hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 04. 20. (XI/16) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kivégzések az egyetemen

Az Egyesült Államok történelmének eddigi legvéresebb iskolai lövöldözését élte át április 16-án, miután egy dél-koreai származású diák a Virginia állambeli Műszaki Egyetem két épületében hidegvérrel kivégzett harminckét diákot, majd önmagával is végzett. Az incidens számos problémára világít rá, egyrészt az amerikai intézmények sebezhetőségére, másrészt a fegyvertartási kérdés ellentmondásaira. Számos kritika illette a rendőrség tétovázását, és maradtak kérdőjelek a tömeggyilkos motívumaival kapcsolatban is.

Exodus Bagdadból

Irakban egyre kritikusabb a helyzet. A mindennapos merényletek már a hatalmi központokat is elérték. Múlt héten a lázadók a szigorúan őrzött Zöld Zónában, egyenesen a parlament ebédlőjében robbantottak. Miközben az országban növekszik a káosz, az iraki középosztály nagy része búcsút int hazájának és Jordánia, valamint Szíria felé veszi útját. A környéken virágzik a fegyverkereskedelem, Amerikában pedig a háborúba belefásult polgárok feje felett folyik a belpolitikai csatározás a háború miatt.

Csadorral az unióba

Egy hónapon belül elnökválasztásra kerül sor Törökországban, mely sokak szerint kihívást jelenthet a világi török állam számára. Bár hivatalosan még senki sem jelentette be, hogy harcba száll a posztért, az egyik lehetséges elnökjelöltnek a jelenlegi miniszterelnököt, Recep Tayyip Erdogan-t tartják. A miniszterelnök jelölése ellen azonban több száz ezres tüntetést tartottak a hétvégén, mivel egyesek attól tartanak, hogy elnökségét az ország vallási jellegének megerősítésére használná fel.

Választanak a franciák

Hosszas választási előkampány után húsvét hétfőn elindult a mindössze kétszer két hétig tartó hivatalos kampány is Franciaországban, melynek során két fordulóban új elnököt választanak a franciák. Az első fordulóra április 22-én kerül sor, melyből a két legtöbb szavazatot kapó jelölt jut tovább a két héttel később, május 6-án sorra kerülő második fordulóba. A kínálat széles – a tizenkét jelölt a teljes politikai palettát felöleli –, a tét pedig nagy. Az elmúlt ötven évben soha nem volt még Franciaországnak akkora szüksége irányváltásra, mint ma.

Az Economist szerint Sarkozy az egyetlen esély

Az elmúlt ötven év során nem volt még választásnak akkora tétje Franciaországban, mint a hét végén – illetve a két hét múlva – esedékes elnökválasztásoknak – írja elemzésében az Economist. Franciaországnak reformokra van szüksége, erre pedig egyedül Nicolas Sarkozy személyében lát esélyt a neves brit hetilap.

Belföld

Hol a határ?

Zéró tolerancia a kirekesztéssel szemben Gyurcsány Ferenc módra és az immár tizenegynéhány éves múltra visszatekintő gyűlöletbeszéd-törvény sokadik leporolása Bárándy Gergely módra: úgy tűnik, ez a hét a diszkriminációellenes fellépések hete volt a nagyobbik kormánypárt padsoraiban.

Ima helyett vita

Elhangozhat-e ima az Országgyűlésben? A kérdés Suchman Tamás szocialista képviselő indítványa kapcsán merült fel, aki azt javasolta, hogy a hivatalos Holokauszt Emléknapon hangozzék el a kaddis, a zsidóság gyászimája az alsóház falai között. A felvetés indulatos vitáig fajult, az SZDSZ pedig éleshangú közleményben szólította fel Suchmant, számoljon el lelkiismeretével.

Forró rágógumi

Az egyik jobboldali hetilap igen szaftosnak szánt témát tálalt fel olvasóinak, amely szerint a főváros beszállt a szex- és horroriparba. A KDNP-s honatyákat úgy megdöbbentették a cikkben foglaltak, hogy azonnal vizsgálatot kezdeményeztek a Budapest Film Zrt. tevékenységével kapcsolatban.

Mi köze az SZDSZ-nek a liberalizmushoz?

A múlt héten a Közép-európai Egyetemen (CEU) némiképp rezignált előadást tartott Kis János, a néhai demokratikus ellenzék vezéralakja, az SZDSZ első elnöke. Az előadás azért minősíthető kissé megkeseredettnek, mert az előadó lépten-nyomon figyelmeztette hallgatóságát, hogy a liberalizmus és a mostani (egyedüli) magyar liberális párt nem tekinthetők azonosnak, azaz: a liberalizmus jövője sokkal egyértelműbb és biztosabb Kis szerint, mint amilyen az SZDSZ jövője.

