Egy évtizede a politizáló hívőket elsősorban a nem-politizáló hívők részéről érte kritika, mondván, eltávolodtak a hittől: a "világ" dolgaival foglalkoznak, ahelyett, hogy Isten munkájával törődnének. Napjainkban a közéletben aktív hívőket – különösen a Hit Gyülekezetének tagjait – elsősorban a külvilág részéről éri támadás, mondván: "a hitesek hatalomra törnek", "beépülnek a politikai, gazdasági, kulturális élet kulcspozícióiba", ezáltal valós társadalmi befolyásuknál nagyobb hatalmat, nagyobb befolyást szereznek. Az alábbiakban arról kívánok szólni, hogy milyen indokok szólnak a hívők közéleti szerepvállalása mellett. Milyen hatással van az evangéliumi kereszténység politikai szerepvállalása a világ folyamataira?

A Hit Gyülekezete istentiszteletein előforduló, nem hétköznapi jelenségek továbbra is sokakat foglalkoztatnak. A kritikusok jelentős része ezeket az eseményeket okkultizmussal, fekete mágiával vagy tömegpszichózissal hozza összefüggésbe. Ebben az írásban az eredeti zsidó–keresztény hit és a természetfeletti megnyilvánulások kapcsolatát vázoljuk fel a keresztény hit mérőzsinórja alapján – amely mindenekelőtt a Biblia.

Egész pontosan kilencszáz éve, 1099. július 15-én, egy pénteki napon, déltájban rettegés lett úrrá Jeruzsálem lakóin. A három évvel korábban II. Orbán által meghirdetett első keresztes hadjárat elérte végcélját.

Hová lett Isten? – merül fel a kérdés egyre gyakrabban, a huszadik században fokozódó szekularizációs folyamatot szemlélve. A filozófus Nietzsche, a poszt-keresztény világ prófétája meggyőződéssel állította, hogy az emberiség elpusztította saját istenét, elveszítve ezzel a világmindenségben való alapvető tájékozódás képességét. Karen Armstrong, a magyar nyelven is megjelent Isten története cím? könyv szerzője – részben egyetértve a nietzschei megállapítással – megjegyzi: még ha az emberiség jelentős része számára halott is az európai kereszténység hagyományos istene, egyszerűen arról van szó, hogy maga a vallás újabb átalakuláson megy keresztül, hiszen az ember természetfeletti iránti igénye nem csökkent. Armstrong a kereszténység rugalmas voltát hangsúlyozza, melynek köszönhetően kétezer éven át meg tudta őrizni jelentőségét. Bár az evangéliumi mozgalmak éppen ellenkező irányba haladnak, a hagyományos vallás valóban visszaszorulóban van Európában. Ennek az átalakulásnak a mikéntjét, és a hitnek az európai ember mindennapi életében elfoglalt szerepét járta körül a Newsweek cím? amerikai magazin július 12-i száma.

Az evangéliumi keresztények előretörésének visszaszorítására és saját bevételeik növelésre a katolikusok rehabilitálják a tizedet – közli a legnagyobb példányszámban megjelenő brazil napilap, a Sao Paulo-i Veja magazin néhány hete megjelent írása.

Titokban készített magnófelvételek, bűnbánó másodpásztor, aki feljelentéssel felérő vallomásában bocsánatot kér a főnöke által elkövetett bűncselekményekért, korrupciós vádak politikusok megvásárlásáról és a választások befolyásolásáról, disszidens egyháztagok sokkolónak szánt botránykönyvei, rendőrségi vizsgálatok a felekezet pénzügyei körül – mindez mégsem az 1999-es magyarországi botránykrónika egyik epizódja, hanem a világ túlsó felén, Brazíliában működő, hárommillió tagot számláló karizmatikus Universal felekezet elleni kampány néhány mozaikja a kilencvenes évek elejéről. Az elmúlt évtized egyik legkülönösebb vallási-politikai botránysorozatáról készült összeállításunkhoz az információkat az Expresso című, tekintélyes portugál közéleti hetilap archívuma bocsátotta munkatársaink rendelkezésére.

