hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 08. 17. (XI/33) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Káoszkormány

Összeomlott a hetek óta rogyadozó lengyel koalíció. Miután Jaroslaw Kaczynski kormányfő a maradék koalíciós minisztereket is lecserélte saját embereire, úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz az előrehozott választások megtartása. Az utóbbi években gyakorlatilag felmorzsolódott baloldalnak továbbra sincs esélye, de a válság gyengíti a Brüsszellel szemben többek között az európai alkotmány ügyében a legélesebb kritikát megfogalmazó lengyel euroszkeptikus álláspontot is.

A Nyugat ópiuma

Annak ellenére, hogy a legfrissebb adatok szerint a nemzetközi drogkereskedelem hanyatlófélben van, az afgán ópiumtermelés az előrejelzések szerint idén újabb rekordot fog dönteni. Az ebből származó nyereség pedig tovább erősítheti a tálibokat, akik a kábítószerért cserébe könnyedén jutnak fegyverekhez.

Orosz bomba Grúziára

Grúzia ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került: légterébe – Tbiliszi állítása szerint – berepült egy orosz harci gép, és Citelubani község közelében „elveszített” egy fel nem robbant rakétát. Mi történt tulajdonképpen, és hogyan értékeli ezt? – ezzel a kérdéssel kerestük meg a Grúz (Georgiai) Köztársaság budapesti képviseletét vezető Konsztantin Zsgenti nagykövetet.

Erődemonstráció

Orosz bombázók repültek el a csendes-óceáni Guam szigete, az egyik legnagyobb amerikai katonai bázis felett múlt szerdán. A hidegháború vége óta most először volt orosz hadgyakorlat kifejezett célja, hogy a Kreml megmutassa: Oroszország újra katonai nagyhatalom.

Mártírok és terroristák

„Humanitárius megfontolásból” elengedtek két beteg nőt a tálibok a fogva tartott dél-koreai túszok közül. A szabadon bocsátást – amelyet a terroristák egy nemzetközi sajtótájékoztatón jelentettek be – sokan áttörésként értékelik a több mint három hete tartó túszdrámában, amelyben a tálibok már meggyilkolták a csoport két tagját. Szöuli jelentések szerint ugyanakkor több koreai keresztény gyülekezetet gyűlölködő internetlevelezők „rohamoztak” meg, némelyikük egyenesen a túszok kivégzését követelte a táliboktól.

Belföld

Megrontók és megrontottak

„Senki sem vagy addig, amíg meg nem mutattad mindenedet valamelyik bulvárlap címlapján” – valahogy így lehetne megfogalmazni azt a növekvő trendet, amely a tinik egyre nagyobb tömegeit állítja a percnyi hírnevet élvező „médiasztárok” sleppjébe. A legismertebbek, Jade Goody, a 2002-es amerikai Big Brother-résztvevő, a milliárdos örököslány, Paris Hilton és az egykori tinisztár, Britney Spears (képünkön) egyaránt botrányos viselkedésükkel és szexi képeikkel vívták ki a fiatal lányok figyelmét – nem csak Amerikában. Mellettük sorakoznak természetesen a névtelenek is, no meg a reality show-k összes hősei. Mindez azonban nem csak társadalmi és erkölcsi probléma – az egyre erősebben szexualizált kultúrába való beilleszkedés hosszú távú mentális és fizikai problémákat is okozhat a fiatal lányoknak, állítják amerikai pszichológusok a közelmúltban megjelent tanulmányukban.

Elég a szenvedésből

Tasnádi Péter becsületsértő kijelentéseit visszautasítja, ugyanakkor az évek óta tartó konfliktus megszűnését jónak tartaná Szabó Stein Imre. Az író-szerkesztő lapunkban szólal meg első ízben az ügy kapcsán.

Összenő, ami összetartozik?

Megcsinálták. Sikerült a Jobbiknak a még meg sem alakult Magyar Gárdával hihetetlen médiafelülethez jutni, az elmúlt napokban a magyar sajtó legfelkapottabb témája lett, hogy ötvenhat fekete egyenruhás gárdistát avatnak augusztus 25-én. A hisztériát csak növelte, hogy időközben a Fidesz is – amely csak formálisan határolódott el a Jobbik kezdeményezésétől – előállt a honvédség keretein belül működő Honi Gárda ötletével, melyet a szocialista honvédelmi miniszter megértően fogadott. A liberálisok viszont Munkásőrséget emlegetnek.

