hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Golfáramlat
Tömegsport és úri huncutság

2007. 04. 25.
Európában a 15 millió eurónál nagyobb üzletkötések kétharmada golfpályákon születik. Magyarország mindeddig kimaradt a golfáramlatból, de már változik a helyzet: több pálya is épül, Bicske környékén például 15 milliárd forintért a kontinens egyik legnagyobb golffaluja.

Magyarországon ma még csak hat darab 18 lyukú golfpálya található, ami jelzi:
egy szűk rétegé a golf. E tekintetben jócskán lemaradtunk a szomszédainkhoz
képest, hiszen Csehországban 70, Szlovákiában pedig 25 nagy pálya működik. A
Magyar Golfszövetség adatai szerint Nyugat-Európában nagyságrendekkel több
lehetőség adódik a golfozásra: Németországban 650, Spanyolországban 266, de még
Svédországban is több mint 400 18 lyukú pálya működik. Az európai csúcsot
természetesen Nagy-Britannia vezeti, mivel ott 1900-nál is több nagy pálya várja
az érdeklődőket.

Nyugaton a golfozás a társadalmi érintkezés természetes formája, sőt – talán
meglepőnek tűnik, de – a világ legelterjedtebb sportjának számít, mivel
világszerte 70 millióan űzik, és évente 15 százalékkal gyarapszik a golfozók
száma. A magántulajdonban levő pályákat csak borsos áron megvásárolt tagság
révén lehet igénybe venni, de az úgynevezett közösségi pályákon szinte egy
mozijegy áráért lehet golfozni.

A golf nemcsak kikapcsolódás, hanem jó üzlet is. Az üzletág éves bevétele 5
milliárd font, azaz mintegy 2000 milliárd forint. Nem tévhit, hogy hagyományosan
az üzletemberek hobbija a golf, s ez a sport nemcsak a labda ütögetéséről, hanem
az üzleti kapcsolat építéséről is szól. A Capital magazin szerint az unióban a
15 millió eurónál nagyobb üzletkötések kétharmada golfpályákon születik.

A golf – ahogy egyre inkább elérhetővé válik az átlagemberek számára is – külön
idegenforgalmi ággá növi ki magát. Ma már golfturizmusról beszélünk, mivel az
aktív pihenés egyre inkább teret nyer a hagyományos nyaralás mellett. A
hajszolt, nagyvárosi életet élők szívesen tartózkodnak a természetben, ezért
manapság olyan golfpályákat építenek, amelyek kiegészítő szolgáltatást is
kínálnak. A golfturisták örömmel veszik, ha a közelben elérhető
wellness-szolgáltatás, borászat, lovaglás és természetesen kulturális
látnivalók. A nyaralás abból áll, hogy egymás után sorra felkeresik a hasonló
kikapcsolódást nyújtó helyeket. Spanyolországban vagy Portugáliában virágzik ez
az iparág, hatalmas „üdülőfalukat” építenek ki erre a célra.

Magyarországon csak egy nagyon szűk réteg, mintegy háromezer fő jár ki a
golfpályákra, erre épülő turizmusról pedig gyakorlatilag nem beszélhetünk.
Vannak azonban, akik a közeljövőben komoly változást látnak. Könnyen lehet, hogy
utolsókból elsők leszünk, a KPMG felmérése szerint ugyanis a hazai golfvilág
robbanás előtt áll, a következő öt évben vezetők lehetünk a régióban. Nem
véletlen tehát, hogy napjainkban is jelentős beruházások zajlanak: öt 18 lyukú
golfpálya építése van folyamatban, és a napokban indult el egy Európa-szerte is
egyedülálló nagyságú projekt.

Zalában, a Vértesben, az Alföldön és két balatoni helyszínen is nyitás előtt
állnak 18 lyukú golfpályák. Sarlós Péter, a Balatonudvariban épülő projekt
ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, barátságos, családias környezetet
szeretnének kialakítani. Egyik fő céljuk, hogy megváltoztassák azt a nézetet,
miszerint a golf az átlagember számára elérhetetlen elitsport. „A Balatonon
nyaraló hazai vagy külföldi vendégekre ugyanúgy számítunk, mint a környékbeli
falvak lakóira. A gyakorlópályán 1500 forintos díjért 1-1,5 órát játszhat
bárki.” Sarlós Péter arra számít, hogy a golfozás révén sikerül megnyújtani a
balatoni szezont, hiszen a pályák kora tavasztól késő őszig használhatók, ezt a
célt szolgálja a jövőre üzembe lépő jachtkikötő is, amit a pálya közvetlen
közelében építenek. A beruházás értéke eléri az 1,5 milliárd forintot, az
összeget részben a Magyar Fejlesztési Bank és a balatonudvari önkormányzat,
részben pedig öt magyar vállalkozó állja. „A tulajdonosok igyekeznek hazai és
lehetőleg környékbeli vállalkozásokat bevonni a kivitelezésbe, hogy ezzel is
támogassuk az itt lakó embereket” – mondta Sarlós Péter.

A hazai golfélet robbanásszerű fejlődésére számít Christy O’Connor Jr., ír
származású golfbajnok és golfpályatervező is, aki eddig példátlan nagyságú
ingatlanfejlesztésbe fogott 280 hektáros bicskei területén. Mint Kiss Ritától, a
projekt sajtóreferensétől megtudtuk, a 250-300 millió eurós (közel 15 milliárd
forintos) beruházásból nemcsak 18 lyukú versenypálya épül, hanem termálvizes
wellnessközpont, több ezer négyzetméteres sportlétesítmény, a homokos strand
mellett konferenciaközpont, ötcsillagos szálloda, lakópark, villaházak, társas-
és ikerházak is. A befektetők a főváros és az autópálya közelsége miatt arra
számítanak, hogy sokan kiköltöznek a golffaluba.

Ha megvalósulnak a tervek, ez a projekt lesz O’Connor Jr. negyvenedik saját
tervezésű és építésű munkája, amely otthont ad a 2010-es első Hungarian Open
golfversenynek. A sajtóreferens elmondta, az ír–magyar beruházók célja az, hogy
a golffalu és a hozzá tartozó szolgáltatások megteremtésével Bicske a
golfvilágban hasonló nemzetközi rangra tegyen szert, mint Mogyoród a Hungaroring
és a Forma–1 által.

Kell hozzá zsozsó

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!