A huszadik századi keresztény megújulás történetében különösen két motívum emelkedik ki: egyfelől példátlan (pontosabban: a bibliai beszámolókhoz hasonló) dinamikája, másrészt az ellenhatás: a megújulást kísérő kritikák, helyenként pedig emberéleteket is követelő üldöztetés. Ami az érem e másik oldalát illeti, elmondhatjuk: a Szentlélek friss munkájának világméretű terjedésével az üldözés is igyekszik lépést tartani, a helyi specialitásokhoz igazodva…

Nemcsak Németország, hanem egész Európa egyik legtekintélyesebb magazinja, a hetente egymilliós példányszámban megjelenő Der Spiegel múlt heti számának címlapján egy Jézust ábrázoló karikatúrát közölt, alatta a csupa nagybetűvel nyomtatott kérdéssel: "Mi marad Jézus Krisztusból?". Rudolf Augstein, aki 1947-ben többedmagával a lap alapítója, majd évtizedeken keresztül főszerkesztője volt, s ma is egyik kiadója, "leleplező cikket" közölt a pápa által 2000-re meghirdetett "szentév" kapcsán. Augstein, aki a főszerkesztőségről történt lemondása óta maximum csak egy-két oldalas cikkek megírására vállalkozott, most több mint tíz oldalt szentelt a kereszténységnek, amely szerinte nem más, mint "álszent legendák" gyűjteménye. A német újságíró nem először nyilatkozik meg a kérdésben: korábban már könyvet is publikált "Jézus, az emberfia" címen, amelynek újabb kiadása adta mostani cikkének apropóját.

A IV. század folyamán, a konstantini fordulat után hivatalossá váló egyház a külső helyzetében bekövetkezett alapvető változásokkal párhuzamosan jelentős belső szellemi átalakuláson ment keresztül. Az állammal kötött szövetség nyomán mindinkább az államtól kezdték várni az anyagi téren történő gyarapodást, sőt az egyházi élet finanszírozását éppúgy, mint a kereszténység nagymérv? elterjesztését, létszámbeli növekedésük biztosítását. S e várakozásukban nem is kellett csalódniuk. Már a Római Birodalom uralkodói is hatalmas birtokokkal, nagy érték? ingatlanokkal és egyéb anyagi juttatásokkal látták el a IV. századtól kiformálódó katolikus egyházat. Nagy Theodosius 380-ban kiadott rendeletével kezdődően pedig, amelyben kötelező államvallássá tette a katolicizmust, az egymást követő császárok hatalmas tömegeket tereltek be hatalmi szóval az egyházba. Azon persze nem lehet csodálkozni, ha az ily módon belső indíttatás nélkül csatlakozott hatalmas tömegek, amelynek tagjai az egyházi vezetés minden szintjére bekerültek, jelentősen elpogányosították az egyház szellemi arculatát.

"Benny Hinn elsősorban a katolikusok felé tartja magát elhívott szolgálónak, katolikus körökből hihetetlenül nagy az érdeklődés júliusban tartandó istentiszteletére" – mondta a Hetek kérdésére Jim Sandersné, az eseményt szervező Krisztus Szeretet Gyülekezet képviselője. Sandersné nem érti, miért határolta el magát az eseménytől Paskai László bíboros, esztergomi érsek, miközben a római pápa többször is áldását adta Benny Hinn szolgálatára. Csordás Eörs, az esztergom–budapesti érseki iroda igazgatója lapunk kérésére ismertette a bíboros által kiadott körlevél tartalmát: eszerint Paskai felszólítja a papságot, hogy a hívekkel egyetemben határolódjon el Benny Hinn szolgálatától. Gyulay Endre, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke ugyanakkor lapunknak kijelentette: "Nem tudok teljes mértékben elzárkózni Benny Hinn dolgaitól."

