2004. 07. 02. (VIII/27)
A függetlenség napjai

A függetlenség napjai

2004. 07. 05.
Két nappal a bejelentettnél korábban és visszafogott külsőségek mellett adták át az amerikaiak a hatalmat Irakban az új átmeneti kormányzatnak. A változások nagyobbrészt szimbolikusak, hiszen az országban továbbra is 160 ezer külföldi katona állomásozik majd, természetesen saját parancsnokság alatt, míg Ijad Allavi frissen kinevezett iraki miniszterelnökre vár a feladat, hogy újjászervezze a koalíciós erők által feloszlatott katonai egységeket. Ezekre pedig sürgősen szüksége lehet, mivel az amerikaiak értésére adták, hogy az iraki civilek elleni támadások elhárítása már az új, helyi adminisztráció feladata lesz. A koalíciós parancsnokok azonban fenntartják a jogot arra, hogy bárhol fellépjenek a terroristákkal szemben. Az Egyesült Államok, elsősorban pedig Bush elnök legfontosabb rövid távú célja az, hogy olyan eredményeket mutasson fel, amelyek megindokolják a hazai közvélemény előtt a több mint 800 amerikai katona áldozatát, akik életüket adták Irak demokratizálásáért.
Hetek-összefoglaló / Külföld /Olvasási idő: 2 percElőfizetőknek
2004. 05. 13. (VIII/20)
Fidesz: fordulat Irak-ügyben

Fidesz: fordulat Irak-ügyben

2004. 05. 16.
Az amerikai fegyőrök által megalázott iraki foglyokkal kapcsolatos botrányt követően a Fidesz radikálisan megváltoztatta a magyar katonák iraki szerepvállalásával kapcsolatos addigi álláspontját. Áder János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője május 5-én, az amerikai nagykövettel történt találkozója után még megerősítette, hogy a kérdés nem válhat kampánytémává, és amíg a magyar csapatok el tudják látni feladatukat, addig a Fidesz nem támogatja idő előtti hazarendelésüket. Mégis néhány nappal később Orbán Viktor már úgy fogalmazott: "mivel emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek Irakban", a Fidesz kivonná a magyar katonákat. Az ellenzéki párt véleményében beállt változást követően kedden este került nyilvánosságra egy amerikai civil férfi brutális kivégzéséről készült videofelvétel. Az elkövetők – feltételezhetően az al-Kaida terroristái – az iraki foglyok bántalmazása miatti bosszúként kommentálták a megrázó képsorokat. 
Hetek-összefoglaló / Belföld /Olvasási idő: 4 percElőfizetőknek
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!