hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 06. 18. (VIII/25) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Európai kiábrándulás

Hazánkban az európai parlamenti választási kampány során gyakorlatilag nem jelent meg az unió jövőjének témája, hanem javarészt belpolitikai kérdések foglalkoztatták a pártokat. A többi tagországban is jobbára Törökország uniós tagsága, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint az európai alkotmány témájában merült ki a "repertoár", a nemzeti érdekek, az unióból nyerhető haszon ügye mellett. Pedig a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmának szembe kellene néznie azzal, hogy lakossága öregszik és fogy, kormányzása ez idő tájt nem elszámoltatható és korrupt, túlszabályozott gazdaságpolitikája a versenyképesség romlásához vezet. A szavazók ezt alighanem sokkal jobban érzik a hatalmon lévőknél: távolmaradásukkal fejezték ki, hogy nem várnak sokat az uniótól – főként az újonnan csatlakozott kelet-európai országokban, ahol az emberek nem látják, mit fog tenni értük az unió a jövőben. 

Az unió három pillére

Az Európai Parlament 

Belföld

Tiborcok panaszai

Kár volt reggel ötre jönnünk, szomszéd – sopánkodik Józsi –, nem jön ide senki, majd meglátod. Reggel fél hét van Gerlán. Erősen csorgóra áll az ég, mármint ahogy Józsi szomszéd fogalmazott épp az előbb. A választás az nem sok mindenkit izgat itt, mert úgymond – halljuk szinte mindenkitől errefelé – "nem segít az senkin sem, csak azokon, akik Brüsszelbe mennek". Ez a bölcsesség is Józsi szomszédtól való, de ez már a helybeli presszó pultjánál hangzott el, ahol a kávét töltjük épp magunkba, illetve nem csak azt, mert van, akinek másféle ned? van a poharában. 

Nemzetközi sztár Munkácsy

Közel rekordáron, mintegy 200 millió forintnak megfelelő fontért kelt el Munkácsy Mihálynak A pataknál cím? festménye a londoni Sotheby\'s aukciósház árverésén. Az újdonsült tulajdonos egy magyar gyűjtő, aki bármennyi pénzt megadott volna a képért.

A győzelem íze

Esős vasárnap, feszült légkör, izgalmas Eb-meccs. Ezzel lehetne leginkább jellemezni a Fidesz helyszínének légkörét, ahol tíz óra előtt nemigen volt mozgás, inkább csak az angol–francia találkozót nézték. Mint kiderült: a szocialistáknál erről elfelejtkeztek, így a Köztársaság téren – legalábbis az újságírók közül – mindenki a Fideszhez kiküldött tudósítókat irigyelte. 

Egy szinttel lejjebb

Gyökeresen más hangulata volt a MSZP vasárnapi, választások utáni rendezvényének a Köztársaság téren, mint két évvel ezelőtt. 2002-ben, amikor a pártszékházba kezdtek érkezni a fővárosi kerületek kedvező, Orbán Viktort leváltó eredményei, a képviselők – és a menetközben egyre többen levő "holdudvari emberek" – arcai fokozatosan vidámodtak. Idén este nyolc óra után az idő múlásával viszont egyre szomorúbbak lettek az amúgy is hébe-hóba előkerülő szocialista politikusok arcai. A "holdudvar" pedig látványosan nem látszott.

SZDSZ: az önbizalom napja

Kuncze Gábor az óráját nézte. "Elnök úr, ugye jónak ígérkezik ez az este – legalábbis az előrejelzések szerint" – szólítottuk meg a Lánchíd mellett álló SZDSZ-bázis fedélzetén este fél nyolckor az ott horgonyzó Táncsics hajón. "Várjuk meg a végét" – felelte feszülten, s egyben lakonikusan az SZDSZ elnöke, majd telefonált, telefonált, s ezenkívül még telefonált. 

Eufória a Fórumban

A kora esti órákban általános közömbösség jellemezte a Magyar Demokrata Fórum székházában várakozókat is. Este nyolc órakor még csak az újságírók gyülekeztek a földszinti aulában. A párt prominensei és a kampánystáb tagjai fél kilenc körül kezdtek el szivárogni az emeleti irodákba. Ezzel egy időben jelent meg Dávid Ibolya is. Látva, hogy néhány zsurnaliszta már pizzát rendelt, rövidesen két tálca szendviccsel próbálta enyhíteni mind az éhségüket, mind pedig az unalmukat. Ezt a célt hivatott szolgálni az angol–francia rangadó közvetítése is. Akiket ez kevésbé érdekelt, egy másik teremben a Hír Tv segítségével hangolódhattak rá az esti programra. 

