor „utat nyit a babonaságok előtt”.

Egy szakállas „nő” ejtette foglyul a vén kontinens szavazóit és a közhangulatot. Szombat este bizonyítást nyert: sokat elbír a képernyő és az európai gyomor. Az 59. Eurovíziós Dalfesztivált egy hosszú estélyi ruhába öltözött transzvesztita férfi nyerte erős sminkben, műszempillákkal és épphogy közepes dalával. Bár az extremitások az utóbbi években rendre helyezéseket értek el a nemzetek legnagyobb zenei versenyén, idén az unió himnusza, az Örömóda szolgált indulóul a kultúra bölcsőjének tartott kontinens és az eddiginél is nyíltabb homoszexuális büszkeség nászához.

Miközben sorozatban jelennek meg a mozivásznon a bibliai témájú filmek, mindez nem jelenti azt, hogy a Szentírás iránti érdeklődés is növekedne. Egy friss felmérés ellentmondásos helyzetet jelez. A Barna Group az Amerikai Bibliatársasággal (American Bible Society) karöltve évente széles körű felmérést végez a Biblia megítéléséről, és az azzal kapcsolatos hozzáállásról az amerikai társadalomban. Minden évben azonos kérdéseket tesznek fel, ennek eredmé-nye­képpen a nemzeti reprezentatív mintából világosan nyomon követhető a Szentírással kapcsolatos általános felfogás folyamatos változása. A 2014-es felmérés hat fő trendre világít rá a Bibliához köthető tevékeny­ségekkel és azok megítélésével kapcsolatban. A tanul­­mányból többek között kiderül, hogy a Szentírás nem veszítette el kulturális ikonként betöltött szerepét, egyre többen olvassák digitálisan, ugyanakkor növekszik a szkepticizmus vele kapcsolatban, elsősorban az Y generáció körében.

1928-ban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) 810 ezer szavazattal a kilencedik helyen végzett a németországi parlamenti választáson. A 2,6 százalékos eredmény még a náci párt négy évvel korábbi teljesítményét is alulmúlta. Ennek ellenére az NSDAP 1932-re ellenzékből a leg­erősebb németországi párttá vált. Korábbi írásunkban (Hitler cukikampánya. Hetek, 2014. március 28.) Philip Gavin amerikai történész tanulmánya alapján azt mutattuk be, miként használta ki Adolf Hitler és kampánystábja a modern politikai marketing eszköztárát arra, hogy ellenszenves és bukott törpepártból rövid idő alatt néppárttá váljanak. A kreatív kampány azonban önmagában nem lett volna elegendő a demokratikus keretek között az áttöréshez.

Tudjuk-e, hogy mi van a talpunk alatt? A tavaszi virágszőnyeg alatt, a városi aszfalt és a metróalagutak alatt? A hegyek, a folyók, a tengerek, az óceánok alatt? Mennyire látunk bele a Föld mélyébe? A fizikai világ talán legnehezebben feltárható tartománya - paradox módon - itt a közelünkben, tízegynéhány kilométernyire kezdődik. Egy nemrég megtalált kristálytöredék arra utal, hogy lehet alapja azoknak az el­mé­le­tek­nek, amelyek szerint a föld belseje nagy mennyiségű vizet rejt.

Tíz évvel Mel Gibson Passiója után újra Jézus-filmet vetítenek a mozikban. Mark Burnett reality show producer egyszerű és gazdaságos megoldást választott: saját tízrészes Biblia című tévésorozatából kivágott 138 percet és új főcímmel ellátva megcélozta vele az amerikai keresztány közösséget. A film öt hét alatt 58 millió dolláros forgalmat ért el Amerikában, ami azt jelzi, hogy az összebevétel jócskán elmarad majd a Passió 600 millió dollár feletti összebevételétől. Az alkotók és a forgalmazók így is elégedettek lehetnek: a film nem csak sokkal olcsóbban készült, mint a Passió, de a bemutatóját sem kísérték botrányok. Az Isten Fia című alkotást ezen a héten mutatják be Magyarországon, 12 év feletti nézőknek.

