hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1999. 10. 16. (III/41) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Az orosz politika mórja

A központi választási bizottság nem vette fel a Zsirinovszkij-féle hírhedt Liberális Demokrata Pártot (LDPR) a decemberi parlamenti választások jegyzékébe. Bár az esemény egyelőre még nem kapta meg az őt megillető figyelmet, mégis az oroszországi politikai elit összetételének komoly változásáról tanúskodik. Úgy tűnik, Zsirinovszkijnak és pártjának ideje végérvényesen lejárt. A hatalom igyekszik megszabadulni a kellemetlen politikusoktól. A klasszikus mondat érvénybe lép: "A mór megtette kötelességét, a mór mehet."

Egyezség a telepesekkel

Az izraeli kormány és a telepesek képviselői megállapodtak abban, hogy felszámolnak tíz jogellenesen létesített telepet Júdeában és Szamariában. Ezek közül négy telepnek egyáltalán nem voltak lakói, két továbbit pedig már meglévő településekhez kapcsolnak. Ehud Barak kormányfő ezzel a kompromisszummal szakított Jichák Rabin egykori politikájával, amely elutasított minden tárgyalást a radikálisan jobboldalinak tartott telepesek vezetőivel.

Leszavazott atomcsend

Az amerikai szenátus leszavazta a nukleáris kísérletek átfogó tilalmát célzó nemzetközi egyezmény ratifikálását. Bill Clinton amerikai elnök még 1996-ban aláírta a dokumentumot, ám azóta sem sikerült elfogadtatnia a republikánus többség? szenátussal. A mostani vereséget követően – amely egyébként megakadályozta az egyezmény nemzetközi jogi hatályba lépését is – Clinton úgy nyilatkozott: "a harcnak még koránt sincs vége".

Ki felügyeli az iszlám bombát

Az amerikai kormányzat szeptember közepén figyelmeztette a pakisztáni hadsereget, hogy súlyos következményekkel járhat bármilyen kísérlet a választott miniszterelnök megdöntésére. A washingtoni intés nem bizonyult hatékonynak: a fegyveres erők parancsnoka, Pervez Musarraf tábornok puccsot hajtott végre. Musarraf vezetésével a hadsereg elfoglalta a reptereket, az állami televíziót és a hírközlési központokat. Az agreszszív lépésre – amely egyébként véres incidensek nélkül zajlott le – néhány órával azután került sor, hogy Navaz Sarif miniszterelnök bejelentette: leváltja a tábornokot pozíciójából.

Földrengés-diplomácia

Az augusztusi földrengés után megjelent elemzések szerint az elemi csapás Törökországban nemcsak az emberi életekben és az épületekben okozott kárt, hanem Bülent Ecevit kormányának, reformpolitikájának és ezzel együtt az ország modernizációjának is sokat ártott. Jelen pillanatban azonban úgy tűnik: a földrengés után új diplomáciai helyzet alakult ki, és a görög–török kapcsolat kedvező alakulása miatt egyre derűlátóbb vélekedések kapnak szárnyra Törökország európai uniós csatlakozását illetően is.

Vulkánkitörés Equadorban

Gőz- és hamufelhő tört fel az equadori fővárostól, Quitótól 14 kilométerre lévő vulkánból    Fotó: MTI

Árvíz Mexikóban

Mexikó történetének legsúlyosabb árvize pusztít. A víz- és iszapáradat következtében több száz ember meghalt és 270 ezren váltak hajléktalanná    Fotó: MTI

Belföld

Koalíciós feszültség Pepó miatt

Nem fogadta el az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága csütörtöki ülésén azt a tájékoztatást, melyet Pepó Pál környezetvédelmi miniszter adott Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen indított fegyelmi eljárással kapcsolatban. Mint emlékezetes, Aradit a miniszter utasítására – egy névtelen levél alapján – felfüggesztették állásából, majd néhány nappal ezelőtt – terhelő dokumentumok híján – visszahelyezték abba.

