hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 03. 21. (XVIII/12) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Miért és hova téríthették el a maláj repülőgépet?

„Mintha egy embert keresnénk valahol New York és San Francisco között” – így érzékeltette az FBI egyik szakértője a közel két hete eltűnt malajziai gép utáni kutatást. Az MH370-es járat utáni kutatásba már 26 ország kapcsolódott be, a legmodernebb műholdas, légi és tengeri eszközökkel Afganisztántól Ausztráliáig. Az utasok és a személyzet sorsa mellett a példátlan akció oka az, hogy a gépet – minden bizonnyal – eltérítették. A kérdés csak az, hogy ki, hová és miért? A legnyugtalanítóbb válasz szerint nemzetközi terroristák, akik nukleáris repülőbombaként akarják bevetni a Boeing 777-est valahol Ázsiában vagy a Közel-Keleten.

Békegalamb az Öbölben

A nyugati aggodalmak elaltatását követően Irán az Öböl-államokban kezdett diplomáciai offenzívába. Múlt heti ománi látogatásán Haszan Rohani iráni elnök kijelentette, hogy a barátság, testvériség és együttműködés üzenetét hozta a térségnek.

Az erőszak kultúrája

Több figyelmet kellene szentelni az uniós polgárok alapjogainak védelmére a munkaügy és a gazdaság mellett – derül ki abból a felmérésből, amely 28 uniós tagállam több mint negyvenezer női állampolgárától gyűjtött adatokat a nők elleni erőszak témájában. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) az unió egész területén folytatott adatgyűjtést, amiből ismételten megállapítható: míg az esélyegyenlőséget jobban megvalósító országokban az erőszakos cselekmények nagyobb részéről értesülnek a hatóságok, a nők társadalmi szerepvállalását kevésbé támogató országokban e téren is nagyobb a lemaradás.

A választások nyertesei a vajdasági magyarok

A Szerb Haladó Párt rajt-cél győzelme után egyértelműen kijelenthető, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az előrehozott szerbiai parlamenti választások nagy nyertese. Huszonkét évvel ezelőtt ért el hasonló eredményt magyar párt a szerb parlamenti választásokon. A VMSZ sikerének komoly súlya van, hiszen az előrehozott választások legfontosabb célja az uniós csatlakozás felgyorsítása volt, amelyben komoly segítséget várnak a magyar részről is.

Oroszország anyácska vissza­fogadta a Krímet

A kommunista pártrendezvényeket megszégyenítő álló ováció kísérte Vlagyimir Putyin bejelentését a Krím Oroszországhoz való csatlakozásáról a Kreml dísztermében. Ugyanebben a beszédében az orosz elnök kettős mérce alkalmazásával vádolta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, amiért a nemzetközi joggal ellentétesnek értékelte Oroszország lépését. Az orosz elnök a „hidegháborús retorika” megszüntetésére szólította fel a Nyugatot.

A miniszterelnök és az uzsorás

Vereséggel is felér Robert Fico miniszterelnök győzelme a szlovákiai elnökválasztás első fordulójában: az előrejelzésekkel ellentétben ugyanis a választóknak mindössze 28 százalékát sikerült megszólítania. A jövő héten sorra kerülő második körbe Fico mellett a pártoktól független, nagyvállalkozóból lett filantróp, Andrej Kiska jutott, aki számára viszont a 24 százalékos eredmény reménykeltő, mivel a második körben szinte az egész jobboldal őt támogatja –  így minden várakozással ellentétben jelenleg ő a választások fő esélyese. Fico természetesen nem nyugszik ebbe bele, kormányfőként minden alkalmat megragad a vetélytársa elleni kampányolásra. Az eszközökben sem válogat: Kiskát uzsorásnak, szektásnak, kalandornak is nevezte már.

Belföld

Emlékeznek és emlékeztetnek

Az emlékezés nem szokta különösebben lázba hozni a közönséget, legfeljebb elismerik, hogy szükséges, és alávetik magukat az ezzel járó formaságoknak. Akinek az emlékezéshez elég elmerengeni és visszagondolni a saját régi életére, amelyet éppen a felidézett esemény vagy eseménysor választott el drasztikusan az újtól, az azóta eltelt életétől… nos, az „másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről / az már egy messzefénylő, szabad jövő felé tör” – Radnóti szavaival.

Mindössze egyetlen szó a Fidesz programja

Alig három héttel a választások előtt úgy fest, hogy klasszikus értelemben nem lesz a Fidesznek írott választási programja. Kormánypárti forrásaink szerint lehet, hogy valamiféle kiáltvány esetleg a választások előtt megszületik, de az már biztos, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita sem. Ez utóbbi azért is érdekes, mert 1998-ban éppen a Fidesz követelésére jött létre az első ilyen összecsapás. A vita helyett Orbán Viktor szinte minden nap felavat valamit, de Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány is rákapcsolt a kampányra.

