hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1999. 11. 06. (III/44) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Pat Buchanan talpasai

Az utóbbi három elnökválasztás elmaradhatatlan színfoltja volt Patrick Buchanan, aki minden egyes alkalommal hiába próbálta elnyerni a Republikánus Párt jelöltségét. Idén azonban George Bush texasi kormányzó még jóval az előválasztások előtt olyan előnyre tett szert, ami szinte behozhatatlannak látszik. Buchanan a szokottnál is gyengébben szerepelt az első próbatétel alkalmával, és ezt követően búcsút is mondott a republikánusoknak.

Éhínség követi az árvizet

Az elmúlt hét végén óriási erej? ciklon pusztított az indiai Orisza szövetségi állam tengerpartján. A 260 km/h sebesség? széllel kísért vihar becslések szerint akár 10 ezer ember halálát is okozhatta, míg 200 ezren maradtak fedél nélkül. A tartomány történetében 1971 óta a legsúlyosabbnak tartott ciklon több millió dollár érték? kárt okozott.

Testrészekért gyilkol a maffia

A Focus német hírmagazin legfrissebb száma a berlini Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) "bizalmas, hivatalosan titokban tartott" dokumentumáról tudósít, melynek tárgya az oroszországi bűnbandák által folytatott illegális szervkereskedelem.

Terrortámadást gyanítanak

Vihar hátráltatta a hét közepén a vasárnap lezuhant, egyiptomi 990-es járat roncsainak felkutatását – jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. A tragédia helyszínén viharos szél fújt, hatméteres hullámokkal korbácsolva a tengert. Az Egyiptomi Légitársaság Kairóba tartó Boeing 767-es járata vasárnap éjjel zuhant az Atlanti-óceánba; kevesebb, mint egy órával azután, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtérről felszállt. A tragédiában 217-en vesztették életüket, amikor a repülőgép először másodpercek alatt mintegy 5600 métert sülylyedt, majd kettétört és az óceánba zuhant. Három év alatt a térségben ez a negyedik súlyos és – egyértelműen nem tisztázott – légiszerencsétlenség.

Ámokfutók hete

Parázs vita robbant ki november elején Németországban a fegyvertartásra vonatkozó törvények szigorításának szükségességéről a hétfői Bad Reichenhall-i vérfürdő nyomán. Mint emlékezetes, a festői délnémet üdülővárosban, egy kórházzal szomszédos épületből lövöldöző 16 éves tinédzser öt embert megölt, legalább hatot pedig megsebesített mielőtt végzett volna magával.

Újrakezdők

Jörg Haider, az osztrák Szabadságpárt vezére és bajtársai szerint politikájuk sikere megakadályozza az agresszív neonácik tevékenységét. A tények azonban azt mutatják, hogy a szélsőjobboldali politikusok idegengyűlölettel és demagógiával elért sikerei ellenére sem a neonácizmus, sem a nácik által elkövetett erőszakos cselekmények nem szűnnek meg, ugyanakkor Haider nem egy neonácit integrált pártjába.

Anarchista tüntetés Prágában

Cseh rohamrendőrök elvisznek egy anarchistát, aki Prága belvárosában szélsőbaloldaliakkal és bőrfejűekkel tüntetett a csehszlovák állam megalakulásának nyolcvanegyedik évfordulóján. A ultranacionalista Hazafias Front megemlékezése ellen tiltakoztak    Fotó: MTI

Belföld

Torgyán lehet az előrehozott választások okozója

Surján László, a Fidesz országgyűlési képviselője a napokban New Yorkban egy szűkebb kör? fórumon úgy fogalmazott, hogy nehéz esztendő következik, mert jövőre meg kell oldani az államfőválasztás kérdését, ami koalíciós szakítópróbához és esetleges előrehozott választáshoz is vezethet. A képviselő utólag Magyarországon úgy pontosította kijelentését, hogy pusztán elméleti felvetésről volt szó, a választások előrehozását egyébként pedig nem tartja valószínűnek, hiszen a koalíciós pártoknak ez nem érdekük.