Botrány a könyvvásár körül

Csurka István, a MIÉP elnöke újságában, a Magyar Fórumban nehezményezte, hogy a frankfurti könyvkiállításra nagy számban kerültek ki zsidó származású szerzőktől, illetve zsidó és judaisztika témakörben megjelent kötetek. Kijelentései értelmiségi körökben megdöbbenést és közfelháborodást váltottak ki, sok újságcikk elítélően nyilatkozott a pártelnök bejelentéséről.

Orbán és az ÉS

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján úgy vélte, a bíróság erkölcsi, politikai és jogi értelemben is igazat adott neki, amikor múlt pénteki, nem jogerős ítéletében helyreigazításra kötelezte az Élet és Irodalom hetilapot, az abban megjelent "Fiúk a bányában" cím? írás egyes állításai miatt. Kovács Zoltán, a lap főszerkesztője a Hetek kérdésére elmondta: számukra a per leglényegesebb momentuma az, hogy a felperes az írás alapállításait nem cáfolta.

Riasztó jelentés a mezőgazdaságról

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a héten nyújtotta be a parlamentnek az agrárgazdaság helyzetéről szóló beszámolóját, amely átfogó elemzést tartalmaz az ágazat 1998. évi helyzetéről. A riasztó adatokat tartalmazó jelentés mellé csatolták az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalását is.

Európa a vallásszabadságot ajánlja

Október elején kapták kézhez az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának (EJKVB) tagjai az Európa Tanács A szekták illegális tevékenysége címmel megjelent ajánlását a hozzátartozó jelentéssel és véleményekkel együtt. A dokumentum a vallásszabadsággal kapcsolatban ősszel napvilágot látott – lapunk korábbi számaiban már bemutatott (III. évf. 36. és 40. szám) – szakértői jelentésekhez és állásfoglalásokhoz hasonlóan, nem a jogi szabályozásban látja a "szektakérdés" megoldását.

Szomorú sorrend

Az elmúlt hétvégén több, tömegeket megmozgató rendezvényre került sor Magyarországon. Az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. felmérései szerint a Siófokon és Székesfehérváron megtartott időközi választásokról ötvennyolc alkalommal jelent meg hír, tudósítás, interjú vagy elemzés a televízióban, illetve a rádió csatornáin. A magyar sajtó ezután a Népligetben található Építők Sportcsarnokában megrendezett 4. Budapesti Erotika kiállítással foglalkozott a legtöbbet, hat televíziós hír- és háttérműsor, valamint tizenkét országos terjesztés? újság kisebb-nagyobb terjedelm? cikke erejéig. Fenti eseményekkel egyidőben a hasonló kaliber? rendezvényről maximum 5-6 híradás jelent meg.

Róma kiegyezik Genffel

A több mint négy és fél évszázados nézetkülönbségek tisztázásaként a tervek szerint október 31-én, a németországi Augsburgban aláírják az Apostoli Szentszék és a Lutheránus Világszövetség közös nyilatkozatát. A katolikus és a lutheránus egyház közötti ellentétek a XVI. századra nyúlnak vissza. Lukács László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Kommunikációs Irodájának igazgatója szerint a nyilatkozat tervezett aláírása az egyik legnagyobb lépés, amely a II. vatikáni zsinat, azaz 1964 óta az ökumené területén történt. Az igazgató úgy vélte, hogy mind az aláírás időpontja, a reformáció napja, mind pedig helyszíne szimbolikus jelentőségű, a nyilatkozat pedig feltehetőleg erősíti a kapcsolatot a katolikus és az evangélikus egyház között.

