hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 05. 16. (XVIII/20) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Hihetetlen, mégsem igaz

Újból a címlapokra került Misha Defonseca ügye, aki már 2008-ban beismerte, hogy igaz történetként eladott és megfilmesített holokauszt-visszaemlékezése valójában csupán kitaláció.A hölgynek – aki még csak nem is zsidó – most vissza kell fizetnie kiadójának azt a csaknem 5 milliárd forintnyi összeget, amit korábbi pereskedések következtében ítélt meg neki a bíróság.

Történelem, stratégia, titkok

Szinte hihetetlennek tűnik, hogy Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter Kínáról szóló, nemrég magyarul is megjelent, több mint 600 oldalas könyve tulajdonképpen már hároméves: 2011-ben került fel a New York Times bestseller-listájára, de olyan időszerű, mintha még meg sem száradt volna rajta a nyomdafesték. A 91. születésnapját május 27-én ünneplő szerző műve egyszerre memoár, történelemkönyv, stratégiai tanulmány, biztos tollal megrajzolt politikusportrék, válogatott titkos jegyzőkönyvrészletek és anekdoták sokasága. Mindez együtt hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük Kína, az Egyesült Államok és a világpolitikában mindinkább kulcsfontosságúvá váló csendes-óceáni térség múltját – és jelenét.

Lányrablás iszlám módra

Egyre szélesedő nemzetközi összefogás van kialakulóban azoknak a nigériai diáklányoknak a kiszabadítására, akiket a Boko Haram ejtett foglyul április 14-én. Az iszlamista milícia fenyegetései alapján sokan attól tartanak, hogy a lányokat eladják rabszolgáknak, vagy házasságra kényszerítik. A foglyok közül 58 lánynak sikerült eddig megszöknie, néhányuknak elrablóik teherautóiról leugrálva.

Oligarchák országa

Az ország területe Baranya megyényi, népessége körülbelül félmillió fő, gazdaságának alapja az acélipar és a csempészet. Bár eddig kizárólag a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Szervezete ismerte el, mégis 22 éve él és virul, sőt, a nemzetközi helyzet fokozódásával a vezetők úgy döntöttek, itt az idő, hogy a Krím mintájára végképp kiharcolják függetlenségüket, persze csak egy rövid időre, míg szintén a krími példát követve nem csatlakoznak az Orosz Föderációhoz.

Kivándorlási hullám az európai zsidóság körében

Több mint 300 százalékkal nőtt a Franciaországból Izraelbe áttelepedő zsidók száma 2014 első három hónapjában az elmúlt évhez képest. Az eszkalálódó orosz-ukrán konfliktus és a vele párhuzamosan szaporodó antiszemita incidensek miatt Ukrajnából is egyre többen menekülnek Izraelbe. Ezeknek a tényeknek a tükrében tartott konferenciát az Ebenezer Operation Exodus elnevezésű nemzetközi keresz­tény szervezet május 10-én Bernben.

Szakadárok Ukrajnában

Egyetlen ország sem ismeri el törvényesnek a május 11-én a kelet-ukrajnai régiókban lezajlott népszavazást. A Donyecki Népi Köztársaság és a Luganszki Népi Köztársaság önjelölt vezetői egyelőre külön utat képzelnek el, de Oleg Carjov, a körzet korábbi parlamenti képviselője elkötelezetten készíti elő a szakadár területeken születő új állam, Novorosszija alkotmányát.

Irán nyerte meg a szíriai polgárháborút

Úgy tűnik, Szíriában lezárul a több éve tartó véres polgárháború. Iráni közvetítéssel a még mindig hatalmon levő Bassár el-Aszad újabb fegyverszüneti megállapodást kötött a lázadókkal, felszámolva ezzel az ellenállás utolsó bástyáját is. Külső szemlélő azt gondolhatja, hogy valóban véget ér a százezrek életét követelő, milliókat földönfutóvá tevő véres konfliktus. Szakértők szerint azonban Aszad hiába írt ki június 3-ára új választásokat, egyáltalán nem biztos, hogy hátradőlhet – egyre jobban függ ugyanis azoktól, akik segítették.

