"A Hit Gyülekezetének sikerült valamelyest helyreállítania a keresztény hit izgalmát
és kalandját hazánkban."
A két kérdés, amelyre válaszolni felkértek bennünket is:
1) Véleményünk szerint hogyan lát bennünket a többi vallási közösség?
2) Hogyan látjuk mi őket?
Mielőtt teológiai fejtegetésekbe bocsátkoznék, mindenekelőtt szeretném
leszögezni: egyházunk a felekezetek közötti teológiai különbségektől függetlenül
jogi vonatkozásban a lelkiismereti és vallásszabadságot az Alkotmány és a nemzetközi
emberi jogi normák szellemében vallásától függetlenül mindenkit megillető jognak
tekinti. Ebből következően ragaszkodik az állam és az egyház elválasztásához, a
szabad önszerveződéshez, az állam felekezeti semlegességéhez, ahhoz, hogy az állam
nem rangsorolhat hitek, vallási meggyőződések, egyházak között: sem törvényeivel,
sem joggyakorlatában nem különböztethet meg senkit vallási meggyőződése és vallásgyakorlata
miatt. A felekezeti jogegyenlőség nemcsak a közvetlen hitéleti tevékenységre
vonatkozik, hanem arra is, hogy a kisegyházak nyilvános társadalmi szerepvállalását
a hatalom mesterségesen ne korlátozza, és ne akarja meghiúsítani vallási területen
a "pluralisztikus piac" létrejöttét, a különféle vallási hitek, meggyőződések
versengését. Teljesen normálisnak, természetesnek, sőt inspirálónak és előrevivőnek
tartjuk, hogy ezek között teológiai viták zajlanak, de a hatalom akkor cselekszik bölcsen,
ha e vitáktól távol tartja magát. A vitatkozó feleknek pedig tiszteletben kell
tartaniuk egymás emberi méltóságát.
E jogi keretek rögzítése után rátérek a teológiai vélekedések, értékrend,
kritikák, különbségek felvázolására, az ezekkel kapcsolatos párbeszéd kérdéseire.
A Hit Gyülekezete fiatal, dinamikus közösség, ebből is adódik egyrészt, hogy alig
van olyan negatív vallási előítélet, amit közösségünkkel szemben ne fogalmaztak
volna meg eddigi pályafutása alatt; másrészt pedig egyházunk önmeghatározása
mellett a többi egyháztól és vallási mozgalomtól való különbözőségét is határozottan
hangsúlyozta.
A Hit Gyülekezete a nem keresztény vallásokról
Először is néhány megjegyzés a nem keresztény vallásokról alkotott képünkről. A
nagy világvallások közül főként az iszlámtól és a különböző keleti vallásoktól
való különbözőséggel foglalkoztunk. Értékítéletünk ezekről nagyjából meg is
egyezik a klasszikus keresztény ortodoxia teológiai fenntartásaival. Igyekszünk értelmezni,
hogy e vallások a kereszténység számára napjainkban milyen kihívásokat jelentenek,
és ezekhez hogyan kell viszonyulnunk. Nem vitatjuk nemzeti, civilizáció- és kultúrateremtő,
morális értékeiket – viszont a klasszikus keresztény állásponthoz ragaszkodva nem
tartjuk őket üdvösséget adó vallásoknak.
A Hit Gyülekezete viszonya az ilyen jelleg? magyarországi egyházakkal nézetünk
szerint bár távolságtartó, de mindmáig mindkét oldalról teljesen korrekt: a kölcsönös
teológiai kritikát ugyanis egyikünk sem kívánja állami ideológiává emelni a másikkal
szemben, vagy jogtalan előnyhöz jutni az állam semlegességének megsértése árán.
A Hit Gyülekezete és a történelmi kereszténység
A keresztény egyházakkal való viszonyunkat sajnos erőteljesen befolyásolták a Hit Gyülekezetének
tízéves illegalitása során szerzett tapasztalatai: például a pártállam hatóságai,
az Állami Egyházügyi Hivatal döntően a történelmi egyházak védelmében léptek
fel közösségünkkel szemben. A rendszerváltás óta is szinte folyamatosan zajló
hecckampányok a hagyományos vallásosság, a történelmi egyházak védelmére
hivatkozva jelennek meg a nyilvánosság előtt. Az egyházvezetők ezektől való elhatárolódásának
hiányában előttünk úgy tűnik, mintha az ilyen kampányok az ő hallgatólagos egyetértésükkel
zajlanának. Ez a körülmény visszafogottá tesz bennünket az ökumenikus párbeszédet
illetően is.