Menny és pokol két órában

Ünnepi szentmisére gyűltek egybe a hét elején Feri atya és hívei a budapesti Syma csarnokba. Legalábbis ez lehetett a benyomása a DK kampányeseményén annak, akit nem ragadott magával az ilyenkor minimálisan elvárható választási ígérethalmaz helyett prezentált hagymázas moralizálás és a politikai jobboldallal összekevert kereszténység kioktatása.

Választási forgatókönyvek

A felmérések alapján jelenleg biztosnak tűnik a Fidesz kétharmados parlamenti többséget eredményező választási győzelme, már ha a biztosan szavazó pártválasztók pártpreferenciájával számolunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a választási eredmény csak a közvélemény-kutatási adatoknak megfelelően alakulhat. Éppen ezért az alábbiakban bemutatunk két másik forgatókönyvet is. Az egyik azt mutatja meg, hány szavazóra lenne szüksége az ellenzéknek a kormányoldal kétharmados többségének megakadályozásához, a másik pedig azt, hogy milyen esetben lehet többsége a baloldali szövetségnek.

Devizások: időhúzás, reménykeltés

A Kúria döntése után megszületett az AB határozata is a devizahitel- szerződésekkel kapcsolatos jogi eljárásokat illetően. Az AB bizonyos feltételekkel felhatalmazza ugyan a kormányt a visszamenőleges hatályú törvényalkotásra, de utal arra is, hogy az ezzel járó politikai felelősség a jogalkotót terheli. A kormány pedig kivár, kivételes módon nem kapkodja el a jogalkotást.

Moszkva ügynökei - Oroszok lobbistája a Jobbik

Harsány antikommunizmusa és radikálisnak nevezett nacionalizmusa sem gátolja meg a Jobbikot abban, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség érdekeit vagy akár a nemzet biztonságát is beáldozzák, csak hogy bizonyítsák oroszbarátságukat.

Hit és értékek

Haláltábor Jeruzsálemben

Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy megjelent egy könyv, amely új részletekkel gazdagítja nemcsak a második világháború és a holokauszt, hanem a Közel-Kelet modern kori történetét is. Barry Rubin izraeli publicista és Wolfgang G. Schwanitz német származású amerikai történész munkája Németország és az iszlamista mozgalmak több mint 100 évre visszanyúló szerepét mutatja be a térségben. A szer­zők hangsúlyozzák, hogy ez a történet nem ért véget 1945-tel: a nagyhatalmi érdekek által támogatott forradalmi iszlamizmusnak döntő szerepe volt abban, hogy a mérsékelt demokratikus nézeteket kép­viselők ma jelentős hátrányban állnak a Közel-Keleten, és az „arab tavasz” sok megfigyelő szerint „iszlám tavasszá” vált. Az alábbiakban egy részletet közlünk a Nácik, iszlamisták és a modern Közel-Kelet megteremtése című könyvből.

HÁTTÉR

Szovjet romantika, orosz terjeszkedés

Múlt vasárnap népszavazást írtak ki a Krím félsziget hovatartozásáról. A kérdés az volt, hogy a Krím megtartsa-e autonóm státuszát, vagy csatlakozzon Oroszországhoz. Minderre felségjelzés nélküli orosz harckocsik árnyékában kellett válaszolnia a lakosságnak. Azóta vér is folyt. Helyszíni riport.

Kísérlet járja be Európát

A Jobbik a svéd szélsőjobb bukott vezetőjétől tanulta a „cuki” kampányt, ami éppen olyan veszélyes nálunk, mint a skandiná­voknál – mondja Czinkóczky Csaba, a legnézettebb svéd kereskedelmi csatorna, a TV4 alapító-riportere, aki rendszeresen forgat a magyar belpolitikai helyzetről és a szélsőjobbról. A Heteknek arról is beszélt, hogy miközben a svéd politikusok akár egy Toblerone csoki miatt is megbukhatnak, a jobbágylelkű Magyarországon az értelmiségiek felfogását akár napok alatt át tudja hangolni a hatalom.

Horthy propagandistája

Művei mára teljesen eltűntek a köztudatból, pedig nagyapáink az ő regényein nőttek fel. Neve kikopott a magyar irodalomtörténetből, hiába zengett évtizedekkel ezelőtt a nagyérdemű vastapsától az ország valamennyi színháza, ha darabjait játszották. Tökéletes ismerője a magyar nyelvnek, ami csak keveseknek adatik meg azok közül, akik nem az anyatejjel szívják magukba ezt a tudást. A Franz Herzogból lett Herczeg Ferenc ezen kevesek közé tartozott.

