hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 11. 11. (IV/46) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Nem a romák miatt késünk

Lord Russel-Johnston a csatlakozásról

Berlini kiáltás

Berlinben több tízezer tüntető emlékezett a héten a 62 évvel ezelőtti Kristályéjszakára. A német parlamenti pártok, szakszervezetek és a munkaadói szövetség által kezdeményezett megmozdulás résztvevői elítélték a neonáci erőszakot és az intoleranciát. A megmozduláson megjelent Gerhard Schröder kancellár, és az egyházi, illetve zsidó vezetők mellett valamennyi jelentős politikai párt is részt vett a tüntetésen. 

Közúti olajkatasztrófa Nigériában

Nigéria csak nehezen tér magához az ország történetének legborzasztóbb közúti balesete után, melyben legkevesebb kétszáz ember lelte halálát. A pokoli jelenetben az emberek a felismerhetetlenségig öszszeégtek, miután egy olajat szállító teherautó vezetője elveszítette az uralmát járműve fölött és keresztülgázolt az útlezárásnál sorakozó járműveken, majd kigyulladt. 

Arafat feketére tesz

Helikopterről kilőtt rakétával akadályozott meg az izraeli hadsereg egy készülő terrortámadást Betlehem közelében. A támadásban meghalt egy palesztin milíciaparancsnok is. Khaled Salahat Jasszer Arafat palesztin vezető mozgalmának, a Fatahnak a katonai szárnyához tartozott, és közvetlen felelősség terhelte több, az elmúlt hetek során lelőtt izraeli katona haláláért. Eközben Arafat Washingtonba utazott, hogy a két hónap múlva búcsúzó amerikai elnökkel újra tárgyaljon. Erre készül a hétvégén Ehud Barak izraeli miniszterelnök is. Az Economist brit hetilap a különböző okok miatt korlátozott politikai mozgástérrel rendelkező vezetőkre utalva "három béna kacsa csúcstalálkozójának" nevezte az eseményt, amely inkább jelzés lehet a következő amerikai kormányzat felé: a Közel-Keletről továbbra is minden út Washingtonba vezet. Clinton erre utalva újságírók előtt tréfálkozva megjegyezte: "Akkor van még tíz hetem hápogni."

Rendőrök várták a buldózert

Kedden az angol rendőrség nagyszabású rablási kísérletet hiúsított meg, amelynek során a betörők a világ legértékesebb gyémántjait próbálták elemelni a londoni Millennium Dome kiállításáról. A kalandfilmbe illő ötlet rosszul sült el, a rendőrség ugyanis hetekkel előre tudomást szerzett róla, így a peches betörőket csak a világ legértékesebb köveinek másolata várta a vitrinben. 

Gombnyomással harcolnak

A palesztin–izraeli konfliktus színtere már nemcsak az utca, az összecsapások új kelet? frontvonalává vált a kibertér is. Bár az interneten keresztül zajló "virtuális háborúban" nem folyik vér, a szemben álló felek mégis jelentős károkat tudnak okozni egymásnak. Az Izrael-párti, illetve a szélsőséges iszlámizmust propagáló hackerek internetes csatározásai azonban igencsak rossz fényt vetnek az új technológiára, és mivel a jelenség könnyen terjed, akár az egész világhálóra nézve súlyos következményei lehetnek – állítja az FBI napokban közreadott figyelmeztetése. 

Belföld

Erős kormánypárti összetartás

Hétfőn, még a parlamenti ülés előtt közös frakcióülést tartottak a kormánykoalíció pártjai, a kiszivárgott hírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök fegyelemre intette a renitenskedő képviselőket. Ekkor jelentették be a közlekedési balesetet okozó közlekedési miniszter lemondását, amely – mint később több kormánypárti képviselő parlamenti beszédéből kiderült – új korszak kezdete. A miniszterjelölt Fónagy János, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Az "összetartás" jól sikerült, hiszen a kormánypárti képviselők rendre megszavazták és elfogadták Torgyán József válaszait az ellenzéki képviselők által többször és többféleképpen feltett kérdésre: hogyan is van a villaépítés anyagi háttere, a vagyongyarapodás dokumentálása. Időközben kiderült, hogy Torgyán megelégelte az általa javasolt Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter és beosztottja, Mujzer János rendcsinálását a környezetvédelmi intézményeknél. Torgyán jelöltje Túri-Kovács Béla kisgazda politikus. Sajtóértesülések szerint Gógl Árpád egészségügyi miniszter is hamarosan távozik posztjáról. 

