hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1999. 09. 25. (III/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Az Édentől keletre

Kelet-Timor, vagy legújabb nevén Timor Loro Sae annyit tesz, hogy a Felkelő Nap Országa. Csakhogy míg a szintén ezen a néven közismert Japán Ázsia legfejlettebb országa, addig Timor korántsem az. A maláj kölcsönszó, a "timor" keletet jelent, s a helyiek számára nem csak a most a világsajtó homlokterébe került megosztott szigetet, hanem a körülötte fekvő apróbbakat is jelölte.

Polgárosodó albán gerillák

Koszovói Védelmi Hadtestté (TMK) alakul át az UCK: a Koszovói Felszabadítási Hadsereg gerillái a hétfő este aláírt megállapodás értelmében polgári szervezetté válnak. A szerbek szerint a paktumot a hátuk mögött kötötték meg. Az új testületnek ötezer tagja lesz, s hétszázötven lőfegyvert, köztük kétszáz Kalasnyikov típusú géppisztolyt állandóan magánál tarthat.

Elveszett a Mars-űrszonda

Elveszett az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Mars Climate Orbiter nev? űrszondája, melyet a Vörös Bolygó körül kívántak pályára állítani. A baleset valószínűleg navigálási hiba következtében történt, amit emberi mulasztás vagy szoftver elégtelenség okozott jelentették a NASA munkatársai.

Le Pennek fizetni kell

A Versailles-ban működő francia Fellebbviteli Bíróság jóváhagyta az ítéletet, amelyet a szélsőjobboldali Nemzeti Front, Jean-Marie Le Pen ellen gyűlöletre uszítás miatt hozott az első fokú bíróság. Le Pen 1997 decemberében Münchenben úgy nyilatkozott, hogy a holocaust csak "egy részlet a II. világháború történetében". A bírák ezt a kijelentését minősítették most gyűlöletkeltőnek. Miután Versailles-ban elutasították Le Pen fellebbezését, a szélsőjobboldali politikus kénytelen kártérítést fizetni annak a tizenegy polgárjogi szervezetnek, amelyek az idézett kijelentés miatt megvádolták. Ezen felül a saját költségén kell közzététetnie az ítéletet különböző lapokban. Németországban Le Pent már júniusban pénzbüntetésre ítélték izgatás miatt. (G.Gy.)

Városlakók pánikban

Az augusztus közepén Törökországban kezdődött, majd Görögországot sújtó földrengéssorozat a mediterrán térség után Ázsiában is tragédiát okozott. A sűrűn lakott területeken bekövetkező kataklizmák okai a szakértők többsége szerint egymástól függetlenek, sokan azonban mégis többet sejtenek a katasztrófák mögött, mint a véletlenek fatális egybeesését. A CNN hírtelevízió internetes közvélemény-kutatása szerint a válaszadó harminchat százaléka úgy véli: a sorozatos földrengések "üzenetet" jelentenek az emberiség számára, míg hatvannégy százalék szerint kizárólag a "természet erői" váltották ki azokat.

Nagykoalíciót sürgetnek

Tovább tart az SPD súlyos mélyrepülése – a múlt heti türingiai fiaskó után a szociáldemokraták ismét katasztrofális vereséget szenvedtek, ezúttal a szászországi tartományi választásokon. Gerhard Schröder pártját mind a CDU, mind a PDS maga mögé utasította a volt kelet-németországi tartományban. Elemzők szerint az eredmények a választópolgárok elégedetlenségét fejezik ki, mellyel többek között a kormány szigorú takarékossági programjára reagáltak.

Egy szimbolikus látogatás Berlinben

Ehud Barak izraeli kormányfő – elsőként a világ vezetői közül – az egyesített Németország régi-új fővárosába, Berlinbe látogatott a héten. Gerhard Schröder kancellár megadta a módját az első magasrangú berlini vendégnek számító Barak fogadásának: vörös bársonyszőnyeg, katonai helikopter, díszszázad és természetesen az izraeli himnusz, a Remény. Emellett a fogadás rendkívüli kellékeként teljes harckészültségben álltak a terror-ellenes kommandók. Barak – nyilatkozata szerint – nemcsak mint Izrael kormányfője látogatott Berlinbe, de mint "Izrael szabadságának, erejének és függetlenségének szimbóluma" is.

Búcsú a First Ladytől

Moszkvában eltemették Raisza Gorbacsovát, az egykori orosz miniszterelnök, Mihail Gorbacsov feleségét, aki egy németországi kórházban hunyt el, miután két hónapig kezelték leukémiával. A férje oldalán rendszeresen megjelenő Raisza az orosz peresztrojka sajátos jelképévé vált.

Belföld

Igazi közszolgálatiságot

A Szabadság tér szabad ege alatt búcsúzott el leghűségesebb nézőitől Ilkei Csaba televíziós főszerkesztő. A szokatlan aktusra azért került sor, mert a korábbi ígéretekkel ellentétben olyan váratlanul szüntették meg Új Reflektor Magazin cím? műsorát, hogy a főszerkesztőnek elköszönni sem maradt ideje. Az esemény résztvevői bírálták a közszolgálati televízió vezetőit és a kormányt is.

Agárdi újra Hortobágyon

Visszahelyezték állásába Aradi Csabát, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) felfüggesztett igazgatóját. A Környezetvédelmi Minisztérium szerint a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ügyében zajló fegyelmi vizsgálat helyszíni szakasza lezárult, így felfüggesztésének indoka is megszűnt. Mint ismeretes, a nemzetközi hír? ökológust szeptember elején táppénzes állományból rendelték be munkahelyére, és közölték vele: a Környezetvédelmi Minisztérium felfüggeszti állásából, és köztisztviselői jogviszonya vétkes megszegésének gyanúja miatt fegyelmi eljárást indít ellene. A Környezetvédelmi Bizottság elvetette Baja Ferenc képviselő felvetését, aki rendkívüli napirendi pontként kívánta tárgyalni Aradi ügyét. A bizottsági beszámoló meghallgatása során Pepó Pál környezetvédelmi miniszter fél mondatban jelentette be, hogy Aradi Csabát visszahelyezte állásába. Illés Zoltán, a bizottság fideszes elnöke lapunknak nyilatkozva meglepetésének adott hangot: "Őszintén mondom, nagyon meglepett a bejelentés. A bizottság nem kívánta a miniszter urat Aradi Csaba ügyében kérdőre vonni, hiszen a vizsgálat idejét meghosszabbította. Nem akartunk döntőbíróként fellépni ez ügyben, ezért nem szavaztuk meg Baja képviselő úr javaslatát. Mivel a vizsgálat még folyik, és a tárgyát továbbra sem ismerjük, ezért elvetettük a rendkívüli napirendi pontra vonatkozó indítványt. A miniszter úr, miközben tájékoztatóját tartotta, Baja úrnak válaszként, mintegy foghegyről megjegyezte: »Ja, és különben is visszaállítottam Aradi Csaba státuszát, a felfüggesztés már a múlté« ". Illés szerint Pepó egyrészt a kisgazdapárton belüli politikai megfontolások miatt, másrészt taktikai megfontolások okán szánta el magát erre a bejelentésre. (Hetek)

Enged-e Torgyán a 413 milliárdból

A belpolitikai csatározások sorozatában a kormánykoalíció erői többek között az agrárium jövő évi költségvetésén is vitáztak. Látványos üzengetés folyt a médián keresztül, és sokáig úgy látszott, hogy sem a miniszterelnök, sem a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) minisztere nem enged az általa elképzelt összegből. Szeptember 20-án Gödön az FVM tudományos tanácskozás keretében tárta a szakma és a közvélemény elé a jövő évi agrártámogatás elemzését. A fórumon a Fidesz nem képviseltette magát. Nemrégiben azonban Orbán Viktor kijelentette, hogy az agrártámogatások miatt nem állhat elő koalíciós feszültség, és feltétlenül egyeztetni kíván Torgyán Józseffel. Erre reagálva az FVM minisztere is jelezte tárgyalási szándékát most már új megközelítésből: a kisgazdapárt elfogadja a költségvetést és az abban szereplő 250 milliárdos agrártámogatási összeget, de 413 milliárdos igényét fenntartja.