Házas Jószef MSZP Siófok képviselője

Kovács László pártelnök-frakcióvezető sajtótájékoztató keretében mutatta be Házas Józsefet, a Magyar Szocialista Párt október 10-én megválasztott siófoki országgyűlési képviselőjét Budapesten, a Képviselői Irodaházban.      Fotó: MTI

Egyeztetik óráikat

Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök az Idegenforgalmi nyílt napon a Parlamentben. Orbán a minap úgy nyilatkozott: a bankelnökön múlik kitölti-e hivatali idejét.     Fotó: MTI

Hit és értékek

Szeresd felebarátodat

Szép is lenne, ha betartanánk, de sajnos – amint a többrendbéli ábrák mutatják – az emberiség inkább eltávolodik ettől a parancsolattól, mintsem közeledne hozzá. A gyűlölet, amely ideig-óráig csak mint zsarátnok izzott a hamu alatt, a XX. században lángra lobbant és egyre inkább elharapódzik Földünkön. A lenini–sztálini népirtásokat állítólag a tőkések iránt táplált gyűlölet fűtötte, de kétséges, hogy Oroszország területén akadt volna annyi kapitalista, mint amennyi ember áldozatul esett a kommunista diktatúra öldöklési tébolyának. Hitler úgynevezett "nemzetiszocializmusa" a zsidóság gyűlöletét tűzte zászlajára és ennek az őrült ámokfutónak a világ szeme láttára sikerült hatmillió ártatlan embert kiirtania. A gyűlölködés persze ezzel sem ért véget, tovább terjedt Afrikára, Ázsiára, Amerikára, majd újfent Európára.

HÁTTÉR

A megbékélés kudarcai

Mondhatni, Aradon nem történt semmi vészes: néhány hangoskodó végigkísérte a 150. évforduló megemlékezéseit, a román kormány miniszterei nem jöttek el, de ettől még tulajdonképpen úgy zajlott minden, ahogy az aradi ünnepélyek általában zajlanak. Nos, nem egészen erről van szó.

Barak száz napja

Ehud Barak izraeli miniszterelnök kormánya lassan fennállásának századik napjához közeledik. Vagyis valamivel több, mint három hónap telt csak el azóta, hogy a tábornokból lett politikus döntő sikert ért el a parlamenti választásokon, s a Netanjahu felett aratott győzelem eredményeként, kemény alkudozásokkal teli hetek után kezébe ragadta az ország irányítását.

A szolidaritás nem bolsevista maszlag

Ha politikus lennék, valószínűleg híveim megnyugtatására, ellenfeleim megtévesztésére én is nagyon elégedettnek mutatkoznék. De nem vagyok politikus, én megengedhetem magamnak, hogy egyenesen beszéljek.

Haider üzenete

Thomas Kleistil osztrák elnök és Jörg Haider. A két lábon járó dilemma     Fotó: MTI

Brüsszeli bók

Az Európai Bizottságnak a tagjelöltekről készített éves országjelentésében Magyarország elmúlt évi felkészülési teljesítménye gazdasági, törvényhozási és közigazgatási tekintetben is pozitív értékelést kapott.

Budapest türelmetlen

Bár a 13 csatlakozásra váró ország között Magyarország a sztárdiák, aligha bizonyul az unió kedvencének – szögezte le a Financial Times. A brit üzleti lap megjegyzi, hogy a budapesti kormány agresszív politikát folytat annak érdekében, hogy szoros kapcsolatot építsen ki Horvátországgal, holott az nem tartozik a társulandó országok körébe. Az EU-nak szemet szúr, hogy a magyar kormány lelkesebb a nem társult Horvátországhoz, mint a csatlakozásra váró államokhoz, akik közül például Szlovákiával és Romániával szemben annyira szívére veszi a kisebbségi kérdéseket.

A németek csalódást okoztak

Arcpirítóan alacsony az az összeg, amelyet német cégek ajánlottak fel kárpótlásként azoknak a volt kényszermunkásoknak és koncentrációs táborok foglyainak, akiket embertelen körülmények között dolgoztattak hónapokon, esetleg éveken keresztül ingyen vagy minimális összegért a II. világháború idején. A hónapok óta folyó tárgyalások mostani washingtoni fordulója sem hozott lényeges előrelépést: a német vállalatok és kormány által felajánlott 6 milliárd márkányi kompenzáció összege messze elmarad az érintett zsidó szervezetek, lengyel, ukrán, orosz kényszermunkásokat képviselő csoportok 30 milliárd márkás igényétől.