Politikai csömörrel nem lehet eredményt elérni

– Elnök úr! Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a parlamenti vitastílus egyre inkább durvul a koalíció és az ellenzék között, amit ön nem tart helyesnek. Nyilatkozata óta egyre durvább felszólalások hallhatók. Mi a magyarázata annak, hogy a parlamenti hangnem idáig jutott?– Ebben a vonatkozásban szeretném a tárgyilagosságot megőrizni, de annak említése nem maradhat ki, hogy – politológusok állítása szerint is – az MSZP nem ellenzékre termett, hanem egy hatalomgyakorló párt. Még mindig nem tudta feldolgozni az 1998-as választási eredményt, készül a visszavágásra. Ahogyan a mostani pártkongresszuson is elhangzott: program még nincs, de a kampány már megkezdődött. Sajnos a kampányt kicsit a stílus durvasága is jellemzi, hiszen ebben hangzott el a Gömbös-kormányhoz való hasonlítás és alaptalan vádaskodások. Lassan már bírósághoz kell fordulni helyreigazításokért. Én nem szeretem az egymásra mutogatást. Nem állítom azt, hogy a koalíciós pártok részéről nem követtek el hasonló stílustalanságot, de az nem jó, hogy az adok-kapok jegyében zajlik a küzdelem. Itt kiütéses győzelmet nem lehet aratni. – Mennyire tartja ön reálisnak azt, hogy ez a jelenség – egyes lapok, illetve politológusok állításainak megfelelően – a jövőben nem csökkenni, hanem súlyosbodni fog?– Ebben nem maradunk el a többi jogállam parlamentjétől. Az olasz parlamentben már verekedtek is, az örmény parlamentben már lőttek is, a spanyol parlamentben egyszer egy ezredes pisztollyal járkált fel-alá. A különbség csak az, amit egy politológus megfogalmazott, hogy a világ minden jogállami parlamentjében a felszínen a látszat az ellenségeskedés, amely még gyűlölködésbe is átcsap, de a látszat alatti valóság – az érdemi dolgokban – a konszenzuskészség. Nálunk az a baj, hogy a felszíni látszat és az alatta bújó valóság között nincs nagy különbség. Például a Horn-kormány az utolsó fél évében elkészítette az ügyészség kormányfelügyelet alá helyezésének törvényjavaslatát, de nem nyújtotta be, mert meg akarta várni a választásokat. A jelenlegi kormány benyújtott egy garanciális szempontból sokkal hatékonyabb törvényjavaslatot, de azt mondták, rossz kormány alá nem helyezik az ügyészséget. Azonban ezzel a bűnüldözésben részben eszköztelenné tették a kormányt. Tehát vannak olyan szakmai viták, amelyek elvi álláspontok mellett megrögződnek, és onnan nem tovább, mert "nem engedünk, nem adjuk fel".– Tehát nincs igazi konszenzuskeresés ebben a témában, hanem mindenki képviseli a saját álláspontját, és megpróbálja lejáratni a másik személyét.– Egy kicsit az erkölcsi megkérdőjelezés szintjére vonult át a vita, ami nem tesz jót az egészségnek. Ez az oka az országban jelen lévő apolitikus hangulatnak, politikai csömörnek. Móra Ferenc nem volt egy politikus író, de egyszer azt írta, hogy nem politikusi nemzet a magyar; mindig azt hiszi, hogy az arca verejtékével dönti el az ország sorsát, holott az ország sorsáról a politika dönt mindenütt a világon. Mindenkinek figyelni kellene arra, hogy ki mit beszél az ő nevében. Ha a politikai közéletből kivonulok, és nem hallatom a hangomat, az nagy baj. Politikai csömörrel nem lehet eredményt elérni.

Pap a bíróság előtt

A héten újabb tárgyalási napot tartott a Győri Városi Bíróság az úgynevezett Kántor-ügyben. Kántor Antal jelenleg is hivatását gyakorló katolikus papot többrendbeli sikkasztásért és illegális fegyvertartásért vette őrizetbe a rendőrség 1996-ban. A győri egyházmegyei kincstár és könyvtár akkori igazgatóját azzal vádolták: hozzájárult ahhoz, hogy két budapesti antikvárius megkaparintson egy XVIII. századi értékes egyház- és helytörténeti jelentőség? tabernákulumot. A műkincsről másolatot készítetettek, amely a mintegy 5 millió forint érték? eredeti műkincsszekrény helyére került. A ravasz manőverben való részvétel honoráriumaként a vádirat szerint a pap markát 300 ezer forint ütötte.

