hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 04. 23. (VIII/17) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Koalíció helyett széthúzás

Az elmúlt napok Irakban elkövetett terrorcselekményei következtében április lett az iraki háború eddigi legvéresebb hónapja. Több mint száz, a koalíciós erők kötelékében szolgálatot teljesítő katona vesztette életét az elmúlt három hétben, és egyre több az iraki és külföldi civil áldozat is. A terror politikai téren is rombol: Spanyolország kapitulált. Az új kormányfő, José Luis Zapatero választási ígéretét is túlteljesítve azonnali hatállyal hazarendelte Irakban állomásozó 1300 katonáját. A spanyol példát más, eddig szövetséges országok is követték, ugyanakkor számos ország további támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat a terror elleni küzdelmében. Eközben felállították Bagdadban a Szaddám Huszein perét lefolytató bíróságot.

Meciar nem kell

A hétvégi szlovákiai elnökválasztás második fordulójában meglepetésre Ivan Gasparovic győzött, így ő lett az ország második közvetlenül választott államfője, aki júniusban öt évre költözik az elnöki palotába. Vladimir Meciarnak, az első forduló magabiztos győztesének újra csak a vesztes keser? kenyere jutott.

Véget ért az orvos-terrorista küldetése

Szombat este óta a Gázai övezet és a ciszjordániai palesztin városok határait egy lélek sem lépheti át. Az izraeli határrendőrség a palesztin területeket hermetikusan elzárta Izraeltől. Történt ez az után, hogy a Hamasz nev? radikális palesztin szervezet száz, az izraeli katonák és lakosok elleni merénylettel fenyegette meg az izraeli államot, mert annak hadserege végzett Abdelaziz ar-Rantiszival, a Hamasz új vezérével. A légierő egyik helikopteréből két rakétát lőttek ki Rantiszi gépkocsijára, amelyek megölték a terrorszervezet vezetőjének az autóban ülő fiát és a testőrét is. Az izraelieknek ezt a likvidálási akcióját – vagy ahogyan ők nevezik, célzott támadását – az Egyesült Államok kormányának kivételével világszerte elítélik. 

Bombaügy

Tizennyolc évi börtönbüntetés után a héten szabadult Mordeháj Vanunu atomtechnikus, akit az izraeli atomtitkok kiszivárogtatásáért ítélt el a közel-keleti ország igazságszolgáltatása. A nemzetközi média hősként ünnepli a volt kémet, míg honfitársai túlnyomó többsége a felmérések szerint árulónak tartja Vanunut.

Belföld

Egy nagy nulla

– Kezd tragikomédiába fordulni. – Nem, ez már kezdettől fogva az. A brókerbizottságra várunk a Fehér Házban. Húsz újságíró, öt kamera és a bizottság kormánypárti tagjai.  – Demeter úr üzeni, hogy negyed órát késik – közli Wiener úr az MSZP-ből.  – Csórikám, annyi pluszmunkát vállal – feleli valaki, majd a többség kitódul a folyosóra kávézni. – Wiener alelnök úr akár be is zárhatná az ülést – mondja a terembe visszatérő szocialista Tóth úr –, de ez politikailag nem lenne célravezető. – Karcsi, most politikailag célszerűen vagy törvényesen akartok viselkedni? – száll a kérdés Tóth úr felé, válasz azonban nem jön. Fél három előtt néhány perccel megérkezik Demeter úr, az elnök, s ezzel kezdetét veszi a vég. Pontosabban fogalmazva a Rejtő és Kulcsár urak nevével fémjelzett sikkasztás-pénzmosás ügy kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság záró ülése.  Az ülés hat percig tartott. Mivel a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a napirendet, a bizottság hat hónapos tevékenységének hivatalos eredménye: nulla. 

A munka nem kommunista találmány

Munka, Otthon, Biztonság – tűzte zászlajára a Fidesz– Magyar Polgári Szövetség. Egyes vélemények szerint ezzel a legnagyobb jobboldali párt a szociáldemokrácia vizeire evez át a szavazatokért, mások kritikusabb hangot megütve azt mondják, a hármas jelszó egyenesen kommunista áthallás. Lapunknak nyilatkozó politológusok szerint ez utóbbi vélemény a kérdés "meredek" leegyszerűsítése. A munka hangsúlyozása ugyanis egyrészt nem kommunista találmány, másrészt minden politikai oldal igyekezett és igyekszik megoldásokat találni az egzisztenciális biztonság minél szélesebb megteremtésére – igaz, változó eredményességgel. 