Az EU és a startpisztoly

Míg az Európai Unió lázasan dolgozik azon, hogy megtörje Milosevics szerb elnök hatalmát Jugoszláviában, addig az egyelőre rendíthetetlen bizonyuló elnök rendszeresen, és csak akkor bukkan fel a nyilvánosság előtt, mikor egy-egy helyreállított infrastrukturális egységet avat fel. Az elnök számára elsődleges az önerőből történő újjáépítés, amely nagy sikernek örvend a lakosság körében. Az EU ezzel szemben az ellenzéki városoknak szánt kísérleti segélyprogramokkal igyekszik nyomást gyakorolni a lakosságra, s újjáépítési programját, melynek előkészületeit hamarosan megkezdi, már Milosevics eltávolítása utánra ütemezte.

Visszafogni a maffiát

Az Európai Unió kormányaként aposztrofált Bizottság újonnan kinevezett jogi és biztonsági ügyekért felelős tisztviselője, Antonio Vitorino harcot indít az általa "hi-tech bűnözésnek" nevezett pénzmosás és más súlyos gazdasági bűncselekmények ellen, amelyeket elsősorban nemzetközi öszszefogás által kíván legyőzni. Az egykori portugál belügyminiszter, Vitorino egy uniós fórum létrehozását szorgalmazza, amelyben a pénzvilág felügyelői és a rendőrség folyamatosan cserélnek információkat a nemzetközi gazdasági bűnözés tárgykörében.

KÁVÉSZÜNET

Ahol a falnak is füle van

Kecskemét belvárosában, egy csendes kis mellékutcában található Leskowsky Albert (mindenki Leója) hangszergyűjteménye. A hatalmas faragott kapun belépve, akaratlanul is megtorpan az idelátogató: a falból egy hatalmas fülkagyló domborodik ki, jelezve, hogy itt a hangok új világa kezdődik.

Napjaink protokollja

A protokoll számos területére nyújtott az érdeklődőknek betekintést az a szakmai konferencia, amelyet Szécsényben tartottak "Napjaink protokollja" címmel, számos rangos előadó részvételével.

Hogy aki gyűlöli a számítógépet, az is megszeresse

Izrael azon kevés országok egyike, ahol nem ismerik az olvasás és az írás zavarait, más néven a dyslexia vagy dysgraphia problémáját, és a gyermekek zöme már 6-7 éves korában beszél angolul. Nálunk fordított a helyzet, például köztudott, hogy az olvasás a kiskorúak 15 százalékának gondot okoz.

Droghelyzet

Helyzet van a magyar drogfogyasztás terén – hangzott el minap az Ifjúsági és Sportminisztérium sajtótájékoztatóján. A szervezet a közeljövőben mintegy 1 milliárd forintot kíván elkülöníteni a drogprevenció céljaira. A drogellenes kampány közel 21 médiaprogrammal és 23 különböző kiadvánnyal kívánja felhívni a fiatalok figyelmét a drogfogyasztás súlyosan egészségkárosító voltára, hiszen a sajtóreferens állítása szerint a kábítószer ma már nem pusztán szubkulturális probléma, hanem teljes egészében áthatja a társadalmat. A drogproblémában leginkább a középiskolások érintettek. A szerves oldószereket használók tábora csökkent, az amfetaminszármazékokat fogyasztók száma huszonötszörösére nőtt az elmúlt időszakban. Egyre több a kábítószerfogyasztással öszszefüggő halálesetek száma, s ezzel egy időben a keményebb drogok iránti kereslet is növekvő tendenciát mutat. Emelkedik a női fogyasztók és a kábítószerrel összefüggésben elkövetett bűnesetek száma. A drogok választéka bővül, egyre nagyobb méretekben zajlik a marihuánatermesztés is. A fentiek kapcsán került sor az Ifjúsági és Sportminisztérium szervezésében a Hallgatók és a drogmegelőzés cím? győri drogprevenciós konferenciára október 8-a és 10-e között. A megmozdulás célcsoportját a felsőoktatásban részt vevő hallgatók képezték. A drogkérdés mellett a rendezvény fő céljai között szerepelt az egészséges életmód propagálása is a fiatalok között. (T. G.)

