hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jelcin pszichotestőrei
Parafenomének az orosz államigazgatásban

2007. 02. 07.
Borisz Jelcin egyik fogadásán, 1999-ben megkérdezte Eduárd Krugljakov akadémikust: „Mondja, tud ön olcsó energiát nyerni terméskőből?” Krugljakov, aki már néhány éve az áltudomány elleni harcot vezette, elképedten hátrahőkölt, majd megpróbálta megértetni az elnökkel, hogy tudományos szempontból ez egy abszurd felvetés. Ekkor derült fény arra, hogy Oroszországban 1991 óta 120 millió rubelt fordítottak a „terméskő-energetika” kutatási programjára.



Borisz Jelcin

A kommunizmus bukása után az orosz médiában egyre több cikk jelent meg arról,
hogy a bolsevikok hatalomra jutásuk után – a nácikhoz hasonlóan – a misztikus „szamballa”
után kutattak Tibetben. Azt remélték, segítségével megérthetik a világ
teremtésének szabályait, és hatalmuk alá hajthatják azt. Lenin követői Istent
megtagadva nagy figyelmet szenteltek a mágiának, az okkultizmusnak, a
parapszichológiának és a parafizikának. Nemrég jelent meg egy könyv arról,
hogyan alkalmazta tevékenysége során az NKVD – a KGB elődje – az említett
irányzatok képviselőinek szolgálatait. A szerzők határozottan állítják: a
szovjethatalom és a kommunista ideológia szorosan összefonódott a mágiával és az
okkultizmussal, és Sztálint mint a varázslók pártfogóját mutatják be.

Az ilyen és ehhez hasonló könyvek állításait nehéz ellenőrizni. Az azonban tény,
hogy a második világháború kitörése után az Európa-szerte ismert
parapszichológus, Wolfgang Messing a Szovjetunióban talált menedéket. Bár nem
kapott helyet Sztálin haditanácsadói között, de megengedték neki, hogy nyilvános
fellépéseket tartson.

A hidegháború éveiben a paranormális képességek a szovjet vezetés különös
figyelmét élvezték. Az SZKP KB utasítására Novoszibirszkben létrehoztak egy
kutatóintézetet, amely a „gondolatok telepatikus továbbításának” lehetőségeit
tanulmányozta távoli kiküldetésben levő tengeralattjárókra. Ehhez egy francia
lapban megjelent cikk adta az apropót, amely egy telepatikus szeánszról számolt
be az amerikai Nautilus tengeralattjáró és a tengerparti bázis között. A szovjet
hadvezetés „harapott” az ilyen jellegű információkra, és kikövetelték a
kutatóintézet létrehozását. Az öngerjesztő folyamat beindult: a hírek hallatán
az amerikaiak is hasonló kutatásokba kezdtek. 1984 novemberében a New Scientist
magazin arról számolt be, hogy az Egyesült Államok ilyen célokra évente
félmillió dollárt költ, míg független amerikai szakértők a hasonló szovjet
kiadásokat húsz-ötven millió amerikai dollárra becsülték.

1982-ben a szovjetek létrehoztak egy önálló laboratóriumot a parafenomén
jelenségekben rejlő lehetőségek kutatására. Ehhez az ötletet Leonyid Brezsnyev
egyre rosszabb egészségügyi állapota adta, amin valamelyest segíteni tudott
szeánszaival egy grúz ápolónő, bizonyos Dzsuné Davitasvili. A laboratóriumot
ötszázmillió dollárral indították, kutatási eredményeit a soron következő
pártkongresszuson kellett volna közzétenni, illetve a központi bizottság
egészségügyi ellátásában alkalmazni. Az év végén Brezsnyev elhunyt, a helyét
elfoglaló Andropov viszont nem érdeklődött a parafenomének iránt. Annál inkább a
KGB és a Hadügyminisztérium.

A pszichotron fegyver létrehozásán – amerikai kollégáikkal párhuzamosan –
fáradozó szovjetek nem lazsáltak. 1985-ben Anatolij Akimov vezetésével
Moszkvában létrejött a Nem Hagyományos Technológiák Központja, ahol az Einstein
által előre jelzett úgynevezett torziós terek tulajdonságait vizsgálták.
Tekintet nélkül arra, hogy a torziós tereket sehol senki nem tudta méréssel
kimutatni, Akimov megígérte: felhasználásukkal létrehozza a pszichotron
fegyvert, amellyel a Föld bármely pontján lévő ellenséges haderőt meg lehet
semmisíteni.

