hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 09. 12. (VII/37) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Fel a fallal

Hívták már új berlini falnak, felháborodtak miatta, mondván, gettóba zárja a palesztinokat, és gúnyolódtak rajta, hogy Izrael félelmében magát zárja általa börtönbe. Az ominózus kerítést, melyet Izrael a Nyugati Parton épít, hogy akadályozza a terroristák beszivárgását, Saron látogatása előtt még Bush is "komoly problémának" nevezte, és sokan a béke legfőbb akadályát látják benne.

Ground Zero

"Kiváltság volt a számomra, hogy a Ground Zero körzetében szabadon fényképezhettem" – állítja Joel Meyerowitz amerikai fotóművész: Meyerowitz az egyetlen, akinek a New York-i hatóságok engedélyezték, hogy korlátozás nélkül dolgozhasson a World Trade Center lerombolt tornyai között (a helyszín hónapokon keresztül bűnügyi zár alatt állt, így tilos volt a rendőröket és a mentési munkálatokat fényképezni.)

A teljes győzelemhez idő kell

George W. Bush hosszú hallgatás után hétfő este beszédet intézett az amerikai néphez. Megszólalásában arról igyekezett meggyőzni polgártársait, hogy a hosszú, forró és áldozatokkal teli nyár Irakban szükséges ára volt a terrorizmus ellen vívott széleskör? harcnak. Az elnök egyben elő akarta készíteni a választókat arra, hogy a rossz napok nem múlnak el hamarosan, Irakban a megszállás hosszú évei következnek, amelyek milliárdokat fognak felemészteni. 

Véráztatta jubileum

Ariel Saron izraeli kormányfő lerövidítette történelmi jelentőség? indiai látogatását, hogy részt vehessen a biztonsági kabinet ülésén. Itt határoznak arról, hogy miképpen válaszoljanak a kedd este végrehajtott robbantásos merényletre, amelynek legkevesebb tizenöt halálos áldozata és több mint ötven sebesültje van. 

Belföld

Tiszta udvar, rendes Ház

Áder szigorú volt, mint egy ügyész, Kuncze még nincs teljesen formában, Herényi rögtönzött, humorban Lendvai vitte el a pálmát. Meglepetést csak Szászfalvi, a nagypolitikában amúgy ismeretlen MDF-es honatya, civilben református lelkész meglepően radikális beszéde okozott. A "mérsékelt jobbközép" dörgedelmes szónoka – a Medgyessy-kormány kapcsán – mintha magával az Antikrisztussal vette volna fel a harcot. Ahhoz képest, hogy Rogán képviselő úr tüzes kezdést ígért, csak több tucat cigarettavég parázslott törvényhozóink szájában. A folyosón. Ahol egyébként éppen a képviselők által megszavazott dohányzásellenes törvény értelmében még véletlenül sem lehetne füstölni. Ezek az ősz első parlamenti napjáról szerzett élményeink. És még valami: továbbra sem tudjuk, hogy hova tűnt a K&H Equities 14 milliárdja. 

Nem sértettség motivál

– A parlament első napján az ellenzék azonnal szóba hozta az Ön utódja, Gyurcsány Ferenc sajtóban számtalanszor citált üdülővásárlási ügyét. Kiss Péter kancelláriaminiszter – mondhatni – megvédte Gyurcsányt. Ön – egyes vélemények szerint– az elmúlt időszakban nyilatkozataival támadta utódját. Mi erről a véleménye?– Soha nem beszéltem személyekről, ráadásul Gyurcsány Ferenccel személyesen jó a kapcsolatom. Én elvekről szóltam. Engem az MSZP jövője izgat. A választó végtelenül egyszerűen ítél, és ezt messzemenően figyelembe kell vennünk. A kérdés nevezetesen, hogy egy-egy miniszter árt-e vagy használ a kormány és párt iránti bizalom megerősítésében. Ez azért is fontos, mert a nekünk tavaly bizalmat szavazó társadalom fog ítélkezni rólunk jövő júniusban az európai parlamenti választásokon és a 2006-os országgyűlési választásokon is. 

