hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 06. 08. (XI/23) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Amerika célkeresztben

Az Egyesült Államok továbbra is a terrortámadások egyik fő célpontja. A 2001-es szeptember 11-ei merényletek óta számos olyan tervet lepleztek le és hiúsítottak meg, melyek során iszlám szélsőségesek minél több áldozattal járó pusztítással akarták megbénítani Amerikát. Az elmúlt héten négy karibi férfit gyanúsítottak meg egy nagyszabású terrorakció kitervelésével a New York-i John F. Kennedy reptér ellen, amely a világ egyik legforgalmasabb repülőtere. Az akció volumene meghaladta volna a szeptember 11-ei eseményekét. Paul Williams volt FBI-tanácsadónak a május végén megjelent, Az iszlám napja című könyvében pedig bizonyítékokkal szolgál arra, hogy az al-Kaida hét amerikai nagyváros ellen készül nukleáris támadásra a közeljövőben.

Ukrajna válaszúton

Két szenzációs esemény történt az előző vasárnap Ukrajnában. A köztársasági labdarúgókupa döntőjében a Dinamo Kijev 2–1 arányban győzött a Sahtar Donyeck ellen. És ami ennél is nagyobb szenzáció volt: a mérkőzést a kormánypáholyból a legnagyobb békességben együtt nézte végig Juscsenko elnök, Janukovics kormányfő és Piszkun, a leváltott legfőbb ügyész.

Fagyos hangulat a G8-as csúcson

Idén a németországi Heiligendamm adott otthont a G8-ak csúcstalálkozójának. Bár a vendéglátó Angela Merkel kancellár asszony a konferencia fő témájaként a klímaváltozást, a globalizációt és az afrikai segélyeket nevezte meg, a nemes célkitűzéseket nagyban beárnyékolta néhány váratlan incidens. Miközben sokak szerint bolygónkon erősödik a globális felmelegedés, a politikai arénában is zajlik a „klímaváltozás” – ott azonban egyre fagyosabb a hangulat.

Belföld

Mintha minden józanságukat elvesztenék

A Fidesz folyamatosan támadja az egészségügyi reformot, pedig egy 2006-os CEMI-tanulmány is gyógyszer-gazdaságosságról, ágyszámcsökkentésről és vizitdíj-bevezetésről ír mint elkerülhetetlen lépésekről. A tanulmány szerzői között szerepel a Fidesz-alapító Hamecz István és Járai Zsigmond is.

Kormánypárti rögbi

Nemcsak az egészségügy finanszírozása kapcsán kényszerítette tárgyalóasztalhoz az MSZP vezérkarát az SZDSZ, hanem olyan – az átlagpolgárok által ismeretlen – ügyeket is elővettek, mint az energiapiac liberalizációja vagy az egyházfinanszírozás kérdése. A szocialisták szerint egyértelmű, hogy a liberálisok erőteljes „arculatépítésbe” kezdtek, de aggódnak, hogy erre rámegy a koalíció. MSZP-s körökben máris nosztalgia támadt a „békecsináló” Kuncze Gábor után.

A Fidesz a vizitdíjjal buktatná meg Gyurcsányt

Egyelőre nem tudni, zöld utat kapnak-e a Fidesz–KDNP által kezdeményezett népszavazás „legütősebb” témájának szánt, vizitdíjra és kórházi napidíjra vonatkozó kérdések az Országos Választási Bizottságtól. Az Alkotmánybíróság ugyan felülbírálta a testület elutasító határozatát, ez azonban az OVB elnökhelyettese szerint nem jelenti a döntés automatikus megváltoztatását.

A hét eseményei

Új BRFK-főnök Bencze József országos rendőrfőkapitány (képünkön) Tóth Gábor dandártábornokot, a budapesti rendőrfőkapitány eddigi bűnügyi helyettesét jelölte budapesti rendőrfőkapitánynak, míg a Rendészeti Biztonsági Szolgálat élére pedig Papp Károlyt, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetőjét. Az országos rendőrfőkapitány bejelentette: mindkét javaslatát elfogadta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter.

