hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Időszámításunk valódi kezdete
Y0Q

2000. 01. 01.
Az Y2K (Year2Kilo) néven elhíresült "kétezredik évi bomba" mára a millenarista várakozások posztmodern jelképévé vált. Az ezredvégváró őrület közepette azonban csak keveseket izgat, hogy ennek a keresztény időszámítás szerint eltelt kétezer évnek is egyszer el kellett kezdődnie, azaz sportnyelven szólva: "valakinek el kellett indítania a stoppert". Alábbi cikkünkben ennek a "0-dik" évnek a keresésére, vagyis az Y0Q-ra (Year0Quest) vállalkoztunk.

Idő és történelem – zsidó szemszögből



Az időről vallott általános európai felfogásra a görög filozófiai gondolkodás
nyomta rá a bélyegét, amely annak múlását a térbeli mozgás képzetével hozta összefüggésbe.
Az arisztoteliánus hagyományokon pallérozott európai elmék számára a tér valami
olyasmi, mint egy hatalmas tartály, amely minden dolgot magában foglal, rendez és
egybetart; ennek szűkebb-tágabb korlátai között élünk, ebben valósítjuk meg céljainkat
születéstől az elmúlásig. A görög hagyományoknál jóval régebbi írásos tradícióra
támaszkodó zsidó gondolkodás viszont az időt tartja valami hasonló dolognak. Számára
ez az a "tartály", amely magában őrzi az élet eseményeit, a születéstől kezdve
a halálig. Erre a különbségre már a francia filozófus, Henri Bergson is felhívta a
figyelmet, aki szerint a héber időszemlélet olyan, mint amikor zenehallgatás közben
hallunk egy dallamot, amely fizikai időfogalmaink szerint elmúlt, de emlékezetünkben mégis
elevenen él, és a folytatódó dallamsorral együtt áll össze egységes zeneművé.

Bibliai szemszögből nézve nemcsak az egyéni élet, hanem maga a történelem is valami
olyan "időtartály", amelyet szinte képtelenség egymás után következő időpontok
szerint feldarabolni, majd egy számegyenes mentén újból összerakni. A múltban (vagy
akár a jövőben) bekövetkezett történeti események a jelenben is "áthallatszanak",
és azzal szétbonthatatlan egységet alkotnak.

Mi, európaiak, abból indulunk ki, hogy az időegyenes egy bizonyos pontján állunk,
arccal előre, a jövő felé. A zsidó időfogalom ezzel szemben mindent viszonylagosan
szemlél, a viszonyítás alapja pedig maga az ember. Ez a személet a héber igék ragozásában
is kifejeződik, amelyek nem ismerik a mi múlt, jelen és jövő idej? igealakjainkat. A
héber ige csak kétféle eseményről tud: ami már végbement (perfectum) és ami még
nem ment végbe (imperfectum). Első pillantásra egyszer? lenne ezt a mi időfogalmunkkal
behelyettesíteni (befejezett események = múlt; be nem fejezettek = jelen és jövő),
csakhogy annak eldöntése, hogy mi ment már végbe és mi nem, illetve mikor fog valami
a jövőben végbemenni, nézőpont kérdése, és aligha helyezhető el egyetlen időegyenesen.



A prófétai időszámítás



Mindez persze nem jelenti azt, hogy a bibliai üdvtörténetnek ne lenne "kronológiai
rendje", amelyben az események egy kezdeti ponttól haladnak előre a "végkifejlet",
illetve a "beteljesedés" felé. Ezeknek az emberiség múlt- és jövőbeli sorsát
meghatározó jelleggel uraló eseményeknek az időpontjait a Biblia sokféleképpen adja
meg: generációs időszakokhoz (törzs- és családfák), királyok uralkodási éveihez
vagy csillagászati eseményekhez köti őket.

Ezek közül külön is érdemes foglalkoznunk a csillagászati időmeghatározással,
mint ami a mai napig időszámításunk alapját képezi. A Genezis könyve az égitesteket
világító testeknek (möórót) nevezi, melyek feladata, hogy "legyenek jelek, meghatározói
ünnepeknek, napoknak és esztendőknek" (Mózes

1. könyve 1,14). A csillagászati jelenségek tehát a Biblia szzerint az emberek számára
adott jelek (ótót), amelyek nem úgy vannak hatással az emberek életére, ahogyan azt
az asztrológusok képzelik! Mózes első könyve a szivárványt is a Noéval kötött szövetség
jelének nevezi (Mózes 1. könyve 9,12), amely azóta is arra emlékezteti az emberiséget,
hogy nem lesz többé vízözön. A Nap, a Hold és a csillagok naponkénti feltűnése is
ilyen értelemben jele, mintegy "garanciája" az Örökkévaló emberek iránt tanúsított
jóindulatának, amely – ugyancsak a prófécia szerint (Mózes 1. könyve 8,22) – egészen
a földi lét megszűnéséig erről fog bizonyságot tenni.