Elkobozni a lopott vagyont

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Budapesten. A detonációban heten megsebesültek    Fotó: MTI

Idegengyűlölő és antiszemita

A MIÉP idegengyűlölő, antiszemita, a Független Kisgazdapárt pedig katolikus, konzervatív, idegengyűlölő és nyugatellenes tendenciájú – többek között ez áll az Európa Tanács (ET) szélsőséges pártokkal és mozgalmakkal foglalkozó hivatalos elemzésének függelékében. A dokumentum heves vitákat váltott ki, az érintettek nyilatkozata szerint "politikai manipulációról" van szó.

Hit és értékek

Sátorok és a millennium

A Biblia több ezer éves tanítása a történelem célirányos és boldog korba torkolló útjáról szétoszlatja a reménytelen küzdelem rémképét, kiemelte és ma is képes kiemelni a nemzeteket a vaksors, a végzet és a nemzethalál víziójának sötétségéből. Nem a véletlenen, hanem az eljövendő kor uralkodójához való viszonyon áll vagy bukik egy nemzet jövője. A Sátorok ünnepe prófetikus mondanivalója a Messiás fősége alatt megvalósuló békekorszak, az édeni állapot helyreállása.

HÁTTÉR

A köztársaság tizedik esztendejében

Tíz évvel a rendszerváltás után eltorzultak a demokrácia alapértékei, amelyek legitimálták és ösztönözték a rendszerváltást – állítják sokan. Valóban van ok az aggodalomra vagy csupán az érdekeit féltő csoportok által felnagyított egyes jelenségek rontják az utóbbi időben a társadalmi közérzetet? – kérdeztük ismert közéleti személyiségektől.

A Napi Mao titka

Szeptember 18-án látott napvilágot a Napi Magyarország hasábjain a hír: nyár eleje óta ellenzéki politikusok és közéleti szereplők titkos megbeszélésekre gyűlnek össze rendszeresen a Korda-villában az azóta előzetes letartóztatásba helyezett Tasnádi Péter szervezésében. A "szenzációt" két nap múlva csípős hangvétel? bíráló kommentár is kísérte a jobboldali lapban, majd 21-én már pártszervezési célzatú "önképzőkörről" olvashattunk, amelyet úgymond a maffiavezér hírében álló Tasnádi szervezett.

Felszökhet az olaj ára

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bécsi konferenciája szerdán úgy döntött, hogy a tagországok jövő áprilisig továbbra is tartják magukat olajtermelésük átlagos öt százalékos visszafogásához, azzal a céllal, hogy a kínálatcsökkentéssel erősítsék az olaj árát, s túladjanak minden tartalékkészletükön. A döntés aggodalmat kelt nyugati szakértői körökben, mivel az olaj ára már így is magas, s további emelkedése inflációt gerjeszthet, gátat vetve a fejlődő ipari tőkés országok gazdasági növekedésének.

