Megtérés és engesztelés

Kürtzengés. A halottak feltámadásának jele

A mózesi Törvényben az Úr ünnepeinek nevezett hét ünnep közül négy tavaszra
esik. A keresztény felfogás szerint a tavaszi ünnepek már beteljesedtek Jézus, a
Messiás eljövetelével és a Szent Lélek (Szellem) eljövetelével. A tavaszi ünnepek
után hosszú nyári szünet következik, azután sűr? egymásutánban követi egymást
a hetedik héber hónapban a három utolsó ünnep: Tisri első napja a Kürtzengés,
tizedik napja az Engesztelés, tizenötödik napjától kilenc napon át tart a Sátorok
ünnepe. Ezek héber elnevezései – ahogyan ma nevezik őket – Rós hasaná, Jóm
kippur, Szukkót.

Az elmúlt héten, szeptember 11 és 12-én ünnepelte a zsidó világ az újévet, Rós
hasanát, amely a bibliai Kürtzengés ünnepének mai megfelelője. Az újévtől az
engesztelőnapig, héber nevén Jóm kippurig eltelő időszakot a tíz bűnbánó napnak
is nevezik. Az engesztelőnap kilenc nappal az újév beköszönte után, az idén
szeptember 20-a előestéjén kezdődik, ami szigorú önsanyargatást ró a választott nép
minden törvényh? tagjára. A befelé fordulás és a bűnbánat napjainak csúcspontja
hajdan a népért bemutatott engesztelő áldozat volt, ma a Jóm kippur középpontjában
a megalázkodás és a bűntől való elfordulás áll, amelyhez az Istenhez való feltétlen
ragaszkodás kinyilvánítása járul.

Az őszi ünnepek záróakkordja a kilencnapos Sátorok ünnepe, ami ugyancsak a hetedik héber
hónapban, Tisri 15-én, az idén szeptember 24-én este veszi kezdetét.

A sófár és a Mórija-hegy

A Rós hasaná középpontjában egy hangszer, a sófár, a kosszarvból készült kürt
áll. A kürt hétköznapi megfúvása a nép összegyűjtését vagy riadót jelentett,
ünnepi használatára újhold, szombatév vagy új király trónra emelkedésének
kihirdetésekor került sor. A kürtölés ünnepén mintegy emlékeztetőül kellett kürtölni,
és ez a különleges, szombati nyugalommal együtt járó kürtfúvás volt az ünnep lényege.
A jeruzsálemi Templom fennállása idején az áldozatok mellett a papok ezüsttrombitáit
is megszólaltatták (ezek neve hacócerá, amiről a zajos ünnepség, a hacacáré vette
nevezetét), de ez nem helyettesítette a sófárt, a kosszarv-kürtöt.

A sófár nem készülhetett bármilyen állat szarvából, csakis kos szarvából. A
hagyomány szerint azért nem lehetett például tehén szarvából, mert az az aranyborjúval
kapcsolatos súlyos eltévelyedést idézné fel. A kosszarv éppen ellenkezőleg: az Ábrahámnak
adott ígéretet eleveníti meg. Ábrahám a Mórija hegyén készült Isten szavára feláldozni
egyszülöttjét, remélve, hogy a Mindenható meg tudja eleveníteni az ifjút, ha meg is
hal. Szilárdan hitte, hogy ketten mennek fel a hegyre és ketten jönnek vissza onnan. Ábrahám
két napig úton volt, míg a harmadik napon már látta messziről a kijelölt helyet.
Izsák megkötözésének helye a Mórija földjének egyik, akkor még bozótos hegyén,
a mai Templom-hegyen volt. A drámai pillanatban, mikor Ábrahám a kést fiára emelte,
hogy feláldozza, égi szózatot hallott, és engedelmessége jutalmául elnyerte Isten örök
ígéretét. Egy óvatlan kos a friss hajtások után vadászva szarvánál fogva megakadt
a sűr? ágak között. Ábrahám megpillantotta, szarvánál fogva kiszabadította és
feláldozta fia helyett.

Kánaán birtokbavétele után Izraelben a jogos büntetés elől menekülő bűnösök
mentelmi jogot kaptak, ha az Úrnak szentelt helyen az oltár szarvát (lévén négy csúcsszer?
sarka) megragadták. A szarv a szabadulás és a hatalom jelképévé lett, és szorosan
összeforrt a feltámadás hitével, amelynek Ábrahám adott hangot, amikor feláldozandó
fiával a hegyre indulván így szólt szolgáihoz: "Elmegyünk oda, imádkozunk, azután
visszatérünk hozzátok." (1Móz 22,5) A sófár emlékeztet arra, hogy a hívő ember
akkor veszi birtokba az Isten által felkínált szabadítást, amikor mint egy ajándékot,
örök életet kap, és visszanyeri testét.

A kürtzengés és a Sínai-hegyi törvényadás

A hegy gyakran Isten fenségének közelségét, a felmenetel az Istenhez való közeledést
jelképezi a Bibliában. Az Egyiptomból Mózes vezetésével kivonult Izrael a Sínai-hegy
lábánál az Istennel való találkozás előtt két napig előkészületeket tett, a
megtisztulással volt elfoglalva. A harmadik napon felhő ereszkedett a hegyre, Isten dicsősége
pedig mint tűz volt messziről látható a Sínai tetején. Életveszély fenyegetett
mindent és mindenkit, aki a hegyhez közel ment vagy hozzányúlt. Isten úgy
rendelkezett, "mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehettek a hegyre".

A sófárjelet maga az Úr adta. A hang egyre erősödött. Az Úr leszállt a hegy tetejére,
és felhívta magához Mózest. Mózes felment. Nem sokkal később Izrael több mint
hetven vezetőjével együtt látta meg Izrael Istenét – mégis mindannyian élve
maradtak. Kiemelt jelentősége van annak a ténynek, hogy Isten maga is ad tehát kürtjelet
választottainak.

Az esemény újszövetségi párhuzama Pál thesszalonikaiakhoz írt első levelében
olvasható: "Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával, isteni harsonával leszáll
az égből, és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban, azután mi, akik
élünk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe (...) és ekképpen
mindenkor az Úrral leszünk." (1Thessz 4,16-17)

"Könyvek nyittattak meg..." – bűnbánat és megtérés