A rossz kormányzat radikalizál

– Hogyan lesz valaki Orbán Viktor "magyar hangjából" a Fidesz szóvivője?– Szerintem sokkal érdekesebb kérdés, hogy hogyan lesz egy képviselőből Orbán Viktor szóvivője.– És hogyan?– Tavaly ősszel egy frakcióülés után kért meg a miniszterelnök úr, hogy maradjak még egy kicsit, és tudakolta, hogy állok idővel, volna-e kedvem vele dolgozni. Miután levegőhöz jutottam, örömmel elfogadtam a felkérést, sőt még a felajánlott gondolkodási időt sem igényeltem. Mikor pedig Orbán Viktort újra a párt elnökévé választották, és az alelnökök személye is eldőlt, értelemszerűen felmerült a párt struktúrájának átalakítása is. Nem sokkal később, nyáron egy elnökségi ülés után jelezte az elnök úr, hogy a továbbiakban nemcsak mint elnöki szóvivőre, hanem mint a párt szóvivőjére is számítana rám. 

Hit és értékek

Beláthatatlan korszakváltás

2001. szeptember 11-e nemcsak a World Trade Center ikertornyaira és a bennük tartózkodó emberekre mért csapást, hanem a valóság azon értelmezéseire is, melyek nem hajlandók szembenézni azzal, hogy a vallási konfliktus milyen erővel van jelen ma a világban. 

HÁTTÉR

Újra megbonthatatlan

A héten került sor Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök régen várt budapesti látogatására. A magyar sajtó részletesen beszámolt a kormányfő tárgyalásairól, az orosz televízió egyes számú csatornáján azonban a látogatást követő nap reggeléig egyetlen szóval sem említették a találkozót – ez pedig már arról tanúskodik, hogy a két ország kapcsolatában az elmúlt tizenkét évben alapvető változások következtek be. Magyarország elvesztette azt a jelentős geopolitikai státuszt, amellyel még a szovjet időkben bírt.

Újra hadat üzentek

Az al-Kaidának tulajdonított újabb videofelvételt vetített le szeptember első hetében az al-Arabija televízió. A filmen a magát a terrorszervezet szóvivőjeként megjelölő Abu Adb al-Rahman al-Nadzsdi újabb, a szeptember 11-einél is nagyobb szabású terrortámadásokat helyezett kilátásba. Lapzártakor az arab hírtelevízió egy Oszama bin-Ladennek tulajdonított felvételt is bemutatott, amelyen a terrorvezér azt állítja, hogy az "igazi csata még csak most kezdődik". 

Méltó ítélet

Az indonéz bíróság szerdán golyó általi halálra ítélte Szamudra szélsőséges iszlám prédikátort, akit a 2002 októberében Bali szigetén külföldi turisták ellen elkövetett merénylet kitervelésével vádoltak. Ugyanakkor az ügyészség által kértnél enyhébb ítéletet hozott Abu Bakar Basir ügyében, aki a Dzsama Iszlamija szélsőséges iszlám szervezet szellemi vezetője.

Jövőre növekedhet az adóteher

A juttatások, az eddig elért életszínvonal reálértékét meg kell őriznünk, s ennek érdekében a borítékba kerülő béreknek lépést kell tartaniuk az árakkal – mondta Medgyessy Péter az Országgyűlés előtt. Ennél többre ma nem vállalkozhatunk, de ez nem kevés – tette hozzá hangsúlyozva: arra törekszünk, hogy ez mindenkire igaz legyen, de családonként lehetnek eltérések. A legnehezebb körülmények között élők helyzetének szerény javítását szolgáló intézkedések közül kiemelte a rászorulók ingyenes óvodai étkeztetését, a bérlakásprogramot, az ötven éven felüliek munkába való sikeres visszatérésének elősegítését és az 53. és 54. heti nyugdíj kifizetését. "Elkezdtük helyrehozni a régi társadalmi igazságtalanságokat és az előző kormány szociális érzéketlensége miatt kialakult igazságtalanságokat, ez a bűnünk az ellenzék szemében."

Új csapásirány a lakástámogatási rendszerben

Közel három éve, 2001 elején indították útjára a kedvezményes lakáshitelprogramot. Keretében ez idáig – pontosan 2003 június végéig – összesen 193 ezer lakossági hitelszerződést kötöttek meg a vezető pénzintézeteknél. A támogatási rendszer – a kormányzati tervek szerint – a következő egy éven belül elnyerné végleges formáját. Az elmúlt időszak tapasztalatainak és a közeljövőben esedékes változtatásoknak a megvitatására a napokban került sor az infrastruktúra-fejlesztési és lakásügyi albizottság tagjai, illetve a nyolc hazai vezető pénzintézet képviselőinek részvételével. A módosítások főbb csapásirányairól Horváth Csaba (MSZP), az infrastruktúra-fejlesztési és lakásügyi albizottság elnöke nyilatkozott.

