hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Így rajzolhatja át a világpolitikát az Afganisztánból való kivonulás

Több ezer civil áldozat, 2300 elesett, illetve húszezer sebesült amerikai katona és megközelítőleg 978 milliárd elköltött dollár – ezzel járt Amerika történetének leg­hosszabb közvetlen fegyveres konfliktusa, amelyet a 650 000 négyzetkilométer területű és 32,2 millió lakosú Afganisztánban vívott. 

Biden első 100 napja szélsőbalos intézkedésekkel telt

Progresszió és társadalmi átalakítás minden áron – nincs az a pénz, és nincs az az erkölcsi elv, amelyet Biden ne lenne kész beáldozni annak érdekében, hogy kétes programját megvalósítsa. Felfoghatatlan léptékű költekezés, álságos politikai reformok és áldemokratikus szemfényvesztés jellemzi az ame­rikai elnök első 100 napját.

Ki a felelős az izraeli kormányzati válságért?

Véget érhet a 12 éves Netanjahu-korszak, miután a márciusi választáson legtöbb mandátumot szerzett kormányfő 28 nap után visszaadta a megbízást Rivlin államelnöknek, ezzel megnyílt az út a „Bárkit-csak-ne-Bibit” koalíció előtt, amelyet rotációban Naftali Bennett és Jair Lapid vezethet majd. Ha mégsem sikerülne kormányt alakítani, újabb választás következik Izraelben.

Belföld

Tényleg kirekesztő lenne a védettségi kártya?

Az elmúlt hetekben óriási vita bontakozott ki annak kapcsán, hogy miért csak azok jogosultak bizonyos kedvezményekre, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Sokan azzal érvelnek, hogy az ilyesfajta megkülönböztetés azonos azzal, ahogyan a náci érában a zsidókat diszkriminálták.

"Nem jogellenes, ha a be nem oltottak nem mehetnek közösségbe"

Több mint négymillió védettségi igazolványt postáztak már ki Magyarországon. A kis plasztikkártya segítségével szabadon mehetünk moziba, színházba, konditerembe, szemben azokkal, akik nem védettek.

Nem maradnak kritikus rádió nélkül a budapestiek

Ettől a héttől kezdve a budapesti 92,9 megahertzes rádiófrekvencián folytatja a sugárzást a Spirit FM, amely azt ígéri, hogy egyaránt teret ad ellenzéki és kormánypárti megszólalóknak. Hangsúlyozzák: semmilyen háttéralku nem köttetett az ügyben, a Klubrádió nem miattuk szűnt meg.

Hit és értékek

Se hús, se hal, se ember?

Ember nélkül jobban járna a föld – a 95 éves brit természetfilmes, Sir David Attenborough erre a radikális következ­tetésre jutott legújabb filmjében. Ma sokan figyelmen kívül hagyják, ami például az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat megalkotói számára egyértelmű volt, hogy az embert a Teremtő jogokkal ruházta fel. Ilyen jog a Föld feletti felelős gondviselés, ami a zsidó–keresztény gondolkodás egyik alapeszméje. Klímavédelmi sorozatunk első része. 

HÁTTÉR

Alija: betelt a pohár a francia zsidóknál

Hosszú a lista a francia zsidók ellen elkövetett támadásokról a 21. században. Az elmúlt napokban Franciaországban született bírósági ítélet olyan mélypontot jelent, ami miatt sokan úgy érzik, számukra az ország nem kínál se szabadságot, se egyenlőséget, sem pedig testvériséget.

Erre lesznek jók a majom-ember keverékek

Az utóbbi hetek egyik tudományos szenzációjának számít, hogy amerikai és kínai kutatók együttműködése révén sikerült húsz napig életképes majom-ember embriókat előállítani. A tudományos eredmény komoly antropológiai és etikai kérdéseket is felvet.

Isten, haza, család: Európa még kitart a klasszikus értékek mellett

a közép-kelet-európai országok a hagyományos európai értékrend erős védőbástyáinak számítanak, de a nyugati társadalmaknak is erős a kötődésük Európa zsidó–keresztény gyökereihez – egyebek között ez derül ki a Századvég Alapítvány friss elemzéséből, amely egy új európai jobboldali szövetség lehetőségeit vizsgálta.

KÁVÉSZÜNET

Ön hogy bírta a Covidot? Ettől is függ a válasz

Kik azok az introvertáltak és kik az extrovertáltak? Hogyan hatott a járványhelyzet a különböző embertípusok kedélyállapotára? Voltak-e eltérések az eltérő személyiségek reakciói között?
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!