Január 19-én ijesztő szenzációt kürtöltek világgá a hírügynökségek: „Oroszország szuverenitása védelmében kész atomfegyvert alkalmazni.” Előbújt a palackból a hidegháború szelleme, és Oroszország újra a „gonosz hatalom” színeit kezdte magára ölteni. A fenyegető bejelentés két hónappal az elnökválasztás előtt alkalmas a nemzeti büszkeség felkeltésére, emellett eltereli a figyelmet az orosz hadsereg elavult fegyverzetéről – írja szentpétervári tudósítónk.

Az elmúlt napokban volt az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom 90. évfordulója, amely során a bolsevikok – Lenin vezetésével – magukhoz ragadták a hatalmat Oroszországban. A forradalom hivatalos története a 20. század leghosszabb ideig fennmaradt és talán legarcátlanabb hazugsága. Leninék mítoszával több generáción át sok száz millió embert vezettek félre tudatosan.

Az elmúlt hónapokban felerősödtek nyugaton azok a félelmek, hogy Oroszország azért fejleszti rohamos ütemben hadseregét, mert befolyását szomszédjai rovására akarja kiterjeszteni. Az oroszok ezt másként látják, szerintük az Egyesült Államok és Európa szándékosan félreértik Moszkva lehetőségeit és szán-dékait. Szentpétervári tudósítónk írása a nyugat és kelet közötti „hűvös háború” frontvonalából.

A hetven éve, 1937-ben kezdődött Nagy Tisztogatásban résztvevő hóhérok, hamis vádlók zömét nem vonták felelősségre. Az összes felelősséget a belügyi szervek legfelső vezetésének nyakába varrták, a többiek büntetlenek maradtak. A vérpad, kínpad mesterei megbecsült veteránként vonultak nyugdíjba az MVD és a KGB soraiból. Még most sem mernek beszélni róluk, amikor többségük már meghalt. A mai Oroszország továbbra is hallgat a történelem sötét oldaláról. Szinte minden orosz városban megtalálható Lenin köztéri emlékműve, de nehezen találunk a politikai megtorlások áldozataira emlékeztető szobrot, táblát. Annak ellenére, hogy nincs olyan város vagy körzet, amelyet ne érintett volna a kommunista terror.

Oroszországban rossz emlékű évforduló volt augusztusban: hetven évvel ezelőtt kezdődtek a tudatosan előkészített tömeges megtorlások. A sztálini akciót a történelemkönyvek Nagy Tisztogatás néven emlegetik, míg a nép egyszerűen csak „A harminchetes év”-nek nevezi. Az elkövetkező két évben 1,7 millió embert tartóztattak le politikai okokból, az elhurcoltak száma a „társadalomidegen elemekkel” együtt meghaladta a 2 milliót; közülük több mint 700 ezer embert kivégeztek. Ekkora, az állam által saját állampolgárai ellen végrehajtott terrorakciót a világtörténelem addig még nem látott. Noha a Szovjetunió azóta széthullott, és Sztálin sem árthat már közvetlenül senkinek, a brutális tömegterror következményei mind a mai napig meghatározzák az orosz társadalmi öntudatot, az oroszok politikai és hétköznapi magatartását. Nem különben az orosz állam viszonyát az orosz társadalomhoz.

Hét évvel ezelőtt, 2000 augusztusában a Barents-tengeren szenvedett katasztrófát az orosz haditengerészeti flotta egyik büszkesége, a Kurszk tengeralattjáró. Hazája partjai mellett vesztette életét a teljes legénység, 118 fő. A hajótestet egy évvel később kiemelték, hogy a nyomozást lefolytathassák. A hivatalos álláspont szerint egy lejárt szavatosságú gyakorló torpedó kontrollálatlan robbanása váltotta ki a katasztrófát, ám vannak, akik más felelőst gyanítanak a szerencsétlenség mögött.

– Mi van a vonatoddal, nem késik az indulás? – hívott fel pétervári barátom nem sokkal azután, hogy kivitt a vasútállomásra. – A tévében épp most jelentették, hogy valami baleset történt. - Minden rendben, nem jelentettek be semmilyen változást. Azt hiszem, menetrend szerint elindulunk és meg is érkezünk. – Akkor még sem én, sem a 119-es járatszámú vonat többi utasa nem gondolta, hogy Szentpétervárról Moszkvába kilenc óra helyett majd egy napig fogunk utazni, azt meg főleg nem, hogy ennek oka a vaspálya felrobbantása és a 166-os járat balesete lesz.

Június végén Oroszországban a legmagasabb szinten tárgyalták „az állami bűnmegelőzés és a közbiztonság elérése érdekében tett lépéseket”. Vlagyimir Putyin személyes utasítására a rendőrségi statisztika szerint 2007 első negyedévében az elkövetett bűncselekmények száma 3 százalékkal csökkent, ennek ellenére a tények mást mutatnak: a Szovjetunió összeomlása óta minden évben kitartóan nőtt az elkövetett bűncselekmények száma, 1996 és 2006 között 1 millió 788 ezerről 3 millió 855 ezerre, azaz tíz év alatt több mint duplájára nőtt a bűnelkövetések száma. Továbbra is több mint 1 millió ember van bebörtönözve, a börtönök és javító-nevelő telepek száma változatlan a szovjet idők óta, miközben a lakosság 280 millióról 140 millióra csökkent a kommunista birodalom széthullásával.