Kifizetődik a nyelvvizsga

Talán az uniós tagság közelsége miatt is született az a döntés, miszerint azok a végzős középiskolások, akik tanulmányaik során megszerezték a nyelvvizsgát, visszakapják annak árát.

Áttörés az orosz kapcsolatokban

Minden jel szerint olvad a fagyosnak nevezhető magyar–orosz viszony. A rendszerváltás utáni, ideológiai megfontolás okozta elhatárolódás után az 1998-as orosz pénzügyi válság egyenesen a fagypont közelébe taszította a hosszú évtizedekre visszanyúló kapcsolatokat. Politikai és külkereskedelmi kapcsolataink meglehetősen meglazultak, hasonló mérték? visszaesés az Afrikával és Óceániával való kereskedelem területén történt. Erről a holtpontról indul most egy újabb korszak a magyar és az orosz miniszterelnöki találkozók kapcsán.

Ötéves csúcson a Mol és a Richter

Mérsékelt emelkedést figyelhettünk meg az elmúlt héten a vezető indexek értékeiben. Leginkább a dollár/euró árfolyam változása, valamint az elemzői felminősítések hatottak az árfolyamokra. Jól teljesített a technológiai szektor, melynek elemzői megítélése folyamatosan javult az elmúlt hónapokban. A héten a jelentősebb cégek közül több neves brókerház felminősítette az Oracle, a Cisco és az IBM papírjait is. Erősödtek a pénzügyi cégek részvényei is, jelentősen gyengült viszont a Nokia árfolyama, valamint az európai autó- és sörgyártóké, utóbbiak elsősorban a dollár gyengülésének köszönhetően. 

Egy dekrétum utóélete

A második világháború befejezése után a legnehezebb helyzetbe azok a magyarok kerültek, akik a felvidéki, erdélyi, délvidéki és kárpátaljai területeken laktak. Nekik ugyanis el kellett szenvedniük az adott országok hatóságainak bosszúját. A kollektív felelősség elvén népcsoportokat üldöztek el addigi lakóhelyükről, vagy legalábbis nemzeti azonosságtudatuk feladására kényszerítették őket. Tették mindezt a szövetségesek hallgatólagos beleegyezésével, és a szovjet pártállam aktív támogatásával. Csehszlovákiában nyíltan, írott kormányprogram szintjére is emelkedett ez a program, és Benes dekrétum néven vonult be a történelembe. Benes elnök részvételével a tiszta szláv nemzetállam megteremtését tűzték ki célul. 1946-ban aztán sor került a lakosságcsere-egyezményre, melynek keretében több tízezer magyart szállítottak marhavagonokban az anyaországba. Ötven év távlatából már-már történelemnek is nevezhetnénk az akkori eseményeket, azonban az egykori Csehszlovákia területén, mind Csehországban, mind Szlovákiában, életben van ez a törvény. Jelenleg is nemzetközi fórumokon vitatkoznak jogászok és politikusok, hogy összhangban áll-e a fent nevezett törvény az európai jogelvekkel. A vita folyik, azonban az érintettek közül egyre kevesebben vannak már életben. Ilyen Hankó Lászlóné is, akit tízéves korában üldöztek el Nagyfajkürtről. Vele beszélgettünk a múltról és jövőről. 

KÁVÉSZÜNET

Tűrő Rudi

Hiába játszott tavaly világbajnoki döntőt a német válogatott, továbbra sincs nyugalom a Nationalelf házatáján. Rudi Völler szövetségi kapitány megelégelte, hogy a német futball "nagyjai" folyamatos bírálatban részesítik csapatát, holott azt az elmúlt években nem is érték komoly kudarcok. Völler a hétvégi Eb-selejtező mérkőzés után adott hangot elégedetlenségének, amely tette után – meglepő módon – kivívta a német közvélemény szimpátiáját is.

Élre törtek a fiatalok

A huszonegy éves tenisztehetség Andy Roddick nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot New Yorkban, a Flushing Meadows nemzetközi teniszcentrumában. A verseny első helyen kiemelt sztárja, a kilencszeres G.S.-bajnok André Agassi az elődöntőben kiesett, a döntős Ferrero diadalmaskodott felette négy játszmában. A Pete Sampras utódjaként emlegetett Andy boyról a várakozások egyelőre beigazolódni látszanak. A már korábban bődületes szerváiról ismertté vált Roddick idén sokat fejlődött technikailag és erősödött fizikailag is. Az amerikai ez évi eredményei már jelezték a készülődő sikert, az Austral Openen és Wimbledonban egyaránt elődöntős volt, és eddigi tizenegy tornagyőzelméből hatot az idén aratott. Andy Roddick egyébként Stefan Edberggel karöltve azon kevesek közé tartozik, akik a fiú és felnőtt kategóriában is nyerni tudtak a US Openen. A fiatal tehetség edzője, Brad Gilbert is boldog lehet, ő már korábban André Agassit is Grand Slam-győzelemre vezette. 