Tudomásul vesszük a "történelmi egyházak" kategóriájának használatát kulturális
értelemben (jogi értelemben természetesen nem, mivel ellentétes jogegyenlőségre épülő
alkotmányos rendünkkel). Ugyanakkor magunkat sem tartjuk új vallási mozgalomnak, "történelemnélküli"
egyháznak. Ha szervezetünk fiatal is, egyházunk mégsem tanít új vallási doktrínát.
Ha kritikusan viszonyulunk is néhány évszázadosnak mondható keresztény tradícióhoz,
karizmatikus neoprotestáns közösségünk mégis a több évezredes zsidó–keresztény
kinyilatkoztatás és hagyomány alapján áll és tiszteli az élő Istent. Hiszünk a
Szentháromságban (az Atya, a Fiú – azaz a názáreti Jézus Krisztus – és a Szentlélek
istenségében, három személyben egy Isten voltában); hiszünk Jézus Krisztus szeplőtelen
fogantatásában, bűntelenségében, az Evangéliumokban leírt tevékenységében,
kereszthalálában, eltemettetésében és feltámadásában, menynybemenetelében,
megdicsőülésében és majdani visszajövetelében. Hiszünk a Szentlélekben, valamint
az egyetemes egyház létében – amelyen a pokol kapui sem képesek győzelmet aratni
–, továbbá a test feltámadásában. Általános értelemben ezeket szokták a keresztény
hit próbakövének tekinteni, és mi is annak tekintjük, pontosan
annak megfelelően, ahogyan azt az Apostoli, illetve a Niceai Hitvallás (a "Hiszekegy")
rögzíti. Az egyetemes egyház létébe vetett hitünk is oka volt annak, hogy noha
jogilag egyházi státuszunk van, elnevezésünkben mégis a Gyülekezet megnevezést
használjuk.
A történelmi keresztény egyházaktól eltér viszont a felfogásunk a kereszténnyé válás
valódi mibenlétét és annak lépéseit illetően (emiatt is sokszor heves támadások
kereszttüzébe kerültünk). Ebben a Péter apostol pünkösdi prédikációjában
elmondott három alaplépést tartjuk követendőnek: a megtérést, vízkeresztséget és
a Szentlélek ajándékának vételét. Ezeknek a bibliai követelményeknek a
szellemi-erkölcsi tartalma csak egy érett szellemi korban hozott szabad, felelős döntés
és Isten Igéjébe vetett szívbéli hit alapján valósulhat meg a hívőben, annak érdekében,
hogy a keresztény vallásgyakorlat ne a fent idézett Hitvallás pusztán formális, külsődleges,
illetőleg a modern bibliakritika és materialista világnézet által kasztrált (át)értelmezésének
elfogadásán alapuljon.
Tudjuk, hogy ez a cél természetesen minden másik keresztény egyházban is megfogalmazódik,
főként az elkötelezettebb egyháztagok körében és mozgalmaikban – amelyeket üdvözlünk
is –, amikor a kereszténység már huzamos idő óta zajló kritikus kiüresedését,
eltorzulását, eredeti tartalmával, lényegével való szembefordulását tapasztalják.
Fontos azonban az, hogy üdvtörténeti, vagy, ha tetszik, történelemfilozófiai
szempontból e krízist és okait mi úgy értelmezzük, hogy az sokkal mélyebb, mint azt
korunk legtöbb egyházi személyisége megítéli, akik általában külső (történelmi,
politikai, szociológiai stb.) okokra vezetik vissza az egyetemes kereszténység e válságát,
sőt nem egy esetben bekövetkezett történelmi csődjét. Hogy Magyarországon sem
tudott a kereszténység túllépni e krízisén, azt még a hatalom egyes egyházak iránti
gazsulálása sem tudja elfedni.
A rehabilitált természetfeletti
Hadd zárjam rövidre ezt a kérdést egy utalással: a kereszténység e problémájának
értelmezésében ahhoz állunk közel, amit Sren Kierkegaard A keresztény hit begyakorlása
című, illetve más hasonló témájú műveiben fejteget. Eszerint a történelmi
kereszténység krízise metafizikai mélységű, az egésznek a lényegét érinti: a névleges
pszeudokereszténység és a tényleges kereszténység, az ő terminológiájában a "kereszténység"
és a valódi "krisztushit" ("krisztusi kereszténység") radikális különbségét.