Pert vesztett a Mahir és egy fideszes honatya

Baja Ferenc szocialista képviselő első fokon pert nyert a Napi Magyarország kiadója és Illés Zoltán fideszes képviselő ellen, személyiségi jogainak megsértése miatt. A tárgyalás érdekessége, hogy Illés Zoltánt Timár György kisgazda országgyűlési képviselő; Molnár Róbert kisgazda parlamenti képviselőt pedig Vidoven Árpád, fideszes képviselő, a parlament egyik jegyzője védte.

Három Malév-vezető repült

Három vezető leváltása, és mindenre kiterjedő szervezeti átalakítás a Malévnál. Egyelőre ennyi a közvetlen következménye annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemtetszésének adott hangot a magyar küldöttség Kanadába érkezésével kapcsolatban. A hivatalos álláspont szerint a Malév vezérigazgatója által kezdeményezett belső vizsgálat előzte meg a felmentéseket, a cégen belül viszont úgy tartják, hogy az eset napján Londonból érkező telefonhívás sokkal nagyobb befolyással bírt a személycserékre.

Dinamizálni akarják az SZDSZ-t

Október 30-án tartotta első konferenciáját az "Új generáció" néven megalakult, fiatalokat tömörítő és az SZDSZ megújítását zászlajára tűző mozgalom. Demszky Gábor főpolgármester beszédében arra szólította fel a mintegy háromszáz érdeklődőt, hogy együtt hívják versenyre a Fideszt: "Nézzük meg, ki képviseli inkább a polgári értékeket." Mind ő, mind az utána felszólaló fiatalok élesen bírálták pártjuk jelenlegi állapotát és radikális változások szükségességét hangsúlyozták. Ónody Tamás, az SZDSZ V. kerületi elnöke a liberális értékek következetes képviseletét tartotta a legfontosabbnak, mely – mint mondta – az "Orsós családot ugyanúgy jelenti, mint a megalázott asszisztensnő méltóságát". Szabados Krisztián szerint négy olyan dolog van, amit csak liberálisok vállalnak fel: szabad piac, önkorlátozó állam, emberi jogok és környezetvédelem. Mint elmondta, a következő két és fél évben ezekről szeretne hallani az SZDSZ-től.

Halálos bombarecept

Egy az internetről ellesett recept alapján készített bomba robbant Hódmezővásárhelyen, mikor egy 18 éves helyi diák saját házuk padlásszobájában csőbombát készített.Az ötlet nem tőle származott. Az eset előtt egy hónappal már történt hasonló. Két helyi fiatal szintén az internet alapján bombát gyártott, mely a helyi kórház emeletén robbant fel. Akkor a két fiút robbanószerrel való visszaélés miatt eljárás alá vonták.

Haderőreform keresztűzben

A haderőreform égető szükségességét, amely egy kisebb, mobilisabb és ütőképesebb hadsereg létrehozását tűzte ki céljául, senki sem kérdőjelezte meg. Az átalakítások módozata, a fellelhető tendenciák, a különböző politikai érdekek azonban már számos vitára, egymással ellentmondó nyilatkozatokra adtak okot.

Újra Kuzma-ügy

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Pallag László és Kuzma Valéria feljelentéseit, valamint az ezekben tárgyalt eseményekhez kapcsolódó más értesüléseket összevontan kezelve az ügyben nyomozást rendelt el Egy írásszakértői vizsgálat szerint Kuzma búcsúlevele nem tekinthető hitelesnek.

Hit és értékek

Kritika és méltánylás

Mint arról röviden már lapunk múlt heti számában beszámoltunk: a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete és az Evangélikus Hittudományi Egyetem a magyarországi egyházak egymáshoz, valamint a társadalom egyes egyházakhoz való viszonyáról rendezett közösen konferenciát 1999. október 28-29-én Más-kép címmel. Előadásokat hallhattunk a "történelmi" egyházak egymáshoz, a zsidósághoz, a "kisegyházakhoz" és a társadalomhoz fűződő viszonyáról, valamint megszólalt öt "kisegyház" is. Az alábbiakban a Hit Gyülekezete képviselőjének az előadását közöljük.

Felekezetek válsága Európában

Az európai püspökök nemrég tartott háromhetes szinódusa sajnálattal állapította meg, hogy a kontinensen súlyos közömbösség veszi körül a vallást. A kereszténység nagy részét a szekularizmus "mérgezi", és nagy a veszélye annak, hogy a pogányság térhódítása Európa kulturális identitását is befolyásolja – állapította meg a szinódus által kibocsátott jelentés. Igaz ugyan, hogy a legnagyobb keresztény egyházak hanyatlásnak indultak, mégis kevés teológus és valláskutató tart attól, hogy az ezredvégi Európa kulturális értékeit komoly veszély fenyegetné – fűzi hozzá a tanácskozásról hírt adó Christian Science Monitor cím? amerikai napilap.

Az eskü

Az Ószövetség nagyon szigorúan vette az esküt. A hamis esküt a Törvény egyik legsúlyosabb megsértésének tekintették. Ezt folytatták a keresztény századok. Az egyház halálos bűnnek minősítette, a világi hatalom keményen büntette – az esküszegést és a hamis esküt. Az Isten nevével történő nyilatkozatot vagy kötelezettségvállalást a keresztény állam bizonyos helyzetekben és vonatkozásokban megkövetelte, egy részük ma is megköveteli polgáraitól.

HÁTTÉR

Kompromisszumok ígérete

November másodikán múlt öt éve, hogy Jichak Rabin, Simon Peresz és Jasszer Arafat átvehette a Nobel-békedíjat azért, hogy 1993-ban elindították az izraeli és a palesztin nép közötti megbékélés folyamatát. Kölcsönösen lemondtak a fegyveres harcról és kötelezték magukat a fennálló vitás kérdések békés úton történő rendezésére. A szerződés szerint a folyamatnak már 1999 májusában be kellett volna fejeződnie, erre azonban mind a mai napig nem került sor. Az utolsó időközi megállapodás, a Sharm-egyezmény végrehajtása ma is tart, a végső státusról szóló tárgyalások pedig még el sem kezdődtek. Ilyen körülmények között került sor az Arafat–Clinton –Barak hármas találkozóra Oslóban, ahol az egyezményhez vezető titkos előkészületek folytak, és ahol a palesztin és az izraeli vezetők a megbékéléséért adott magas díjat átvehették.

Atomfegyverek Magyarországra

Nagy vihart kavart Orbán Viktor magyar miniszterelnök kanadai látogatásán tett több kijelentése is. Miután Lloyd Axworthy kanadai külügyminiszter megkérdőjelezte, hogy a NATO-nak kellenek az atomfegyverek, Orbán kijelentette: "Nem kérdés, hogy a szövetségnek még mindig szüksége van ilyen fegyverekre Oroszország bizonytalan jövője miatt. Lehet, hogy a magyarok nem örülnének neki, de a kormány megfontolná, hogy megengedje az Egyesült Államoknak nukleáris fegyverek telepítését válsághelyzetben" – idézte Orbánt a kanadai Globe and Mail cím? lap.

Berlin történelmi évtizede

November 9-e már többször volt sorsfordító dátum e század német históriájában. Az első világháborút követően, 1918-ban ezen a napon kiáltották ki a Köztársaságot Berlinben. két évtizeddel később, 1938. november 9-én éjjel borultak lángba az első zsinagógák a Harmadik Birodalomban. A Kristályéjszaka gyalázata már előrevetítette a náci vérontást, melynek közvetett eredménye lett Németország kettészakítása. A bő fél évszázados megosztottság 1989 késő őszén ért véget, amikor egy párás csütörtöki estén "megrepedt" a berlini fal.