Tovább tart az olajdobálás

Miközben egyre több nagynev? exfőrendőr, valamint egykori és aktív miniszter-politikus meghallgatásán is túl van az olajbizottság, nem látszik, hogy mi lesz a végső "felhasználása" a grémium munkájának: sikerül-e – az eddigi kísérleteken túl – valamelyik pártnak a nyakába varrni az olajbűnözést. A héten inkább az MSZP-nek sikerült némi helyzeti előnyt elérnie Pintér Sándor elleni támadásaival, de az eddig meghallgatott főrendőrök-nek köszönhetően úgy tűnik, patthelyzet alakult ki, mert mindegyik meghatározó politikai erő maszatos lett. 

Fidesz-frakció kívül-belül

Hortobágyi Krisztina 1989-ben, tizenkilenc évesen lépett be a Fideszbe. Cegléden alapítója volt a helyi pártszervezetnek, majd ugyanott 90– 94 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett. A 94–98 közti időszakban gyermekei születése miatt kevésbé aktívan politizált: a Fidesz Pest megyei választmányában dolgozott mint választmányi küldött. 97-től országos választmányi tag lett, majd 98-ban listáról jutott be a parlamentbe, ahol jelenleg is az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának tagja. A múlt héttől fogva azonban már nem fideszes, hanem a frakcióból kilépve független képviselőként látja el a munkáját. A történtek előzménye, hogy a képviselőnő az egészségügyi és szociális bizottság múlt hétfői ülésén tartózkodott, nem szavazta meg a kiegészítő családi támogatásról szóló kormányindítványt, amely így nem kapott többséget. Ezek után Szájer József frakcióvezető levélben felszólította, hogy mondjon le bizottsági tagságáról, amit Hortobágyi Krisztina nem teljesített, helyette elhagyta a pártot.

Baráti ajánlat

Óriási vita alakult ki Szegeden a városi egészségügyi rendszer Magyarországon újszer? magánosítási terve kapcsán, mivel sokan személyi összefonódásokat sejtenek a tervezett ügylet mögött. A helyi járó- és fekvőbeteg ellátás éves forgalma ugyanis 3 milliárd forint, s ráadásul értékes ingatlanok is a tárgykörbe kerülhetnek. 

Kitüntetett Szálasi-rajongó

A Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetése nyilatkozatban határolódott el az általa előléptetett Szalay Róbert történész magyar és külföldi sajtóban is publikált szélsőséges nézeteitől, Szálasi Ferencet méltató kijelentéseitől. Szalay őrnagy-történésznek 1956-os érdemeire hivatkozva idén adományozta a HM az alezredesi címet október 23-a alkalmából. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nyilatkozatban ítélte el "a nyilas terror első számú felelősét dicsőítő" történész előléptetését.

Igények listája

Zárt ajtók mögött tartott parlamenti tanácskozásukon kegyhelyeik védelmében az állam segítségét kérték Orbán Viktor miniszterelnöktől az úgynevezett történelmi egyházak vezetői. Semjén Zsolt, tájékoztatása szerint konzultáció kezdődik a Belügyminisztériummal és az Igazságügyi Minisztériummal, mert az elmúlt időszakban történt cselekmények mögött a nevezett egyházak nem pusztán vandalizmust, hanem egyházellenes attit?döt is sejtenek. A kulturális minisztériumban pedig már mintegy fél éve zajlik az egyházak elleni támadások adatainak összegzése és értékelése. A helyettes államtitkár elképzelhetőnek mondta, hogy a kegyhelyek védelme érdekében induló konzultáció a jövőben állandó fórummá válik. Közölte továbbá, hogy a megbeszélésen szó volt az úgynevezett 1 százalékos adófelajánlás konstrukciójáról is. 

Hit és értékek

Koalíció az erkölcsi reformért

"A Keresztény Koalíció küldetése egyszerű. Mozgósítani kívánjuk a keresztényeket, hogy a politikai életben is vezető szerepbe kerüljenek, s ne a végeken kullogjanak: hogy a fej és ne a farok pozíciójában legyenek" – fogalmaz Pat Robertson, az amerikai politikai élet mára meghatározó elemévé vált szervezet vezetője. A Keresztény Koalíció a huszonegyedik századra vonatkozó programjában a nemzet "erkölcsi megreformálásának" feladatát tekinti elsődleges fontosságúnak. A több mint 1,8 millió aktivistát maga mögött tudó szervezet a 2000. évi elnökválasztási kampányban a Republikánus Pártot részesítette egyértelm? – az előzetes eredmények alapján döntőnek tűnő – támogatásában. Összeállításunk az összességében mintegy 70 millió bibliahívő amerikait képviselő Keresztény Jobboldal, illetve a hozzá tartozó Keresztény Koalíció tevékenységét mutatja be. 