A Bahama-szigetek fővárosától nyugatra egy nem túl nagy, gyarmati stílusú fehér villában fényképek, emléktárgyak és oklevelek garmadája. A fotókon a házigazda, Sir John Marx Templeton az angol királyi család tagjaival, legtöbbször Fülöp herceggel, II. Erzsébet királynő férjével. Neve mégis a teológiai-tudományos kutatásokat támogató Templeton Alapítványról ismert, amelynek idei díjait nemrég adták át Moszkvában. A Kommerszant cím? hetilap ebből az alkalomból készített összeállítást a világ egyik legbőkez?bb mecénásáról.

A frigyládáról a Biblia mint Isten földi jelenlétének kézzelfogható bizonyítékáról beszél. Az ószövetségi időkben színarany fedele, a "kegyelem trónszéke" fölött jelent meg Izrael Istene dicsőségben, hogy népét engeszteléséről és gondviseléséről biztosítsa. Ebben őrizték Mózes kőtábláit, háború idején pedig a frigyláda vonult a zsidó hadsereg előtt, hogy győzelemre vezesse azt. A szövetség ládájának azonban több mint kétezer-ötszáz évvel ezelőtt ismeretlen körülmények között nyoma veszett, így a bibliai üdvtörténet egyik legnagyobb rejtélyévé vált. Hollétéről azóta is legendák keringenek. Etiópiában ezzel szemben erősen tartja magát egy hagyomány: a láda nem veszett el, és hogy hol van, nem kérdéses – jelenleg is náluk tartózkodik.

Az ókori emberek gondolkodásában a "természetfeletti" éppen olyan természetes volt, mint a mai kor embere számára az, hogy kizárólag "természetes" szinten gondolkodjék. Sőt, az akkor élők logikája szerint nem is létezik "természetfeletti", hiszen az érzékek által fel nem fogható, szellemi világ teljes egységet alkot az érzékileg tapasztalható, földi szférával. Mi több, ezt az "alanti világot" leginkább a láthatatlan, de valóságos szellemvilág befolyásolja. A kérdés csak az: megismerhető-e ez a szellemi valóság? Ha igen, milyen módon? Lehetséges-e ezt a világot befolyásolni? Egy bizonyos: a bibliai kinyilatkoztatás nem tagadja a természetfeletti létezését, azokat a módokat azonban, ahogyan az egyes pogány népek eljutottak annak bizonyos fokú megismeréséhez, törvénytelen, okkult gyakorlatnak minősíti. Sorozatunk első részében az ókori Egyiptom, Mezopotámia és Kanaán "paratudományait" értékeljük az ószövetségi kinyilatkoztatás szemszögéből.