Belföld

Sneider Tamás élete és kora

Sneider Tamás, az országgyűlés frissen megválasztott jobbikos alelnöke sérelmezi, hogy „egyesek a tények figyelmen kívül hagyásával” felhánytor­gatják szkinhed múltját. Mint mondja, nincs semmiféle titkolni­valója, ezért még az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától is kikéri a rá­ vonatkozó iratokat, hogy azokat hiánytalanul a nyilvánosság elé tárja. „Az embereknek joguk van megismerni a választható és választott képviselők múltját” – vallja Sneider. A Hetek is ezt vallja.

Tiltakozók között épül az emlékmű

Szobor- és emlékezetpolitika ügyében ritka erős jelzést adott a kormányzat felé a Magyar Tudományos Akadémia is. Úgy tűnik, a hivatalos történelemfelfogásnak mérvadó szakmai körökben nincs támogatója.

Dajcs-tomi rábeszél

A békemenet az Európai Unió melletti legnagyobb kiállás volt az elmúlt 14 évben. Deutsch Tamás értelme pedig meghasadt. De a kettő között nincs semmilyen összefüggés. Lentebb majd kiderül.

Gondoljon a jövőre!

A gyermek felnevelése csodálatos élmény, ugyanakkor tagadhatatlanul anyagi kihívásokkal teli is egyben. Gyermekeink a legnagyobb örömünk, de felnevelésük, taníttatásuk jelentős költségekkel jár. A konzervatív értékeket valló szülők számára is fontos, hogy gyermekeik képzettek, tanultak, világlátottak legyenek, és a társadalom megfelelő helyein, az ország köz­-életében, irányításában, médiában, politikában, közigazgatásban minél nagyobb tömegben legyenek jelen, és véleményformálásukkal, példamutatásukkal a következő generációkat felkészítsék és elindítsák az életben.

Lesz-e Magyarország norvég gyarmat?

Akár szórakoztatónak is nevezhetnénk a magyar kormánytisztviselők és politikusok kardcsörtető üzengetését a norvég kormány felé, ha a keménykedés miatt nem súlyos fejlesztési milliárdok kerülnének veszélybe. A közelmúltban ugyanis Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azzal vádolta meg a norvég kormányt, hogy a magyar zöldeket finanszírozza. Róna Péter, az LMP pártalapítványának a társelnöke azt az ironikus választ adta erre, hogy bár gyarmatosítanák a norvégok Magyarországot.

Hollywood is megirigyelhetné a magyar kaszinósztorit

Van-e a köze a kaszinókoncessziókkal kapcsolatos döntésnek ahhoz, hogy Andy Vajna jó kapcsolatokat ápol egy befektetőcéggel, amelynél a magyar államnak meglehetős adósságai vannak? Vagy ahhoz, hogy állítólag Szima Gábor DVSC-tulajdonos a játékgépek betiltása miatt kevésbé tudja támogatni a debreceni focit, és ezt a miniszterelnöknek is elpanaszolta? És tényleg lesz kaszinójuk a CBA-tulajdonosoknak?

Hit és értékek

Európa elrablása

Egy szakállas „nő” ejtette foglyul a vén kontinens szavazóit és a közhangulatot. Szombat este bizonyítást nyert: sokat elbír a képernyő és az európai gyomor. Az 59. Eurovíziós Dalfesztivált egy hosszú estélyi ruhába öltözött transzvesztita férfi nyerte erős sminkben, műszempillákkal és épphogy közepes dalával. Bár az extremitások az utóbbi években rendre helyezéseket értek el a nemzetek legnagyobb zenei versenyén, idén az unió himnusza, az Örömóda szolgált indulóul a kultúra bölcsőjének tartott kontinens és az eddiginél is nyíltabb homoszexuális büszkeség nászához.

Tom önmaga duója

Az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő Conchita Wurst 1988. november 6-án Tom Neuwirth néven látta meg a napvilágot a felső-ausztriai Gmundenben. Gyermekkorát egy 3000 fős településen, Bad Mitterndorfban töltötte. Honlapja szerint az ekkor tapasztalt diszkrimináció vezetett el „a szakállas nő” létrehozásáig, ezzel késztetve az embereket annak átgondolására, hogy mi a „más” és mi a „normális”.