Bármi történik is Oroszországban az utóbbi hónapokban, a belpolitika fő kérdése egyre inkább a „probléma 2008” – a 2008 márciusára kiírt elnökválasztás témaköre. Két fő kérdés fogalmazódik meg: ki veszi át az ország irányítását, és mihez kezd Vlagyimir Putyin. Az teljesen világos, hogy a nagypolitika színterén marad, hiszen 70-80 százalékos népszerűségi index mellett butaság lenne visszavonulni. A hatalmon levő elnök minden, az utódlást érintő kijelentését kiemelt figyelem kíséri. Vlagyimir Vlagyi-mirovics közelmúltban tett kijelentése, miszerint az elnöki ciklust öt vagy hat évre kellene meghosszabbítani, vad találgatásoknak adott teret. Sokan úgy vélték, a gyors alkotmánymódosítás révén elhalasztható az utódlás kérdése. A megfigyelők többsége azonban megegyezik abban, hogy Putyin rövidesen átadja posztját, így az utódlás kérdése nagyon is aktuális.

A legutóbbi észt–orosz konfliktust szándékosan provokálták ki a május 17–18-ára tervezett Oroszország-EU csúcstalálkozó előtt, ahol egy újabb tíz évre szóló együttműködési megállapodás aláírására kerülne sor – vélik sokan Oroszországban, ahol az emberek nehezen térnek napirendre a tallinni Bronzkatona eltávolítása okozta megrendülésen. A közvélemény egyharmada szerint a hadsereget kell erősíteni, hogy a jövőben „senki ne merje megalázni hőseinket”.

Moszkvában átkoktól és sirámoktól mentes hangulattal reagáltak a hírre, hogy április 23-án elhunyt Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke. A lakosság is nyugodtan fogadta a néhai államférfi távozását az élők sorából, és elmaradt a szovjet időkben megszokott politikai földcsuszamlás is. A politikai életet 1999 végén váratlanul, de saját akaratából elhagyó Borisz Jelcin hét és fél évvel később békés körülmények között hunyt el abban az Oroszországban, aminek történetében figyelemre méltó, de nem egyértelmű szerepet játszott egy nagyon fontos időszakban.

Váratlanul konfliktus bontakozott ki Teherán és Moszkva között a busheri atomerőmű építése és a nukleáris üzemanyag szállítása kapcsán. A konfliktust a felek különböző okokra vezetik vissza: a szóvivők gazdasági és politikai indokokra hivatkoznak.

Több mint egy hónap telt el Vlagyimir Putyin Münchenben elmondott beszéde óta, azóta is nem kevés találgatásra adva okot, vajon mi válthatta ki és mit is akart jelenteni. A nyugati média azonnal a hidegháború újjáéledését emlegette, mondván: Oroszország ráébredt ereje nagyságára és kesztyűt dob a Nyugatnak.

Gyásznapot tartottak Oroszországban, miután öt nap alatt több súlyos tragédia történt. Egy bányaomlás, egy kórháztűz és egy repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztek, miközben Novokuznyeckben eltemették az utóbbi hatvan év legsúlyosabb bányaszerencsétlenségének első áldozatait. A tragédia híre hasonló megrázkódtatást váltott ki Oroszországban, mint hét éve a Kurszk tengeralattjáró pusztulása.

Az antiszemitizmus története Oroszországban sokáig jelentősen eltért a hasonló jelenségek európai históriájától. A sötét középkorban, amikor Európa-szerte hétköznapi volt a zsidók megvetése és fizikai megsemmisítése, Oroszországban ilyesmit nem lehetett tapasztalni, mivel ott egyszerűen nem voltak az orosz nyelvben „héberek” néven jelölt zsidók. Ma a helyzet ennél lényegesen bonyolultabb.

Kilencven éve, 1917. március 15-én győzött az orosz polgári forradalom, és lemondott II. Miklós cár. Az évforduló kapcsán Alekszandr Szolzsenyicin drámai hangú cikkben figyelmeztette Vlagyimir Putyint arra, hogy hatalmas a szakadék Moszkva és a szegény provinciák között. Szavai szerint „a jövőben ez borzalmas következményeket válthat ki”. A régóta hallgató Nobel-díjas író szerint a nép megalázott csoportjainak türelme kiszámíthatatlan időpontban fog elfogyni, hasonlóan az 1917-es eseményekhez.

Borisz Jelcin egyik fogadásán, 1999-ben megkérdezte Eduárd Krugljakov akadémikust: „Mondja, tud ön olcsó energiát nyerni terméskőből?” Krugljakov, aki már néhány éve az áltudomány elleni harcot vezette, elképedten hátrahőkölt, majd megpróbálta megértetni az elnökkel, hogy tudományos szempontból ez egy abszurd felvetés. Ekkor derült fény arra, hogy Oroszországban 1991 óta 120 millió rubelt fordítottak a „terméskő-energetika” kutatási programjára.

Szapamurat Nyijazov türkmén elnök szerette, ha úgy szólítják: Türkménbasi – minden türkmének atyja. December végi halála stílszerűen Sztálin születésnapján következett be.

November elején az egykori Szovjetunió egyik déli köztársasága, Kirgizisztán az utóbbi másfél év alatt másodszor nézett szembe komoly politikai krízissel. Az ellenzék Biskek főterére hívta szimpatizánsait, ahol az összegyűlt tömeg a kormány menesztését és az alkotmány reformját követelte. A november 2-án kezdődő tömegdemonstrációk hatására Kurmanbek Bakijev elnök november 9-én reggel aláírta az alkotmány új szövegét. A tüntetők szétoszlottak, az újságírók, politológusok és elemzők pedig nekiláttak kideríteni, mi is történt a kirgiz fővárosban.