Hit és értékek

A Passió bűvöletében

Már-már úgy tűnt, hogy nyugvópontra jutnak a Mel Gibson Passió-filmje körül fellángolt viták, ám egy, a Vatikánból keltezett hír ismét tiltakozásra késztette az egyik legbefolyásosabb zsidó jogvédő szervezetet. A Rágalmazás-ellenes Liga aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy II. János Pál pápa a tervek szerint októberben boldoggá avatja Anne Catherine Emmerich nővért. A 19. században élt német apáca a látomásai alapján készült írásaiban a zsidókat rendszeresen "gonosz", "kegyetlen" és "átkozott" emberekként említi. Látomásai Gibson elmondása szerint "csodálatos képekkel" gazdagították őt. A Passió elkészítése során, egy "új világot nyitva meg" előtte. Az antiszemita felhangok mellett azonban a kritikusok Emmerich nővér misztikus vallási élményeit és kijelentéseit is inkább a spiritizmus, mintsem a keresztény inspiráció tárgyköréhez sorolják.

HÁTTÉR

Adósszünet?

Sztrájkhangulat terjed az MTV-ben, megeshet, hogy az intézmény munkatársai beszüntetik a munkát, mivel hónapok óta bizonytalan az intézmény gazdasági helyzete. Felmerült például az, hogy a presztízsérték? olimpiai közvetítés alatt sötétül el a képernyő, mégpedig éppen a sportolók eskütételének idejére.

A vereség tanulságai

A június 13-ai európai parlamenti választásokat Magyarországon a Fidesz-MPSZ megnyerte, az MSZP pedig elvesztette. Nyert még az SZDSZ két mandátumot, ami több, mint amit néhány hónapja remélhettek, és az MDF egy mandátumot, ami szintén több, mint amire számítani lehetett. Cikkünk a választás eredményeiből adódó helyzetet elemzi.

Keserű pirulák és az MSZP

– Ön az MSZP választási kudarcát történelmi vereségnek nevezte. Mire értette ezt a történelmi jelzőt?– A rendszerváltás után történelmi nagyságrend? különbség alakult ki a legnagyobb ellenzéki és a kormánypárt között. Azért gondolom történelminek, mert egy olyan mérföldkőhöz érkezett a szocialista párt – és ez a vereség mutatta meg számára ezt a mérföldkövet –, hogy tovább nem halaszthatók a párton belüli reformok, valamint a generációváltás. A szocialista pártnak komoly reformlépéseket kell megtennie ahhoz, hogy versenyképes maradjon a magyar pártrendszerben. Egyszerre volt ez stratégiai és taktikai vereség a számukra ezen a választáson.  Egyrészt azért szenvedtek stratégiai vereséget, mert úgy tűnik, rosszul mérték fel a kormányzás ütemezését. Először belekezdtek egy osztogatós politikába, majd "lenyomták" ennek a keser? piruláit is a társadalom torkán, miközben önmaguk mindezt még nem tették meg, és nem vonták le ennek a tanulságait. Taktikai vereséget azért szenvedtek, mert kormányzó pozícióból alkalmazták azt a negatív kampányt, ami 2002-ben bejött nekik, és úgy gondolták, hogy az helytől és időtől függetlenül bármikor alkalmazható. Szerintem túlzásba vitték, hogy az utolsó héten annyira nagymértékben és agresszíven terjesztették azokat a hirdetéseket, amelyek durva rágalmakat szórtak a másik oldalra, annyira, hogy ez még a saját szavazóbázisukat is elbizonytalanította.