Amint az orosz tudományos elit értesült Akimov ígéreteiről, sarlatánnak
nevezték, és rövidesen nyilvánosságra hozták a tizenegy legnagyobb orosz áltudós
nevét. A tiltakozás eredményeként 1991-ben hatályba lépett egy rendelet Az
áltudományos kutatások helytelen finanszírozásáról állami forrásokból. Akimov
kutatásait felfüggesztették, de addigra már több mint ötszázmillió szovjet
rubelt költött rá az orosz állam. Az orosz médiában megjelent hírek szerint
azóta Akimov „torziós adattovábbító vonalak” fejlesztésére újabb pénzösszegeket
csalt ki a hadvezetésből.

1988-tól kezdve a központi költségvetésből olyan projekteket finanszíroztak,
mint például az „energoinformáció-csere”, láthatatlanság vagy „mikroleptonos
telepátia”. Egyes értékelések szerint a Hadügyminisztérium hasonló „titkos”
kutatásokra költi az új fejlesztésekre szánt pénz felét-negyedét. A
legborúlátóbb becslések szerint az ilyen természetű kutatások az utóbbi években
körülbelül tízmilliárd dollárt emésztettek fel.

Az orosz hadvezetés mindig is hajlott a paranormális jelenségek felé, írja az
egyik orosz magazin. A vezérkar több éven át állást biztosított egy asztrológus
részére. Az első osztályú kapitányi rangban szolgálatot teljesítő Alekszandr
Buzinov összetett „gazdasági stratégia” bevezetését javasolta. Szerinte minden
hadieszköznek van születésnapja, ezért az emberekhez hasonlóan a csillagok
állása alapján meg lehet mondani, mi lesz a sorsa – így az állam milliárdokat
spórolhat. Az „egyenruhás próféta” azonban nem tudta megakadályozni egyetlen
katona halálát, egy repülőgép lezuhanását vagy a Kurszk tragédiáját sem.

Borisz Jelcin hatalomra jutásával parapszichológiával foglalkozó emberek
jutottak egyenesen a Kremlbe. Az egyik legismertebb Georgij Rogozin tábornok
esete, aki az elnöki testőrség parancsnokhelyettese volt 1996-ig. Rogozin
korábbi szolgálati helyén – a KGB speciális részlegén – gondolatolvasással és
telekinézissel foglalkozott. A Kremlben az elnök környezetének készített
horoszkópokat, a világűrből szerzett költségvetési tanácsokat, és a személyi
kinevezéseket vetette egybe a kabbala táblázataival. Később Nostradamus
jóslatait kezdte tanulmányozni, ami a véget jelentette számára: az új kútfőből
azt találta megjósolni, hogy legkésőbb 1999 augusztusában kitör az
atom-világháború.

Rogozin távolról sem az egyetlen jövőbe látó volt a Kremlben Jelcin idejében.
Jurij Malinyin, a paranormális jelenségek specialistája egy interjúban arról
számolt be, hogy részt vett az elnöki testőrség különleges részlegének
létrehozásában, amely az elnök pszichofizikai védelmét volt hivatott ellátni. Ma
már közismert: nemcsak tűzszerészek vizsgálták át az elnöki repülőgépet minden
felszállás előtt, hanem a hivatásos látnok is. Úgy tűnik, Jelcin és környezete
minden döntéshelyzetben asztrológusok csapatával egyeztetett. Mi sem bizonyítja
ezt jobban, mint hogy az 1996-os elnökválasztást vasárnap helyett egy szerdai
napra tűzték ki, mivel ez volt az egyetlen szerencsés nap az elnök
horoszkópjában. Az elnök pszichofizikai védelmét ellátó osztály létezése sem
mítosz. A költségvetés több száz millió rubellel támogatta az olyan projekteket,
mint például a Távoli ráhatás biztosítása a döntési mechanizmusokra.

Vlagyimir Putyin megjelenésének nem örültek a parapszichológusok. A Kremlben nem
maradt számukra hely. Úgy tűnik, a jelenlegi elnökhöz közelebb áll a keresztény
hit, mint a parapszichológia. Közismert, hogy Putyin rendszeresen érintkezik az
Orosz Pravoszláv Egyház felszentelt szolgálóival, és személyes gyóntatója van.

Moszkvában újabban korlátozni próbálják a varázslók és a természetgyógyászok
tevékenységét, de a parapszichológia országszerte tovább virágzik. Becslések
szerint legkevesebb százezer különféle parafenomén, varázsló, természetgyógyász
osztozik a természetfeletti szolgáltatások néhány (dollár-) milliárdos piacán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!