hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Töröm a fejem

2001. 12. 09.
Kedvelt hetilapom megszólaltatta a minap Varga István MDF-es országgyűlési képviselőt (Negatív kampány Medgyessy ellen, Hetek 2001.11.30 ), aki – miként a riporternek elmondta – nem érti Medgyessy Péter viselkedését. A honatya szó szerint így fejezte ki magát: "hogy a túróba fog a kisemberekkel leülni ezek után, és megélhetési gondokról beszélgetni ez a kétmilliós órát hordó pali…" Varga úr szavaiból kitetszett, hogy szerinte az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem éppen az egyszer? nép fia. Népfi ezzel szemben Varga úr maga, aki a (nem tejipari) túrót oly ízesen szövi a mondanivalójába, és akinek az ország egyik vezető politikusa csak úgy egyszerűen "pali". 

Töröm a fejem, hogy Varga Istvánnak (úgy is mint népfinek) ezzel a stílussal a parlament helyett nem inkább kocsmában kellene-e helyet foglalnia.



***



A főváros XI. kerületének eseményeiről ad hírt az Újbuda cím? lap. Legutóbbi számából a helyi MDF-szervezet egyik rendezvényéről értesülhettem, amelynek vendége a (szélső)jobboldal egyik éllovasa, Lovas István volt. Ebben nincs semmi különös, végtére is sohasem hittem, hogy az MDF-től távol állna az a szellemiség és stílus, amit a nevezett úr képvisel. Különösnek találtam viszont, hogy a beszélgetőestnek mondott és egy sorozat részeként lezajlott rendezvény háziasszonya nem volt más, mint Kondor Katalin. Vagyis a közszolgálati Magyar Rádió elnök aszszonya, aki ezt a szerepet a XI. kerületi MDF más hasonló beszélgetőestjein is ellátta, illetve ellátja.

Azon töröm a fejem, vajon Kondor Katalinnak okozott-e legalább ötpercnyi fejtörést ez a szereptévesztés, vagy úgy vállalta el a közreműködést egy kisszerű, ám rendszeresen ismétlődő pártrendezvényen, mintha mi sem lenne természetesebb olyasvalaki számára, aki a Magyar Rádió elnöki tisztjét tölti be.



***



Megnyugvásomra szolgált a református zsinat határozata ifj. Hegedűs Lórántot illetőleg. Azt ugyan nem tudom még, lesz-e gyakorlati következménye, mert különféle jogi (köztük egyházjogi) csűrcsavarokra alighanem számítani kell.

Hadd legyek azonban derűlátó: remélem, a MIÉP alelnöke parlamenti és pártbéli szereplése idejére "szünetelteti" majd egyházi tevékenységét. Ám mi lesz, ha egyszer netalán el kell köszönnie ifj. Hegedűs úrnak a politizálás e módjától? Akkor minden további nélkül visszatérhet lelkészi hivatásához?

Töröm a fejem: az ember (kivált akkor, ha lelkész) éppúgy "szüneteltetheti", vagyis átmenetileg a szögre akaszthatja szélsőjobboldali felfogását, a benne élő zsidógyűlöletet, ahogyan egyházi működését szünetelteti, ahogyan a lelkipásztori palástot a szögre akasztja? Ilyen egyszer? lenne ez?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!