A Hetek múlt heti számában pünkösd ünnepe kapcsán olvashattunk a történelmi és modern kereszténység Szentlélekkel kapcsolatos különféle állásfoglalásairól. A vitatott kérdés elsősorban azon probléma körül kristályosodott ki, hogy a Szentlélek működése mindössze valamilyen eszmei, elvont, fogalmi szinten megragadható dolog-e, vagy pedig valóban természetfeletti, különleges, szemmel látható megnyilvánulások kísérik – azaz vannak-e csodák? A cikk kitért arra is, hogy főként a klasszikus protestantizmus, azon belül is elsősorban a kálvinizmus dolgozta ki azt a teológiát, amely szerint a csodák megszűntek az apostoli kor után. Ezt továbbfejlesztve a racionalista bibliakritika teljesen "törölte" a csodák lehetőségét az egész világtörténelemből, beleértve a bibliai kort is, mondván, hogy a Bibliából is csak azt kell elfogadni, amit az értelem bizonyossága is alátámaszt, márpedig az a csodákat – azaz a természet törvényeinek Isten általi ideiglenes felfüggesztetését – nem igazolja. Rendkívül érdekes adalék a felfogások, kultúrák ezen ütközéséhez Friedrich Heinrich Wilhelm Gesenius héber szótárának "prófétálás" szócikke. Geseniusról tudni kell, hogy jóllehet 1810 és 1842 között dolgozott hebraistaként Németországban, ószövetségi héber nyelvtudományi munkáit máig a világ legjobbjaiként tanítják és használják mindenhol, szótárát napjainkig sem sikerült felülmúlnia senkinek sem, sőt számos más szótár épül visszavonhatatlanul az ő kutatásaira, melyeket összehasonlító nyelvészként az óhéber, arab, szír, etióp, káldeus, arám, örmény, föníciai, ógörög, latin, kopt, szamaritánus, ófelnémet nyelvek és írások elsőrangú ismerőjeként végzett el. Ami pedig a prófétálás kérdését illeti, ez azért szignifikáns a felvetett kérdésben, mert ez az a szellemi-természetfeletti megnyilvánulás, amelyet a Szentlélek működésével kapcsolatosan az Ó- és az Újszövetség egyaránt a leggyakrabban említ. Már Mózes is onnan tudja meg, hogy Isten Szelleme rászállt Izrael hetven vénére, hogy azok váratlanul prófétálni kezdenek (4Móz 11,16–29); később Saul királyról olvassuk, hogy amikor próféták közé került, akik hangszeres kísérettel prófétáltak, rászállt az Úr Szelleme és maga is prófétálni kezdett korábbi ismerőseinek nagy megdöbbenésére (1Sám 10,5–13), majd ez többször is megismétlődött vele eksztatikus állapotban (1Sám 19,19–24); az Újszövetségben pedig mind pünkösdkor (Csel 2,1–18), mind más alkalmakkor (Csel 19,2–6) a prófétálás jelensége kísérte a Szentlélekben való keresztséget (alámerülést). Pál apostol a Szentlélek kilenc ajándéka ("karizmája") között sorolja fel a prófétálást (1Kor 12,1–11), amelyet a leginkább kívánatosnak tart valamenynyi között (1Kor 14). Gesenius szerint a prófétálást jelentő héber nává ige alapjelentésének fogalmi köre az alábbiakkal írható körül: "kibugyog", "előbugyborékol", "felpezseg", "felbugyog", "kitör", "kilövell", "kiárad", "vastag sugárban kiömlik", "mint folyadék, kidől", "felforr" stb. A prófétálásra vonatkozóan elsősorban passzív alakban használatos (hitnabbé), azaz "valaki más okozza azt, hogy kibugyogjon, kitörjön, kiáradjon stb.". Gesenius ezek után a prófétálás tevékenységét az alábbi módon próbálja körülírni: "valaki isteni inspiráció, befolyás alatt lelkesülten, buzgalommal, hévvel, tűzzel beszél, bőségesen, túláradóan törnek ki belőle a szavak", "beszédeket áraszt". Végeredményben – mint maga is írja – egy a földből bugyborékolva, erőteljesen előtörő, bőviz? forrás jelenhet meg a szemeink előtt, ha a prófétálásról – amely nem előre megmondást jelent görög alakjában sem! – képet akarunk alkotni. A szó bibliai előfordulásainak szövegkörnyezete egyértelművé teszi, hogy eksztatikus beszédről van szó, amelyet számos teológus így definiál: természetfeletti beszéd ismert nyelven. Vannak azonban, akik a prófétálás jelenségéhez sorolják az ember számára értelmetlen szavak kiáradását jelentő nyelvekenszólást is. Bármilyen szokatlanul is hangozhat korunkban, vallási meggyőződésünktől független, kétségbevonhatatlan kultúr- és vallástörténeti ténynek tekinthetjük, hogy kultúránk egyik legnagyobb közös kincse, a Biblia legnagyobb részében ilyen állapotban lévő emberek ilyen állapotban elhangzott beszédeinek gyűjteménye. De Gesenius tovább vizsgálva a szó Szentírás-beli előfordulásait még messzebb jut, amikor megállapítja, hogy egyes szövegösszefüggésekben a nává, a prófétálás nemcsak verbális kommunikációt, hanem viselkedésmódot, cselekvést, mintegy testbeszéddel, akcióval, mozgással eksztatikusan, elementáris erővel átadott üzenetet is jelenthet, mint ezt a bibliai prófétáknál számos esetben láthatjuk. Az 1Sám 18,10-ben Gesenius így írja körül a szó jelentését: "őrültként viselkedik", "mint őrült, hevesen, szilajul, erőteljesen, vehemensen, felkavaróan, megrázóan agitál, felizgat, nyugtalanná tesz, izgalomba hoz", sőt: "görcsösen, hirtelenül, szaggatottan, lökésszerűen eltorzulva, kifordulva dühöng, lelkesedik, rajongva beszél, eksztázisban van" stb. "Amint a próféták Isten Szellemétől megindítva gyakran őrültként, hevesen agitáltak, görcsösen eltorzultak…", írja, s ekkor… – témánk szempontjából is szinte külön kultúr- és vallástörténeti csemege, ahogyan a korai romantika korának német hebraistáját angolra fordító kálvinista amerikai teológus türelme fogytán szögletes zárójelben kommentálja ezen a ponton nála száz évvel idősebb kollégájának szavait: "[de ez inkább a hamis prófétákra volt jellemző, semmint az igazakra]"… Tetten értük ezen a ponton is a szótárak mélyéig belopózkodott vitát. Múlt századi Európánk romantikus Geseniusa azonban számos példát hoz eksztatikusan viselkedő igaz prófétákra is. Nem kell nagyon sokáig keresgélnie a Bibliában…(A szerző filozófus, teológus)

Érdeklődéssel olvastam cikksorozatukat a pünkösdről és a modern pünkösdizmusról. A huszadik századi pünkösdi ébredés valóban gondolatébresztő téma, különösen a mozgalom igen gyors terjedése szempontjából. Vajon mi állhat annak a hátterében, hogy egy szellemi megtapasztalás és életmód, amelynek bibliai érvényességét másfél évezredig tagadták, néhány évtized leforgása alatt több száz milliós tábort toborozzon magának? Engedjék meg, hogy néhány motívumot kiemeljek a lehetséges okok közül. A mozgalom legtöbb teológusa szerint mindenekelőtt próféciák beteljesedése zajlik a szemünk előtt, és nem emberi kezdeményezés indította el a folyamatot – ahogy a híres pünkösdi szóvivő, Donald Gee mondta: "…a mozgalom egyik igen jellegzetes vonása, amely meglepő módon megkülönböztette a legtöbb olyan ébredéstől, amely előtte járt: egyszerűen egyetlen olyan kiváló személyiség vagy vallási vezető sem volt, akinek a pünkösdi mozgalom születését köszönhette – olyan spontán ébredés volt ez, amely a világ különböző pontjain szinte egy időben jelent meg. A reformációt szinte reflexszerűen Lutherhez kapcsoljuk, a kvékereket George Foxhoz; a metodizmust Wesley-hez, a Plymouth testvéreket Darbyhoz és Graveshez, az Üdvhadsereget William Booth-hoz és így tovább. A pünkösdi mozgalom kiemelkedő vezetői viszont maguk is a mozgalom gyümölcsei. Nem ők hozták létre a mozgalmat, hanem az formálta ki őket." A pünkösdi mozgalom terjedésének gyorsasága, hatásai és ellenhatásai egyaránt a vihar képét idézik. Egy karizmatikus lutheránus vezető szavaival a pünkösdiek "a kereszténység lábujjhegyen álló képviselői, akik mindig arra várnak, hogy valami történjen". Szó szerint értelmezték a Szentírást; olyan emberek kívántak lenni, akiket a "Könyv" és a Szentlélek vezet. A Szentlélekben való élet teljességénél kevesebbel nem érték be. Meggyőződésük szerint Isten e harmadik személyisége kezdeményezi a gazdag és változatos keresztény megtapasztalásokat, s az Ő jelenlétének és működésének világos bizonyítékai nélkül sem a személyes bizonyságtételek nem elfogadhatók, sem az istentiszteletek nem teljesek. És attól fogva, hogy a huszadik század elején egyre többen valóban megízlelték a mennyei erőt, ez a megtapasztalás is maradt a legfontosabb – a Jézusba vetett hit mennyei "visszaigazolása" –, sokkal inkább, mint doktrinális vagy egyházkormányzati kérdések. A gyors növekedéshez hozzájárult az is, hogy a pünkösdiek kezdetben újjáélesztő mozgalomként látták magukat az egyházon belül: az Azusa utcába és más ébredési központokba látogató lelkészek, evangélisták szolgálata Szentlélek-keresztségük után friss lendületet vett, illetve "pillanatok alatt" széthordták a tüzet, hazavitték gyülekezeteikbe. A mozgalom kezdetben főleg a névleges és az ellankadt keresztényekre hatott. Emellett igen nagy hangsúlyt tettek az evangélium hirdetésére is. Nem vártak az emberekre, hanem ők maguk kezdeményezték a kapcsolatokat, igyekeztek elérni őket. Arra a kritikára válaszolva, hogy a pünkösdiek írói munkássága elenyésző, egy történészük a mozgalom ötvenéves évfordulóján ezt mondta: "Krisztus második eljövetelének várása olyan nagyfokú volt, hogy inkább a rövidtávú dolgokra tettünk hangsúlyt. A mi üzenetünk az azonnaliságot fejezte ki: annyi elveszetthez kell eljuttatni Krisztus örömhírét, amennyihez csak lehetséges, még mielőtt Ő visszajön. Így hát sokat prédikáltunk, sokat imádkoztunk és böjtöltünk, de keveset írtunk." A pünkösdi misszionáriusok általában nem váltottak retúrjegyet a hajóutakra: úgy számítottak, hogy a Jézus visszajöveteléig hátralévő időt már a munkaterületükön töltik el. Az evangelizációs buzgalmat rendkívüli áldozatkészség és spontaneitás jellemezte; a személyzet előre megszervezett anyagi támogatás nélkül, "hitből" utazott el a föld minden tájára, és szolgált ott. Már korán érvényesült a bennszülött gyülekezetek alapításának elve. Lewi Pethrus, a bámulatos szervezőképességgel megáldott svéd úttörő például ezt mondta a gyülekezetéből kiküldött misszionáriusoknak, akik Brazíliában három-négyezer fős közösségeket építettek fel: "Most mindezeket a nagy gyülekezeteket rábízzuk a brazilokra. Mindannyian búcsúzzatok el tőlük, és álljatok tovább. Menjetek a szűzföldekre, és kezdjetek mindent elölről. Indítsatok rövid távú bibliaiskolákat; tanítsátok a brazilokat Isten Igéjére és arra, hogy engedelmeskedjenek Istennek és egymásnak, hogy ne legyenek vadak és lázadók." A pünkösdi hívők életstílusa és üzenete abból a meggyőződésből táplálkozott, hogy Isten közöttük van, és kiválasztotta őket egy munka elvégzésére. Ez a bizonyosság, ez a belőlük sugárzó valóságérzet volt az, amely kétségkívül vonzotta az embereket. Valaki azt mondta: "a pünkösdiek azért meggyőzőek, mert ők maguk is biztosak igazukban". Emellett nagyméret? istentiszteleteket tartottak, amelyek fokozottan megteremtették a közösséghez tartozás érzését. Nemi, faji vagy társadalmi hovatartozása alapján senkit sem különböztettek meg hátrányosan, s ez a tendencia minden rétegből vonzotta az embereket. A természetfeletti gyógyító erő, amely már a múlt század derekán újjáéledt az egyházban, továbbra is látványosan működött közöttük, és törődtek a pszichológiai szükségekben levőkkel is. Végül, valóban már az első időktől fogva, újságokat és folyóiratokat használtak a pünkösdi üzenet hatékony terjesztésére, és késlekedés nélkül technikai arzenáljuk részévé tették a huszadik századi tömegmédia többi eszközét is. (A szerző teológus, egyháztörténész)

A XX. századi nemzetközi pünkösdi-karizmatikus mozgalom áttekintésének egyik nehézsége, hogy a különböző országokban kialakult megújulási hullámokat nem mindenhol adminisztrálták a résztvevők és szakemberek, illetve a mozgalmat elutasító, ellenséges környezet ezt nem tette lehetségessé a számos helyen illegalitásban működő irányzatok számára. Az alábbiakban a magát korlátozás nélkül, látványosan reprezentáló észak-amerikai pünkösdizmus fókuszából tekintjük át, a teljesség igénye nélkül, e megújulási mozgalom főbb áramlatait.