hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbáni válaszok
Brüsszelben vizsgázott a kormányfő

2002. 02. 24.
Február 20-án az Európai Unió Parlamentjének külügyi bizottsági ülésén Orbán Viktor rövid expozéját követően az uniós képviselőknek lehetőségük nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel a magyar miniszterelnöknek. Az ülésen elismerő nyilatkozatok hangzottak el Magyarország gazdasági fejlődésével kapcsolatban, és az EU-képviselők kifejezésre juttatták azon véleményüket, hogy Magyarország példaértékűnek tekinthető a csatlakozni kívánó országok között. Szóvá tették ugyanakkor, hogy Magyarország az első olyan csatlakozni kívánó ország, amely kritikus megjegyzéseket is tett az Európai Parlamentben.



Orbán és Prodi Brüsszelben. Igénylista Fotó: MTI

Az Európai Parlament ülésén szó volt többek között a mezőgazdasági támogatásokról, melyekkel kapcsolatban nem ígértek semmi újat a sajtóban eddig elhangzottakon kívül, magyar – és egyébként kelet-európai – részről továbbra is fennáll az a kifogás, hogy az új tagállamok gazdái hátrányos helyzetben lesznek a régi tagállamok gazdáihoz képest.

Szó esett továbbá a miniszterelnök számára "kellemetlenebb" kérdésekről is, mint például a romakérdés vagy az antiszemitizmus. A miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarországon a jog garantálja mindenki számára az egységes elbírálást, születéstől, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.

A romák helyzetével kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány mindent megtesz a problémák megoldására, az árvizek idején például ingyen építtetett a korábbiaknál sokkal jobb, európai színvonalú házakat az árvízkárosultak részére, akiknek nagy része roma volt. A miniszterelnök hangsúlyozta továbbá, hogy az oktatás terén is elindult egy program a romák felzárkóztatására.

Az antiszemitizmussal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarország ebben a tekintetben nem különbözik a többi európai országtól, az antiszemitizmus ugyanolyan probléma mindenhol Európában, mint nálunk. Nem kellene tehát Magyarországra kihegyezni a kérdést, hanem az európaiaknak közös összefogással kellene leküzdeniük a problémát. Orbán szerint Európának sok tennivalója van még annak érdekében, hogy ez a "kellemetlen jelenség" az európai kultúrából végleg eltűnjön.

Egy német képviselő konkrétan rákérdezett, hogy Orbán Viktor kizárná-e a koalíciót az antiszemita kijelentéseket hangoztató Csurka Istvánnal, amit egy korábbi interjújában nem tett meg egyértelműen. "Erkölcsileg mindig kínosnak és megalázónak érzem, ha olyan embereknek, akik nem antiszemiták, magamat is közéjük sorolva, bizonyítaniuk kell, hogy ők nem azok" – válaszolta a magyar miniszterelnök, majd kifejtette, hogy mióta a jelenlegi kormány van hatalmon, most van először olyan helyzet a magyar történelem során, hogy a magyar zsidóság számára államilag finanszírozott oktatás van, az óvodától a felsőoktatásig. A zsidó közösség közérzetéről szólva pedig utalt arra, hogy az Izraelből érkező turizmus aránya két-háromszorosára nőtt az elmúlt néhány évben, és sokan visszatelepülnek Magyarországra.

A státustörvényre vonatkozó kérdésre Orbán Viktor elmondta: a törvény éppen azt célozta, hogy a szomszédos országokban élő magyarok maradjanak a szülőföldjükön, és ne Magyarországon keressék a megélhetésüket. Ha a bővítés szomszédainkat is eléri, akkor az életszínvonalbeli távolság is kisebb lesz, és csökken a feszítő erő. Orbán Viktor szerint Magyarország mindig is amellett volt, hogy szomszédai is kapjanak lehetőséget az uniós tagságra, az ő felvételük magyar nemzeti érdeknek is tekinthető.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!