Hit és értékek

Európa alkonya

Amint arról a Hetek is beszámolt (Kiűzetés az unióból. Hetek, 2007. március 30.), a római szerződés aláírásának 50. évfordulóján kiadott közös nyilatkozatból is kimaradt a zsidó–keresztény gyökerekre való hivatkozás, nemcsak a már korábban elvetélt uniós alkotmányból. „Európa a közös jövőnk” – olvashatjuk a deklarációban. De milyen lesz ez a közös jövő?

Ki volt Iszmail Fejszéje?

Percekkel azt követően, hogy először a Chicago Times internetes kiadásában, majd a Fox News televíziócsatorna híradásában nyilvánosságot kapott a hír, miszerint a virginiai lövöldöző diák karján vörös festékkel tetoválva az „Ismail Ax” (Iszmail Fejsze) szavak szerepeltek, megindult a keresés a rejtélyes kifejezés értelmezésére.

HÁTTÉR

Elképesztő életút

Minek tudja be ezt a sűrű, gazdag, barátságokban, boldogságokban, élményekben bővelkedő kilencvenkét évet?– Mindent az én drága szüleimnek köszönhetek, akik utat mutattak számomra az 1915-ben kezdődő borzasztóan változatos, izgalmas, küzdelmekkel teli élethez. Hogy miért volt izzóan boldog ez a kilencvenkét év minden szegénység, háború, a holokauszt és sok kínlódás ellenére is? Mert találkoztam egy olyan emberrel, Sándorral, akinek hetven évig lehettem a felesége, akivel a kapcsolatom a halála pillanatáig több volt, mint szerelem. Az élet nagy ajándéka volt. Képzelje el, nem emlékszem olyan napra, amikor ne mondta volna a férjem, milyen boldog, hogy velem élhet. És én is mindennap hálás voltam, hogy őt rendelte nekem a sors. Férjem pokoli szegénységbe született egy szabolcsi falucskában, de egy csodálatos anya őrizte és óvta, hallatlan találékonysággal, szeretettel és intelligenciával a gyermekei életét, egészen 1944-ig.

Ellenzéki megnyitás

Szemtanúk szerint több száz embert állított elő a rendőrség a két orosz fővárosban a múlt hétvégén, amikor ellenzékiek tüntettek Putyin elnök ellen. Bevitték Garri Kaszparov egykori sakkvilágbajnokot is, aki nem rejti véka alá elnöki ambícióit.

Emo: a nyafogó-kultúra

A 13-15 évesek körében ma az emo számít menőnek. Bár ez a letargikus hangvételű, punk-pop stílus a különböző irányzatok rangsorában még legalul van, sőt az idősebb punkok is ellenérzéssel viseltetnek iránta, jó ideje óriási sikert arat Európában. Az emók túlnyomó többsége feltehetően csak a külsőségeket utánozza, míg egy ideologizáló kisebbség az öngyilkosságot és a homoszexualitást eszményíti. Úgy tűnik, a zeneipar és a média a mostani tinikben egy fogékony korcsoportot talált a nyafogókultúrára – amiből egyébként 17 éves korra illik kinőni.

Nyálzeneellenes forradalom Debrecenben

Nyálzeneellenes forradalmat szerveztek a Debreceni Egyetem előtti szökőkútnál a Friss Rádió munkatársai. A megmozdulás célja az igénytelen és mindent ellepő nyálzenei áradat megfékezése volt. A békés demonstráció fő hangadói több ízben felolvasták 12+1 pontban megfogalmazott követeléseiket, amelyek a magyar ifjúság zenei ízlésének védelme érdekében és az egynyári slágerek rohamos térhódításával szemben emelnek szót.

Tanulóprés

Versenyképes, piacképes, innovatív oktatás: ez Magyarország, de az egész unió jövőjének záloga – állította Gyurcsány Ferenc a gyöngyösi regionális fejlesztési tanácskozáson, és ezt állítják a gazdasági szakemberek Európa-szerte. És mi van helyette nekünk? Elavult, lexikális, porosz hagyományokra építő, nehézkes oktatási rendszer, amely a tanulók többségét a tanárok legjobb szándéka ellenére is megnyomorítja. Ezt már viszont olyan diákok mesélik, akik külföldön is jártak iskolába.

