hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az érdemes ember
Elhunyt Darvas Iván színész

2007. 06. 13.
Darvas Iván neve már életében fogalomnak számított: valószínűleg kevés olyan ember él az országban, akinek ismeretlenül cseng a nemzet kétszeres Kossuth-díjas színészének, az egyik legnépszerűbb művésznek a neve. Liliomfi, A tizedes meg a többiek, Szerelem, Egy őrült naplója – csak néhány cím, utalásképp tán leghíresebb alakításaira, azon nagyon fiatal emberek kedvéért, akiknek nem ugrana be elsőre Darvas kiléte. Hatvan évet töltött el a pályán, de neve nem csupán színészi teljesítménye miatt vált élő fogalommá, hanem a személyisége, mély embersége okán is. Darvas Iván szinte minden jelentős szerepet ragyogóan játszott el filmen és színházban egyaránt, miközben mindvégig megőrizte sajátos iróniáját és végtelen humánumát.

„Egészen biztos vagyok abban, hogy semmilyen más szakmában ezt a kiteljesedést, ezt a boldogságot, önmagam megvalósításának ezt a lehetőségét nem találtam volna meg – mondta Darvas Iván a Heteknek adott interjújában 1998-ban. – 1946-ban abbahagytam a főiskolát, mert Várkonyi Zoltán leszerződtetett a Művész Színházhoz. Úgyhogy soha nem is diplomáztam. Illetve tréfás körülmények között kaptam egy ilyen pótpapirost. De ez mostanában történt, amikor már fél évszázada vagyok a színpadon.”
„Nincs annál deprimálóbb élmény, mint azt érezni, hogy nem kíváncsiak a produkcióra – emlékezett a bánatos időszakokra. – Nagyon sok örömtelen szovjet darabban játszottam annak idején, amikor érezni lehetett, hogy a közönség is be van hajtva – eleve levonták a havi fizetésükből a »színházi kultúrát« –, és mi is a színpadon úgy voltunk vele, hogy csak minél hamarabb essünk túl rajta. Ennél nincs megalázóbb, erkölcstelenebb és undorítóbb dolog. Ez megszentségtelenítése egy csodálatos dolognak. Bocsánat a hasonlatért, de olyan, mint a prostitúció, aminél nincs szörnyűbb, gusztustalanabb valami, és mind a két fél számára megalázó.”
Bátyja, Attila részt vett az ’56-os forradalomban, emiatt be is börtönözték, Darvas pedig bement érte, és kihozta. Ezért két évet maga is ült börtönben, azután öt évig csak segédmunkásként és fröccsöntőként dolgozhatott. 1965-től játszhatott megint Budapesten, amikor Várkonyi Zoltán leszerződtette a Vígszínházba, Ruttkai és Latinovits mellé, majd jöttek a parádés szerepek, többek között Csehov Asztrovjaként vagy Gogol Popris-csinjeként.
„Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon keveseknek adatik meg, hogy azt csinálják, amihez kedvük van, azzal csinálják, akikkel kedvük van, és azokkal éljenek, akiket szeretnek – mondta el a ’98-as interjúban.
– Én rendkívül sokszor rontottam el a dolgaimat, és mélyen a saját képességeim és lehetőségeim alatt éltem nagyon hosszú ideig, negyvenhét éves koromig. Ekkor, annyi nő szerelme után találkoztam egy olyan emberrel, aki betölti az életemet, sőt aki nemcsak betölti, hanem meg is koronázta ezt azzal, hogy két gyönyörű gyermeknek adott életet. Én azóta erre rendkívüli módon vigyázok. És – legalábbis negyvenhét éves korom óta – azzal a tudattal élek, hogy nem szeretnék sem máshol élni, sem mással élni, sem mást csinálni, mint amit most. Ez vagy megadatik kegyként, vagy éppenséggel nem adatik meg. Egyetlen dolgot lehet csinálni: tisztában lenni vele, hogy milyen kincs az, amit kaptunk, és megpróbálni méltónak lenni hozzá.”
„A boldogságot nem lehet kiérdemelni, a boldogság nem érdem kérdése – fejtette ki pár évvel ezelőtt Ráday Eszternek is a Magyar Rádióban. – Milyen talányos, nem látjuk át az élet értelmét, hacsak nem keresünk, nem magyarázunk bele értelmet. Hát ezt csinálják a színészek: kiragadják az egésznek egy szeletét, eljátszanak azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezt az értelmet adnánk ennek a szeletnek, akkor megszépítve-hazudva, ilyen és ilyen értelme adódik az egésznek. De hát ez csak egy játék, de ezért vonzó játék. Kiérdemelhet-e valamit az ember egy olyan világban, amely nem logikusan büntet, és nem logikusan és érthetően jutalmaz valakit a magatartásáért? Nem lehet kiérdemelni! Akármilyen erényesen, akármilyen igazságosan élt Jób, valami istentelen nagy kitolásnak volt kitéve. Miért? – állandóan ezt kérdezte. Nem kapott rá nyilvános, közérthető és elfogadható magyarázatot. A magyarázat ennyi: csak. Tehát, ha valaki azt tapasztalja itt, ebben az életében, hogy olyan helyzetbe kerül – ami nem általános, hanem az átlagtól erősen eltérően privilegizált helyzet –, hogy egy olyan családot tud alakítani, ahol mindenki egészséges, ahol mindenki szereti egymást, ahol mindenki egymásért él, ez valami olyan ritka és sérülékeny valami, amire borzasztóan kell vigyázni, de kiérdemelni nem lehet, ezt csak kegyelemből kaphatja meg az ember. És én azt hiszem, hogy ha egyszer részesültem ebben a kegyelemben, akkor nekem semmi más dolgom nincs, mint az, hogy óvni, vigyázni rá, nem bepiszkolni. Mást se csinálni, csak őrizni, gondoskodni róla, azt hiszem, ez az én dolgom ezen a földön. Azon kívül eljátszadozom a színházban, mert nagyon szeretem, mert kalandos természetű ember vagyok, és nagyon szeretem a kalandokat.”
Arra a kérdésre, hogy ha ebből a „nagy előadásból”, amit földi létnek hívunk, már csak egy napja lenne hátra, hogyan töltené azt a napot, mit csinálna, úgy reagált: „Lényegében ugyanazt, amit most. Én mindig úgy próbálok élni, mintha az utolsó napom lenne. Persze nem mindig sikerül, de erre törekszem. Azt hiszem, a fontossági sorrend a legdöntőbb. Igyekszem, hogy úgy éljek, hogy ha másnap délután, vagy aznap délután ötkor számot kéne adnom, ne kerüljek abba a szituációba, hogy «te jó Isten, hisz ha tudtam volna, egészen mással foglalkoztam volna».”
Darvas Iván a múlt héten, életének 82. évében elhunyt.

