hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 04. 04. (XVIII/14) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Putyin és az európai szélsőjobb

Új szövetségesekre lelt Európában Vlagyimir Putyin. Az elmúlt időszakban erősödött például a kapcsolat a Kreml és a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front között, de orosz kötődés figyelhető meg a görög Arany Hajnalnál és a magyar Jobbiknál is. A történelmi előzmények tükrében meglepő fordulatként értékelhető az európai szélsőjobboldali pártok és az orosz vezetés egymásra találása.

Zöld energia?

„Lényegében babák eltüzelésével fűtik a kórházaikat” – mondta Amanda Holden műsorvezető egy brit parlamenti képviselőnek a brit Channel 4 nagy felháborodást kiváltó adásában, ahol fény derült arra, hogy 27 angliai kórházban több mint 15 ezer abortált vagy elvetélt magzat maradványait égették el a klinikai hulladékkal együtt. Az ebből származó hő egy részét „zöld energiaként” kórházak fűtésére is használták.

A nagy fogás

Alig két és fél hónap van hátra az első kirúgásig a riói focivébén, de a biztonsági intézkedéseket nem lehet elég korán elkezdeni. 3,7 tonna kokaint foglaltak le Santosban, az ország legnagyobb kikötőjében, a brazil hadsereg és a rendőrség pedig „megszállta” a szegénynegyedeket, hogy megakadályozzák a tüntetéseket, és biztonságosabbá tegyék a várost az érkező turisták számára.

Kivégzési toplista

Tizennégy százalékkal nőtt a 2013-ban világszerte végrehajtott kivégzések száma az előző évhez képest – ennek 80 százaléka három ország: Irán, Irak és Szaúd-Arábia igazságszolgáltatásának hozadéka. Előttük, a lista élén Kína áll, amelynek adatai nem szerepelnek a kimutatásban, noha ezres nagyságrendűre becsülhető a végrehajtott halálos ítéletek száma. A főbenjáró bűnök megítélése azonban országonként eltérő, áll az Amnesty International március végi jelentésében.

Szlovák remény egy emberibb politikára

Nagy fölénnyel győzte le Robert Fico jelenlegi kormányfőt Andrej Kiska független jelölt a szlovákiai elnökválasztás második fordulójában. A szlovák társadalom többsége  elutasította a hatalom koncentrációját, amelyet Fico győzelme jelentett volna. Elutasította a hatalom arroganciáját is, a negatív lejárató kampányt, és inkább az ismeretlen, de emberi arcú és valóban független jelöltet emelte az elnöki pozícióba.

Orosz gáz

„El kell szakadnunk az orosz gáztól. Gyakorlatilag  háborúban állunk Oroszországgal. Nehéz elképzelni a briteket, ahogy a második világháború idején tankokat vásárolnak Hitlertől” – írta le Ukrajna helyzetét Bogdan Szokolovszkij energiabiztonság-politikai szakértő az ukrán BBC számára. Az ukránok az EU segítségét kérik ehhez, különösen, miután Putyin rájuk fogta a gázfegyvert, és elképesztő áremelkedéssel, valamint bírságokkal kell szembenézniük.

Belföld

A rémület ránthatja össze a bulit

Mit lehet tudni a választáspszichológia alapján arról, hogy az utolsó napokban mi játszódik le a szavazókban? A Szonda Ipsos szerint 900 ezer ember utolsó pillanatig vacillál?

Bajnai: A politikusok pedig nem istenek

Több lakossági fórumát is végignéztem. Az emberek legtöbbször arra panaszkodnak, hogy mennyire nehéz az anyagi helyzetük, alacsony a bér és a nyugdíj, ezért méltatlan körülmények között, egyik hónapról a másikra kénytelenek élni. A keserű hangú kérdésekből azt szűrtem le, hogy sokak szerint mintha elúszott volna a remény. 

Csak egy erős néppárt ad védelmet a Jobbikkal szemben

A második Orbán-kormány első időszaka viharosan telt a nemzetközi porondon. Sikerült konszolidálni a viszonyt az uniós szervekkel, az úgynevezett európai partnereinkkel?

Vona Gábor tíz éve képviseli az iszlám érdekeket

Noha a Jobbik politikusai előszeretettel neveznek más pártokat „idegen érdekek” képviselőinek, ez a gyanú az elmúlt években épp a szélsőjobboldali párttal szemben fogalmazódott meg a legerősebben. A Jobbik és Irán kapcsolatát a Political Capital szakértői elemezték, akik arra a megállapításra jutottak, hogy Irán szempontjából a Jobbik elsőd­legesen az európai politikába való belépés lehetőségét jelenti, míg a szélsőjobboldali magyar párt a nemzetközi súlyát és elfogadottságát szeretné erősíteni a perzsa állammal (és mellette Oroszországgal, valamint Törökországgal) való kapcsolat által.

