hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nagy fogás

2014. 04. 10.
Alig két és fél hónap van hátra az első kirúgásig a riói focivébén, de a biztonsági intézkedéseket nem lehet elég korán elkezdeni. 3,7 tonna kokaint foglaltak le Santosban, az ország legnagyobb kikötőjében, a brazil hadsereg és a rendőrség pedig „megszállta” a szegénynegyedeket, hogy megakadályozzák a tüntetéseket, és biztonságosabbá tegyék a várost az érkező turisták számára.

A drogkereskedők nem zavartatják magukat amiatt, hogy a rendőrség és a hadsereg fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a közelgő vébé kapcsán. Az óvatlanság pedig a hatóságoknak kedvez, hétfőn ugyanis 3,7 tonna kokaint foglaltak le Santos kikötőjében egy óriásrazzia keretében, 230 ezer euró készpénz, tíz sportkocsi, egy hajó és fegyverek mellett. A kábítószer Bolíviából érkezett, és Brazílián keresztül küldték volna tovább Európába, Afrikába, illetve Kubába.
A fogás marketingcélokat is szolgál, ezzel ugyanis minden bizonnyal sikerül majd a futballeseményre, illetve később a nyári olimpiai játékokra érkező turisták biztonságérzetét növelni, valamint javítani az országról kialakult képet, amely egyelőre meglehetősen ellentmondásos. A FIFA sem segített a helyzeten, ugyanis nemrég kiadott egy brosúrát arról, hogy a helyszínre utazók mire számíthatnak a brazilokkal kapcsolatban, valamint milyen óvintézkedéseket kell hogy mindenképpen megtegyenek, hogy elkerüljék a kulturális félreértéseket.
A helyi hatóságok aktivitása igencsak megnőtt a vébé előtt, egyrészt a problémásnak tekinthető városrészek biztosításában, illetve a kormány túlköltekezése és a szociális problémák megoldatlansága miatti tüntetések folyamatos visszaszorításában. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a braziloknak nem tetszik, hogy a mélyszegénység, illetve a gazdaság stagnálásának ellensúlyozása helyett a kormány óriási összegeket fordít a stadionokra, illetve a sportesemények finanszírozására, ám a FIFA így sem maradéktalanul elégedett az előkészületek alakulásával.
A rendőrség és a hadsereg a biztonsági intézkedések erősítése keretében vasárnap hajnalban bevonult a repülőtérhez közeli favelákba, a szegények lakta városnegyedekbe. A helyszínek biztosításának előkészületei már szerdán elkezdődtek. A Mare Komplexum 16 szegénynegyede közül 15-ben a hadsereg és a rendőrség átvette a felügyeletet, amelyekben a hivatalos jelentések szerint eddig főként kábítószer- és fegyverkereskedők uralkodtak. Ezeket a bűnözőket más szegénynegyedekből üldözte el a rendőrség egyik speciális egysége, amelyet UPP-nek, azaz Rendőrségi Békefenntartó Egységnek neveznek. Rióban ezekből az UPP-egységekből összesen 34 van, amelyek több mint 100 szegénynegyedben végeznek rendfenntartói munkát, és több mint 100 ezer riói lakos tartozik a fennhatóságuk alá. Ezekben a negyedekben az UPP-k bevetése óta drasztikusan csökkent az erőszakos halálesetek száma. A Complexo do Alemão nevű szegénynegyedben két éve még gyakoriak voltak az egész napos lövöldözések, ugyanis Rio legnagyobb maffiacsoportja, a Comando Vermelho rendezte be itt a főhadiszállását, és folyamatosan megtámadták a helyi járatú buszokat, illetve a helyi rendőrőrsöket.
Amióta azonban ezek az egységek átvették az irányítást a favelákban, jelentősen csökkent az erőszakos halálesetek száma, és virágozni kezdett az ingatlanpiac is. A turisták ugyanis előszeretettel látogatnak ki ezekbe a negyedekbe, a helyiek pedig jó pénzért bérbeadják a verandáikat vagy a házuk tetejét, hogy a külföldiek partikat rendezhessenek itt vagy fényképeket készítsenek.
A békét azonban nem egyszerű fenntartani, ugyanis a riói rendőrséget a helyiek nem sokkal szeretik jobban, mint a korábban uralkodó gengsztereket. A rendőrök ugyanis hasonló keménységgel bánnak a helyiekkel, mint a bűnözők. Az ügyészség nemrégiben zárt le egy nyomozást, amelyben bizonyítást nyert, hogy a rendőrök kínoztak és öltek meg egy Amarildo de Souza nevű önkéntest Rio legnagyobb favelájában, a Rocinhában – bár a férfi holtteste a mai napig nem került elő. Annak ellenére, hogy gyakoriak a rendőri túlkapásokról, illetve erőszakról és kínzásokról szóló hírek, a korábbi időszakhoz képest az ilyen esetek száma még így is elenyésző.
Hasonlóan nagy a feszültség a nemzetközi sportesemények kapcsán kirobbant tüntetések résztvevői és a rendőrök között. Szinte minden héten újabb hírek érkeznek a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokról, ahol a tüntetők arról panaszkodnak, hogy a rendőrök nagy élvezettel verik össze őket, és akkor is könnygázt alkalmaznak velük szemben, ha arra nincs szükség. A kormány is belátja, hogy a helyzeten mindenképpen változtatni kell. Biztonságtechnikai szakértők évek óta állítják, hogy átfogó reformokra volna szükség a brazil rendőrségen belül, amely sokkal inkább hadsereg, mint rendfenntartó erő – viszont a statisztikákból ítélve hatékonyan szorítja vissza az egyébként virágzó bűnözést Rio de Janeiróban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!