hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 02. 22. (VI/8) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Izrael csapdában

Az izraeli biztonsági kabinet két lehetőség között őrlődik: vagy nyílt háborút kezdeményez Arafat és a Palesztin Hatóság ellen, vagy megpróbál korlátozott eszközökkel harcolni a terrorhullámmal szemben, az egyre súlyosabb izraeli veszteségek ellenére. Az első megoldást a baloldal, míg a további önmérsékletet az egyre türelmetlenebb jobboldal tartja elfogadhatatlannak. Ariel Saron miniszterelnök, legalábbis szavakban ellenzi a totális konfrontációt: "Nem vezetem Izraelt háborúba" – jelentette ki a héten.

Jönnek a csehszlovákok?

A szlovák kormány diplomáciai mederbe próbálja viszszaterelni a magyar státustörvény kapcsán Szlovákiában kirobbant vitát és indulatokat. A szerdai kormányülésen végül is nem tett eleget a parlament felszólításának, azaz nem fogadott el ellentörvény-tervezetet, illetve ellenintézkedéseket a kedvezménytörvény kapcsán, hanem kinyilvánította, hogy továbbra is bízik a két ország megegyezésében, és folytatni kívánja a tárgyalásokat.

Orbáni válaszok

Február 20-án az Európai Unió Parlamentjének külügyi bizottsági ülésén Orbán Viktor rövid expozéját követően az uniós képviselőknek lehetőségük nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel a magyar miniszterelnöknek. Az ülésen elismerő nyilatkozatok hangzottak el Magyarország gazdasági fejlődésével kapcsolatban, és az EU-képviselők kifejezésre juttatták azon véleményüket, hogy Magyarország példaértékűnek tekinthető a csatlakozni kívánó országok között. Szóvá tették ugyanakkor, hogy Magyarország az első olyan csatlakozni kívánó ország, amely kritikus megjegyzéseket is tett az Európai Parlamentben.

Pokoli vonat

Több mint 370-en haltak meg Egyiptomban, amikor szerdán tűz ütött ki egy mozgó vonaton. Az utasok a vonatból kiugorva igyekeztek menekülni a lángok elől, mivel a vezető nem vette észre, hogy a szerelvény hátsó kocsijai égnek. A halálos áldozatok mellett több tucat sebesült is van. 

Napsugár-politika és az éhezés

Bush elnök hatnapos látogatást tett a csendes-óceáni térség három országában. A Tokióban, Szöulban és Pekingben tett látogatásokkal az amerikai elnök egyértelművé tette a világ számára: készen áll a terrorizmus elleni harc folytatására Afganisztán határain túl is. "Biztosítom önöket: a szabadság győzni fog. A civilizáció és a terrorizmus nem létezhet egymás mellett. A terror legyőzésével a világ békéjét védelmezzük" – mondta tokiói beszédében.

Belföld

Politikai Trianon fenyeget

Teltházas rendezvényen mutatkozott be Révész Máriusz és György István, a Fidesz két kőbányai jelöltje, Pokorni Zoltán pártelnök segítségével a Pataki Művelődési Házban. A szinte kizárólag nyugdíjaskorú hallgatóságra szabott üzenet elsősorban a múlt sérelmeire épített, és persze nem mulasztott el rámutatni a jelenlegi MSZP-vel képezhető párhuzamokra.

Plakátok, de kiknek

Óriásplakátok szólítják meg a választópolgárok különféle csoportjait, és buzdítják őket: éljenek választói jogukkal. A buzdítás nem fölösleges. Száz meg százezrekre rúg a kiábrándultak, csalódottak, közönyösek száma, és meglehet: egy-két százezernyi, sőt egy-két tízezernyi szavazat lényegesen módosíthatja a végeredményt, döntő előnyhöz juttathatja a nagyjából talán egyenlő erej? vetélytársakat.

Kakaskodó fiatalok

Szélsőséges nézetekkel és szuronyos puskával felfegyverzett, kakastollas csendőregyenruhába bújt fiatalember zavarta meg tucatnyi társával Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt soproni találkozóját a város polgáraival. A lyukas nemzeti szín? lobogót lengető és bekiabálásaikban a Horthy-időket éltető társaság felbukkanása a választási kampány eldurvulásának újabb fejezetét nyitotta meg Kránitz László, helyi MSZP-s képviselőjelölt szerint. 

Félni és félni hagyni

A Fidesznek meg kell szereznie azt a tapasztalatot, hogy milyen érzés egy kormányzati ciklus után ellenzékből politizálni. Az elmúlt négy év ellenzéki szerepkörből való politizálásának értékes tanulságait az MSZP is levonta. Ehhez a tapasztalatszerzéshez hozzá kell segíteni a Fideszt is, amire Szekeres Imre szerint jó esély mutatkozik a 46 nap múlva esedékes választásokon. Az Alsó-Jászsági választási körzet országgyűlési képviselője a néhány ezer lelket számláló Jászalsószentgyörgyön tartott lakossági fórumot kedd este a helyi könyvtárban.

Tüntetés a Pannon ellen

Az Otthont Magyarországból Összefogás február 25-én 16 órára tüntetést szervez a Pannon Rádió miatt az ORTT székháza előtt (Budapest V., Reviczky u. 5.). A szervezet kéri az ORTT elnökét, Dr Körmendy-Ékes Juditot, hogy testülete haladéktalanul hozza meg a szükséges intézkedéseket, hogy hazánkban ne működhessék olyan rádió, amely vét a magyar, békességre vágyó társadalom ellen.

Orbánék is kijárhatnának Kádár János sírjához

– A kormánypártok kampányában ismét jelentős szerephez jut a kommunistázás, és az az állítás, mi szerint a Fidesz hatalmon maradása jelentené a rendszerváltás véglegesítését. Mi a véleménye minderről Önnek, a saját meghatározása szerint is kommunista Munkáspárt elnökének?

Mi lesz itt? Majd elválik, mint a MIÉP-esek

A MIÉP százhetvenhat egyéni képviselőjelöltjének nyolcvan százaléka diplomás, ezen belül közel harmincan orvosok, illetve állatorvosok, de számos jogász, valamint mérnök és tizenegy református lelkész is indul a párt színeiben – derül ki a jelöltek önéletrajzaiból. Egyéni körzetben huszonnyolc hölgy kívánja érvényre juttatni a magyar igazságot, MSZMP-s múltjukat viszont csak hárman vallják be férfiasan a világhálón közzétett egyperces családregényekben. A jelöltek túlnyomó része – saját elmondása szerint – mélyen vallásos, ugyanakkor tizenhárom százalékuk – szintén saját elmondása szerint – elvált. 

Hit és értékek

A spanyol minta

A vatikáni sajtóiroda e heti bejeletése szerint február 26-án közzéteszik az Opus Dei szerzetesrend alapítójának szentté avatási időpontját. II. János Pál 1992-ben avatta boldoggá a spanyol Josemaría Escrivá de Balaguert, akit egy januári konferencián a 20. század legjelentősebb katolikus személyiségeként méltatott. Escrivá mozgalma a spanyol polgárháborút megelőző években bontakozott ki, ezért életművének értékeléséhez célszer? röviden felidézni e viharos korszak történelmét.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!