Tajvani földrengés

A kedd hajnalban Tajvant ért rengés nem csak a földet, hanem az ország gazdaságát is megrázta. Az első nagy erejű, valamint az azt követő, körülbelül ezer földmozgás a jelenlegi adatok szerint több mint 1500 áldozatot követelt, és mintegy 2600 ember van még a romok alatt; az anyagi kár pedig elérheti a 3,2 milliárd dollárt. A közelmúltban Kínához visszacsatolt sziget külföldi segítség nélkül képtelen megbirkózni a helyzettel, s valószínűleg az anyaország által felajánlott segítség is kevés lesz. A nemzetközi szervezetek pedig egyelőre tehetetlenek, hiszen a hivatalos kínai vezetéstől nem, csak Tajvantól érkezett segélykérés. Mindaddig, amíg Peking nem fordul az ENSZ-hez, a szervezet csak a rengéssel kapcsolatos információkat tudja továbbítani – fejtette ki Rudolf Müller humanitárius ügyekért felelős ENSZ-tisztviselő. Ennek ellenére több ország (USA, Oroszország, Ausztria, Svájc, Szingapúr, Németország) is elküldte mentőalakulatait. A Tajvant ért egyik legnagyobb földrengés a számítógép-chipek árának emelkedését okozhatja a szakértők szerint, mivel a szigetország a világ vezető chipgyártói közé tartozik. S bár a jelentések szerint a termelőüzemekben nem esett kár, az áramkimaradás miatt több gyárat kénytelenek voltak bezárni. A piac azonban erre is érzékenyen reagálhat: elemzők szerint például a 64 megabyte-os DRAM-chipek ára 12 dollárról akár 15 dollár fölé is emelkedhet. A tajvani események egy másik szigetország gazdaságára is hatással lehetnek. A japán Toshiba cég ugyanis kiadta a félvezetőgyártást tajvani cégeknek, a földrengés miatt azonban az alkatrészszállítás veszélybe kerülhet. A katasztrófa miatti aggodalmak nagy mértékben lenyomták a fejlett technológiai részvények árát a japán tőzsdén. Az elmúlt időszak legnagyobb vesztesei ezek a cégek, valamint az exportérdekeltség? részvények voltak, ilyen a Sony, a TDK, a Fujitsu, a NEC. A tokiói értékdőzsdén bekövetkezett zuhanás azonban csak részben magyarázható a földrengéssel, másik oka a japán központi bank pénzpolitikájában keresendő.

Gyorsulás előtt a világ gazdasága

Önmagához képest optimistább a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világ gazdaságának fejlődését tekintve. A most közétett jelentésében ugyanis felfelé módosította a korábbi prognózisát. A nemzetközi szervezet most úgy látja, hogy a világgazdaság egészének idei növekedése nem 2,3, hanem inkább 3 százalékkal nő. Az IMF munkatársai a legfejlettebb országok növekedési kilátásain is javítottak, bár Németország és Olaszország esetében a tavaszinál gyengébb idei növekedéssel számolnak. Visszavettek korábbi, becsült növekedési adatukból Afrika, jelentősebb javulást jeleztek viszont erre az évre Ázsia, továbbá Oroszország esetében. Az euró régió államaira vonatkozó, májusi 2 százalékos növekedési becslésüket most 2,1 százalékosra módosították. Az IMF úgy látja, hogy a közép-európai térség úgynevezett átmeneti gazdaságú országcsoportján belül Magyarországon és Lengyelországban viszonylag jó növekedési ütemet sikerült eddig tartani. Bár rontja a képet az orosz válság és az EU-országok gyengébb növekedése, mert emiatt a szomszédos export bővülése lelassult, a folyófizetési mérleg hiánya pedig emelkedett. Magyarországon – az IMF szerint – a GDP reálértékben az idén várhatóan 3,7, jövőre 4,5 százalékkal nő. A fogyasztói árak 1999-ben 9, 2000-ben 8 százalékkal emelkednek. Az előrejelzés az idén 5,5, jövőre 5,1 százalékosra teszi Magyarországon a folyó fizetési mérleg hiányát a GDP százalékában kifejezve.

Gazdasági mélypont Izraelben

Kedvezőtlen gazdasági adatok és növekvő munkanélküliségi ráta látott napvilágot Izraelben, ami nem könnyít Ehud Barak miniszterelnök helyzetén. Barakra nagy várakozással tekintenek, hiszen Izrael történetének egyik leghosszabb stagnáló időszaka után neki kellene fellendítenie a gazdaságot.