A bibliai időszámítás alapja a Hold járásához igazított naptár és az abban kitüntetett
helyet elfoglaló ünnepnapok, amelyek nem csupán a mezőgazdasági munka fázisaival függenek
össze, hanem a zsidó történelem üdvtörténetileg is meghatározó jelentőség?
eseményeire emlékeztetnek. A Biblia emellett hétéves periódusokban számolja az idő
múlását. A Tóra szerint minden hetedik évben parlagon kellett hagyni a földeket, és
szabadon kellett bocsátani a zsidó származású rabszolgákat. Hétszer hét év
eltelte után pedig jubileumi évet kellett tartani, amelyet a kürtölés esztendejének
is neveztek. Ekkor minden adósságot eltöröltek, minden rabszolgát felszabadítottak,
valamennyi foglyot és elidegenített ingatlant visszajuttattak eredeti tulajdonosának. A
hétéves periódusoknak oly nagy jelentősége volt, hogy a zsidók hetven évig tartó
babilóni fogsága is ezzel függött össze: a hetven elmaradt szombatév, azaz 70 x 7 év
büntetése volt (Krónikák 2. könyve 36,21).

Manapság használatos időszámításunkhoz képest további eltérést jelent az, hogy a
Biblia 30 napos holdhónapokkal és 360 napos holdévekkel számol. Az Ószövetségben a
hónapok újhold napján kezdődtek, amelyet a papok kürtzengéssel jeleztek. Márpedig
az újhold – egy fél nappal fölfelé kerekítve – harmincnaponként áll be. A Jelenések
könyvében ugyanazon időszakot hol 42 hónapnak, hol 1260 napnak olvassuk, ami azt
jelenti, hogy 30 napos hónappal számolhatunk. A próféták e sajátos hetes számrendszerben
számolták az időt, amit az is mutat, hogy a Jelenések fent említett időszakait egy
helyütt "időnek, időknek és az idő felének" is nevezi, amely 1+2+0,5 = 3,5 évet
jelent. Ez viszont pontosan fele a hétéves ciklusnak.



Prófécia a Messiás-fejedelemről



Időszámításunk előtt 540/539. Tasrítu hónap 16-án az újbabilóni birodalom utolsó
királyai: Nabúnaid, valamint társuralkodója, Bélsaccár a Holdisten ünnepét ülték
Babilónban. Utoljára. Az addig bevehetetlennek hitt várost még aznap éjjel méd
csapatok foglalták el – pontosan úgy, ahogyan azt az udvari tudós testület feje, a
zsidó Dániel (akkádul Baltazár) megprófétálta. Dániel nem sokkal később arról
is kijelentést kapott, hogy a zsidók hetven évig tartó babilóni fogságának ideje
lejárt. (Nabukodonozor először i. e. 609/608-ban deportáltatott zsidókat Babilóniába
– ez volt az első fogságra vitel, amellyel Dániel is Babilónba került, így a
hetven év valóban 539/538-ban járt le.) A perzsa Kürosz rendeletére még abban az
esztendőben több mint negyvenezren tértek vissza Zerubbábel vezetésével az Ígéret
Földjére.

Dániel könyvéből kitűnik, hogy ezzel a kijelentéssel egy időben Gabriél angyali
fejedelem is megjelent a tudós-prófétának, aki a következőket adta tudtára: "Tudd
meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat
keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van, és újra megépíttetnek
az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben. Hatvankét hét múlva
pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a Szenthelyet elpusztítja
a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a
háború, elhatároztatott a pusztulás." (Dániel könyve 9,25–26). A prófécia
szerint tehát a Jeruzsálem újjáépítésére kiadott királyi rendelet keletkezésétől
a Messiás-fejedelemig 7 + 62 hét van hátra. Dániel itt a bevezetőben már említett
prófétai évhetekben számol, ami azt jelenti, hogy a rendelet kiadásától

69 x 7, azaz 483 év van hátra a Messiás-fejedelemig. Jeruzsálem újjáépítésére I.
Artaxerxész perzsa király (i. e. 465–424) adta ki az engedélyt, mégpedig Nehemiás könyve
szerint uralkodása huszadik évében, vagyis i. e. 446/445-ben. Ekkor indult el a "prófétai
stopperóra", hogy 483 holdév (a 360 napos holdévvel számolva 173 ezer 880 nap, azaz
476 napév) múlva beteljesedjék az addigra már megjelenő Messiás-fejedelem életében.