Mézesmadzag jobbról-balról

Bár a közvélemény-kutatások egy kivétellel továbbra is biztos előnyt mérnek a kormányoldallal szemben, választási szakértők úgy érzik, hogy változtatni kellene, mert a jelenlegi trend folytatása sokkal inkább kedvez az uniópárti táborral rendelkező szocialistáknak. Orbán ezért próbálja elcsábítani az általuk eddig semmibe vett fővárosiakat, és urnához hívni a tavalyi referendumon az unió ellen voksolókat, Kövér László pedig a radikálisokat próbálná mozgósítani.

Vörösök és csillagok

Tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt állította elő Vajnai Attilát, a Munkáspárt alelnökét a rendőrség egy április 4-ei megemlékezés után. Az alelnök a Szabadság téri Szovjet emlékműnél tűzte ki magára az ötágú vörös csillagot, amiért is rendőri figyelmeztetésben részesült, ám azt figyelmen kívül, a csillagot pedig magán hagyta. Letartóztatása óta politikai és közéleti vita tárgya lett az ötágú vörös csillag tiltásának vagy engedélyezésének a kérdése. Az ATTAC Magyarország Polgárjogi Szervezet tiltakozó petíciót indított a szimbólum viselésének engedélyezéséért, három szocialista országgyűlési képviselő pedig törvénymódosítást kezdeményezett, hogy ezentúl ne tekintsék önkényuralmi jelképnek az említett szimbólumot. A vita jelzi, hogy máig nem tisztázott a "marxista-leninista" múlt értékelése Magyarországon.

Hit és értékek

A magyar holokauszt felelősei

Ott tartunk hatvan esztendővel ezek után a borzalmas események után, hogy az egykori náci uralom alatt álló világban élő emberek, a Magyarországon élőket beleértve, édeskeveset tudnak minderről. Félrevezetett nacionalisták, akik történelmük e sötét fejezetét mindenáron megtisztítanák, a második világháború befejezése után szinte azonnal valóságos félretájékoztatási kampányt indítottak. (…) Sokkal inkább aggasztanak azok a köztiszteletben álló politikai, kormányzati és katonai tisztségviselők, akik miközben tisztában vannak a holokauszt valóságaival, mindent megtesznek annak érdekében, hogy felmentsék Magyarországot bármilyen felelősség alól, és hogy a Horthy-korszak rehabilitálását előidézzék. Ezek a személyek a holokausztért szinte kizárólag a németeket hibáztatják és néhány "megtévesztett" nyilast, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a végleges megoldást az alkotmányosan kinevezett Sztójay-kormány akkor tervezte el és váltotta valóra az SS-szel karöltve, amikor Horthy Miklós magyar államfő volt. Ezek a köztiszteletnek örvendő személyek állnak ma a történelem megtisztítását célzó kampány élén. Ezek törekszenek arra, hogy összehasonlítsák Auschwitzot a Gulággal, a kommunizmust a holokauszttal, a bolsevizmust a zsidósággal, hogy Gömböst és Bárdossyt rehabilitálják, hogy Teleki Pálnak szobrot állítsanak, hogy Szálasival kapcsolatos kiállítást rendezzenek, s hogy a Horthy-korszak nemzeti-keresztény elveit életre keltsék. 

A képek bizonyítékok

Azok a képek, amelyek a ma felavatott múzeumban láthatók, Auschwitzban készültek. A képeken magyar zsidók vannak Kárpátaljáról. (Ez a terület ma Ukrajnához tartozik.) Őket Auschwitzba deportálták csakúgy, mint a hatszázezer magyar zsidó egy részét, a többieket különböző haláltáborokba hurcolták. Magyarok is segítették a németek munkáját. Ők központi szerepet játszottak zsidó testvéreik elhurcolásában. Partnerek voltak abban a szörny? népirtásban, amely páratlan a történelemben.

HÁTTÉR

Hátra arc

Ahogyan a második világháború előestéjén a náci birodalom áttört a spanyol polgárháborúban, és sikeres főpróbát tartott Európa lerohanása előtt, úgy egy hónapja egy újabb totalitárius elnyomó eszme aratott – remélhetőleg pirruszi – győzelmet. A március közepén megrendezett spanyol választásokon az al-Kaida nem egyszerűen megnyerte a választásokat a spanyol szocialistáknak, hanem gyakorlatilag saját magát hozta helyzetbe. 