A ciántó átka

Verespatakon, az erdélyi Érchegységben a római idők óta bányásznak aranyat. A terület gazdagsága évszázadokon át juttatott az értékes fémből Rómába, Bécsbe, Budára, de amit hátrahagytak, történetileg és régészetileg is világszínvonalúnak számít, a világörökség részét képezi. Egy kanadai cég közel tíz éve óriási krátereket robbantana a falu helyén, hogy ciánvegyülettel mossa ki azokból az aranyat. A tervezett nyíltszíni bánya elnyelné a múlt emlékeit, a falurombolás folytán elűzné a falu lakóit. A bánya minden elfogulatlan hatástanulmány szerint folyamatos környezeti pusztítást és veszélyt jelentene a környékre, Abrudbánya, a Maros völgye és tovább a Tisza alsó folyása mentén.

Van beleszólásunk

Meg lehet még akadályozni a ciántó létrejöttét?– A vállalat nagyon magabiztos, de a település sorsa még nem dőlt el. Persze felvásárolhatják a falut, de ez még nem jelenti azt, hogy elkezdhetik a bányaművelést. Nagyon sok a kockázat abban a technológiában és abban a tervben, amelyet a beruházó cég munkatársai ismertettek az Európai Parlamentben. Számomra egyértelmű, hogy ilyen kockázati elemek mellett nem szabad megengedni a bánya megnyitását.

Politikai nyomás nincs

Frissen kinevezett miniszterként gondolom, már szembesült Verespatak ügyével. A környezetvédelmi hatástanulmányok engedélyezése során mennyire veszik figyelembe az Európai Unió iránymutatásait, a környező országok aggályait? – Az engedélyeztetési folyamat során maximálisan törekszünk az unió legújabb környezetvédelmi direktívái alapján meghozni döntésünket, és figyelembe vesszük az uniós tagállamok iránymutatásait. A beruházót nemrég figyelmeztettük az uniós útmutatások alkalmazására, illetve azok megjelenésére az általuk benyújtott bányaprojektben.

Golfáramlat

Európában a 15 millió eurónál nagyobb üzletkötések kétharmada golfpályákon születik. Magyarország mindeddig kimaradt a golfáramlatból, de már változik a helyzet: több pálya is épül, Bicske környékén például 15 milliárd forintért a kontinens egyik legnagyobb golffaluja.

KÁVÉSZÜNET

Albérlet helyett saját otthon

Egyre több példa születik arra, hogy kilátástalan helyzetben is saját lakáshoz jutnak családok vagy egyének, horribile dictu: pénzügyi tanácsadók segítségével. A sikertelenség legfőbb oka ugyanis az abszolút tájékozatlanság: az emberek többsége nincs tisztában a lehetőségekkel, így a hitelkínálattal sem, vagy például azzal, hogy használt lakásért is felvehető a szocpol fele. Kétrészes cikkünkben igyekeztünk összegyűjteni a lakásszerzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, néhány sikeres történettel illusztrálva.

Komárom, az erődök városa

A Budapesttől mindössze egy bő órányira fekvő várost a Duna szeli ketté szlovák és magyar részre. A várost keleti irányból átszelő főút évszázadok óta fő közlekedési útvonal. Ez a római limes-út, e mentén alakult ki Szőny területén Pannónia egyik legjelentősebb települése, a mai Komárom.

Fetás penne sütőben

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg tollhegytészta (penne). A mártáshoz: 2,5 dl langyos tej, 3 dkg liszt, 4 evőkanál vaj (nem margarin!), 4 egész tojás, 15 dkg feta sajt,10 dkg reszelt sajt, 1 cs. petrezselyem, 1 gerezd zúzott fokhagyma, őrölt szerecsendió, só, bors.

Programok

Tiffany és Gallé. A szecesszió üvegművészete – címmel november 18-ig látható kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. (IX., Üllői út 33–37.)

Duma Plaza

A „vegetáriánus” egy régi indián kifejezés. Azt jelenti: „béna vadász”

Elméleti magasugrás

„Több hivatalos helyről is megerősítették, hogy a mi pályázatunk nyert, csak előtte már túl nagy hátrányba kerültünk, amit nem tudtunk behozni.” (Berzi Sándor, az MLSZ nemzetközi igazgatója)

Komoly

Ha abból indulunk ki, hogy a 2012-es foci EB – alsó hangon számolva – 500 milliárd forint költségvetési hozzájárulást igényelt volna, továbbá elfogadjuk azt a sehol nem cáfolt adatot, miszerint a pályázatokon nyertes cégek minimum 10 százalékot szoktak „visszaosztani”, könnyen kiszámolhatjuk, hogy a pályázat elbukásával a magyar adófizetők legalább 50 milliárd forintot spóroltak. Köszönjük, monsieur Platini!
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!