Megváltó születik



"Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják
össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Küréniosz
volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József
is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek,
mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával
együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének
ideje, és megszülte elsőszülött fiát." (Lukács evangéliuma 2,1–7). Jézus születésének
időpontjára vonatkozóan három dolgot tudunk meg az Újszövetségből: (1) Augustus császár
(i. e. 27 – i. sz. 14.) ekkor rendelte el a Római Birodalom egészére kiterjedő összeírását;
(2) Syria provincia helytartója Küréniosz, vagyis teljes római nevén Caius Sulpicius
Quirinus volt; (3) Máté szerint Jézus "(Nagy) Heródes király idejében" született
(Máté evangéliuma 2,1), aki i. e. 31–4-ig uralkodott.

Augustus uralkodása végén összeállított önéletírásában ("Ankarai emlékm?")
megemlékezik arról, hogy hosszú regnálása alatt összesen három ízben tartott népszámlálást:
i. e. 29-ben, i. e. 8-ban és i. sz. 13-ban, halála előtt egy évvel. Nyilvánvaló,
hogy ezen dátumok közül csakis a második jöhet szóba Jézus születésének azonosításakor,
mivel az első túl korai lenne, az utolsó idejében pedig már nem élt Nagy Heródes. A
történeti kutatások egyedül Quirinus helytartóságának kérdésében nem jutottak még
nyugvópontra, mivel az ismert római politikus és hadvezér Josephus Flavius tudósítása
szerint i. sz. 6-ban hajtott végre népszámlálást, midőn Arkhelaosz halála után
Iudaeát provinciává szervezte. Egyébként Heródes már ekkor is régen halott volt. Mások
szerint viszont éppen itt nyer jelentőséget Lukács precizitása, aki megjegyzi, hogy Jézus
születésekor volt az első összeírás Júdeában. Quirinus első szíriai helytartóságára
egyébként két feliratos forrás is utal, amelyek értelmezése azonban töredékességük
miatt egyelőre vitatott.

Teljes bizonyossággal csak annyit állapíthatunk meg, hogy Jézus Krisztus születése
valamikor i. e. 8/7 és 5/4 közé esett. Ezt támogatja az is, hogy József és Mária az
újszülött Jézussal angyali figyelmeztetésre Egyiptomba menekült – még Nagy Heródes
életében. Mikor az uralkodó látja, hogy a keleti bölcsek nem tértek vissza hozzá,
Betlehemben és környékén minden két év alatti gyermeket meggyilkoltat, vagyis a születés
után Heródes még legalább két évig uralkodhatott.

Bizonyosan nem véletlen, hogy Jézus születése előtt egy-két évvel Asia provincia gyűlése
feliratot nyújtott be a római senatusban, melyben javasolták, hogy Augustus születésnapját
tegyék meg az év kezdőnapjának, mivel "az istenség [értsd: Augustus] születése
napja az általa esedékes evangéliumok kezdetét jelentette". A Messiás születési
évében Augustus felavatta Rómában a Béke Oltárát, amely az egész földkerekségre
kiterjedő békét akarta szimbolizálni. Az ünnepség során – írja a cumaei naptár
– "könyörgés tartatott Caesar Augustus hatalmáért, aki a római polgárok és az
egész földkerekség őrzője". Ugyanebben az évben rendelték el, hogy az addig
Sextilisnek nevezett hónapot nevezzék ezután Augustusnak, mivel a császár ekkor
kapott először consuli felhatalmazást, ebben a hónapban győzte le Antoniust és
Kleopatrát Actiumnál, és ekkor vetette Egyiptomot római fennhatóság alá. Ugyancsak
ebben az esztendőben pontifex maximusként egy Egyiptomból hozott obeliszket állíttatott
a Napisten tiszteletére, és engedélyezte, hogy szobrait a római házi istenek szentélyeiben
helyezzék el. Ezek az események is bizonyítják, hogy Jézus születésének évét
nemcsak a zsidóság, hanem a pogányok is egyfajta lázas messianisztikus várakozásban
töltötték. Mindez teljes összhangban van azzal, hogy Dániel próféciája szerint a
Messiás-fejedelem a "negyedik birodalom" – vagyis Róma – idején fog megjelenni,
majd rövidesen kivágatni az élők közül. Csakhogy a Dániel könyvéből kiszámolt
483 holdév, illetve 476 napév nem erre az időpontra esik, így hát a "0-dik évet"
– profetikus értelemben – nem Jézus születésétől kell számolnunk.