Hit és értékek

Negyven év a pusztában

„A Templom-hegy a kezünkre került! Ismétlem: a Templom-hegy a kezünkben van!” – negyven évvel ezelőtt, 1967. június 7-én hangzott el a történelem egyik leghíresebb élő háborús közvetítésében az izraeli Mordehaj Gur tábornok híres bejelentése a jeruzsálemi Óváros elfoglalásáról. Izrael fennhatósága alá vonta az egész várost, a Siratófal feletti hegyen álló mecsetek felügyeletét azonban Mose Dajan tábornok tíz nappal később visszaadta a muszlim hatóság vezetőjének. Az évforduló kapcsán Izraelben több ultraortodox vallásos szervezet úgy látja, hogy a Templom-hegy feladása hiba volt, amellyel Izrael a Jeruzsálem iránti muszlim igényeket erősítette meg. A Hetek ennek a vitatott nézetnek a két ismert képviselőjét, Gerson Salomont, a Templom-hegy Hívei Mozgalom vezetőjét, és Haim Richman rabbit, a jeruzsálemi Templom Intézet igazgatóját kérdezte arról, hogyan látják ma az 1967-es eseményeket.

Amerika pásztora

Ünnepélyes keretek között találkozott újra a hit és a hatalom múlt hét csütörtökön az egyesült államokbeli Észak-Karolinában, amikor három korábbi elnök – Jimmy Carter, idősebb George Bush és Bill Clinton – is tiszteletét fejezte ki az iránt az ember iránt, aki elmondásuk szerint mindhármuk számára szellemi vezetőül szolgált életük során. Az alkalmat a Charlotte város közelében elkészült Billy Graham Központ megnyitása szolgáltatta, amelyen részt vett a névadó prédikátor is.

HÁTTÉR

Az érdemes ember

Darvas Iván neve már életében fogalomnak számított: valószínűleg kevés olyan ember él az országban, akinek ismeretlenül cseng a nemzet kétszeres Kossuth-díjas színészének, az egyik legnépszerűbb művésznek a neve. Liliomfi, A tizedes meg a többiek, Szerelem, Egy őrült naplója – csak néhány cím, utalásképp tán leghíresebb alakításaira, azon nagyon fiatal emberek kedvéért, akiknek nem ugrana be elsőre Darvas kiléte. Hatvan évet töltött el a pályán, de neve nem csupán színészi teljesítménye miatt vált élő fogalommá, hanem a személyisége, mély embersége okán is. Darvas Iván szinte minden jelentős szerepet ragyogóan játszott el filmen és színházban egyaránt, miközben mindvégig megőrizte sajátos iróniáját és végtelen humánumát.

Tárgyalás életre-halálra

– Nyugalom volt bennem, ahogy robogtam az OTP felé egy nagy adag csiklandozó, kíváncsi izgatottsággal keverve. Ezek azok a kihívások, amiket szeretek: hogy tudom leszerelni a túszejtőt, a börtönlázadót vagy az iskolában fegyverrel lövöldöző diákot. Sose indultam úgy a munkába, hogy nem fogok hazamenni, ugyanakkor – ezt ugyan a civilek nehezen hiszik el –, ha úgy adódik, képes vagyok a kollégáimmal együtt akár az életemet is feláldozni. Erre tettünk esküt. És ebben nincs semmilyen hősi, patetikus ethosz vagy beteges küldetéstudat. Egyszerűen ilyenek vagyunk.

Mose Dajan

Vigyázzon a titkos küldetésekkel, ha valaki különös, sőt mondhatni eltéveszthetetlen ismertetőjeggyel rendelkezik. Ezt a tapasztalatot Mose Dajan akkori izraeli vezérkari főnök is levonta naplójában, amikor egyik párizsi utazására emlékezett. A tábornok 1956 szeptemberének végén járt a francia fővárosban, hogy megkezdődjék a szuezi háborúval kapcsolatos visszaszámlálás. Két átfogó haditerv is készült, hogy csapást mérjenek a nasszeri Egyiptomra: a brit–francia elképzelés a Muskoteer (Testőr) fedőnevet viselte, az izraeli kódja a Kades volt.

Jeruzsálem, a próbatétel

Négy évtizede, 1967. június 5-én szabadította fel Izrael a Jordánia által 1947-ben jogellenesen megszállt Kelet-Jeruzsálemet, benne a Templom-heggyel, a Siratófallal és a zsidó óvárossal. A knesszet ünnepi üléséről a meghívott európai és amerikai nagykövetek testületileg távol maradtak.