Újra szárnyal a TVK

A történelmi rekordja közelében tartózkodó NASDAQ kivételével folytatódott a vezető amerikai tőzsdeindexek értékének lemorzsolódása, elsősorban a rekord fizetési mérleg hiánynak és a japán jegybank devizapiaci intervenciója elmaradásának köszönhetően. Utóbbi következtében a dollár folytatta gyengülését a jennel szemben, ami éreztette hatását a Nikkei index alakulásán is, amely egy nap alatt 600 pontot, közel 3,5 százalékot veszített értékéből, mivel az exportorientált japán gazdaság számára igencsak kedvezőtlen az erős jen. A kelet-európai piacok továbbra sem remekeltek, az oroszok nagy mozgások mellett folytatták a lefelé ereszkedést, a lengyeleknél szerdán bejelentett egy százalékos kamatemelés pedig szintén nem tesz jót a régió megítélésének. Folytatódott a BUX index csökkenése is, az index értéke 1,68 százalékos mérték? ereszkedés után 7000 pont alá csúszott vissza. Lecsitulni látszik az MNB körüli vihar káros hatása, tehát nem emiatt, hanem a nemzetközi visszaesések következtében esett a héten a BUX. A hét hírének azon bejelentés bizonyult, miszerint a Mol meghatározó, 19,61 százalékos részesedést szerzett a TVK-ban. A hírt a piac vegyesen ítélte meg, mindkét papír jelentős forgalom mellett és kilengésekkel mozgott, végül a TVK az előző heti záráshoz képest közel 10 százalékot emelkedett, míg a Mol ára gyakorlatilag változatlan maradt. A Matáv-nak nem tett jót a kormány azon bejelentése, miszerint az inflációcsökkentő politika kapcsán az engedélyéhez kötött áremelkedések az infláció mértékénél alacsonyabbak lehetnének csak. A hír hallatára a papír árfolyama 2,33 százalékkal csökkent az elmúlét héten. A BUX-ot jelentősen meghaladó mértékben esett a két másik blue chip, az OTP és a Richter árfolyama. Az OTP árfolyamát az előző év első félévéhez képest romló eredményesség nyomta lefelé, míg a Richter továbbra is az orosz bizonytalanság miatt, valamint a korábbi hirtelen felfutás korrekciójaként esett, mindkettő 5 százalék körüli mértékben. A forint a jegybankelnök körüli huzavona csöndesedése után előbb lassan visszafele kezdett kúszni a lebegtetési sáv erősebb széléhez közeledve, csütörtökön azonban a hó végi importszámla-kiegyenlítések által gerjesztett deviza-kereslet újra gyengítette a hazai fizetőeszköz árfolyamát.

Az MNB egész pályás letámadása

Nincs vége a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egész pályás letámadásának. Bár úgy tűnik, hogy a miniszterelnök kihátrált az MNB-vel nyitott frontról, nincsen vége a játszmának. Részéről elvarrta ugyan a szálakat, kivonulva a hadszíntérről akkor, amikor – a keddi kormányülésen Surányi György jegybankelnökkel való találkozása után – leszögezte: "Sikerült tisztázni minden félreértést, a kormány elégedett az elnök működésével." Orbán megállapította, "nem tesz jót a nyilvános vita. A hasonló kérdéseket a jövőben egymás között fogják rendezni" – mondta. Továbbra is a levegőben lóg azonban az alelnöki kinevezés vétója, s az időhúzás taktikájával működésképtelenné lehet tenni a jegybankot.

Kórházak a csőd szélén

Ez év decembere 50 kórház életében lehet sorsdöntő, ugyanis kiderül, hogy a víz felszínén tudnak-e maradni, vagy januárban csődöt jelentenek. A héten rendkívüli közgyűlést hívott össze a Magyar Kórházszövetség, amin a 137 résztvevő a kórházak finanszírozásának problémáját vitatta meg. Mint kiderült, a gyógyító intézetek anyagi helyzete annyira akut, hogyha rövid időn belül nem történik érdemi változás, akkor 2000 első hónapjaiban a kórházak többsége csődöt jelent.