Fapados dömping májustól

Tetemes hátrányát faragja le Magyarország a szintén most EU-tagállammá váló Csehországgal szemben, már ami a fapados légitársaságok működését illeti. Idén ugyanis legalább öt légitársaság indítja el gépeit Budapestről, s legközelebb már az olasz AlpiEagles diszkontcég járatain is repülhetünk Velencébe. A hazai légitársaság, a Malév eddig sikeresen vette fel a kesztyűt az új kihívásokkal szemben. 

Kockázati bizonyítvány

A héten debütált a hazánk politikai és gazdasági kockázatát értékelő jelentés. E szerint országunk politikailag alacsony, gazdaságilag pedig közepes kockázati besorolású volt 2003-ban. A Political Capital Institute (PCI) és a Figyelő cím? gazdasági hetilap közösen készített országjelentése a jövőben negyedéves, illetve éves rendszerességgel tájékoztatja majd a hazai döntéshozókat az ország aktuális állapotáról.

Járai kamatot csökkentene

Ha jól alakulnak a gazdasági folyamatok, elképzelhető újabb kamatszintcsökkentés – jelentette ki Járai Zsigmond jegybankelnök. Járai szerint a javuló eredmények hatására a befektetők bizalma kezd helyreállni, és az inflációs folyamatokban szintén várható kedvező fordulat, ami megteremtheti az intézkedés alapját – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Kelet-európai kistigrisek

Váratlan kihívás elé kerültek az Európai Unió rangidős tagországai. A most csatlakozók közül ugyanis Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország gazdasági dinamizmusa messze felülhaladja a tizenötök Európáját. A JP Morgan ez irányú jelentése szerint az uniós "öregek" attól tartanak, hogy az újoncok "kistigris országként" előlük fogják elorozni a munkahelyeket és a beruházási lehetőségeket. 

Uniós támogatások: fiataloké a jövő

Pályázatokról szóló sorozatunkban ezen a héten bemutatjuk a mezőgazdaság fejlesztését segítő felhívások egy részét. 2004. május 3-ától többek között az alábbi jogcímeken lehet pályázni EU-s támogatásra: mezőgazdasági beruházás, halászati ágazat strukturális támogatása, fiatal gazdálkodók induló támogatása, szakmai továbbképzés és átképzés.

Kamatemelésre várnak Amerikában

Amerikában felerősödtek a kamatemelési várakozások, miután a vártnál magasabb inflációs adat látott napvilágot. A növekedési kilátások még mindig kedvezőek, és elmúlni látszik a defláció réme is, így akár már a nyár folyamán sor kerülhet egy kamatemelésre. 

A súlytalanság súlya

A magyar gyerekek közel nyolcvan százaléka semmit sem sportol a testnevelésórákon kívül – az USA-ban a korosztály nyolcvan százaléka sportol rendszeresen. Nálunk előbbre való a tudásbeli teljesítmény, márpedig ehhez elengedhetetlen a jó fizikai kondíció. A magyar fiatalok – akárcsak az idősebbek – rendkívül káros életmódot folytatnak, sőt még károsabbat, mint elődeik hajdanán. Szó szerint mindent megtesznek azért, hogy egész életüket komoly betegségekkel küszködjék végig. Az "ülve száguldó" életmód ugyanis többek között tömeges elhízáshoz, tinédzserkorban jelentkező csontritkuláshoz, cukorbetegséghez, mozgásszervi és érrendszeri problémákhoz vezet. 

Kispártok jövője

Van-e jövője Magyarországon a két kis parlamenti pártnak? Netán van-e esélye valamelyik parlamenten kívüli erőnek, hogy az EP-választásokon eséllyel induljon, netán a 2006-os országgyűlési választásokon sikerrel szerepeljen? A kérdés legalább annyira fontos, mint az a másik kérdés, hogy a két nagy párt hogyan szerepel az európai parlamenti választásokon. Ha a magyar rendszerváltás első korszakát (1990–2002) úgy jellemezhetjük, hogy az egy tudatosan felépített sokpártrendszer volt, akkor a 2002-vel kezdődő új korszakot az ugyancsak tudatosan vállalt kétpártrendszer korának nevezhetjük. Milyen ellenszereket kínálhat ebben a folyamatban a két kis parlamenti párt?
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!