2017. 02.24. (XXI/08)
Karl Pfeifer bécsi újságíró kötete négy évtized eseményeiről

Karl Pfeifer bécsi újságíró kötete négy évtized eseményeiről

2017. 03. 23.
Az utóbbi hónapokban újra számos érdekes kötet került a magyar könyvesboltokba, olyan könyvek, amelyek szerzői kritikusan elemzik a hazai közállapotokat, a „nemzeti együtt-működés” orbáni rendszerét. Hogy csak néhányat említsek: Paul Lendvai Új honfoglalás cím alatt összefoglaló történeti elemzést ad erről a rendszerről, létrejöttéről és névadója politikai egyéniségének kialakulásáról. Ez a németből lefordított könyv elsősorban a külföldi olvasóknak készült, de a magyar közönségnek is tud újat nyújtani. Debreczeni József A szürke dominanciás című műve az Orbán–Simicska-viszály kialakulását és lényegét vizsgálja, és e nagy jelentőségű, egyben jellemző részletkérdés prizmáján át a Fidesz (és Orbán) egész gazdasági és politikai rendszerébe enged tanulságos betekintést. Lengyel László Halott ország címmel kiadott könyve nagy látószögű történeti-politikai esszégyűjtemény, a hazai fejleményeket európai, nemzetközi összefüggésben vizsgálja.
2010. 11. 19. (XIV/46)
Négy kérdés, meg néhány ötödik

Négy kérdés, meg néhány ötödik

2010. 11. 19.
A kormány semmisségi eljárást kezdeményez azok ügyében, akiket a 2006 októberi budapesti zavargások kapcsán, de csak rendőrök tanúskodása alapján ítéltek el. A rendzavarásokkal összefüggő ügyekben a rendőrség 141 személyt vett őrizetbe. Az illetékes kormányzati hely szerint mintegy kétszáz ügyben válik esedékessé a meghozandó semmisségi határozat. Mindezzel kapcsolatban nem kétszáz, nem is 141, hanem csupán négy-öt kérdést tennék fel – merő tudatlanságból.Először: ha csak 141 őrizetbe vétel történt (és hihetőleg ezek nem mindegyike folytatódott bírósági eljárással, még kevesebb végződött elmarasztaló bírói ítélettel), akkor hogyan és miért lesz ebből mintegy kétszáz semmisségi eljárás?Másodszor: ha eddig csupán rendőrök tanúskodása alapján is hozhattak a bírák elmarasztaló ítéleteket, akkor ezt önkényes jogértelmezésük magyarázza (ilyen számban és különböző bíróságokon egybehangzóan!), vagy netán valami joghézag tette lehetővé?Harmadszor: amennyiben sem ez, sem az nem volt az ilyen tanúvallomások alapján hozott ítéletek oka, hanem a bírák a hatályos jog alapján jártak el, akkor a kormányzat most miért nem a jogszabályok módosítására tesz javaslatot, miért utasítja a bírákat (és milyen alapon utasítja) semmisségi határozatok meghozatalára?Negyedszer: ha itt nem a bírói függetlenség megsértésével állunk szemben, és a kormány nem is utasít, csak sugalmaz (ugyan mi a különbség), akkor is kérdés, hogy nem a Legfelsőbb Bíróság dolga volna-e iránymutató döntést hozni. Ám annak hogyan lehetne visszamenőleges hatálya?Volna még ötödik kérdésem is: mit akar a kormány elérni ezzel a lépésével? Önmaga számára kíván felmentést szerezni azoknak a huligánoknak (pardon: „forradalmároknak”) a felmentésével, akiket annak idején spanyolfal mögül vagy épp nyíltan a Fidesz maga bujtogatott a rendzavarásokra? (Lásd: Orbán és Kövér közös kordonbontó akcióját a Kossuth téren – no meg az éveken át folytatott hazaárulózást.) Netán a visszamenőleges jogalkalmazás anomáliáját próbálja egy újabb kázussal elfogadhatóbbá tenni? Esetleg ez úton is azt akarja rendőrök és bírák tudomására hozni, hogy jog csak az, amit a kormány épp annak minősít, jó fiú meg csak az lehet, aki ezt tudomásul veszi?Avagy éppenséggel az a célja (az előbb mondottakon kívül), hogy a szélsőjobb köreiben erősítse a befolyását, miközben „hátulról mellbe” módra meghozott gazdasági intézkedéseivel számottevő tömeg anyagi gondjait fokozza?
2002. 08. 16. (VI/33)
Végképp leszakad az iszlám világ?

Végképp leszakad az iszlám világ?

