Október 4-én lenne hetvenéves egy nagy hatású, de a szélesebb közvélemény előtt ismeretlenebb "mindenes" értelmiségi, Sükösd Mihály. Az ismeretlenebb szó természetesen nem a humánértelmiséget jelenti. A pápai református kollégium és a fasori evangélikus gimnázium egykori növendékének, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-könyvtár és filozófia-angol szakos hallgatójának neve egyaránt tekintéllyel bír mind a szociológusok, mind a közgazdászok jelentékeny csoportja előtt. Az 1933-ban született író, szerkesztő regényeket, elbeszéléseket, de szociográfiákat is írt: a beatnemzedékről, az "Üvöltés" generációjáról, és nagy alapossággal vizsgálta meg a hippi- és punkmozgalmat. Mégis, mindezek dacára mint szerkesztő vált híressé, egy nemzedéki, szinte különutas folyóirat megkerülhetetlen alakjává. Ez a lap a Valóság volt.

1942. január 20-án délutánra 15 magas rangú náci vezetőt hív meg Reinhard Heydrich, az SS, a Gestapo és a hírszerzés első embere. A Berlin külterületére, a Wansee melletti festői kastélyba szervezett kétórás megbeszélés témája a zsidókérdés végleges megoldása.

Kilencedik alkalommal rendezték meg nemrégiben a közép-kelet-európai országok reklámversenyét. A szlovéniai Portorozsban évről évre megtartott rendezvényre a volt szocialista tömb országaiban, az egykori Szovjetunió ázsiai tagköztársaságaiban, valamint a Cipruson, Izraelben és Törökországban készült reklámokat lehet benevezni TV, nyomtatott anyagok, web és különleges médium kategóriában. A fesztivált azzal a céllal hívták létre, hogy ez az új Európa, a keleti, mintegy 400 millió fogyasztót jelentő térség kreatív versenye legyen. A hivatalosan Golden Drum, vagyis Arany Dob névre keresztelt megmérettetés ötletgazdái szerint ugyanis térségünk – a politikai helyzetnek köszönhetően – nemcsak gazdaságilag, hanem reklám szempontjából is eltér a fejlettebb nyugati résztől, és ez elsősorban nem minőséget jelent, hanem megközelítést. Így azok a reklámok indulnak nagyobb eséllyel, amelyekben megvan az a cinkos összekacsintás, hogy "ugye, ezt csak mi értjük". Pontosan az a hatás játszódik ilyenkor le, mint például egy szocializmus korabeli cseh, lengyel vagy magyar film megnézésekor: aki itt átélte az elmúlt évtizedeket, annak sokat, egy nyugatinak pedig kevesebbet mond az alkotás.

A filmvilág, s vele együtt a nagyérdem? a kezdeti ijedtség és bizalmatlanság után egyre inkább megbarátkozni óhajt a képzeletbeli világok idegen lényeivel, s ennek megfelelően sorozatban gyártja magának a jóindulatú, barátságos földönkívüliek mítoszait.

Megszállott fickó ez a Jean-Marie Boursicot. Nevezett úriember nem azért érdemelheti ki e jelzőt, mert több mint húsz éve reklámfilmvetítésekből szervez szórakoztató esteket, hanem azért, mert idén Magyarországra is elhozta a másutt nagy sikernek tekinthető, ötletes rendezvényt.

Virtuális valóság, hackerek, génmanipuláció, világháló. Alig két évtizede csupán néhány fantaszta írásában lehetett találkozni ezekkel a fogalmakkal. Nemsokára azonban egy kiterjedt mozgalom szerveződött az információs kor prófétái köré, amely cyberpunk néven vonult be a kultúra történetébe. 

Amikor kitudódott, hogy a dc Talk mindhárom tagja saját szólólemezén munkálkodik, nagy volt a riadalom az együttest kedvelők körében. A hír először olyan sokkolónak tűnt, mintha Madonna azt közölte volna: mostantól csak gospelt énekel.

Csak állok elmélázva az óriásplakátok között, és nem értem. Hát hol vagytok ti, szép magyar leventék, akik ezt a sok kellemes alkotást létrehoztátok? Hol bujdostok? Ó, biztosan nem reklámügynökségekben, hiszen akkor ti is a szürkék hegedűsei lennétek, futószalag-munkások csupán. Ti pedig még tudjátok, hogyan kell jó óriásplakátot készíteni! Olyat, amely mesterien sűrít egy gondolatot; meghökkent, kizökkent a megszokott gondolkodásból.

A karácsonyi bódék csábításának nem könny? ellenállni. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy minden útjába eső árut megvásároljon. Alábbi összeállításunk – amely az Amana 7 Kiadó üzletének kínálatából válogat – azoknak készült, akik értékesebb, maradandóbb ajándékokat szeretnének a karácsonyfa alá tenni.

Az utóbbi néhány héten kulturális körökben meglehetős vihart kavart, hogy egy kormányközeli kuratórium Válasz címmel jövőre hetilapot szeretne indítani. A hajdanvolt újság szerkesztőinek leszármazottai közleményben tiltották meg, hogy az új lap a Válasz címet viselje. Érdemes hát megnézni, milyen is volt a "klasszikus" Válasz.

Hanyas vagy? 67-es? 70-es? 73-as? Akkor érteni fogod, félszavakból is. Ugyanakkor cseperedtünk, ugyanakkor éltünk a létező rendszerek legjobbikában, és ugyanakkor kezdtünk el oroszul tanulni. Kák tyibjá závut?