Erdei 17. alkalommal is győzedelmeskedett

Erdei "Madár" Zsolt a múlt szombaton éjjel profiként 17. alkalommal is győzedelmeskedett, s ezzel megvédte kisvilágbajnoki címét a Szegeden rendezett ökölvívó gálán. Zsolt élete első tizenkét menetes mérkőzésén igazi kemény csatát vívott a spanyol Juan Nelongo Pérezzel, s az első tíz menetben egyértelműen ő diktálta az iramot – talán túlságosan is gyorsan. Emiatt a szurkolóknak volt miért izgulniuk az utolsó két menet során, s ebben elvitathatatlan Madár edzőjének és istállójának, az Universumnak a felelőssége. Mindazonáltal kétségtelenül hivatásos pályája legnehezebb meccsén túljutva immár "igazi" profivá érett a magyar ökölvívó. Jövőre talán már világbajnoki övért bokszolhat Fotó: Pál Imre

Szuper a St. Louisban játszhatja a Bluest

Szuper Levente plusz egyéves szerződést kötött az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő St. Louis Blueszal. Az amerikai klub így már öt kapust foglalkoztat, s a hétfőn kezdődő edzőtábor ideje alatt, melynek végén csak a két legjobb marad ott az október nyolcadikán rajtoló alapszakaszra, a többiek a tartalékgárdához, az AHL-ben érdekelt Worchester IceCatshez kerülnek.

Az igazság órája

A mozilátogatók nagy része a sztárok miatt vesz jegyet. Ezúttal jól teszi ezt a már hatvanéves Robert de Niro legújabb filmje kedvéért. Az igazság órája (City of the sun) azonban nem annyira multiplexekbe való mozi, mert többet nyújt az ott megszokottaknál: a legkülönbözőbb nézői elvárásoknak egyaránt képes megfelelni.

A porcelán csodálatos világa

Teadélután mézeskaláccsal, szilvával, szőlővel, almával – a sajtótájékoztatókon megszokott svédasztalon pogácsa és szendvics helyett a legnemesebb teákat kínálják saját készítésű, különféle formájú picinyke porcelán ivóedényekben. A tárlat üveg mögötti, szemnek szánt tárgyainak szépsége, líraisága így válik tapintás és ízlelés által még érzékletesebbé… A DeForma Művészcsoport jubileumi kiállításának megnyitóján a virágcsokrok, a köszöntők, a vonós szólóhangszereken megszólaló kortárs zene meglepően konszonáns, édes-érzékeny, egymásba fonódó dallamai kitűnő felvezetésül szolgáltak a személyes hangvételű, "beszédes" porcelántárgyak megtekintéséhez. Az alkotásokat Balla Gabriella így jellemzi: "egyedi, ünnepi, reprezentatív luxustárgyak, betöltik hivatásukat, örömet szerez látványuk és használatuk egyaránt, hiszen a fennkölt érinthetetlenség látszata mögött ezek a tárgyak használhatók, sőt használni valók".

Programajánló

Szüreti sokadalom és borünnep Szentendrén, szeptember 13-án és 14-én. A programból: komédia, tánc, muzsika a Skanzenban; állandó kézműves programok gyerekeknek; kézműves bemutatók és vásár mindkét napon; lovas szüreti felvonulás; borszakmai programok. 

A nácik bölcseinek jegyzőkönyve

1942. január 20-án délutánra 15 magas rangú náci vezetőt hív meg Reinhard Heydrich, az SS, a Gestapo és a hírszerzés első embere. A Berlin külterületére, a Wansee melletti festői kastélyba szervezett kétórás megbeszélés témája a zsidókérdés végleges megoldása.

Pirítsunk hagymát

Pirítsunk meg egy nagy fej és apróra vágott vöröshagymát! Sok étel receptje kezdődik így. Be is indulhat a fantázia. Az aranyló hagyma látványa és illata – gyorsan felejthetőek a pucolás és aprítás alatt átélt szomorú pillanatok. A kevésbé türelmesek már ekkor ráütnek egy-két tojást, és már esznek is. Ne adjuk fel ilyen könnyen!
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!