2002. 08. 18.
Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDO) megbízásából arab szakértők elemezték az arab világ gazdasági és szociális helyzetét. Most közzétett jelentésük az első átfogó, hivatalos értékelés, ami erről valaha is nyilvánosságra került. A szerzők – köztük olyan tekintélyes személyiségek, mint Makszud, az Arab Liga volt ENSZ-nagykövete, Georges Corm volt libanoni pénzügyminiszter vagy Rima Khalaf, Jordánia korábbi tervezésügyi minisztere – kissé száraz technokrata nyelven fogalmazták megállapításaikat. Általában óvakodtak név szerint megnevezni arab politikusokat, kormányokat vagy elmarasztalni akár pusztán egyes országokat is, ám három igen lényeges következtetés kimondva-kimondatlanul benne van a jelentésben, illetve önként adódik belőle: az egész arab világot az a veszély fenyegeti, hogy végképp leszakad az általános fejlődéstől; tehát korántsem Izrael vagy általában a Nyugat és Amerika az arabok bajainak az oka; ennél fogva az iszlámizmus, az iszlám fundamentalizmus a bajokat csak súlyosbíthatja.
2002. 08. 09. (VI/32)
Anyámért szólok

Anyámért szólok

2002. 08. 11.
Anyámat ütik-verik, gyalázzák. Anyámért szólnom kell. Anyám igen-igen idős, és a sors kontinenseken hajszolta már végig. Sokan zokon veszik tőle, hogy még él, élni akar, mások azt nem tudják megbocsátani neki, hogy sokadszorra is otthont teremtett, noha csak nemrég váltak izzó romhalmazokká fiai hajlékai. Sőt egy okkal több a gyűlöletre és szidalmazásra, hogy valójában épp mai otthona az első igazi otthon egész történelmi korszakok után. Anyámnak bizony sok a hibája, bűne is akad tán egynéhány (ki bűntelen?), nekem mégis az anyám. Ha róla van szó, nem ez vagy az a hibája, egykori mulasztása jut elsőként az eszembe, hanem a puszta tény: ő az anyám. És amikor azt hallom, hogy husángokkal törnek rá, amikor azt olvasom, hogy zsarátnokot hajítottak háza tetejére, amikor azt látom, hogy falkákban rohannak a nyomában és ő ereje végső megfeszítésével kijátssza üldözőit, sőt gáncsot is vet nekik – én szeretném lefogni az ütlegelésre emelkedő karokat, szeretnék házához sietni, hogy oltsam a tüzet, szeretném a földre teperni a rá törő gonoszt.
2001. 12. 07. (V/49)
Töröm a fejem

Töröm a fejem

2001. 12. 09.
Kedvelt hetilapom megszólaltatta a minap Varga István MDF-es országgyűlési képviselőt (Negatív kampány Medgyessy ellen, Hetek 2001.11.30 ), aki – miként a riporternek elmondta – nem érti Medgyessy Péter viselkedését. A honatya szó szerint így fejezte ki magát: "hogy a túróba fog a kisemberekkel leülni ezek után, és megélhetési gondokról beszélgetni ez a kétmilliós órát hordó pali…" Varga úr szavaiból kitetszett, hogy szerinte az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem éppen az egyszer? nép fia. Népfi ezzel szemben Varga úr maga, aki a (nem tejipari) túrót oly ízesen szövi a mondanivalójába, és akinek az ország egyik vezető politikusa csak úgy egyszerűen "pali". 
2001. 07. 21. (V/29)
Visszatérnek a kőkorszaki szakik