Etetik az embereket

Hazánkban eddig egyetlen élelmiszerben sem mutattak ki határérték feletti dioxin vagy pentaklórfenol szennyezést. A hatóságok munkáját az nehezíti, hogy a vártnál jóval kevesebben reagáltak arra a felszólításra, hogy jelentkezzenek azok a cégek, akik guar gumit használnak. Így aztán ki tudja, meddig nyúlik még az ügy. Mint ahogy azt sem lehet még tudni, hogy a hullámai meddig érnek el, hiszen rámutat az EU azon élelmiszerbiztonsági rendszerének hiányosságaira, amelyet részben pont a ’90-es évek dioxin-botrányainak hatására alakítottak ki a mai formájában.

Kannibál reklám

Ez valami rossz vicc? Esetleg egy provokatív társadalmi hirdetés, amely lemaradt az ARC plakátkiállításról? Állatvédelem? Nővédelem? Nagyjából ilyen gondolatok keringenek a gyanútlan járókelőben az utcákon díszlő, baromfihúst reklámozó óriásplakátok láttán. Egészen addig, míg közelről nem szembesül a valósággal, miszerint a Za-labaromfi Zrt. fizetett hirdetését látja, melyen egy háttal ülő meztelen nő testrészeit a hentesboltokban kifüggesztett ábrák mintájára, segédvonalak mentén szárnyakra, hátra, farra, felső combokra tagolták. Ha a reklámszakma elítélő határozata nem javít a helyzeten, az országos tárlat augusztus 31-ig lesz látható.

A hét eseményei

Veszélyes Kelet-EurópaEgy brit felmérés szerint Kelet-Európa útjai a legveszélyesebbek. A dokumentum elsősorban a balti államokat és Lengyelországot emeli ki. A legbiztonságosabbak Málta, Hollandia, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia útjai. Magyarország nem dicsekedhet, hiszen korábbi adatok szerint sokkal több a halálos kimenetelű közúti baleset, mint a régi európai uniós tagállamokban.

Hit és értékek

Nem tudjuk, mi van a felszín alatt

A fiatalok körében ma már nem beszélhetünk hagyományos példaképválasztásról, hiszen a mostani tinédzserek nem egy konkrét személyt, hanem sokkal inkább egy „virtuális modellt” választanak maguknak követendő példaként – mondta lapunknak Gábor Kálmán ifjúságkutató, aki szerint a mai tinédzserek és főleg a lányok a média részterületeiről olyan „megkreált” ideált eszkábálnak össze maguknak, amely, a végeredményt tekintve nem is létezik.

A kurd Lucifer

Legalább 260 halálos áldozata és közel 320 sebesültje volt egy Irak északi részén elkövetett többszörös robbantásos merényletnek. A hatóságok szerint a nyomok az al-Kaidára vallanak, ám különös módon a merénylők ezúttal nem a szokásos „célközönséget” vették célba: a terroristák egy iszlám előtti hitet követő vallási csoportra támadtak.

HÁTTÉR

A világ legmenőbb bajnoksága

Egy angol focicsapat felvásárlása a kecsegtető üzleti lehetőség mellett egyfajta státuszszimbólummá nőtte ki magát. Manapság a világ legismertebb üzletemberei küzdenek egy-egy premier ligás csapat megszerzéséért. A klubokba ölt milliárdoknak köszönhetően minden idők legérdekesebb bajnoksága vette kezdetét a héten Angliában.

Nemzetbiztonsági kockázatok és mellékhatások

A száz legbefolyásosabb katolikus listáját is közzétenném – abban a pillanatban, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal a katolikusokat is olyan negatív jelzőkkel illeti, mint a szcientológusokat – felelte kérdésünkre a Heti Válasz újságírója annak apropóján, hogy lapjában megjelent a száz legbefolyásosabb szcientológus névsora. A Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa nem erősítette meg, hogy az évkönyvükben nemzetbiztonsági kockázatként értékelt, ám konkrétan soha meg nem nevezett vallási csoport a szcientológia egyház lenne – igaz, nem is cáfolta. De vajon mit értsünk nemzetbiztonsági kockázaton? És mely kritériumok alapján válhat nemzetbiztonsági kockázattá egy egyház?

