hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Járai kamatot csökkentene

2004. 04. 26.
Ha jól alakulnak a gazdasági folyamatok, elképzelhető újabb kamatszintcsökkentés – jelentette ki Járai Zsigmond jegybankelnök. Járai szerint a javuló eredmények hatására a befektetők bizalma kezd helyreállni, és az inflációs folyamatokban szintén várható kedvező fordulat, ami megteremtheti az intézkedés alapját – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Hangot adott annak a véleményének is: amennyiben a feltételek fokozatosan megteremtődnek, Magyarország 2009-2010 körül bevezetheti az eurót. Kifejtette: "a közös pénz magyarországi fizető eszközzé nyilvánítása kiutat jelent a nehézségekből, hiszen gyorsabb gazdasági növekedést, alacsony kamatszintet és stabil árfolyamot biztosít majd". 

Járai Zsigmond az idei második fél évben csökkenő inflációra számít, szerinte májusban 7-8 százalék között tetőzik majd a pénzromlás, majd év végére 6-7 százalékra mérséklődik, de mint mondta, a jelenlegi helyzet alapján tarthatónak látszik a 2005 végi 4 százalékos mérték? inflációs cél. 

A Nemzeti Bank elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: az elkövetkezendő években komoly reformra lesz szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság nyertese lehessen az európai uniós csatlakozásnak és hosszú távon közelíthessen a közösség színvonalához. Elsősorban az állami szektorban van szükség intézkedésekre, mert tarthatatlan az adósságállomány nagysága. "Takarékosabb, racionálisabb gazdálkodásra van szükség, és a jelenlegi állami bürokrácia sem alkalmas arra, hogy az európai uniós forrásokért zajló versenyben sikeresebb legyen" – jelentette ki. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!