hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Kik azok az Antifák? - politikai eszközzé válik a szélsőbaloldali anarchista szervezet

A Budapesten lezajlott erőszakos bűncselekmények, amelyeket külföldi, magukat antifasisztának nevező anarchisták hajtottak végre, rávilágítottak a szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal közötti konfliktusra, amely már a 20-as évektől kezdve zajlik Európában.

„Ezt a mérges kígyót is túléljük” - interjú Matthew Grech exmeleg máltai énekessel

Bírsággal, s őt akár börtönbüntetéssel is sújthatják Matthew Grechet, miután megosztotta, Jézus segítségével hogyan hagyta maga mögött homoszexuális életmódját. A keresztény énekes bízik abban, hogy ahogy Pál apostol Máltán hajótörést szenvedve nem halt bele a kígyómarásba, Isten segítségével ő is túléli a támadásokat.

Segély, hírszerzés és színes forradalmak: a USAID ellentmondásos múltja

A közelmúltban érkezett Magyar­országra Samantha Power, az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének vezetője, hogy „megerősítse a demokratikus intézményeket”. Szervezete, a USAID történetét megvizsgálva sokakban joggal merülhet fel a külföldi beavatkozással kapcsolatos aggodalom.

Az utolsó ukránig és tovább? Meddig folytatják a háborút?

Egészen addig tarthat a háború, amíg valamelyik fél ki nem fogy a lőszerből – véli a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója. Az ukrajnai háború egyéves évfordulója kapcsán a Hit Rádió kérdezte Vukics Ferencet a „hajlandóak koalíciójáról”, Magyarország helyzetér ől és a frontra kényszerített emberek sorsáról.

Háború és béke: Egy éve robbant ki az ukrajnai háború

Éppen egy éve annak, hogy Oroszország katonai támadást indított Ukrajna ellen. Egy éve zajlik ez a megmagyaráz­hatat­lan és mégis unalomig magyarázott őrület, ami sok tízezer (százezer?) ember életét követelte már, szétszakítva családokat, menekülésre kényszerítve milliókat. 365 nap félelem, szenvedés és véget nem érő feszültség. Pedig nem kellett volna ennek így lennie.

Belföld

Eljutunk-e Pressmantól Pucciniig? Egyre nyíltabban gyakorol nyomást az Egyesült Államok

Elégedetlen Magyarországgal az Egyesült Államok. Ennek számos jele van, David Pressman nagyköveti kinevezésétől Samantha Power budapesti látogatásáig, de vajon eljuthatunk-e odáig, hogy egy idegen hatalom – akár tömegtüntetések útján – megpróbálja átalakítani Magyarország berendezkedését?

Háború és béke - E heti köszöntő

Éppen egy éve annak, hogy Oroszország katonai támadást indított Ukrajna ellen.

Hit és értékek

Keresztény nagygyűlés Bukarestben a családokért

Közös, többnemzetiségű nagy­gyűlést tartottak Bukarestben romániai keresztény felekezetek, amelyen több mint 10 ezren vettek részt A gyermekek és családok védelmében.

Z generációsok ezreit érintette meg Isten az Asbury Egyetemen

Ahogy egyre növekszik az istentelenség világszerte, az elhidegülő kapcsolatok, az alapvető nemi szerepek aláásásának árnyékában, a pandémia és a háború, illetve a jövővel kapcsolatos bizonytalanság közepette reménykeltő, mikor fiatalok tömegeit érinti meg Isten szeretetének a tüze, és indítja őket bűneiktől való elfordulásra, megszentelődésre.

HÁTTÉR

Cseppnyi szabad levegő a diktatúra rácsai felett

Ulickaja a Szovjetunió utolsó harmadának legnagyobb krónikása. Tulajdonképpen senki sincs, aki a sztálini, hruscsovi, brezsnyevi idők nyomasztó atmoszféráját olyan félelmetes erővel tudná érzékeltetni, mint ő.

Kivéreztetnék a Brexitet? Rishi Sunak is belebukhat az Északír Protokollba

Új Brexit megállapodásra és az ÉszakÍr Protokoll megváltoztatására törekszik Nagy-Britannia. A London és Brüsszel közötti tárgyalások számos gyakorlati kérdésben hoznának könnyítést, ha cserében Nagy-Britannia elfogadja, hogy Észak-Írország gyakorlatilag az EU része marad.

Felkészülés a legrosszabbra, félelemkeltés nélkül: mi az a prepper életmód?

2020 óta már nem csak a különböző konspirációs elméletek híveinek vannak kétségei az elmúlt évtizedekben kényelmesen körénk épülő ellátási láncok biztonságát illetően – egyre többen élnek „felkészülő”, azaz prepper életmódot.

Tücsökburger vacsorára? Fokozódik a rovarevés iránti érzékenyítés

Egy felmérésben ausztrál férfiak 70 százaléka válaszolta, hogy inkább veszítene tíz évet az életéből, mint hogy lemondjon a húsevésről. Új élelmezési stratégiák az ilyen erőteljes ellenérzéseket áttörve szoktatnák át az emberiséget a „tápláló”, „fenntartható fehérjeforrást jelentő”, „zamatos” ízeltlábúakra.

KÁVÉSZÜNET

„Sokkal nyugodtabb vagyok, jobban is alszok” - elképesztő hatásai vannak mindössze egy hét közösségimédia-detoxnak

A Hetek szerkesztői stábja az elmúlt hétre a közösségi média használatának szüneteltetésére indított „kampányt”, amihez több mint 100 bátor, lelkes olvasónk csatlakozott.

Maradékmentő banános muffin és „narancssárga krémleves”

A közös családi étkezések meghatározó részei a mindennapoknak. A finom falatok mellett fontos beszélgetések, jövőbeni tervek bontakozhatnak ki az asztal körül. Néhány praktikus és ízletes recepttel kedveskedünk háziasszony olvasóink számára, ezzel segítve a hétvégére való készülődést.

Poliamória és vadházasság: hol marad a boldogság?

A Valentin-nap óriási népszerűsége azt igazolja, hogy a szerelem nem ment ki a divatból, Csak jelentősen átalakult. A házasságok felbomlásának súlyos fájdalma és a mozaikcsaládok bonyolult újraformálódása már szinte semmi ahhoz képest, amit a szerelemmarketing jelenleg propagál.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!