Visszatérnek a kőkorszaki szakik

2001. 07. 21.
"…a mienkkel versengő másik leírása a kívánatos jövőnek tehát nincs, legfeljebb kákán csomót keresés, élő fába való belekötés, politikai epeömlés, esetleg a múltból föltörő atavisztikus munkát, kenyeret, »dipótáskás« szónoklatok" – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz 13. kongreszszusán. Hogy mi a csoda az a "dipótáskás" szónoklat, ebből ugyan nem tudtam meg, de azt igen, hogy a kormányfő és tábora szerint csakis nekik van reális képük a jövőről, akik pedig mindenki számára munkát és kenyeret követelnek, azok a politikai atavizmust jelenítik meg. Orbán azt hirdeti, hogy a "polgári Magyarország jövőképével szemben" egyáltalán nincs másik értékelhető jövőkép. Ebben az állításban a nagy huncutság az, ami nincs benne, de százszor és ezerszer elhangzott a jobboldal részéről: polgári pártoknak csak a jobboldal pártjai nevezhetőek. Mintha az MSZP és az SZDSZ nem az újjászületett magyar kapitalizmus talaján állnának, mintha politikai küzdelmük céljait és módszereit a régi, osztályharcos szociáldemokrácia vagy netalán épp a kommunisták programjaiból és fegyvertárából kölcsönözték volna.  Az orbáni csúsztatás értelmében polgári tehát csakis az a Magyarország, amelyet a mai jobboldali politika formál ki a maga nemzetiszín szalagos, tömjénfüstölős, bandériumos cécóival, a parlamentarizmus intézményeinek lehetőleg háttérbe szorításával, a civil szervezetek érdekegyeztető és ellenőrző szerepének csökkentésével, viszonylag kis számú rétegek szemérmetlen gazdagodásával, és jelentős tömegek reménytelen anyagi körülmények közé juttatásával. Pedig ha másban nem, hát abban igaza van Thürmer Gyulának (Nem ez a harc lesz a végső Hetek, 2001. június 23.), hogy nem kell új rendszerváltás, nem kell szocialista forradalom ahhoz, hogy "itt, a magyar kapitalizmusban" például legyen ingyenes az oktatás, az egészségügy, legyen teljes foglalkoztatás, 35 órás munkahéttel. Mindegy – tehetem hozzá –, hogy épp ezek a követelések gazdaságilag milyen mértékben valósíthatók ma meg, annyi azonban bizonyos, hogy megvalósulásuk távolról sem feszítené még széjjel a kapitalizmus kereteit. Más szóval: a liberális SZDSZ-ről már nem is szólva, még az MSZP sem szocialista, hanem polgári Magyarországot akar (vagyis polgári párt), amikor Thürmer Munkáspártjáénál jóval szerényebb szociális és gazdasági követeléseket próbál megfogalmazni. Az a nagy kérdés, hogy a szorult gazdasági helyzetbe jutott, elszegényedő tömeg helyzetén segíteni, közvetlenül ezt célzó intézkedésekkel is kell-e és lehet-e, vagy nincs más mód, mint a tehetősek (de legalábbis a középrétegek) támogatása abban a reményben, hogy az ő növekvő jólétük gyümölcsöket hoz majd a szegényebbek számára is. "A szegények népszerűtlenek, az őket képviselő szakszervezet olyan, mint a kőkorszaki szaki" – fejtegette Tamás Gáspár Miklós (Lejárt a kőkorszak Hetek, 2001. május 5.). Az MSZP vezetése magáévá tette ugyan a "szociális fordulat" irányvonalát, de az gyorsan a "jóléti rendszerváltás" zavaros jelszavává alakult, a "középosztályosodás", a "teljesítők" előtérbe állításával, annak kijelentésével, hogy ez a párt "nem a vesztesek pártja" kíván lenni – mutat rá a Baloldali Együttműködés lapja (Kézfogás, 2001. június 4.). Medgyessy Péter, az MSZP kormányfőjelöltje ebben a szellemben jelentette ki, hogy a "nemzeti közép kormányát" kívánja létrehozni, és figyelemre méltó, hogy még az MSZP-n belüli Baloldali Tömörülés vezetője, Kiss Péter is így nyilatkozott: "Az MSZP-nek az a fontos, hogy a szavazatokat maximálja. Ez úgy lehet, hogy a centrumban lévő szavazókat ne riaszszuk el." (Szövetségesek vagy ellenfelek? Hetek, 2001. június 23.) Ki törődik hát a lemaradottakkal, a szegényekkel? Persze, mindenki – de csak úgy és annyira, hogy meg ne ijedjenek a tehetősek, a gazdagok… "Lesz-e munkásmozgalmi reneszánsz?" – tette fel a szónoki kérdést a Hetek (Lejárt a kőkorszak  2001. május 5.). Nyilvánvalóan jogos kérdés, hiszen szemmel látható, hogy ha maguk meg nem mozdulnak, hát mások ugyan nemigen hajlandók kikaparni a szegények számára a gesztenyét. "Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak, / ki fűtve lakik öt szobát…?" – kérdezte József Attila, és így fejezte be: "S ha most a tyúkszemünkre lépnek, / hogy lábunk cipőnkbe dagad, / rajtad is múlt. Lásd, harc az élet, / ne tékozold bizalmadat." Kérdés, hogy a mostani generációkban