„Politikusbűnözés” – ahol tényleg a Jobbik vezet

Garázdaság, ittas vezetés, zaklatás: miközben a Jobbik a szavak szintjén rendre fellép a „politikusbűnözés” ellen, az Országgyűlésbe juttatott képviselői ellen 11 esetben döntöttek mentelmi joguk felfüggesztése mellett az elmúlt négy évben. „Politikusbűnözés” kategóriában abszolút értéken számolva is vezet a Jobbik, mandátumarányát tekintve azonban kifejezetten brutálisan teljesített.

Köztünk élő untermenschek

Tanulságos kampányestén vannak túl a szentimrevárosiak, akik a Keresztények közéleti felelőssége címmel tartott előadáson tudhatták meg Osztie Zoltán atyától, hogy kiknek a lelkén keresztül munkálkodik a Jóisten a magyar belpolitikában, és kik azok az „ember alatti emberek”, akikre nincs szüksége a hazának.

Oscar-díjra hajt Bajnai

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt egy kampánykörútján követtük végig. A haj­naltól késő estig tartó út során bejárta Hevest és Borsodot, öt ellenzéki képviselőjelöltnek is kampányolt. A volt kormányfőnek arra a kérdésre, hogy mi a személyes célja a kampányban, az a válasza, hogy a Mesterházy Attilára épülő kampányban, a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat megkapja, ami – teszi hozzá – angolul azért szellemesebben hangzik: best supporting actor (tükörfordításban: a legjobb támogató színész).

Hit és értékek

Noé, az újrakezdő

Darren Aronofsky rendező legújabb munkája egy monumentális, vérbeli bibliai film lehetőségével kecsegtet, azonban az emberiség restartjáról szóló beszámoló nem lett több, mint egy antiszociális családfő ámokfutását bemutató, modern környezetvédelmi propagandafilm.

Ki volt Noé?

Számos kritika azzal menti a Noé című filmeposz önkényes kor- és személyábrázolását, hogy az alkotóknak a Biblia rövidke leírásán kívül nem állt rendelkezésre más forrás, ezért kénytelenek voltak elképzelt történetet keríteni, hogy a 132 perces mű forgatókönyvét megírhassák. Bárhogy is értelmezzék azonban a filmet, ez az állítás biztosan nem állja ki az objektivitás mércéjét. Noé története ugyanis az emberiség korai történetének egyik legjobban dokumentált időszaka. A Teremtés könyvében öt fejezet teljes egészében Noéról és családjáról szól. Emellett az Ószövetség további négy könyve valamint az Újszövetségből két evangélium és két apostoli levél is név szerint utal Noéra. A zsidó történeti apokrif könyvek pedig számos hiteles részlettel gazdagítják a korról szóló ismereteinket, csakúgy, mint ókori történetírók, köztük Josephus Flavius munkái.

Nagy zöld csalódás

Az év legjobban várt filmjének nyitóképében puszta és kietlen a táj. Árnyjáték illusztrálja az eddigi generációk életét, amíg a vándorló Noéhoz érünk. Megtudjuk, hogy a fejlett civilizációt az „őrzők” segítették, az embereknek, „Káin átkozott utódainak” felépíteni, majd őket a Teremtő mozgó kőszobrokká változtatta. Igen megutálták tehát az ádámi fajt ezek a transzformerszerű lények, bár később kivételt tesznek: együtt építik a bárkát a címszereplővel.

HÁTTÉR

Térkép a jövőbe

Mintha nem Magyarországon lennénk – mondja sokat látott kollégám kifelé menet az NNG Kft. budapesti, Szépvölgyi úti központjából. Valóban. Nemcsak az óriási irodaépület-komplexum ámulatba ejtő – amely elnyerte az Év Irodája 2012 díjat -, hanem az a mentalitás is, amely a cég világsikere mögött áll. Az NNG-t 2004-ben alapították többek között Balogh Péter vezetésével, aki akkor még csak 27 éves volt. A navigációsszoftver-fejlesztő azóta több irodát nyitott világszerte, jelenleg 560 alkalmazottja van, de év végére már hétszázan is lehetnek.