HÁTTÉR

Botrány vagy politika

Interjú Kiss Péterrel, az MSZP ügyvezető alelnökével

Minden szavazat számít

"Aki egyszer? és gyors választási eredményekre vágyik, jobban teszi, ha továbbmegy kilencven mérföldet délre" – jelentette ki a Floridával szomszédos Kubára utalva a CNN tévétársaság műsorvezetője két nappal az elnökválasztás után. A választás iróniája, hogy könnyen lehet: a döntés pont azok kezében volt, akik Castro diktatúrája elől menekültek az amerikai demokrácia védőszárnyai alá. A két jelölt példátlanul szoros versenyében Florida lépett elő "királycsinálónak", ám a déli állam közel hatmillió szavazója közül szinte hajszálpontosan ugyanannyian szavaztak George W. Bush texasi kormányzóra, mint Al Gore alelnökre. Elemzők szerint Gore esélyeit súlyosan rontotta, hogy a Floridában élő kubai bevándorlók őt büntették meg a hatéves kisfiú, Elian erőszakos hazatoloncolása miatt. A végeredménytől függetlenül a választás nagy tanulságát maga Bill Clinton fogalmazta meg, amikor kijelentette: "Mostantól kezdve egy amerikai sem mondhatja komolyan, hogy nem számít a szavazata." Valóban: a világ legbefolyásosabb vezetőjének a címére pályázó politikusok most szó szerint egyesével striguláztak minden szavazatot. Minden érdekcsoport, minden kisebbség büszkén és joggal mondhatja, hogy nélküle nem lehetett volna győzni.

Bátorítás és kritika

"Magyarország az egyik legjobb vagy talán a legjobb minősítést kapta az Európai Bizottság országjelentésében. Elégedettek lehetünk, úgy érzem, minden felvetett probléma jogos, de egyben kezelhető is – mondta Juhász End-re magyar EU-nagykövet. – Készek vagyunk együttműködni azzal a menetrenddel, amelyik 2002-t jelöli meg a csatlakozási tárgyalások lezárásaként" – fűzte hozzá. 

Az EU-csatlakozás a kitörés reménye

Az uniós csatlakozásra várakozó országok többsége támogatja, hogy országa EU-taggá váljon. Erőteljes félelmek mellett jellemző az a vélekedés, hogy országuk profitálni fog a csatlakozásból – derül ki a Taylor Nelson Sofres (TNS) közvélemény-kutató cég legfrissebb felméréséből. A megkérdezett 11 ország a csatlakozás időpontját leginkább a 2004–2010 közötti időszakra teszi, többségük azonban úgy véli, még nincsenek felkészülve rá.

Synergon-sztori csúfos történet

Az amerikai részvénypiacokat az elnökválasztás miatt kivárás jellemezte, csak a Nasdaq produkált negatív irányba 3 százalékos elmozdulást; a másik két irányadó index értéke minimálisan változott. A bizonytalan hangulat Európában – csak a londoni tőzsde emelkedett egy százalékot – lefelé sodorta az árakat: Frankfurt egy, Párizs 1,5 százalékkal zárt alacsonyabban az előző hetinél. Ennél lényegesen rosszabb képet mutatott a hazai részvénypiac: a BUX közel 5 százalékot vesztett értékéből, 7688 ponton zárva a hetet.

Sínen a kétéves adórendszer

Jobb lett az adórendszer – minősítette Járai Zsigmond a napokban elfogadott adókról és járulékokról szóló törvényt. Miután a T. Ház változatlan formában hagyta jóvá a kormány adótervét – elutasítva valamennyi ellenzéki módosító javaslatot –, a lapunk által már korábban ismertetett változat lép életbe. 

Megduplázhatja pénzét

Az elmúlt hónapok reklámpiacán szembeötlő plakátfelirat hívta fel magára a figyelmet, ezt hirdetve: "Egyszerűen megduplázhatja pénzét". 

A közbeszerzés a korrupció melegágya

A hatályos közbeszerzési törvény a korrupció melegágya, ezért sürgősen módosítani kell – jelentette ki Fáth Péter, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) ügyvezető igazgatója. A kamara több mint félezer tagvállalatának véleménye alapján négypontos törvénymódosítási javaslatcsomagot készített az eljárások átláthatóbbá tételére, amely szerintük igazságosabb versenyhelyzetet teremtene, és lényegesen javítaná a közpénzek felhasználását, ugyanakkor minimálisra csökkentené a szubjektív hatásokat a tenderek elbírálásánál. 

KÁVÉSZÜNET

Csíp a Darázs, dübörög a Raiders

Tart a nagyüzem az úgynevezett Major ligákban. A profi jégkorong és az amerikai futball küzdelmei idén is rengeteg nézőt vonzanak a lelátókra és az otthonokban villogó varázsdobozok elé.

