Romano Prodi, Nicole Fontaine, Günther Verheugen az EU csúcsvezetői bemutatják a
csatlakozásra váró országokról szóló jelentést Fotó: MTI
A makrogazdasági helyzet és a pénzügyi egyensúly alakulását egyértelm? elismeréssel
elemzi az Európai Bizottság jelentése. Kiemeli a növekedés tavalyi 5,1 százalékos
arányát, a kivitel erőteljes emelkedését, az infláció jelentős csökkenését és
azt, hogy az évtizedben először emelkedett a foglalkoztatás. A jelentés leszögezi,
hogy az ország képes megbirkózni középtávon az unióban érvényesülő verseny nyomásával
és a piaci erőkkel, ha folytatja a szerkezeti átalakulást. A gondok között említi
viszont a költségvetési egyensúly feszültségeit, amelyeket elsősorban a nyugdíjrendszer
és az egészségügyi ellátás reformjával lát megoldhatónak.
Összefoglaló következtetéseiben a jelentés megállapította, hogy Magyarország
megfelel a tagság politikai feltételeinek. A piacgazdaság jól működik, a gazdaság
mutatói kedvezően alakulnak, de figyelni kell a fizetési mérleg és a költségvetési
egyensúly romlására. Kritikusan utal az igazságügyi és belügyi harmonizáció lassúságára,
főleg a határok védelmében és a menedékkérdés kezelésében. Gyorsítást sürget
a környezetvédelmi jogszabályok átvételében és a regionális fejlesztésben,
nagyobb védelmet szorgalmaz az európai szellemi termékeknek a televíziós műsorokban.
Ezekkel az észrevételekkel együtt a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy
Magyarország jól halad rövid és középtávú csatlakozási programjának megvalósításában.
(MTI)
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »