2007. 05. 11. (XI/19)
Az állam szócsöve

Az állam szócsöve

2007. 05. 16.
Május elsejével lezárult a magyar történelem televíziózás szerinti időszámításának első ötven éve. Ha azt mondjuk, hogy a televízió annak a társadalomnak az elektronikus tükre, amelyben létrejött, akkor az első évtizedekben igen hamisra maszkírozott képet láthattunk a képernyőn magunkról. Mert ami volt – film, színház, muzsika, kabaré és még sok minden –, a hatalmat kiszolgálva és a hatalomnak kiszolgáltatva jött létre. A legkevesebb szó arról esett, ami leginkább érdekelt volna mindenkit. Így az alkotás öröme mellett a televízió alkalmazottainak része lehetett a megalkuvás gyötrelmében is. „Fel, elvtársak, az új munkára, az új harcra, új feladatokra, és győzni fog igaz ügyünk!” – szónokolt Kádár János 1957. május elsején, a forradalom után megrendezett első nagy és nyilvános népgyűlésen. Ekkorra a hatalom már érezte, hogy sikerült megtörnie a féléves ellenállást, általános fásultság és beletörődés lett úrrá a magyarokon. Ettől a naptól egy új korszak kezdődhetett el, feloldották az éjszakai kijárási tilalmat, és a karhatalmi járőrök is eltűntek az utcákról. Továbbá ezen a jeles napon kezdte meg a magyar televízió a rendszeres sugárzást, az ünnepség közvetítésével. Már egy ’53-as párthatározat lehetővé tette a televízió létrejöttét, de végül is a szovjet elvtársak győzték meg az imperializmus ezen termékétől a magyarokat oltalmazni kívánókat arról, hogy nem kell félni a hatásaitól. Sőt! Az egyik „őstévés” úgy emlékszik, hogy Kádár János igen lelkes volt az első stúdió felavatása alkalmával, bár elismerte, hogy neki nincs otthon készüléke. Voltak viszont tyúkjai, melyek napi szinten ajándékozták meg tojásokkal a népvezért. Az első időszakban egyetlen autója volt a cégnek, a „főnöki kocsi”, így platós teherautót mindig szerezni kellett valahonnan, ha vidékre akartak eljutni mondjuk a híradósok. Igazi stúdiók sem voltak még, az irodákból közvetítették az élő adásokat. A verset mondó Ascher Oszkárnak négykézlábra ereszkedve, a kamerák lábai között tekergőzve kellett elhagyni a teljesen eltorlaszolt bejáratú stúdiót ahhoz, hogy kezdődhessen az újabb produkció. A televízió első heti, május 6–12-ei műsora: kedd 19.00 Tavasz a kisvárosban, Szovjet film; csütörtök 19.00 Párizsi Jégrevű, Helyszíni közvetítés a Fővárosi Nagycirkuszból; péntek 1. Magyar híradó, 2. Magyar kisfilmsorozat.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!