Lájkharc indult a szavazatokért

Barack Obama 2008-as kampánya igazi fordulatot hozott a pártok versengésében – és nem csak Amerikában. Az internet, főként a közösségi média mint kampányeszköz az elmúlt években jelent meg. Míg 2010-ben még inkább csak kiegészítő eszköz volt, a 2014-es kampányban már teljes erővel dübörög a pártok web2-es jelenléte. Ez viszont túlmutat a pártok szlogenjein: saját videóikkal, blogjaik hasábjain és főként a hozzá­szólásaikban a szimpatizánsok is üzennek. Elég egy gyors átfutás a hivatalos oldalakon, és pillanatok alatt felmérhető, melyik párt milyen réteget vonz – és kik számára ellenszenves.

Dollárcsapda

Az amerikai Cornell University egyik professzorának legújabb könyve szerint a dollár – minden ellenkező érvvel és híreszteléssel szemben – még sokáig megőrzi domináns szerepét a világgazdaságban, habár ez az amerikai gazdaság számára egyáltalán nem veszélytelen állapot.

Kína már keresi a kiutat

Kínának jelenleg 1,27 ezer milliárdnyi amerikai államkötvénye és más dollárban denominált eszköze van – vagyis az USA legnagyobb hitelezője. Ezt figyelembe véve, és elnézve a mellékelt grafikont, nem csoda, hogy a kínai szakemberek hangot adnak annak, mennyire irritálja őket a „vakmerő amerikai pénzügypolitika”, és sürgetik egy új „menedékvaluta kidolgozását”, hogy elkerüljék a „várható katasztrófát”.

Persona non gárda

A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő Traian Basescu kérésére a román ügyészség az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával indított eljárást a Jobbik és három szélsőséges magyar szervezet, az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Betyársereg tagjai ellen. Az erdélyi közösségben elenyésző a magyar szélsőjobb népszerűsége, de az ügynek van román belpolitikai hozadéka is, tehát érdemes a kérdéssel foglalkozni Romániában.

Tisztázatlan milliárdok a kampányban

A Fidesz kampánykiadásai már most meghaladják az egy­milliár­dos törvényes keretet, a kamupártok ellenben nem költenek kampányra: listát állítottak, felmarkolták a száz­milliókat, és eltűntek, miközben a nyíltan neonáci Magyar Hajnal pártot simán bejegyezte a bíróság – többek között ezek derültek ki a Transparency International kampányértékelő sajtótájékoztatóján.

KÁVÉSZÜNET

Női rafinéria

„Ön nem ismeri a női nemet! – Valóban, én csak a női igent ismerem.” – hangzik az ismert Karinthy-idézet. A viccen túl is megállja azonban a helyét az az állítás, hogy a gyengébbik nem képviselői nemcsak a gyereknevelés és a háztartásvezetés terén nem tűrik az ellentmondást, hanem kitartó munkásságuk révén a történelem ipari forradalomról szóló fejezeteit sem hagyták érintetlenül. A teljesség igénye nélkül nőknek köszönhetjük a mosogatógépet, az ablaktörlőt, az eldobható pelenkát, de a wifi elődjét, a színes haditengerészeti jelzőrakétákat, a lézeres szürkehályog eltávolító készüléket, vagy a golyóálló mellény alapanyagát, a kevlárt is. Valószínűleg a jelenleg ismert lista lényegesen bővebb lehetne, ha találmányaik jó része nem férjük neve alatt jelent volna meg.

Régészeti szenzáció Pakson

Életnagyságnál nagyobb, római kori bronz császárszobor lábszára került elő a Paks melletti Dunakömlődön.  A régészeti lelet egyedülálló, de nem törpülnek el mellette a feltárt erődben talált fegyverek, használati tárgyak sem. A paksi múzeumban 3D animációval és izgalmas tárlatvezetéssel leheltek életet a tárgyakba, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk a római erőd mindennapjaiba. Váradyné Péterfi Zsuzsannával, a Paksi Városi Múzeum igazgatójával beszélgettünk arról, hogy mi is várja a múzeumba látogatókat.

Mitől mély a magyar lélek?

A társadalmak általános elégedettségét, optimizmusát vizsgáló kutatások során még mindig rendszeresen a lista végén kullogunk. De mitől vagyunk mi magyarok a legboldogtalanabbak, a legpesszimistábbak? Tényleg nekünk lenne a legrosszabb a helyzetünk? Ujpál Zsófia „világjáró” pszichológussal beszélgettünk minderről és a lehetséges kitörési pontokról.

Knight Riderek kora

Évről évre nő az utakon az autók száma, ami forgalmi dugókkal, megnövekedett környezetszennyezéssel, illetve több balesettel is jár. Pár év múlva azonban a fejlesztéseknek, kutatásoknak köszönhetően az autók már egymással fognak kommunikálni, vezeték nélküli hálózat segítségével.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!