Kritika volt, de vita nem

A rendőrség megújításának elmaradása nemcsak a kormány, hanem a konszenzusra nem igazán hajlandó ellenzék felelőssége is – állította lapunknak Finszter Géza kriminológus, az ELTE Állami és Jogtudományi Karának tanára. Szerinte az elmúlt években egy magát túlélt szervezetet erősítettek meg, ezek megváltoztatására lenne szükség, kezdve az alkotmánymódosítással.

Melyik a jó, melyik a rossz kórház?

Már évek óta próbálkozik az Egészségügyi Minisztérium, hogy nyilvánosságra hozzon olyan adatsorokat, melyekből kiderül, hogy a közpénzen fenntartott kórházakban milyen minőségű munka folyik. Mekkora a halálozási vagy fertőzési arány, illetve kiderül-e, ha félrekezelték a pácienst. Eleinte a kórházakat kódok jelölték, de jelenleg csak a mellékes adatok olvashatók az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján. Talán egyszer bátrabbak lesznek.

Helyreigazítás – Cenzúrázott bűnök

Tisztelt Szerkesztő Úr! Cenzúrázott bűnök című írásuk téves állítással indul, mert egy 1962-ben született vatikáni dokumentumot a jelenlegi pápának tulajdonít. Ezzel szemben Ratzinger bíboros akkor még a bonni egyetem fundamentális teológia professzora volt, 1977-ben lett bíboros, és 1981-ben nevezte ki II. János Pál pápa a Hittani Kongregáció prefektusává. Vagyis e hivatal vezetőjeként két évtizeddel korábban nem írhatta alá a cikkükben említett dokumentumot. Egyébként e vatikáni hivatal elődjének, a Szent Officiumnak 1962-ben Alfredo Ottaviani bíboros volt a vezetője, az Önök által említett dokumentumot vélhetően ő írta alá. Kérném lapjukban és honlapjukon helyesbítsék téves közlésüket.

Fitnessmobil

Igazi szenzációnak tűnt a bejelentés, miszerint jövőre elkezdődik a sűrített levegővel működő autó sorozatgyártása. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint azonban az Air Car egyelőre nem forgatja fel a világot: marad a kőolajszármazékok, illetve az olajkitermelők hegemóniája. A jövő azonban mindenképpen az alternatív meghajtású autóké.

Cím nélkül

Cikkeinkkel kapcsolatos véleményüket várjuk a[email protected] e-mail-címre. A levelek szerkesztésének jogát fenntartjuk.

KÁVÉSZÜNET

RECEPT: epersaláta

Az eper hallatán mindenkinek édes ízek jutnak az eszébe. Ki gondolná, hogy nemcsak fagyi vagy lekvár ízesítője lehet, hanem grillezett húsok kiváló kísérője is! A következő salátarecept méltó bizonyítéka az eper sokrétű felhasználásának és az emberi találékonyságnak.

Kötetlen kötet

Idén, a 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Pajor Tamás: Kötetlen kötet című verseskötete, a Jószöveg Műhely Kiadó jóvoltából. Az előszóban a szerző rögtön világossá teszi művészethez való viszonyát: mint mondja, amit ő művel, az a modern kort megelőző, egyetlen művészetfogalomba sűríthető, vagyis „alkalmazott művészet”. Nem megváltó és messianisztikus, hanem a Megváltónak és Messiásnak a szolgálatába állított művészet. Nyílt hitvallást tartalmaz a könyv, a kiadó mégsem érezte kompromittálónak, hanem kulturális értéket látott benne, sőt eladhatónak is tartja, nyilván ezért kezdeményezte a kiadását is.

Tisztelt Sztori Magazin Szerkesztősége

Alulírott özvegy Pók Imréné azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy tessenek mán’ kijönni ide, mihozzánk, és egy fájintos riportot készíteni rólam is, mint ahogy a sztárokról szoknak, mer’ volna igény rá, hogy a kisemberek élete is be legyen mutatva.

Duma Pláza

– Téged mi zavar jobban: a tudatlanság vagy a közöny? – Nem tudom, de nem is érdekel!

Mégis üzemelt a kormányzati jósda

Soha nem látott dokumentumok kerültek a Hetek birtokába, a ciklusokon átívelő kormányzati jósda titkos archívumából.

Perdöntő

Az alábbiak szó szerinti idézetek bírósági jegyzőkönyvekből (az ügyvédek kérdései)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!