KÁVÉSZÜNET

75 éves a Chrysler

   Múlt                                            ...és jelen    Fotó: Somorjai László

Aki eszperantóul gondolkodik

Manapság rendkívül sokakat foglalkoztat a kétezredik év. Akadnak aztán olyanok is, akik a már régebb óta meglévő kérdésekre, például a nemzetek közötti egyszer?bb kommunikációra keresnek megoldást. Beszélgetésünk egy olyan emberrel készült, aki úgy véli, hogy már megtalálta a közös nyelvet. Ő Ertl István, az Esperanto című, Hollandiában készülő folyóirat főszerkesztője.

A fiatalok nem hisznek a politikusoknak

A tinédzserek nagyobbik fele ritkán szokott otthon reggelizni, este 11 és éjfél között kerül ágyba naponta, és csak egy testvére van. Hétköznap minimum egy, hétvégén öt órát tölt a tévé előtt, bezárt életmódot él, tehát keveset van levegőn, és nem jár semmilyen edzésre. Viszonylag sokat olvas kedvtelésből, vagy szereti idejét a diszkóban tölteni, és bevallása szerint nem próbálta még a drogot (de sokan szívesen kipróbálnák). Többek között ilyen megállapítások születtek abból a kérdőíves felmérésből, amelyet idén áprilisban végeztek Kaposváron, a kilenc és tizennyolc év közötti tanulóifjúság körében, a Polgármesteri Hivatal megbízásából. A kérdőívek száma 9026 volt, és 1997-ben is készítettek már hasonló felmérést a városban. Az idén kapott eredmények nagyjából megfeleltek az előzetes – össztársadalmi folyamatokon alapuló – elvárásoknak. Ha a naponta tanulásra fordított órákat összeadjuk, akkor megállapítható, hogy a tanulók üléssel eltöltött napi munkaideje gyakran meghaladja a felnőttekét; igaz, jóval több az elsajátítandó ismeretanyag is, mint elődeik korában. A mozgásszegény, "levegőtlen" életmód viszont károsan hat a gyerekek fizikai, értelmi, sőt idegrendszeri fejlődésére is. Ehhez hozzájárulnak még a kortársi vagy szülői mintát követő szenvedélybetegségek kialakulására utaló első jelek: kisebb-nagyobb rendszerességgel a megkérdezett tizenévesek huszonegy százaléka dohányzik, illetve harmincnégy százaléka fogyaszt alkoholt. Hat százalékuk drogozott már – ez kétszer annyi, mint két évvel korábban. Minden ötödik megkérdezettnek elváltak a szülei, viszont a tizenhárom év felettiek – ők az e tárgyban megkérdezettek – többsége (86 százalék) szeretne majd hivatalos házasságban élni, s leginkább a kétgyermekes modellel szimpatizál. Ez utóbbi korosztály nagy része (72 százalék) fontosnak tartja a felsőfokú végzettség megszerzését, s úgy gondolja, érdemes becsületesen élni; viszont a politikusok többségét nem tartja szavahihetőnek. Dr. Ozsváth Ferenc tanár-alpolgármester, akinek kezdeményezésére a vizsgálat lezajlott, úgy látja, ezt a felmérést legalább három évente meg kellene ismételni. Ezáltal az alpolgármester azt szeretné elérni, hogy a város döntéshozói nagyobb rálátást kapjanak a körülöttük zajló társadalmi folyamatokra, és ne csak a szűken vett pénzügyi kérdésekre szorítkozzon a tevékenységük.

