hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olvad az államháztartási deficit

1999. 11. 06.
Idén októberben második alkalommal zárt többlettel a központi költségvetés. Az őszi hónapban 18 milliárd forint körüli többlet várható, a fogyasztáshoz kapcsolódó adóbevételek elérik a 155 milliárd forintot – jelentette be sajtótájékoztatón Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Az államháztartás deficitje is "olvadt" az előző hónaphoz képest: szeptemberben ugyanis már elérte az éves előirányzat 106 százalékát, az októberi többlet révén azonban 95-97 százalékra szorult vissza. Járai szerint éves szinten a költségvetési hiány nem haladja meg a GDP 4 százalékát. A folyó fizetési mérleg hiánya októberben 93 millió dollár volt, a pénzügyminiszter szerint ez nem lesz az év végén több 2,5 milliárd dollárnál.



Járai Zsigmond pénzügy-, Chikán Attila gazdasági-, és Gógl Árpád egészségügyi
miniszter közösen tárgyaltak az egészségügy reformjáról. A tervek szerint a kórházak
közhasznú társaságokká alakulnának át, majd egy szervezetté vonnák össze őket.
Januártól a család-, a gyermek- és a fogorvosok ingyen megkapják a működési jogot.
   Fotó: V. Sz.

A héten Magyarország előbbre lépett a hitelminősítők ranglistáján, ezért a
kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségeket megragadva a tárca 300 millió euróról 400
millióra emelte az államkötvény-kibocsátás összegét. Így az idén összesen 2,6
milliárd eurónyi hitelt vett fel az állam. Járai Zsigmond elmondta: az idén ugyan nem
terveznek további hitelfelvételt, de nem is zárják ki teljesen ennek a lehetőségét.


A kabinet a beérkezett 431 költségvetési módosító indítvány közül elenyésző hányadot
fogadott el csupán, mondván többségük szakszerűtlen volt, illetve rendkívül veszélyes
alapon álltak, tudniillik az inflációt magasabbra várták 6-7 százaléknál. A kormány
nemcsak az ellenzéki javaslatokat, hanem a Független Kisgazdapárt két indítványát
sem támogatta.

A kormány a tervezett 6-7 százalékos infláció érdekében tárgyalásokat folytat az
általa ellenőrzött területek árainak jövő évi emelkedéséről. A pénzügyminiszter
bejelentette, hogy a telefon, a háztartási energia, a tömegközlekedés, a gépjárm?-felelősség
biztosítás ára nem emelkedhet 6 százaléknál nagyobb mértékben.

Előreláthatóan a telefontarifák 4 százalékos, a vasúti személyszállításnál 6-8
százalékos, a villamos energiánál pedig 6 százalékos áremelkedésre lehet számítani,
a földgáz áráról még tárgyalások folynak a Mol Rt.-vel. A pénzügyminiszter nem
tartja kizártnak, hogy – a 4 százalékos jövedéki adó emelkedés mellett – jövőre
nem lesz benzináremelés. Ezenkívül felkérték az önkormányzatokat, hogy a cégeiknek
ne engedjenek 6 százalékosnál nagyobb lépték? áremelést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!