Programajánlat

November 7-ig látható "Az Olasz Design" kiállítás az Iparművészeti Múzeumban (IX., Üllői út 33–37.), amely a milánói triennálé állandó gyűjteményének 100 darabját mutatja be. Tel.: 06(1)217–5222.

A kimaradt helyzetek

"Labdarúgásunk nem tart előrébb, mint társadalmunk" – összegezte kissé keser? szájízzel meghiúsult eb-pályázatunk tanulságait Mezey György, az MLSZ alelnöke. Az UEFA végrehajtó bizottságának döntése hidegzuhanyként érte a bizakodó magyar közvéleményt, és elkezdődött újra a beteges önértékelés? nemzet viaskodása: vajon miként lát engem a külvilág? Jól berúgunk, megverjük az asszonyt, összetörjük a porcelánt, de amikor a szomszéd becsönget, azon emésztjük magunkat, hogy most milyen képe lehet rólunk.

EB-pótselejtezők

Szerdán Aachenben elkészítették a 2000-es belga–holland közös rendezés? Európa-bajnokság pótselejtezőinek a párosítását. A sorsolásnál nem volt kiemelés. A legérdekesebb összecsapásnak a Skócia–Anglia párharc ígérkezik. A két csapat első hivatalos mérkőzését 1872-ben rendezték, ez a világon a legnagyobb múltra visszatekintő párharc. A két válogatott legutóbb az 1996-os angliai Eb csoportmérkőzései során találkozott egymással, akkor a házigazdák nyertek 2–0-ra. *** A pótselejtezők párosítása: Skócia–Anglia, Izrael–Dánia, Szlovénia–Ukrajna, Írország–Törökország. Az első mérkőzéseket november 13-án vagy 14-én, a visszavágót november 17-én játszszák. A négy továbbjutó tagja lesz az Euro 2000 mezőnyének. (MTI)

Királyi ajánlat

Uganda öt törzsi királysága egyikének, Bugandának uralkodója 15 millió dolláros ajánlatot tett azért, hogy a kelet-afrikai köztársaság fővárosában, Kampalában rendezzék meg az Evander Holyfield-Lennox Lewis nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki döntőt. Ronald Muwenda Mutebi, a Washington Post cím? lapban tette meg az ajánlatát. – Tudom, hogy Las Vegasban akarják megrendezni a világbajnoki címmérkőzést, de úgy gondolom, éppen itt az ideje, hogy újra Afrika legyen a színhelye egy nehézsúlyú szupercsatának - mondta a profibokszrajongó 45 éves király. Legutóbb 25 éve Zairéban, felejthetetlen mérkőzésen, Muhammad Ali k.o.-val győzte le George Foremant. (AP)

Pelé bírál

A háromszoros világbajnok Pelé bírálta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), amiért az túl sok tornát rendez. A brazil labdarúgó-legenda szerint ennek oka az, hogy a szervezet legfőbb törekvése: minél több pénzt szerezni. – Nagyon fontos lenne elgondolkodni a túl sűr? versenynaptárról – nyilatkozta az 59 éves egykori futballcsillag. – Túl sok a mérkőzés, túl sok a torna, és csakis a pénz miatt. Mindez nem tesz jót a játéknak. A MasterCard reklámfilmjének forgatásán az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodó Pelé úgy véli, a labdarúgóknak az állandó igénybevétel miatt egyre nehezebb újra és újra formába lendülni, avagy sérülésből felépülni. A brazil sztár szerint Sepp Blatter FIFA-elnök kétévenkénti vb-rendezésre irányuló terve jelenleg megvalósíthatatlan. (AP)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!