Baleset vagy ki tudja?

Augusztus 3.: Takács Mária (38) hívja a rendőrséget, hogy Dominik nevű kisfia eltűnt a Margitszigeten, valószínűleg a Dunába esett. „Vízért mentem föl a partról, mikor észrevettem, hogy a kisfiam már a köveknél van és fut a Duna felé. Visszafordultam, hogy utána fussak, de elestem, elvesztettem kis időre az eszméletemet, mire magamhoz tértem, Dominik már sehol.” Augusztus 3-4-5.: Rendőrök átfésülik a szigetet, a búvárok a Dunát, de nem találják a kisfiút. A vízi szakemberek szerint olyan ott a partszakasz és a meder, hogyha vízbe fúlt volna, megtalálták volna. Augusztus 5-6.: A rendőrség kételkedni kezd az anya vallomásában. Augusztus 8.: Kiderül, hogy a fiú apja, Komló Péter (38) tizenhét éves kora óta bűnöző, most is körözés alatt áll. Augusztus 9.: A rendőrség fölássa a család monorierdei kertjét és az erdő szélét, de csak egy harci kutya frissen elásott tetemét találják. Augusztus 13.: Falubéliek mondják: „Az anya hazudik, a bujkáló apa biztos tudja, mi történt a kisfiúval, a legvalószínűbb, hogy a család egyik harci kutyája széttépte.”

Sportcsatornák háborúja

Az angol Premier League késhegyre menő csatáit Magyarországon a lakosság kevesebb, mint öt százalékának lesz lehetősége a tévé képernyőjén keresztül végigkísérni. Az ok: a két éve indult Eurosport 2 elhappolta a közvetítési jogokat az angol meccseket évek óta közvetítő Sport 1 elől.

Romániába menekült romák

A volt Jugoszlávia tagköztársaságaiban a romák borzalmas helyzetben élnek, kiszolgáltatva, szinte jogfosztottan élik mindennapjaikat. A külföldre menekülés esélyei az unió szigorú szabályozása miatt szinte kizártak, marad a kiszolgáltatottság, a megaláztatás. Ezt elégelte meg a határ mentén élő roma családok jó része, akik a zöld határon keresztül szöktek Romániába.

A hét eseményei

Lengyel kilép a pártból?A közszolgálati televízió úgy tudja, hogy Lengyel Zoltán a parlament őszi ülésszakától független képviselőként dolgozik tovább. Lengyel Zoltán kilép a Fidesz–KDNP frakciószövetségből – értesült a Magyar Televízió Híradója. Az MTV a képviselő ügyvédjétől megtudta: Lengyel Zoltán azzal indokolta döntését, hogy az őt ért támadásoktól szeretné megóvni a Fidesz–KDNP frakciószövetséget. Egy hónapja hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás a képviselő ellen, mert egy igazoltatáskor összetűzésbe keveredett két rendőrrel. A képviselő azt mondta: a rendőrök bántották őt, a rendőrök pedig azt, hogy a képviselő ütött először. Jön Angela MerkelJövő kedden egynapos látogatásra Magyarországra érkezik Angela Merkel német kancellár, aki kétoldalú tárgyalásokat folytat Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a két ország aktuális politikai kérdéseiről, valamint aktuális uniós ügyekről. A várható témák: a két ország reformfolyamatai, az uniós költségvetés, az energiabiztonság, Koszovó státusza, illetve a német soros elnökség eseményei. Szó lesz arról is, hogy Magyarország is támogatja Németország törekvéseit a reformszerződés elfogadására. A megbeszélésen valószínűleg napirendre kerül Magyarország közelgő schengeni tagsága is. Gyurcsány Ferenc a német kancellár támogatását kéri ahhoz, hogy a schengeni csatlakozás a tervezett időpontban megvalósuljon, és a tagság teljes jogú legyen. Két nap elzárás a primitív gesztusértKét nap elzárást kapott az a 21 éves belga fiatal, aki a budapesti Hősök terén egy katonai megemlékezésen mutogatta az ülepét. A Hősök terén éppen a perui nagykövet koszorúzott, a koszorúzás előtt a Magyar Honvédség tisztelgő alegysége vonult fel a téren. A belga fiatalember a katonák háta mögött letolt nadrággal és karlendítésekkel gúnyolódott a felvonulókon. A Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban kétnapos elzárásra ítélte a belga fiatalt. Augusztus 20-tól tilos a Szabadság hídra hajtaniA járművek nem, csak a gyalogosok használhatják augusztus 21-től a jövő év október végéig a Szabadság hidat. A május 2. óta tartó ötmilliárd forintos, műemléki jellegű hídfelújítás eredményeképpen teljesen megújul az 1896-ban épült híd, és a kivitelezők szerint 30 évig nem lesz majd szükség újabb felújítására.