Millenniumi feketelista

A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egy nemrég összeállított tanulmánya szerint az Egyesült Államokban több rasszista, illetve szélsőséges vallási csoport fegyverek és túléléshez szükséges eszközök begyűjtésével is készül a harmadik évezredre. A tanulmány készítői arra hívják fel a bűnüldöző és terrorista-elhárítással foglalkozó szervek figyelmét, hogy a millennium közeledte katalizátora lehet erőszakos bűncselekményeknek. Az FBI szerint az ilyen tettekre elsősorban az apokalipszist váró szélsőséges vallási csoportok vagy az úgynevezett "Új Világrend-hívők" hajlamosak.

Monetáris offenzíva Szerbia ellen

Jugoszlávia kisebbik tagköztársasága, Montenegró a héten a dinár mellett bevezette a német márkát mint törvényes fizetési eszközt. Nyugati lapok értékelése szerint ezzel a Milosevics elnök összeroppantását célzó nyugati stratégiai terv újabb mérföldkőhöz érkezett. Ez az eddigi legerőteljesebb lépés, amelyet a Jugoszláv Szövetségi Állam tagköztársasága valaha is tett az elszakadás felé. A történteket Belgrád Milosevics elnök elleni monetáris offenzívaként értékeli. Az amerikai apparátus mindeközben változtatott Szerbiával szembeni stratégiáján: kész humanitárius segélyeket biztosítani számára, továbbá ismét kilátásba helyezte a Jugoszláviát sújtó szankciók feloldását.

Élelmiszerháború ismét az Európai az Unióban

Napjaink Európai Uniója belülről szemlélve konszolidált forrongás képét mutatja. Amíg a bürokraták az unió bővítését is megalapozó jogszabályi és intézményi reformokat készítik, addig a hétköznapi életben gyakran erős indulatok gerjednek a még megoldatlan problémák miatt. Változatlanul neuralgikus pont a mezőgazdaság, a túltermelés és a szektor támogatási rendszerének elodázott reformja. A csendes hétköznapokat most is agrárkérdések teszik zajossá, a héten ugyanis újra fellángoltak a brit marha-bojkott okozta viták.

Mik voltak a legsikeresebbek titkai

Repülőgép, penicillin, lycra, komputer, színes tévé… Sokáig sorolhatnánk azokat a technikai vívmányokat, amelyek e század nagy találmányai, melyek könnyebbé, egyszer?bbé tették az életünket, ugyanakkor busás hasznot hoztak feltalálóik számára. A Fortune magazin az évszázad nagy ötleteiről, gondolatairól, találmányairól, forradalmi termékeiről, üzleti vállalkozásairól készített összefoglalót.

Olvad az államháztartási deficit

Idén októberben második alkalommal zárt többlettel a központi költségvetés. Az őszi hónapban 18 milliárd forint körüli többlet várható, a fogyasztáshoz kapcsolódó adóbevételek elérik a 155 milliárd forintot – jelentette be sajtótájékoztatón Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Az államháztartás deficitje is "olvadt" az előző hónaphoz képest: szeptemberben ugyanis már elérte az éves előirányzat 106 százalékát, az októberi többlet révén azonban 95-97 százalékra szorult vissza. Járai szerint éves szinten a költségvetési hiány nem haladja meg a GDP 4 százalékát. A folyó fizetési mérleg hiánya októberben 93 millió dollár volt, a pénzügyminiszter szerint ez nem lesz az év végén több 2,5 milliárd dollárnál.

Nem dől össze a világ

Úgy tűnik, elmarad a számítógépes katasztrófa – legalábbis a hazai stratégiai fontosságú cégek esetében. Az energiaszektort kivéve ugyanis többnyire felkészültek az ágazatok a 2000. évi dátumváltás okozta számítógépes krízisre. Nemzetközi szakértők szerint Magyarország több nyugat-európai országnál is jobban felkészült a 2000. évi dátumváltásra. A bankok számára sem kérdéses a folyamatos üzletmenet fenntartása.

KÁVÉSZÜNET

Az olcsóbb a drágább

Ingvar Kamprad az 1950-es években nyitotta meg első bemutatótermét a dél-svédországi Almhutban. Célja az volt, hogy jó formatervezés? és praktikus lakberendezési cikkek széles választékát kínálja, elérhető áron. Kamprad hamarosan Svédország legnagyobb bútorkereskedője lett, s a nevének kezdőbet?it is tartalmazó IKEA áruházlánc pedig mára már világszerte ismert. A negyvenéves sikertörténetre derít fényt a most kiadásra kerülő Az IKEA titka cím? könyv.