A mozgósításon múlt

– Stumpf István történelmi vereségnek nevezte a szocialista párt EP-választási eredményét. Ön minek nevezné?– Súlyos presztízsveszteségnek, mert nem tudta a párt mozgósítani a saját stabil szavazói táborát, amely szerintem 1,5-1,7 millió fő. Mindössze egymilliót tudott megmozgatni. Ez mutatta az MSZP belső gyengeségét.– Ez a párt kampányának volt köszönhető, vagy egyszerűen most nem lehetett ezeket az embereket mozgósítani?– Halmazati hatás van. A pártban tapasztalható egy hosszú ideje elhúzódó vezetési válság, amely összekapcsolódik egy programhiánnyal, és kétségtelen, hogy a kormány kétéves politikájának bizonyos megtorpanásai is elkedvetleníthették a szocialista választókat.

Európában történt valami, Magyarországon semmi

– Miben látod annak okát, hogy nagyon sok országban (Angliában, Lengyelországban, Csehországban, de máshol is) EU-szkeptikus pártokra szavaztak a választók? Több mint húsz éve vannak választások Európában, és láthatóan folyamatosan csökken az azon való részvétel. Miért e kiábrándulás, miért ez az érdektelenség? – Több dolog történik egyszerre: az EU-szkeptikus pártok valóban előretörtek Európában. Ezek között vannak olyan nacionalista csoportok, amelyek minden nemzetek fölötti szövetséget elutasítanak és hallatlanul bevándorló- és idegenellenesek. Egy ilyen párt okozott feltűnést Angliában is. Ugyanakkor a helyzet komplikáltabb, mivel sok olyan unióellenes párt van, amely egyáltalán nem nacionalista, csak bizonytalan az EU-val szemben. A hab a tortán az, hogy az idegen- és bevándorlóellenesség sok olyan pártot jellemez, amely egyáltalán nem EU-szkeptikus. Vannak olyan csoportok, amelyek ellenzik az uniót, mert az egy tőkés szervezet. Többek között ezért volt sikeres a kommunista párt Csehországban. És végül vannak sokan, akik azért ellenzik az uniót, mert az mélységesen antidemokratikus intézmény, amit csak megváltozott formában tudnának elfogadni. 

Nagy pénz, nagy foci

Közel egy hete vette kezdetét a labdarúgó Európa-bajnokság. Az óriási érdeklődést jól mutatja, hogy a jegyek 98 százalékban elkeltek, a szállodák és a repülőterek zsúfolásig megteltek, és a portugál városokban "aranyáron" lehet szálláshoz jutni. A foci nemcsak jó szórakozás, hanem nagy üzlet is. A portugál szervezők maradéktalanul elégedettek a labdarúgó Európa-bajnokság első hétvégéjével. Az UEFA 200 millió euró feletti végeredményt, Portugália pedig egész egyszerűen az ország gazdasági fellendülését várja az Eb-től. A bővítés előtti unió egyik legszegényebb országának számító Portugália kitett magáért, és összesen 1 milliárd eurót fektetett a sporteseménybe. 

Milliárdos focisták

A Frace Football cím? francia sportmagazin immár szokás szerint idén is leközölte a húsz legjobban kereső futballjátékos listáját. Így immár hatodik alkalommal tudhatják meg a rajongók, hogy kedvenceik mennyi pénzért kergetik a labdát egész évben. Kiderül így, hogy ki a legjobb focista vagy inkább üzletember.

Alig emelkedik a fizetés

A legfrissebb jelentés szerint drámaian visszaesett az idén a reálbér növekedése. A KSH számításai alapján a bérnövekedés az év első négy hónapjában nem érte el az egyszázalékot az előző év azonos időszakához képest. A hazai fizetések nemcsak az "öreg Európa" fejlett államaihoz, hanem a velünk együtt csatlakozó országok jövedelméhez képest is meglepően alacsonyak. Az EP-választások "büntető" voksolása mögött talán épp a két évvel ezelőtti jelentős béremelések emlékének múltba veszése áll. 

Gyógyszerpaktum

Megnyugtatóan rendeződött a gyógyszerárháború: a kormány és a gyógyszergyártók megállapodtak, hogy az idén nem emelkedik a gyógyszerek ára. A szerdai paktum mindhárom fél számára kedvező eredménnyel zárult. A fogyasztók a támogatott gyógyszereket egész évben a június 30-ai árakon vásárolhatják, a termelőket biztosította a kormány, hogy nem alkalmazza az árbefagyasztást, a kabinet pedig többmilliárdos pluszbevételre tesz szert. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!