Balról jobbra: Bill Clinton, George H. W. Bush, Billy Graham, Franklin Graham,
Cliff Barrows, George Beverly Shea. A pulpitusnál Jimmy Carter
Nem Graham volt az egyetlen prédikátor, aki bejárhatott a Fehér Házba, de ő
volt az egyetlen, aki tizenegy egymást követő, mind republikánus, mind
demokrata, személyiségükben egymástól rendkívül különböző elnök számára nyújtott
spirituális támogatást, amikor azok valamennyien úgy érezték, hogy szükségük van
a prédikátor tanácsára. Az ünnepségen most megjelent három volt elnök
valamennyiüket képviselte: Eisenhowert, aki halálos ágyán afelől faggatta
Grahamet, hogyan tudhatja biztosan az ember, hogy a mennybe kerül halála után;
Johnsont, aki hivatalba lépése után alig pár héttel a Fehér Házba hívta Grahamet
egy beszélgetésre, mely aztán közös imába és a Fehér Ház medencéjében történt
vízkeresztségbe torkollott; Nixont, aki egyik legközelebbi barátja volt az
evangélistának – egészen a Watergate-botrányig, amivel szinte elárulta
barátságukat.
Az ünnepség főszónokaként fellépő idősebb Bush „az amerikaiak pásztorának”
nevezte Grahamet, méltatva évtizedeken át megtartott erkölcsi tisztaságát,
valamint az Egyesült Államok, majd később a volt kommunista országok
felrázásában végzett tevékenységét. A nyolcvanhárom éves exelnök megköszönte a
prédikátornak, hogy családjának négy generációja felé is szolgált, édesanyjától
kezdve feleségén, Barbarán és saját magán át gyermekeiig és unokáiig. „Billy
útmutatást adott gyerekeinknek, Dorónak és az elnöknek is. – Majd könnyektől
elcsukló hangon hozzátette: – Graham szellemi ajándék valamennyiünk számára.”
Carter elnök Graham – mind földrajzi, mind politikai – határokat átlépő
szolgálatát méltatta, mint az első olyan evangélistát, akinek sikerült a
vasfüggöny mögé is bejutnia. Az elnök beszámolója szerint Graham a volt
kommunista országok közül Magyarországon járt először 1977-ben, majd később a
volt Szovjetunióban is megfordult négy alkalommal. Carter elmondta azt is, hogy
milyen jelentős szerepet játszott Graham az amerikai szegregáció elleni
küzdelemben, amikor megtagadta, hogy külön szolgáljon fehérek és feketék felé. (Graham
volt az, aki rendszeresen kifizette Martin Luther King óvadékát, amikor azt
politikai aktivitása miatt letartóztatták – a szerk.) A nyolcvanhárom éves elnök
elmondta, hogy személyes hitéletében Graham játszotta a legnagyobb szerepet, de
„én csak egy vagyok azon tízmilliók között, akiknek meggyőződését Billy Graham
alapvetően meghatározta”.
A hatvanegy éves Bill Clinton a mintegy ezerötszáz fős vendégsereg előtt
elmondta: ő a „közember Billy Graham és a magánember Billy Graham miatt jött
el”. Az exelnök beszámolt személyes élményeiről, amikor 1959-ben, 1971-ben,
1989-ben és 2005-ben is részt vett Graham evangélizációs kampányain. Clinton
elmondta, hogy felejthetetlen emlék marad számára, amikor egy
Graham-evangelizáció során stadionnyi ember közül ezrével válaszoltak fehérek és
feketék egyaránt a megtérésre való felhívásra, és mentek előre egymás kezét
fogva, hogy befogadják Jézust a szívükbe. „Billy 1985 óta ismer engem, de én már
közel ötven éve ismerem őt – mondta. Majd hozzátette: – Amikor a Fehér Házban az
Ovális irodában vagy fent az emeleten, a magánlakosztályban imádkozik valakivel,
akkor azt érzed, hogy most az emberért imádkozik, nem az elnökért.”
A felszólalások után a súlyos egészségügyi problémákkal küzdő nyolcvannyolc éves
Grahamben mégis volt annyi vitalitás, hogy magának követelje a végszót: „Úgy
érzem magam, mintha a saját temetésemen lennék – mondta, nagy derültséget okozva
a hallgatóság között. Majd hozzátette: – Nagyon kicsinek érzem magam, és egy
kicsit megalázottnak is, mert egész életemben azt kerestem, hogy hogyan
tetszhetnék az Úrnak, hogy hogyan adhatnék neki dicsőséget. Hogy ne engem
lássanak az emberek, ne rólam gondolkodjanak.”
Az idős prédikátor arra szólította fel hallgatóságát, hogy imádkozzanak az
elnökökért, bármilyen is legyen a hitük, mert valamennyiüknek bölcsességre van
szükségük. Elmondta, hogy kézzel írt levelet kapott Gerorge Bush jelenlegi
elnöktől is, és kérte hallgatóságát, hogy imádkozzanak érte.
Graham szolgálata során annyi elnöki családot ismert annyi éven át, hogy szinte
a Fehér Ház tiszteletbeli lelkipásztoraként is lehetne őt említeni. Az az ember,
aki rendszeresen százezrek előtt prédikált estéről estére, az elnökökkel úgy
beszélgetett magánéletükről, gyermekeikről, házasságukról, kételyeikről és
kérdéseikről, hogy azok tudták, nem fogják szavaikat másnap a Washington Post
hasábjain visszaolvasni.
Bár Graham mindig következetesen ugyanazt hirdette, az evangélium szeretetének
és Jézus Krisztus megmentő kegyelmének az üzenetét, politikai mondandója
gyökeres változáson ment át az évtizedek során. Voltak idők, amikor habozás
nélkül állást foglalt napi bel- és külpolitikai, társadalmi, gazdasági
kérdésekben, később belátta, hogy ez komoly megosztást hozhat az emberek között.
Grahamet példa nélküli, néha fájdalmas útja a hatalom legfelsőbb köreiben arra
tanította meg, hogy vannak az életben fontos és kevésbé fontos kérdések, amik az
idővel jelentőségüket vesztik, és vannak, amik megmaradnak az örökkévalóságnak.
2007. 06. 08. (XI/23)