Az idők vége és kezdete



"Tiberius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója
Pontius Pilatus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhonitisz tartományának
negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász
volt, Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a
pusztában." (Lukács evangéliuma 3,1). Egy modern történész se tudná precízebben
meghatározni azt az időpontot, amely ugyan nem közvetlenül Jézus tanítói működésének
kezdetéről szól, de szoros összefüggésben áll azzal. Keresztelő János tehát
Tiberius császár uralkodásának 15. évében kezdte meg a Messiás fellépését előkészítő
tevékenységét, melynek során szinte egész Izraelt alámerítette a Jordánban a "bűnök
bocsánatára". Figyelembe véve, hogy Tiberius i. sz. 14 augusztusában lépett trónra,
ez az időpont i. sz. 29 és 30 augusztusa közé esett. Mind a négy Evangélium tanúsága
szerint Jézus is alávetette magát János keresztségének Bét-Habarában, a Jordán túlsó
partján. Ekkor szállt rá a Szent Szellem galamb formájában, és ekkor kezdte el látványos,
csodatettekkel kísért tanítói szolgálatát Izraelben. Ez minden bizonnyal 30 tavaszán,
nem sokkal Pészach előtt lehetett (János evangéliuma 2,13).

János evangéliuma szerint (6,4; 11,55) ezután még két húsvét következett Jézus földi
életében. Jézus keresztre feszítése így minden bizonnyal i. sz. 32. Niszán hónap
15-ére esett. Ez az időpont ráadásul teljesen egybevág Dániel próféciájával,
amely szerint a Jeruzsálem falainak nehemiási újjáépítésére kiadott engedélytől
a Messiás-fejedelem haláláig 483 holdév fog eltelni. De ellenőrizhetjük ezt azzal a
kijelentéssel is, amely szerint Jézus "mintegy harminc esztendős volt" mikor tanítani
kezdett. Lukács eredeti szövegének (3,23) még pontosabb fordítása így szólna: "harmincas
éveiben járt". Ha tehát Jézus i. e. 8/7 és 5/4 között született és i. sz.
32-ben halt meg, úgy nyilvános fellépésekor 33-37 éves lehetett, és körülbelül
36-40 évesen halhatott meg a kereszten. Ez tehát valóban a harmincas éveit jelentette.

Tiberius uralkodásának ezen éveiről nem sokat tudunk, mivel Tacitus Évkönyveinek
erre az időszakra vonatkozó részei elvesztek. Annyi bizonyos, hogy i. sz. 29 és 31 között
nehéz időket éltek át a rómaiak. A Capri szigetére visszavonuló császár helyett
gyakorlatilag testőrparancsnoka, a rettegett Seianus uralkodott. Elképzelhető, hogy
Pontius Pilatus is neki köszönhette júdeai prefektusi hivatalát, amelyben kerek egy évtizedet
(i. sz. 26–36) töltött. A Josephus Flavius jellemzése szerint "természeténél
fogva hajthatatlan, akaratos és könyörtelen" Pilatus sok szenvedést okozott a zsidóknak,
amiről az evangéliumok (Lukács evangéliuma 13), Flavius és Philón is beszámolnak. Végül
egy kegyetlenkedése után tett feljelentés hatására Vitellius szíriai helytartó
felmentette, és visszaküldte Rómá- ba. Mire azonban megérkezett, Tiberius már halott
volt. Pilatus későbbi sorsáról csak legendák szólnak: egyesek szerint öngyilkos, mások
szerint keresztény lett. A kopt egyházban ma is szentként tisztelik.

Az ókori keresztény szerzők egybehangzó tanúsága szerint Tiberius császár Pilatustól
értesült Jézus peréről, kivégzéséről, sőt feltámadásáról is. Tertullianus
– aki minden bizonnyal pogány római ügyvédként kezdte pályafutását, tehát
ismerte a római történetírókat és részben azok forrásait is – a III. század
elején így írta le az ekkori eseményeket: "Tiberius, akinek idejében a keresztény
név a világba lépett, midőn Syro-Palaestinából hírül vitték neki a tényeket,
melyek a szóban forgó istenség (ti. Jézus) igazságát ott kinyilvánították,
jelentette a senatusnak a dolgot, sőt kedvező szavazatát legelsőnek adta le rá. A
senatus azonban elutasította őt, mert nem helyeselte az ügyet. A császár nem tágított
véleményétől és megfenyegette a keresztények följelentőit, hogy alaposan ellátja
a bajukat." (Apologia V, 2) Vagyis Jézus Krisztus Tiberius császár idejében a római
államvallás egyik "hivatalos" istenségévé vált volna – ha a szenátus nem utasítja
vissza a császár kezdeményezését!

Szellemi értelemben tehát i. sz. 32. Niszán 15-én teljesedett be a prófétai előrejelzés
(vesd össze Jézusnak a kereszten mondott szavaival: Tetelesztai = "Beteljesedett!",
János evangéliuma 19,30). Minden bizonnyal ekkor kezdett el ketyegni a sokat emlegetett
"apokaliptikus óra". Üdvtörténeti értelemben tehát Jézus Krisztus halálának
és feltámadásának évét tekinthetjük a keresztény éra kezdetének.

(A szerző történész)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!