Az ingatlanadóról

Véleményem szerint az ingatlanadó a legigazságtalanabb adófajta, emellett bevezetése a legtöbb ingatlantulajdonosnak komoly érvágás lenne, sokakat teljesen ellehetetlenítene!

Másként gondolkodók

Tisztelt Szerkesztőség!

Fluorid-túladagolás

Örömmel olvastam múlt heti számukban, hogy a fogkrémek fluorid-tartalma nem káros az egészségre. Sajnos az utóbbi időben gombamódra szaporodnak a termékeiket megfélemlítéssel eladni akaró cégek. Így a fluorról is kitalálták, hogy káros, csak hogy az ő termékeit megvegyék. Hasonló „legendák” terjengenek az izzadásgátlók és dezodorok alumíniumtartalmáról, egyes cégek honlapjukon, valamint reklámkiadványaikon állítják rákkeltő voltát – tévesen. Ugyanígy a tusfürdők Sodium Lauret Sulfát tartalmát is rákkeltőnek minősítik. Sajnos a tudatlan embereket megfélemlítéssel rábírják, hogy az ezeket az összetevőket nem tartalmazó, de sokszorosába kerülő termékeket megvegyék, ezzel is csökkentve-meglopva a magyar családok amúgy se bőséges bevételeit. A Gazdasági Versenyhivatal többször eljárt ezek ellen a többségében MLM-ben, tehát ellenőrizhetetlenül, háznál értékesítő cégeknél.

KÁVÉSZÜNET

Folyékony arany

A mediterrán vidékek országaiban ritkán használnak másfajta olajat a háziasszonyok, mint az olívaolajat. Több mint 4000 éve védi a déli népek egészségét a folyékony arany, amely ma már világszerte a reformkonyha alapanyagát képezi.

Kalandozás a Salza folyó völgyében

„Stájerország” szívében – Magyarországtól alig ötórányi autóútra – folyik Ausztria egyik kis folyója, a Salza. E folyó jelentőségét nem mérete, hanem fekvése és gyors folyása adja; a vadvízi evezés fellegvára ez a magas hegyek közt zúgó, sebes vizű, kanyargós folyó.

Tűzijáték

Beköszöntött augusztus 20-a, az év legszebb napja, az új kenyér és megannyi István neve napjának ünnepe. Elhatároztuk, hogy porontyunkat elvisszük egy kis kultúrát látni. Ne kelljen többé szégyenkeznünk ismerőseink előtt, hogy az öt évet már betöltött gyermek nem látott még igazi „dögös” magyar tűzijátékot.

Duma Plaza

A memóriám már nem a régi. És sajnos a memóriám sem a régi.

NE tedd le

Igen drágám, két liter tej, egy rozskenyér (teljes kiőrlésű), nyolc darab gyümölcsjoghurt, egy karton kutyaeledel (de nem olyan, mint a múltkor), várj egy kicsit, keresnek a másikon, maradj vonalban, ezt fel kell vennem.

Ellenzéki taktika

Még egy jót nem fürödtem, a miniszterelnök állandóan bejön a vízbe, mire mi, ellenzék kivonulunk!

Így irtunk mi szponzorált cikk

Elege van a vérszívó gyilkosokból? Rühelli a kegyetlen darazsakat, az arcátlan legyeket? Vagy egyszerűen nem csípi a szúnyogokat? Van megoldás!
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!