A változásnak először belül kell megtörténnie

Szeptember 10–12. között került sor Budapesten a PIfE (Psychodrama Istitut für Europa – Pszichodráma Intézet Európáért) V. Nemzetközi Konferenciájára, amelyen a pszichodráma neves hazai és külföldi művelői vettek részt. A PIfE 1989-ben Amszterdamban jött létre Nyugat-Európában élő, kelet-európai származású pszichodramatikusok vezetésével. Tevékenységük nyomán az elmúlt tíz év alatt a pszichodráma módszere a kelet-európai régióban is ismertté vált, és megindult az itteni szakember képzés. A század elejére visszanyúló pszichodráma egyébként egy olyan csoportos pszichoterápiás módszer, amelyet a személyiségfejlesztésnél, illetve különböző pszichés zavarok kezelésénél alkalmaznak (például depressziósoknál vagy öngyilkosságot megkísérlőknél). A módszer lényege a gyógyszínjáték, ami tulajdonképpen rögtönzött csoportszínjátszás, lelki gyógyítás céljából. Egyes terápiák során a résztvevők képzeletben végigélnek egy adott történetet, majd egyikőjük elbeszélése alapján el is játsszák azt egymás között. A mostani konferencia mottója és egyben témája a változás volt: a változás mint "örök állandó". Most, az ezredforduló küszöbén is változások előtt állunk, ilyen az európai egységesülés folyamata. "A változásnak azonban először mindig belül kell megtörténnie, azaz, az emberek lelkében, beállítódásaiban, véleményeiben és szokásaiban" – állítja dr. Rapcsányi Éva, a PIfE Magyar Egyesület elnöke. A PIfE újabb célkitűzése ennek előmozdítása, az egyéni megújulási folyamatnak, az európai polgár "megszületésének" az elősegítése. A rendezvény célja – a szakmai tapasztalatcserén és ismeretnyújtáson túl – az volt, hogy a pszichodráma olyan újabb területeire is betekintést nyújtson, mint a szervezetfejlesztés vagy a színházi és a vallásos élet. (K.S.B.)

Az utolsó európai futam előtt

A Forma–1-es világbajnokság utolsó európai futama, a kontinensről elnevezett nagydíj következik vasárnap a németországi Nürburgringen. Három állomással a befejezés előtt a címvédő finn Mika Häkkinen (McLaren–Mercedes) és az ír Eddie Irvine (Ferrari) azonos pontszámmal (60–60) vezetnek, de nem reménytelen a helyzete a tíz pont hátránnyal mögöttük álló német Heinz-Harald Frentzennek (Jordan– Mugen– Honda) és a negyvennyolc pontos brit David Coulthardnak (McLaren–Mercedes) sem. Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint nem kizárt, hogy a csapaton belül ugyanúgy rangsorolni fogják a pilótákat, ahogy a Ferrarinál is különbséget tesznek Irvine és a finn Salo között. "Most még korai lenne erről beszélni, de elképzelhető, hogy az edzések után meghatározzuk, kinek kit kell segítenie. Más lesz a taktika egy 1. és 2. rajthelynél, és megint más például egy 4. és 6. pozíciónál. Nekünk mindegy, ki a világbajnok, a lényeg, hogy a McLaren pilótája legyen" – magyarázta Haug. A rivális Irvine már korábban kifejtette, hogy ismét bízik Häkkinen hibázásában, míg Frentzen a maga részéről nem hiszi, hogy a két élcsapat mögött ő is számottevő esélyes lenne. Coulthard azt hangoztatta, hogy ő nem vállalja a második számú versenyző szerepét. A régi nürburgringi pálya a leghosszabbnak számított a Forma–1-ben, ám Niki Lauda balesete (1976) után kikerült a versenynaptárból. Az új, rövidebb ring 1984 és 1985 után négy éve lett újra helyszín. A hétvégén is rajthoz álló pilóták közül egyedül Häkkinen nyert már a futamon, miután tavaly – az akkor Luxemburgi Nagydíj névre hallgató versenyen – a körrekordok sorozatos javítása közben mindkét Ferrarit megelőzte.

Vihar a Graznál

Az unalmas nyitány után igen - csak élvezetesre sikeredett a Bajnokok Ligája (BL) második fordulója. Igaz, magyar szempontból csak vegyesnek mondható a csoportküzdelmek legújabb felvonása.

Felmentették, de eltiltják

Spencer Smith brit triatlonversenyzőt csütörtökön másodszor is felmentették a doppingvádak alól, mégis előfordulhat, hogy kétéves eltiltást kap.

Síugró balesete

Leszakadt Michael Wagner német válogatott síugró jobb kezének kisujja. A 18 éves sportoló erdei futóedzésen vett részt, amikor egy kőlavina maga alá temette.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!