Nagy érdeklődés övezte az Óbudai Liberális Klub minapi rendezvényét, melynek az ismert hazai irodalmi és politikai hetilap, az Élet és Irodalom (ÉS) vezető munkatársai voltak a vendégei.

A kereskedelmi csatornák szorgalmasan teszik a dolgukat. Filmeket vetítenek meg reklámokat, szappanoperákat meg reklámokat, vibráló hangulatú hírműsorokat, no meg reklámokat. A két nyertes adó ugyanis nem kis pénzt fizetett az államkaszszába, hogy elindulhasson. Ezt a milliárdokban mérhető összeget pedig valahonnan ki kell termelniük. Természetesen a reklám bizonyul az aranytojást tojó tyúknak (amelyet a legtöbb néző már rég levágott volna). A hirdetőket viszont az érdekli, hogy mennyire nézett az adott csatorna.

A zenei világban a feldolgozás szó nem cseng túl pozitívan. Ennek oka igen egyszer?: egy teljesen új album hallgatásánál a vásárló valóban újdonságot kap – szövegben, zenében, dallamvilágban –, míg a feldolgozásokat tartalmazó lemez olyan, mint egy másodszorra felmelegített leves. Változatlan tartalom, kissé megváltozott ízek. Sok múlik hát a szakácson.

1895. december 28-án, tehát még pár évvel a XX. század beköszönte előtt fantasztikus élménynek lehettek részesei mindazok, akik a párizsi Grand Café addig semmire sem használt pincetermében tartózkodtak. Louis Jean és Auguste Lumière találmányával élőképeket lehetett rögzíteni és lejátszani. A korabeli nézőközönség megdöbbenve és leny?gözve bámulta a vászont, amelyen néhány rövidfilm képe pergett. A legnagyobb hatást a pályaudvarra beérkező vonat látványa idézte elő. A begördülő vonattal együtt a napjainkban az egyik legtöbb pénzt termelő szórakoztatóipari "ág", a filmgyártás is megérkezett. Írásunk a film történetének néhány kockáját villantja fel.

Ha a tisztelt olvasó nem látott egyetlen epizódot sem a Mézga Gézából, a Frédi és Béniből, a Dr. Bubóból, a Mekk Mesterből, vagy nem hallotta még magyarul a Macskák cím? musicalt, akkor még nem találkozhatott Romhányi József nevével. Ez azonban könnyen bepótolható: nemrég ismét megjelent a "rímhányó" jelzőt kiérdemlő, 1983-ban elhunyt nyelvzsonglőr verseskötete, a Szamárfül. Az egyébként zenei végzettség? Romhányi azok közé az alkotók közé tartozott, akik nem szépirodalmi művekkel, hanem szórakoztató történeteikkel lettek igazán népszerűek. A sikerért viszont meg kell dolgozni, kell hozzá egy adag merészség, egy csipetnyi – de inkább több – kreativitás és eredetiség. Hiszen ki másnak jutna eszébe, hogy egy átlagos, sótlan párbeszédekből álló amerikai rajzfilmet rímekbe szedve adjon vissza? És előtte azt sem tudták sokan elképzelni, hogy egy korabeli magyar család életének ironikus bemutatása egy gyerekesnek tartott m?fajban sikeres lehet. A Mézga Géza írójának újból kiadott verseskötetében állatverseket olvashatunk. Azt persze már az ókor óta tudjuk, hogy az állatversek legtöbbje emberekről, emberi magatartásokról szól. Romhányi szinte állatkertnyi szituációt felvonultat, hogy aztán tanulságokat vonjon le. A zsiráf gőgje cím?ben például ezt: "A világ sok ilyen/csúf esetet ismer./Így megy, ha magasra/kerül fel egy kis fej." A Szamárfül igazán vidám és gazdag olvasnivaló. Egyik fejezete ezt a címet kapta: Ez Opusz? Az opusz szó művet, alkotást jelent. A verseket olvasva nyugodtan megválaszolható a kérdés: igen, ez opusz. Mert az a mód, ahogyan Romhányi játszik a szavakkal: ritmust, zenét, ízt ad nekik, szétszed kifejezéseket, hogy azután új, meghökkentő összetételekkel álljon elő – nos, ez már m?alkotás, amire nem sokan képesek. Szinte minden költeményben találkozhatunk azzal a bölcs iróniával, amely Romhányi egyik alkotásbeli elődjére, Heltai Jenőre volt nagyon jellemző. Heltai – aki a magyar dalszövegírás megteremtője – szintén rímes, humoros krónikákban fricskázta a kort, amelyben élt. A Szamárfül igazán vidám és gazdag olvasnivaló. A remekbe szedett rímeket, a rímekbe szedett remekeket, formabontó nyelvi játékokat szeretőknek ugyan mi mással ajánlhatnánk a kötetet, mint Romhányinak a Corvin áruház számára írt reklámszlogenjével: Minden szinten szinte minden. (Romhányi József: Szamárfül, Gulliver Kiadó, 398 forint)

Manapság rendkívül sokakat foglalkoztat a kétezredik év. Akadnak aztán olyanok is, akik a már régebb óta meglévő kérdésekre, például a nemzetek közötti egyszer?bb kommunikációra keresnek megoldást. Beszélgetésünk egy olyan emberrel készült, aki úgy véli, hogy már megtalálta a közös nyelvet. Ő Ertl István, az Esperanto című, Hollandiában készülő folyóirat főszerkesztője.