Arany János máig a leghitelesebb Shakespeare-fordításokat készítette el a 19. század közepén, amikor Anglia, ha lehet, még mesz­­szebb volt, mint ma. Latinul, görögül, németül, franciául olvasta a világirodalmat, aztán amikor németül kezdte olvasni Shakespeare műveit, megfogadta írótársa tanácsát, és teljesen egyedül megtanult angolul is. Petőfi segített neki a fordításban, aki addigra szintén olvasott latinul, németül, franciául – pedig ő nem volt egy mintadiák –, de Arany és Shakespeare kedvéért jöhetett az angol is. Mindketten nagyon szerény családból jöttek, hátszélről tehát szó sem volt, ambícióról és kíváncsiságról annál inkább. Kossuth a börtönbe is magával vitte idegen nyelvű olvasmányait, és angol nyelven fejlesztette retorikai képességeit, így később Amerikában is tudta képviselni a magyarok ügyét.  Az általa „legnagyobb magyar”-nak nevezett gróf Széchenyi István a magyar mellett a németet is anyanyelvi szinten beszélte, franciául és olaszul tanult, de Angliában sem szorult tolmácsra. Egy kortárs példát hozva pedig Halasi Zoltán költő annyira fontosnak tartotta a lengyel zsidó költő, Jichak Katzenelson főművének lefordítását, hogy érett fővel megtanult jiddisül. A természettudósoktól  sem áll távol a nyelvtanulás, jó példa rá Szilárd Leó, aki tudós barátaival versenyt olvasott sokféle nyelven, hogy aztán megbeszélhessék az élményeiket. Ezek az emberek az én személyes kedvenceim, de bárki tovább bővítheti tetszés szerint a listát.

Egyáltalán nem kizárt, hogy egy új európai szuperállam megalapításának első lépéseit jelenti a német, a francia, az olasz és a luxemburgi törvényhozás vezetőjének római kiáltványa és a német, francia, olasz és spanyol állam- és kormányfők jövő heti, versailles-i csúcstalálkozója. Európa történelmi napokat él át, az unió magországai rövidesen hozzáláthatnak a nemzetállamokat lebontó „kétsebességes Európa”-projekt beindításához.

„Az élet ellentéte nem a halál, hanem a közöny” – vallotta a napokban elhunyt Elie Wiesel. A holokauszt-túlélő zsidó író, emberjogi aktivista ilyen értelemben nem halt meg, hiszen tekintélyes életműve egyetlen fő célt szolgált: nem akarta, hogy az ő múltja bárkinek a jövőjévé váljon.

Florence La Bruyère több mint két évtizede tudósítja Magyarországról a Libération nevű francia újságot. Január 7-én éppen szabadságon volt, Párizsban. A tömegdemonstráció és a merénylet utóélete arra is rávilágított szerinte, hogy a francia társadalomban létezik egy szakadék: az iskolákban országszerte előfordult, hogy a terrortámadás másnapján nem sikerült zavartalanul megtartani az egyperces csendet az áldozatokra való emlékezés jegyében, mivel a muzulmán diákok egy részének szemében a Kouachi fivérek az iszlám mártírjai.

Az a tiéd, amit megeszel – a régi mondás soha nem tűnt találóbbnak, mint a legújabb táplálkozással kapcsolatos felfedezések fényében. "Előttünk a jövő – fogalmaz még ennél is sarkítottabban dr. Mitchell Gaynor, a New York-i Strang Rákmegelőző Központ onkológusa – és a jövő az ételben van." Más szóval minél többet sikerül megtudni a természetben megtalálható ételalapanyagok kémiai öszszetételéről, azaz a zöldség-, gyümölcs-, fűszer-, hús- és tejtermékfélékről, annál bizakodóbbá válnak a tudósok: úgy tűnik, segítségükkel fel lehet venni a harcot egészségünk megőrzése, sőt akár helyreállítása érdekében is.