Engedjenek meg két idézetet: "A kereszténység kiirtotta a krisztushitet, anélkül,
hogy igazán tudna erről; következésképp ha van valami teendő, hát meg kell próbálnunk
visszajuttatni a krisztushitet a kereszténységbe." (A keresztény hit iskolája.
Atlantisz 1998, 48. oldal) És: "A kereszténység nem szorul védelemre, rajta nem segít,
ha megvédik – hiszen ő maga a támadó. (
) A krisztusi kereszténység támad, és
keresztény korunkban szükségképpen hátulról támad." (Építő keresztény beszédek.
Hermeneutikai Kutatóközpont, Bp. 1995, 10. oldal) A Hit Gyülekezete az általános
keresztény válságot orvosolni igyekezve a kiutat a kereszténység eredeti tartalmának
és lényegének helyreállításában látja, melynek középpontjában a hagyományos
keresztény hitéletből száműzött közvetlen, személyes istenismeret és imádás, a
természetfölötti, karizmatikus megtapasztalás és igehirdetés áll. Ezt akár a
transzcendencia rehabilitációjaként is fel lehet fogni. Talán nem túlzás azt állítanunk,
hogy a Hit Gyülekezetének fogyatékosságai, botrányai ellenére is sikerült
valamelyest helyreállítania a keresztény hit izgalmát és kalandját hazánkban. Sokak
szemében ez destruktivitás, de a mi számunkra küldetés. A mi tapasztalatunk is azt
igazolja, hogy egy olyan gyakorlati materializmussal átitatott posztkeresztény kultúrkörben,
mint nemzetünké, a hit lényegének realizálásán fáradozó megújulási mozgalmat
sokan hátulról jövő botrányos támadásként élik meg.
A fiatal Lutherhez, az idős Kierkegaardhoz, a baptistákhoz, metodistákhoz és más
neoprotestáns egyházakhoz hasonlóan, legfőképp pedig az Újszövetség tanúsága
alapján a megtérés, újjászületés pecsétjeként értelmezzük a vízkeresztséget,
amely az első hitbeli engedelmességből megtett szent cselekedet, a jó lelkiismeret válasza
Istennek; amelyet így valódi hitből kell megtenni ahhoz, hogy üdvösségre ható erővel
rendelkezzen.
Egyházunk karizmatikus jellege többnyire a Szentlélekkel való beteljesedés pünkösdi
élményéből és ennek hirdetéséből fakad. A kereszténységet megosztja jelenleg a
Szentlélek-keresztség megtörténtét jellemző ismérvek kérdése. Egyházunk azon az
állásponton van, hogy ezt a karizmatikus megtapasztalást külső fizikai, érzelmi,
szellemi megnyilvánulások, eksztatikus élmények kísérhetik. Ezek a jelek álláspontunk
szerint a Szentírástól nem idegenek, hanem azzal igazolhatóak és értelmezhetőek.
Köztudott, hogy a Hit Gyülekezete többször is kritizált olyan a keresztény
kinyilatkoztatástól idegen felfogásokat és vallásgyakorlatokat, mint amilyenek például
a Madonna-kultusz, a halottak kultusza stb.
Elismerjük, hogy a csatározások hevében a múltban voltak sommás, túlzó és sértő
kijelentéseink is a történelmi egyházakat illetően. Ez azonban nem jelent kategorikus
elutasítást, ugyanis elismerjük a nagyegyházak történelmi értékeit. Ezek közül a
római katolikus és az ortodox egyházat illetően az apostoli hitvallás – a
fundamentumok – doktrinális tisztaságának és a Bibliának a megőrzését és áthagyományozását;
rendkívüli civilizáció- és kultúrateremtő munkáját; valamint számos képviselőjének
morális tartását és példáját; az oktatás és az írásbeliség előremozdítását;
karitatív-szociális érzékenységét. Az evangélikus és református egyháznak nagyra
értékeljük alapító generációik és azok későbbi követőinek programját, a Szentíráshoz
való visszatérés, a bibliai kereszténységtől idegen tradícióktól való megtisztulás
meghirdetését; a protestantizmus Max Weber által közismertté tett gazdasági
kreativitását, ha tetszik, a kapitalizmust; valamint az olyan személyiségeket, mint épp
Kierkegaard, Bonhoeffer, Bornemisza, Károli, Kossuth, Petőfi, Ady, Bibó és sokan mások;
az oktatás területén elért példákat, a Nobel-díjas tudósokat, és sorolhatnánk.