Adalékok táplálkozásunkhoz

Néhány sikertelen otthoni kísérlet után bizonyára sokaknak feltűnt, hogy természetes módszerekkel nem készíthetők olyan minőség? élelmiszerek, mint amilyenek az üzletekben kaphatók: az otthon gyártott keksz vagy gyümölcsjoghurt színtelen, szagtalan és más halmazállapotú, mint a bolti. Az adalékanyagokkal kapcsolatban több tévinformációt terjesztő röpirat kering, erre reagálva az OÉTI már kiadott egy tiltakozó és helyesbítő nyilatkozatot. A tudomány jelenlegi állása szerint az adalékanyagok józan mérték? fogyasztása nem okozhat problémát az egészségünkben. Az elmúlt heti cikk alábbi folytatásában az állományjavítókkal és a tartósítószerekkel foglalkozunk.

Kezdődik az influenza-szezon

Az influenza kórokozója az emberiség által leginkább ismert vírusok egyike. Ha valaki megbetegszik az egyik törzs "ténykedése" következtében, a vírus megváltozhat, és újra fertőzheti az illetőt, hiszen a szervezet csak olyan vírusokkal szemben védett, amelyekkel már előzőleg "találkozott".

Hetven esztendő, legfeljebb nyolcvan

Magyarország népessége az idén előreláthatólag 46 ezerrel csökken, a természetes fogyás soha nem volt ilyen nagy mérték? – mondta Józan Péter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezetője az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának keddi, budapesti ülésén.

Az olasz lapok szerint: Nincs bocsánat

Az olasz lapok továbbra sem tudtak napirendre térni a Forma–1-es világbajnokság suzukai zárófutamán történtek felett. Az egyik olasz kereskedelmi televíziós csatorna felvétele szerint Michael Schumacher, a Ferrari német pilótája a McLaren-Mercedes csapatának tagjaival ünnepelte a finn Mika Häkkinen világbajnoki címét.

Kiesett az AC Milan

A keddi rajton két, papíron a továbbjutásra esélyes német csapat búcsúzott el a labdarúgó Bajnokok Ligája első körének lezárása után. Mind a Bayer Leverkusen, mind a Borussia Dortmund önmagát okolhatja a korai kudarcért. A német csapatok becsületét szerdán a Bayern München és a Hertha BSC mentette meg, igaz, egyik csapat sem állt hadilábon a szerencsével.

Elkezdődött a küzdelem a profiligában

November 2-án kezdetét vette az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság új szezonja. Annál is inkább nagy várakozás előzte meg az újabb bajnoki rajtot, mivel a tavalyi bérviták miatt az előző bajnokság csonkára sikeredett.

Agassi az év legjobbja

Andre Agassitól ebben az évben már nem lehet elvenni az első helyet a férfi teniszezők ATP-világranglistáján, így az amerikai játékos pályafutása során először zárhat egy évet a rangsor élén.

Új-Zéland szégyenkezik

Az új-zélandi válogatott rögbi-világbajnokságon elszenvedett veresége a részvények árának jelentős csökkenését és az ország fizetőeszközének (dollár) értékvesztését eredményezte hétfőn az ország tőzsdéjén. A fináléba kerülésért Franciaország győzte le Új-Zélandot 43–41-re. A napilapok szerint az ország történetének legnagyobb szégyene volt a vereség, ami azért is nagyon fájó, mert a nagy vetélytárs Ausztrália ott lehet a november 6-i cardiffi döntőben. Jellemző az általános depresszióra, hogy egy hónappal a parlamenti választások előtt az újságok a kormány lemondását követelték. Az Új-zélandi Rögbiszövetség közleményt adott ki, amelyben megígéri, hogy a válogatott hazatérése után válságstáb fogja megvizsgálni a vereség körülményeit. A csütörtökön még bronzmérkőzést játszó csapat hazaérkezésének időpontját az országos felháborodás miatt nem hozták nyilvánosságra. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!