van-e civil kurázsi a változtatásra – fogalmazza meg az időszer? kérdést Jemnitz János történész, a munkásmozgalom múltjának kutatója (Lejárt a kőkorszak Hetek, 2001. május 5.). Mert ha hihetetlennek tűnik is utólag visszatekintve, tény, hogy a rendszerváltás Magyarországán a félmilliót olykor jóval meghaladó munkanélküliség és a nagyarányú hajléktalanság sem volt képes tömegmegmozdulásokat előidézni. A kurázsi hiányzik? Vagy TGM-nek van igaza, és a régimódi stílusú munkásmozgalom fölött eljárt az idő? De miben áll az a régi stílus? A bérkövetelésekben, a sztrájkokban, a tüntetésekben? Utcai megmozdulások szervezésében, vagy "csak" a tárgyalóasztalnál folytatott szívós alkudozásokban? A letűnt pártállami rendszernek kétségkívül súlyos felelőssége, hogy – amint TGM utalt rá – 1956 óta nálunk a "tiltakozási potenciál minimális". És ide tartozik az is, amiről a történész szólt, hogy 1948-cal (vagyis a totalitárius fordulattal) elakadt, majd végleg elapadt az 1945–1948 között még élénk munkásmozgalom. De meg kell állapítani a rendszerváltó politikai erők felelősségét is: az épp kormányon lévők – érthetően – nem ellenzékük megszervezésével foglalkoztak, ám a baloldal ellenzékben sem tett meg mindent (enyhén szólva) a vesztesek szóhoz juttatásáért. Hja, "mi nem a vesztesek pártja vagyunk", a közepet képviseljük… Egy új munkásmozgalom – ha megszületik – kétségtelenül modern lesz, annak kell lennie. Először is azért, mert óriási mértékben megváltozott az ipar, a gazdaság és vele a munkásság, a bérből élő tömeg szerkezete, koncentrációja. Javarészt eltűntek a régi óriásüzemek, "felszívódtak", átalakultak egész szakmák. De mindez nem ok arra, hogy a dolgozók ne szervezkedjenek: nem flejthető, hogy a 19. század végén öt–tíz vagy tíz–húsz embert foglalkoztató kisüzemekből indult el az az érdekvédelmi önszerveződés, amelyből aztán a szakszervezeti és a szociáldemokrata mozgalom megszületett. Az új munkásmozgalom nem kapaszkodhat többé világmegváltó illúziókba: egy új világ kivívása helyett kevesebbel kell beérnie. Ha mindenki számára emberi körülményeket csikar ki, már nagyon sokat ér majd el. Nem áltathatja magát azzal sem, hogy új típusú embert teremt – épp elég siker lesz, ha tömegével termeli ki a szolidaritással áthatott, kemény és becsületes vezetőket, kiknek nem az a gondjuk, hogy a gép mellől irodákba kerüljenek, sőt azt sem várják, hogy megszűnik a "tőkés kizsákmányolás". Beérik majd egész szakmák, egész rétegek jólétének fokozásával. Reformizmus? Ám legyen az, hiszen hol van az a "forradalmi hangulat", amely sok öreg szaki nosztalgikus ábrándjaiban szerepel? Ám az új, a modern munkásmozgalom akkor sem mondhat le a kapitalizmus szüntelen bírálatáról, ha többé nem helyezkedik ideológiai alapra, és nem kívánja "megdöntetni" a meglévőt egy ködösen elképzelt, bizonytalan társadalmi formáció létrejöttéért, mely a törvényekben garantált szabadságjogokat messianisztikus diktatúrával váltaná fel.  A modern munkásmozgalom nem jöhet létre független, korrupciótól mentes, tehát alulról építkező és demokratikusan működő szakszervezetek nélkül. A munkásság, a bérből élők tömegének tisztában kell lennie azzal: bármi áll is a pártok programjaiban, csak a pártokra nem hagyatkozhatnak. Bízzanak bármennyire is valamelyikben, a szakszervezeteket nem nélkülözhetik. És ha ez utóbbiakba pártpolitikusok épülnek be (ami a pártok részéről érthető), akkor a pártokat a független szakszervezetek révén helyezhetik politikai nyomás alá.  A munkásmozgalom újjászületésének már eddigi tapasztalat szerint is egyik jellemzője, hogy az érdekvédelmi küzdelmet nem a legelesettebbek indítják el és folytatják sikerrel, hanem elitszakmák dolgozói, akik (mint például a pilóták) nem is munkások. Ám az elitszakmák sem érhetnek el tartós és tisztességes eredményt, ha tűrik, hogy a gyöngék ellenében játsszák ki őket. Valamennyi szakma közös érdeke a bérből élők jogait érvényesítő és bővítő általános munkaügyi törvényhozás. Ezért volt örvendetes és a munkásmozgalom megújulása szempontjából ígéretes a szakszervezetek együttes fellépése és közös tüntetése március 24-én a Hősök terén a Munka Törvénykönyve megváltoztatása ellen. Ezért érdemel figyelmet a Munkáspárt követelése egy szociális alkotmány kidolgozására – még akkor is, ha a párttal szemben sok demokrata jogosan hangoztat bírálatot.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!