A kétszáz gettó országa

Magyarország német megszállását, 1944. március 19-ét követően Európa ekkor még életben lévő legnagyobb zsidó közösségének viszonylagos létbiztonsága megszűnt. Mindössze néhány hónap leforgása alatt bekövetkezett több mint 430 ezer zsidónak minősített magyar állampolgár kifosztása, megalázása, elkülönítése, vagonokba zsúfolása, majd deportálása.

Marketingesek evangéliuma

Ugye ismerős a standard ábrázolás a hollywoodi filmekből? A rosszul öltözött keresztény aktivista vérben forgó szemekkel áll a forgalmas utcasarkon, nyakában a „KÖZEL A VÉGÍTÉLET!” táblával, miközben bőszen ostorozza a tudomány istenellenes nézeteit. Valószínűleg még e-mail címe sincs a szerencsétlennek. Ugyan ki akarna ilyen embernek bármit is eladni? Nos, a jelek szerint egyre többen.

Való világ

Az alapvető jogok biztosának 2013-as beszámolója ezúttal a mélyszegénységben élők, a nélkülöző gyermekek és a romák helyzetére fókuszált.

Bombabiztos generáció

A társadalmi bomba ketyeg, mivel lassan nyugdíjkorba ér a nagy létszámú Ratkó-nemzedék, az 1952–1957 között születettek. Ők már az elmúlt 25 év, a tömeges munkanélküliség, adóelkerülés és fekete foglalkoztatás érintettjei, akiknek a nyugdíjellátása igen bizonytalan lábakon áll. Az ország mindössze 58 százalékos foglalkoztatottsága ellenére egyelőre nyoma sincs egy fenntartható nyugdíjstratégiának.

Paprikajancsi és Kiskanász

Lángoló Magyarországot és egymást gyilkoló magyarokat vizionál egy szélsőjobboldali körökben nagy népszerűségnek örvendő jövendölés. Az úgynevezett nyirkai jóslat hitelességét semmilyen komolyan vehető érvvel nem lehet alátámasztani – ugyanakkor a sámáni hiedelemvilág reneszánsza révén ezrek tudatába, jövőképébe épült be masszívan. A következő évekre adott előrejelzései harmonizálnak a radikálisok várakozásaival.

KÁVÉSZÜNET

Tavaszi séta a vácrátóti arborétumban

Sokan nem is tudják, hogy Vácrátóton, a közel 1800 fős lakossággal rendelkező kis településen található hazánk egyik leggazdagabb és legváltozatosabb Nemzeti Botanikus Kertje. A kiemelkedő növénygyűjteményt figyelembe véve nem csodálkozhatunk azon, hogy itt van a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete (MTA ÖBKI). A kert változatosságát és romantikus hangulatát megtapasztalva pedig az sem meglepő, hogy több filmrendező is felfigyelt már rá. De mit is tartogat számunkra a madár­dalban gazdag, fűszeres illatú és nemzetközi hírű botanikus kert, amely évente mintegy százezer látogatót vonz?

Kreatív könyvajánló

Míg a megváltozott olvasási szokások miatt országszerte a legtöbb könyvtár stagnál, sőt, kénytelen lehúzni a rolót, addig a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár – egy formabontó, meghökkentő és egyben fiatalos, olvasásra buzdító reklámfotó-kampányának köszönhetően világszerte megismertette nemrégiben a nevét. Mi több, azóta jelentősen megugrott a téka forgalma is.

A múlt jelene

Igazi kuriózumként időszakos kiállítás látható a Magyar Zsidó Múzeumban Michal Gavish képzőművész munkáiból; mely április 20-ig tekinthető meg Budapesten, a VII. kerületi Dohány utca 2. szám alatt. A múlt jelene című tárlat a történeti, múzeumi, levéltári dokumentálás folyamatáról fogalmaz meg kérdéseket. A mű­vésznő egy családtörténeti szálat vizsgál, a sajátját, melyet a holokauszt szakított meg.

A romantikus zongoravirtuóz

Rendkívüli emlékezőtehetségéről ódákat zengtek, nyolc nyelven beszélt folyékonyan, kivételes belső zenei hallásának köszönhetően pedig gyakorlás nélkül, kapásból le tudott játszani nehéz zongoradarabokat is. Mindezen ritka adottságai és szenvedélyes játéka miatt Rubinstein a huszadik század egyik legünnepeltebb művésze volt. Izraelben kereken negyven éve, 1974 óta rendezik meg a nevét viselő zongoraversenyt.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!