Láthatatlan történelem

„A történelemben semmi nem történik véletlenül. Ha megtörténik, akkor azt úgy tervezték” - állította Franklin D. Roosevelt elnök, és mondását azóta rendszeresen idézik azok a szerzők, akik szerint az emberi történelem nem véletlen események és folyamatok mentén, hanem előre eltervezett nyomvonalon halad. A „tervezett történelem” teória egyik alapműve Ralph Epperson 1985-ben megjelent The Unseen Hand (A láthatatlan kéz) című könyve, amely megkísérli a történelmi események mögött feltárni a tervezettségre utaló bizonyítékokat.

HÁTTÉR

Sereghajtó magyar milliárdosok

Tavaly óta jelentősen nőtt a magyar milliárdosok vagyona, ám még így is le vannak maradva nemcsak a globális elittől, de térségbeli „kollégáiktól” is – derült ki A 100 leggazdagabb - 2014 című kiadványból. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy nálunk még mindig nem működik megfelelően a piacgazdaság – a siker biztos receptje például a politikához és a politikusokhoz való „megfelelő” viszony.

Jönnek a nőlegények

Thaiföldön 2011-ben Bell Nuntita egészen különleges produkciójával nem csak a Thailand’s got talent tehetségkutató zsűrijét és nézőit nyűgözte le, hanem helyből több milliós rajongótábort szerzett magának az interneten. A bájos, szép hangú ázsiai lány a dal felétől érett férfihangon énekelt. Mint kiderült, se nem lány, se nem fiú: ladyboy.

Ebéd Szíriáért - Helyszíni riport Kairó külvárosából

A Közel-Keleten a szíriai menekültek helyzete kritikus. Míg Libanonban a hirtelen megjelent olcsó munkaerő okoz gazdasági válságot, és az Aszad-rezsimet támogató Hezbollah terrorizálja a szíriai menekülteket, Egyiptomban ez állami szinten valósul meg. Még menekülttáborok sincsenek.

Napi három rugó már kánaán

Románok – csak így, mindenféle személynév vagy érzelem nélkül, foghegyről, szinte kiköpve a szót. Így nevezik a békési dinnyetermő vidéken azokat a feketén dolgozó munkásokat, akik tíz éve minden szezonban megjelennek Medgyesegyházán és a környékbeli falvakban. Tavasztól egészen a nyárutóig dolgoznak a földeken, tengetik életüket a romos házakban vagy a dinnyeföldek melletti kukoricásban.

B14514: Ez lett a nevem

1928-ban született Gödöllőn, és ott is élt 1944 tavaszáig, amikor deportálták. Mielőtt a koncentrációs táborról kérdezném, az is érdekelne, hogy vidéki gyerekként mit érzékelt az önt körülvevő világból, a Horthy-korszakból.

KÁVÉSZÜNET

Magyar sikerek a „jogászolimpián”

A Philip C. Jessup Perbeszédverseny a világ legprominensebb és egyben legnehezebb jogi versenye, amelyen világszerte több mint hatszáz egyetem csapata indul évente. Ebből idén 126 csapat jutott be a washingtoni nemzetközi fordulókba. Köztük volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának delegációja is, amely magyar viszonylatban rekordot ért el a jogászpárbaj során.

Otthon, édes otthon

Mi kell egy igazi otthonhoz, hogy igényes, egyedi és giccsmentes legyen? Hogyan találom meg a saját stílusomat? Mik a legújabb trendek? Hol vannak a legjobb hazai beszerzési helyek, üzletek? Mindezekre választ kaphatunk Krivarics Dittától, az Otthonkommandó blog szerzőjétől, aki egészen friss szemléletmódot képviselve 2011 óta rendszeresen inspirálja népes olvasótáborát – legyen szó kreatív ötletekről, konkrét lakberendezési ismeretekről, vagy épp otthon is elkészíthető költséghatékony gyakorlati megoldásokról.

Rezsicsökkentés kútfúrással

A jó idő beköszöntével egyre többen veszik ismét használatba a kertjüket, illetve látogatnak el a nyaralójukba. Azokon a helyeken, ahol alkalmas a talaj erre, a magas vízszámlák miatt célszerű lehet vezetékes víz helyett kúttal locsolóvizet nyerni. Egy jó vízhozamú kúttal a vízdíj jelentős része megspórolható, és vízfelhasz­nálástól függően a kiépítésének a díja hamar megtérülhet.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!