Bedécs Mónika gömbvázája
A DeForma (értsd: De! Forma!) keramikus-iparművész csoport 1993-ban alakult. A tizenkét fővel induló, ma nyolc tagot számláló alkotóközösség Siklóson és Kecskeméten tíz év alatt kilenc szimpóziumot szervezett, melyeken számos külföldi vendégművész is megfordult. A tervezéstől az összes munkafázison át önállóan kivitelezett alkotásokhoz a herendi és a Zsolnay-porcelángyárak adtak támogatást. Babos Pálma, a csoport egyik tagja a porcelántárgyak létrehozásának folyamatát egy szonett kötöttségekkel teli születéséhez hasonlítja. A csoporthoz tartozó művészekben valóban közös vonás, hogy ragaszkodnak a hagyományos porcelánkészítési és dekorációs technikák szigorú szabályaihoz. Az aranyozást, a porcelán csillogó fehérségét vagy a már klasszikusnak számító eozinmázat azonban merészen újszer? és felismerhetően egyedi alkotásokon látjuk viszont. Formaalkotásuk kereteket szétfeszítő – mégis asszociatív, sokszor múltból merítő. Posztmodern eklektikájukat Csenkey Éva így jellemzi: "bennük kavarog a világforgató 20. század, a felfedező 19. és az életet élvező 18. század porcelánművészetének rezonanciája". Motívumaik válogatásai felismerhetően a kétezer éves kínai hagyományoktól és az egyiptomi fetisizmustól az
impresszionizmus színek által ható világán át az art deco vagy a bauhaus jellegzetes formavilágáig, a szecesszió növényi motívumaiig tejednek, de olykor – áttételesen – az emberi civilizáció gyökeréig is visszanyúlnak. A teljesség igénye nélkül, rendkívül sokszín? összegzésben megmutatkozó törekvések vélhetően újabb generációknak adnak majd követendő és követhető irányt.
(A DeForma Művészcsoport jubileumi kiállítása. Iparművészeti Múzeum, IX., Üllői út 33-37. Nyitva tartás hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »