hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Koalíciós feszültség Pepó miatt

1999. 10. 16.
Nem fogadta el az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága csütörtöki ülésén azt a tájékoztatást, melyet Pepó Pál környezetvédelmi miniszter adott Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen indított fegyelmi eljárással kapcsolatban. Mint emlékezetes, Aradit a miniszter utasítására – egy névtelen levél alapján – felfüggesztették állásából, majd néhány nappal ezelőtt – terhelő dokumentumok híján – visszahelyezték abba.



Pepó Pál a környezetvédelmi bizottság ülésén. Elmarad a bocsánatkérés 
  Fotó: Vörös Szilárd

Az ellenzéki képviselőkön kívül Illés Zoltán, a bizottság fideszes elnöke is
nemmel szavazott a miniszter beszámolójára. Pepó több ellenzéki képviselő felszólítása
ellenére kijelentette, hogy nem áll szándékában lemondani, sőt Aradi Csaba megkövetésére
sem hajlandó, noha arra Orbán Viktor szólította fel. Torgyán József vidékfejlesztési
miniszter viszont kiállt Pepó mellett, és kijelentette: a tárca munkáját a költségvetési
vita után fogják értékelni.

Orosz János, Aradi Csaba ügyvédje a Hetek kérdésére elmondta, hogy az ominózus névtelen
levélen kívül semmilyen terhelő bizonyíték nincs a minisztérium birtokában. Orosz
szerint egyébként a levél az ügy kirobbanása után íródott.

Pepó munkájával a Levegő Munkacsoport és huszonegy további környezetvédő
szervezet is elégedetlen – derül ki abból a nyílt levélből, melyben a miniszter
lemondását sürgetik. Lukács András, a munkacsoport elnöke lapunknak elmondta: Meggyőződésük,
hogy a környezet- és természetvédelem ügyének eddig egyetlen miniszter sem okozott
akkora kárt, mint a jelenlegi. "Pepó Pál nem ért a minisztérium vezetéséhez,
rendkívül bizalmatlan, ami abban jelentkezik, hogy mindent maga akar megcsinálni,
mindez pedig azzal jár, hogy a megoldásra váró ügyek csak halmozódnak" – tette
hozzá Lukács.


Interjú Illés Zoltánnal, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának
fideszes elnökével




– Elnök úr! Hogyan kommentálná azt, hogy Torgyán József kisgazda pártelnök
szándékos lejáratásnak nevezte az Aradi-ügyet?

– Nézze, aki itt lejáratott valamit, az Pepó Pál. Ő az, aki a természetvédelem
és a környezetvédelem ügyét az elmúlt másfél évi tevékenységével teljesen lejáratta.
A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a környezetvédelmi miniszter minden társadalmi
réteg és csoport irányában elveszítette a hitelét. Akinek ebből kára származott,
az a kormánykoalíció.

A mai napon derült fény arra, hogy a természetvédelmi és környezetvédelmi
vagyongazdálkodás területén számos rendezetlen probléma van jelen. Nem csodálkozom
azon, hogy a bizottság nem fogadta el a miniszteri beszámolót.

– Olyan találgatások keltek szárnyra, hogy az Aradi-ügy hátterében Medgyesi államtitkár
úr áll. Mi erről a véleménye?

– Hiába próbálja a miniszter úr a felelősséget áthárítani, az kizárólag
őt terheli. A miniszter adott utasítást az államtitkárnak Aradi Csaba feljelentésére.
Majd szintén a miniszter úr utasítására mentette fel Aradi Csabát az eljárás alól
Medgyesi Balázs. Tehát az ilyen felelősséget áthárítani Medgyesi úrra komolytalan.
Egyébként az mára már kiderült, hogy a névtelen levélen kívül más terhelő
dokumentum nem szerepel a vizsgálatban.

– A miniszterelnök szerint a miniszter bocsánatkéréssel tartozik Aradi Csaba irányában...

– Pepó Pál a mai bizottsági meghallgatáson egyértelműen bejelentette, hogy ő
nem hajlandó bocsánatot kérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!