Egy húsvétra magyarul is megjelenő könyv, amely Jézus perét és kivégzését eleveníti fel történelmi háttérrel, azt állítja, hogy a Názáreti haláláért az ismert szereplőkön kívül elsősorban Tiberius a felelős, mert a hozzá való viszony minden érintett döntését közvetlenül befolyásolta. A népszerű amerikai rádiós újságíró, Bill O’Reilly korábban Lincoln és Kennedy meggyilkolásának történetét dolgozta fel, és ezek sikere nyomán látott hozzá, hogy megvizsgálja, kik, miért és hogyan döntöttek Jézus sorsáról. A Jézus – Egy kivégzés igaz története című kötet nem teológiai mű, ám tiszteletben tartja a Biblia állításait, miközben lebilincselő képet ad a történelem legnagyobb drámájáról, amely a peszach ünnepe előtt zajlott le Jeruzsálemben.

Az év legjobban várt filmjének nyitóképében puszta és kietlen a táj. Árnyjáték illusztrálja az eddigi generációk életét, amíg a vándorló Noéhoz érünk. Megtudjuk, hogy a fejlett civilizációt az „őrzők” segítették, az embereknek, „Káin átkozott utódainak” felépíteni, majd őket a Teremtő mozgó kőszobrokká változtatta. Igen megutálták tehát az ádámi fajt ezek a transzformerszerű lények, bár később kivételt tesznek: együtt építik a bárkát a címszereplővel.

Számos kritika azzal menti a Noé című filmeposz önkényes kor- és személyábrázolását, hogy az alkotóknak a Biblia rövidke leírásán kívül nem állt rendelkezésre más forrás, ezért kénytelenek voltak elképzelt történetet keríteni, hogy a 132 perces mű forgatókönyvét megírhassák. Bárhogy is értelmezzék azonban a filmet, ez az állítás biztosan nem állja ki az objektivitás mércéjét. Noé története ugyanis az emberiség korai történetének egyik legjobban dokumentált időszaka. A Teremtés könyvében öt fejezet teljes egészében Noéról és családjáról szól. Emellett az Ószövetség további négy könyve valamint az Újszövetségből két evangélium és két apostoli levél is név szerint utal Noéra. A zsidó történeti apokrif könyvek pedig számos hiteles részlettel gazdagítják a korról szóló ismereteinket, csakúgy, mint ókori történetírók, köztük Josephus Flavius munkái.

Darren Aronofsky rendező legújabb munkája egy monumentális, vérbeli bibliai film lehetőségével kecsegtet, azonban az emberiség restartjáról szóló beszámoló nem lett több, mint egy antiszociális családfő ámokfutását bemutató, modern környezetvédelmi propagandafilm.

Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy megjelent egy könyv, amely új részletekkel gazdagítja nemcsak a második világháború és a holokauszt, hanem a Közel-Kelet modern kori történetét is. Barry Rubin izraeli publicista és Wolfgang G. Schwanitz német származású amerikai történész munkája Németország és az iszlamista mozgalmak több mint 100 évre visszanyúló szerepét mutatja be a térségben. A szer­zők hangsúlyozzák, hogy ez a történet nem ért véget 1945-tel: a nagyhatalmi érdekek által támogatott forradalmi iszlamizmusnak döntő szerepe volt abban, hogy a mérsékelt demokratikus nézeteket kép­viselők ma jelentős hátrányban állnak a Közel-Keleten, és az „arab tavasz” sok megfigyelő szerint „iszlám tavasszá” vált. Az alábbiakban egy részletet közlünk a Nácik, iszlamisták és a modern Közel-Kelet megteremtése című könyvből.

Az európai fiatalok között az ismét divatos szubkultúra képviselői ellene mennek minden főáramú társadalmi folyamatnak, így a divatban, a művészetben és a zenei kultúrában is külön világot képviselnek. Bármekkora paradoxon, léteznek keresztény hipszterek is. Ők azt állítják magukról, hogy kiábrándultak a „fundamentalista” egyházi életből és rendhagyó módon, mondhatni külső szemlélőként kívánják megélni a hitüket. Ez a gyakorlatilag aposztata életforma immár nem csak a tengerentúlon jelent kihívást az ébredési mozgalmak második, harmadik generációs keresztény fiataljai számára.

