hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkobozni a lopott vagyont

1999. 09. 25.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Budapesten. A detonációban heten megsebesültek    Fotó: MTI

"Most még van lehetőség megakadályozni a szervezett bűnözés továbbfejlődését
Magyarországon" – nyilatkozta lapunknak Dr. Molnár Csaba alezredes, az ORFK
Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Pénzmosás Elleni Osztályának vezetője a
Rendőrtiszti Főiskola által a héten megrendezett nemzetközi szakmai szeminárium
megnyitóján. A konferencián – amely a szervezett bűnözés által törvényellenesen
megszerzett nyereség elvonásának lehetőségeit tárgyalta – a magyar résztvevőkön
kívül több mint tíz ország képviselője, köztük az FBI egyik szakértője cserélték
ki tapasztalataikat, s mutatták be az országaikban hatályban lévő, szervezett bűnözés
elleni törvényeket, valamint az általuk használt különféle nyomozási technikákat.

"A szervezett bűnözés elleni küzdelemben az egyik leghatékonyabb módszer a törvényellenesen
szerzett nyereség lefoglalása, hiszen a konkrét bűncselekmények felderítésén
keresztül nagyon nehéz sikereket elérni, gondoljunk csak arra, hogy mondjuk a kínai
maffiába elég nehezen tudna egy magyar rendőr beépülni" – magyarázta a témaválasztás
okát a Heteknek Dr. Molnár Csaba. Az alezredes elmondta azt is, hogy az itt szerzett
tapasztalatok alapján a szakértők hasznosabb javaslatokat tudnak tenni a törvényalkotóknak
a vonatkozó jogszabályok módosítására, amelyek lehetőséget adnak a bűncselekményből
származó nyereség hatékonyabb elvonására. Hozzátette: ez az európai normákhoz közelítő
törvénycsomag akkor is kötelezővé teszi a bűnözők által felhalmozott pénz
lefoglalását, ha az már nem az elítélt birtokában van. Molnár Csaba szerint azonban
sikeresebbé válhatna a bűnüldözés abban az esetben, ha az elkobzást a kérdéses bűncselekményből
származó pénzen kívül az elkövető egész vagyonára kiterjesztenék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!