Darvas Iván 1925–2007

Darvas Iván 1925-ben, Darvas Szilárd néven született a ma Szlovákia területén található Bején, orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként. Gyerekkorát Prágában töltötte, ahol apja újságíróként dolgozott.
A színészet mellett rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be, grafikáiból pedig rendszeresen rendeztek kiállításokat.
Színházak: 1946-tól Művész Színház, 1949–56 Madách Színház, 1963-tól Miskolci Nemzeti Színház, József Attila Színház, 1965–1989 Vígszínház, 1990-től szabadfoglalkozású.
Néhány emlékezetes szerepe:
Színház: Anouilh: Euridiké (Orfeusz), Gorkij: Éjjeli menedékhely (báró), Dürrenmatt: A fizikusok (Beutler/Newton), Schisgal: Szerelem, ó! (Harry), Williams: Macska a forró tetőn (Brick), Csehov: Ványa bácsi (Asztrov), Gogol: Egy őrült naplója (Popriscsin), Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Raszkolnyikov), O’Neill: Amerikai Elektra (Mannon), Shaffer: Equus (Martin Dysart pszichiáter), Mrozek: Tangó (Stomil, az apa), Camus: Ördögök (Sztyepan Verhovenszkij), Werfel: Jacobowsky és az ezredes (T. B. Stjerbinsky), Beckett: Godot-ra várva (Vladimir).
Filmek: Liliomfi; Budapesti tavasz; Dollárpapa; Bakaruhában; A tizedes meg a többiek; Szerelem.
Tv: Denevér; Platonov szerelmei.
Közélet: 1956 után 1990-ben vállalt újra politikai szerepet: az SZDSZ színeiben négy évig volt országgyűlési képviselő.
Elismerések, díjak: A két Kossuth-díjon túl csaknem valamennyi, színésznek adható elismerésben részesült: Jászai Mari-díj 1955, 1967; Érdemes művész 1969; Kiváló művész 1975; Kossuth-díj 1978; Erzsébet-díj 1989; Ruttkai Éva-gyűrű 1989; Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje csillag 1995; Kossuth-díj 1998, Prima Primissima-díj 2003, Nagy Imre Érdemérem 2002.

Színésztársak Darvasról - Hiába, mi színészek az idegrendszerünkkel dolgozunk

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!