hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európai vitatéma
Felébresztett uniós kampány

2004. 04. 12.
A laposnak ígérkező uniós kampányban mindkét parlamenti oldalnak kapóra jött Kósáné Kovács Magda szocialista képviselőnőnek a Vatikánt bíráló kijelentése. 

Az első héten kialakult nyilatkozatháború ezen a héten újabb fordulatot vett. Szíjjártó Péter fideszes képviselő úgy vélte, hogy Európa nem nézi majd jó szemmel, ha "Magyarországnak egyházellenes kijelentéseket tevő képviselői lesznek az Európai Parlamentben." Kósáné logikáját veszélyesnek nevezve sejtette, hogy az ilyesmi "az elmúlt században többször vezetett katasztrófához" kontinensünkön. Ezért aztán javasolta, hogy vegyék le Kósánét az MSZP EP-listájáról. Tirts Tamás – ugyancsak a Fidesz képviselője – azonnali kérdést tett fel az ügyben Kovács László külügyminiszternek a parlamentben. Kovács válaszában utalt rá, hogy nem ez a jellemző a szocialisták egyházpolitikájára, de ne veszítsük szem elől, hogy egy állam külpolitikai irányelveinek bírálata nem jelenti a katolicizmus elmarasztalását.

Kupper András, a fővárosi Fidesz – MKDSZ frakcióvezetője elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a Mátyás templom akadozó rekonstrukcióját is idekeverje, melynek kapcsán megjegyezte: "a szocialista, szabaddemokrata városvezetés és a kormány nyúlja le az egyház pénzét", nem pedig a Vatikán Európát.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke nyilatkozatában úgy érzékeli, hogy a képviselőnő a Vatikán mellett az Európai Uniót és Romano Prodit is "megtámadta", és "Vatikán-fóbiás" gondolkodásmódjával megosztja a társadalmat csak azért, hogy néhány "katolikusellenes csoportot" megnyerjen. Végkövetkeztetése: a felelőtlen kijelentések Magyarország pozícióit rontják az unión belül.

A Szociáldemokrata Keresztény Szövetség még tovább fokozta a szuperlatívuszokat, és reményét fejezte ki, hogy az MSZP nem fogja jogelődjéhez hasonlóan börtönbe zárni a magyar katolikus híveket, és arra kényszeríteni őket, hogy áttérjenek a marxista-leninista pogány hitre.

Egy másik szövetség, a kereszténydemokrata, az interjúban elhangzottakból az MSZP brüsszeli munkastílusára következtetett, elnökük, Harrach Péter pedig a "felszínre került gyűlölet személyiség- és társadalomromboló" hatása miatti bánatának adott hangot. Az MDF alelnöke, Szőke László bocsánatkérésre szólította fel Kósánét, melynek címzettje az összes "hívő magyar állampolgár" lenne. Az Európai Parlament magyar megfigyelői csoportjának néppárti tagjai nevében Surján László fejezte ki felháborodását, és az "európai eszme megcsúfolását" emlegetve kijelentette: ők még egyetlen "agresszív lobbicsoporttal" sem találkoztak. 

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, egyben az MSZP elnökhelyettese egy vidéki templomlátogatás után határolódott el Kósáné mondataitól. A párt szóvivője, Nyakó István azonban minden visszahívásra utaló ellenzéki kezdeményezést visszautasított, és rávilágított, hogy a képviselőnő "egy, az unióban is régóta napirenden lévő, nemzetközi szint? vitatémát" vetett csupán fel. Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor, hogy a legnagyobb ellenzéki párt "ízléstelen módon kampányeszközzé silányította a magyarországi római katolikusokat". Kósáné rendkívüli sajtótájékoztatón adta tudtára mindenkinek, hogy "nem mond le semmiről, nem von vissza semmit, és nem magyarázkodik". Az ellene indított támadássorozatot a Fidesz "m?balhéjának" nevezte, mellyel meglátása szerint az ellenzékiek "húsvét előtt undorító és felháborító módon igyekeznek megfélemlíteni az embereket". A politikus kikérte magának a kioktató nyilatkozatokat, és megerősítette, hogy öt évig fogja képviselni Magyarország érdekeit Brüsszelben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!