Az ilyenektől tanulni kívánunk, Pál apostol útmutatása szerint: "Ami jó, azt
megtartsátok; mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!"
A Hit Gyülekezete megkülönböztetett tisztelettel viszonyul a zsidó hitközségekhez
és az egész zsidó néphez. Felbecsülhetetlen értékekkel, többek között a Bibliával,
a Messiással ajándékozták meg az emberiséget, így a magyar nemzetet is. Ezért is szégyenletesnek
tartjuk a kereszténységen belüli antiszemita hagyományt, melynek radikális felszámolása
álláspontunk szerint egyik legfőbb előfeltétele az egyetemes kereszténység megújulásának.
Keresztények nem támogathatják az antiszemitizmusnak semmilyen nyílt vagy rejtett formáját,
sőt a keresztény vezetőknek az antiszemita, neonáci, kirekesztő nézetekkel szembeni
küzdelem élére kellene állniuk. Nemcsak a közös forrás, a zsidóság ellen elkövetett
történelmi bűnök miatt, hanem eszkatológiai szempontból is rendkívüli jelentőséget
tulajdonítunk ennek a kérdésnek. Szerintünk a zsidó-keresztény megbékélés előfeltétele
annak, hogy a XXI. században az egyetemes kereszténység a teljes Szentírás alapján
visszataláljon hitének és erejének forrásához, amely által elősegítheti Istennek
a Földre, a nemzetekre, az Egyházra, Izraelre vonatkozó terveinek megvalósulását.
A kisegyházak helyzete és a vallásszabadság
A kisegyházak megfélemlített, egymással szembeállított, megosztott közösségek,
amelyeket a mostani hatalom is tudatosan marginalizál és igyekszik felmorzsolni.
Kriminalizálják vallási gyakorlatukat, sőt bizonyos kisegyházakhoz tartozó polgárokat
még az őket megillető emberi tisztességtől és méltóságtól is megfosztanak,
megtagadva tőlük az ártatlanság vélelmét is. Azokhoz a társadalmi rétegekhez
igyekeznek passzírozni őket, akiket a többség részvétlenséggel, megvetéssel büntet,
akik érdekeinek felvállalása szalonképtelen és nagyegyház-, sőt keresztényellenesnek
minősül. A kisegyházak elutasítottságára és a társadalomban velük szemben meglévő
ellenszenvre egy tisztességes hatalom nem játszik rá, azt nem generálja, nem emeli
politikai rangra, és különösen nem engedi jogrendjébe beépülni, hanem mindent
megtesz, hogy ezek az irracionális ellenszenvek a magánélet határain belül
maradjanak. A vallásszabadság érvényesülését egy egyház társadalmi elfogadottságának
mértéke nem befolyásolhatja. Mivel minden embernek elidegeníthetetlen joga a boldogság
és üdvösség keresése, célja elérésének érdekében olyan utat választ, amelyet
helyesnek tart. A jognak, a vallásszabadságnak ezt kell biztosítania. Ezért
elfogadhatatlan, hogy a kisegyházak vallásgyakorlatának szabadságát társadalmi
elutasítottságukra és a velük szembeni előítéletekre hivatkozva kívánják korlátozni.
A modern demokráciákban az emberi jogok, így a vallásszabadság lényegéhez tartozik,
hogy az államnak akár a többséggel szemben is meg kell védenie a polgárait. Ami
pedig a deviancia kérdését illeti, az nem kisegyház-specifikus, azt valójában nem
jellemzik felekezeti határok. Szerintünk az egyházak helyzete megfelelően szabályozott;
ha valahol bűncselekmény, törvénysértés alapos gyanúja merül fel, a hatályos törvények
alapján el lehet járni velük szemben. A kisegyházak körül diabolikus légkört
teremteni méltatlan egy demokráciához.
A vallási pluralizmus és tolerancia nem a nemzet gyengeségének, hanem erejének és
szabadságszeretetének a jele.
1999. 11. 06. (III/44)