INNEN-ONNAN

Madár Hamburgba költözött Erdei Zsolt amatőr világ- és Európa-bajnok a hivatásosok táborában december 5-én mutatkozik be. Madár immár hamburgi lakos, az Universum Box-Promotion alkalmazottja. Kovács István (Kokó) csapattársának minden esélye megvan arra, hogy az amatőrök után a profik között is sikeres pályát fusson be. Nagyközép- vagy kisnehézsúlyban vívja majd első mérkőzését, azonban ellenfelet még nem jelöltek ki számára. "Egy álmom vált valóra azzal, hogy profi lettem. Jó ajánlatot kaptam az Universumtól, amit elfogadtam" – nyilatkozott Erdei, aki a sydneyi olimpián a 75 kg-os súlycsoportban bronzérmes volt. (MTI)

A kis generáció az NDK-ba megy

Hanyas vagy? 67-es? 70-es? 73-as? Akkor érteni fogod, félszavakból is. Ugyanakkor cseperedtünk, ugyanakkor éltünk a létező rendszerek legjobbikában, és ugyanakkor kezdtünk el oroszul tanulni. Kák tyibjá závut?

Jól hallottam

Sok szülőtől és pedagógustól hallani, hogy a gyerekek nem értik, amit mondanak nekik. Pedig jó a hallásuk, voltak hallásvizsgálaton is, és mindent rendben találtak. Akkor mégis, mi a baj?

Eszperantóul az Unióban

Jelenleg 20 és 50 millió közé teszik a kisebbségi nyelveket beszélő egyének számát az Európai Unióban. Nyelvi szempontból Portugália az EU leghomogénebb országa mindössze egyetlen kisebbségével, ezzel szemben Olaszországra, Franciaországra és Spanyolországra jellemző a legnagyobb nyelvi változatosság.

Nálunk forgat Robert Redford

Tony Scott brit rendező legújabb, "Spy Games" (Kémjátékok) cím? filmjének egy részét Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével jövő héten kezdik forgatni Budapesten. A hetekig tartó forgatás helyszíne eredetileg Haifa lett volna, ám a közel-keleti incidensek miatt a filmezés a magyar fővárosban zajlik majd.

Pingvinek felülnézetből

– Azt vizsgáljuk, hogyan reagálnak az emberek, ha hanyatt vágjuk magunkat... 

Visszatérés az Édenbe

Jövő tavasszal nyitja meg kapuit az emberiség előtt az Édenkert. Persze szó sincs világvégéről és végítéletről, az építtetők csupán kölcsönzik a nevet, amíg az eredeti tulajdonos viszsza nem követeli azt. Az angliai Éden nem egészen olyan lesz, mint az eredeti, célja mégis az emberiség javának szolgálata. 

845 év múlva szabadul

Szenzációs fogás történt egy előkelő bécsi szállodában: letartóztatták a 46 esztendős, amerikai állampolgárságú Sh. Weisset, akit az Egyesült Államok sajtója "az évszázad csalójaként" emlegetett. Weiss úr rajta volt az FBI-nak azon a tízes listáján, amelyen a "most wanted", azaz a leginkább körözött személyek szerepelnek. A nagystíl? szélhámos a nyolcvanas évek végén egy szerény floridai üzem tulajdonosa volt, és WC-kagylókat gyártott. Kiválóan kitervelt és végrehajtott manőveréhez 1991-ben fogott hozzá. Hamis csekkekkel és bankgaranciákkal felvásárolta a National Heritage Life Insurance Company nev? biztosítási intézetet, s mielőtt még rájöttek volna a csalásra, csődbe vezette azt, 114 milliárd forintnak megfelelő összeggel károsítva meg az ügyfeleket. Évekig tartott, mire a nyomára bukkantak. Míg le nem tartóztatták, vígan költötte az elúszott életbiztosításokból származó pénzt. 1999 februárjában megkezdődött az ellene folytatott per. Csakhogy miután egy számára nevetséges összeg? óvadék – mintegy 150 millió forintnyi összeg – ellenében szabadon bocsátották, eltűnt. A bíróság távollétében 845 évi börtönre ítélte. Rákerült az FBI listájára, s külön negyvenmilliós fejpénzt tűztek ki rá. A világszerte folyó hajsza során először Brazíliából, majd Brüsszelből, Párizsból és Budapestről érkeztek hírek Weiss állítólagos felbukkanásáról. Azután – keresd a nőt! – kinyomozták, hogy eltűnése óta egy feltűnően csinos, huszonhét esztendős brazil hölgyhöz fűzik szoros szálak. A barátnő útja is Közép-Európába vezetett, egy bécsi szálloda lakosztályát bérelte ki. Ott adott randevút a csalónak, akit azonban, alighogy megérkezett, a bécsi biztonsági szolgálat különleges osztaga letartóztatott. Kiadatása most van folyamatban, nemsokára egy amerikai szuperbörtönbe kerül. Ha letöltené teljes büntetését, a huszonkilencedik század derekán szabadulna. (Vianovo)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!