Ellenzékből, négy év alatt, 1928 májusa és 1932 júliusa között a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) tizenhétszeresére tudta növelni támogatóinak számát. Bár a példátlan előretörésben külső okok – elsősorban a gazdasági világválság – is szerepet játszottak, történészek azóta a modern tömegpolitika első totális, minden korszerű eszközt és elemet felhasználó kampányaként elemzik a nácik mozgósítását. Adolf Hitlert és pártját nem az SA keretlegényei, hanem a művelt értelmiségiek által professzionálisan felépített, gátlástalan propagandakampány tette potenciális kormánytényezővé. Philip Gavin amerikai történész a weimari Németország utolsó öt választásáról szóló tanulmányában azt vizsgálta, miként válhatott az NSDAP demokratikus keretek között a legerősebb németországi párttá.

A náci Németország közel-keleti terveit a történészek ismerték ugyan, de a köz­keletű vélemény szerint ezekből szinte semmi nem valósult meg, ezért marginális tényező maradt a térség a második világháború eseményei során. Egy most megjelent dokumentumkötet szerint azonban a nácik szerepvállalása a Közel-Kelet modern történelmének központi eleme, és hatása a mai napig érzékelhető. Barry Rubin Nácik, iszlamisták és a modern Közel-Kelet megteremtése című könyve a titkosítás alól a kö­zel­múltban feloldott amerikai és európai iratok alapján azt állítja, hogy Hitler azt követően hozta meg a végső döntést 1941-ben az európai zsidók teljes kiirtásáról, hogy találkozott al-Husszeini jeruzsálemi főmuftival Berlinben.

Mire az izraeli politikai és kulturális közvélemény megbarátkozott a gondolattal, hogy a zsidó állam nemzetközi szinten egyik legerősebb támogatója az evangéliumi kereszténység, ez a helyzet kezd megváltozni. „Alig egy évtizede a keresztény cionizmust az amerikai politika egyre erősödő irányzatának tartották. Úgy tűnt, mintha a semmiből hirtelen egy ötven-százmilliós Izrael-barát tábor lépett volna elő, arra várva, hogy bekapcsolódjon az amerikai társadalmi párbeszédbe, azzal a céllal, hogy a következő generációk számára is megőrizze az amerikai–izraeli kapcsolatot” – írta a Middle East Quarterly geostratégiai folyóirat legfrissebb számában megjelent elemzésében David Brog politikai elemző.

Élete és ötvenéves lelkészi szolgálata legnehezebb napjának nevezte David Yonggi Cho, miután a szöuli bíróság három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte sikkasztás és adócsalás vádjával. A világ legnagyobb pünkösdi gyülekezetének alapítója 13 milliárd won (2,7 milliárd forint) összeggel károsította meg az egymillió hívőt számláló Yoido Full Gospel Church közösségét. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Cho több évtizedes lelkipásztori és karitatív tevékenységét. A dél-koreai beszámolók szerint a pásztor – aki többször járt Magyarországon is – nem saját céljára használta a pénzt, hanem a legidősebb fia, Cho Hee-Jun által felhalmozott tőzsdei adósságot szerette volna kiegyenlíteni belőle.

Magyarország alaptörvénye és az ennek nyomán megjelenő emlékezetpolitikai koncepciók nagy hangsúlyt helyeznek annak bemutatására, hogy Magyarország német megszállása komoly cezúrát jelentett, mivel szerintük az ország szuverenitása ezzel megszűnt. Ebből az értelmezésből pedig egyenesen következik, hogy eleve elrendeltetett volt, ami 1944. március 19. után történt. A dokumentumok azonban ezt egyáltalán nem támasztják alá, nem beszélve arról, hogy az ország szuverenitása nem szűnt meg teljesen a német megszállás után sem.