hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 07. 02. (VIII/27) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A függetlenség napjai

Két nappal a bejelentettnél korábban és visszafogott külsőségek mellett adták át az amerikaiak a hatalmat Irakban az új átmeneti kormányzatnak. A változások nagyobbrészt szimbolikusak, hiszen az országban továbbra is 160 ezer külföldi katona állomásozik majd, természetesen saját parancsnokság alatt, míg Ijad Allavi frissen kinevezett iraki miniszterelnökre vár a feladat, hogy újjászervezze a koalíciós erők által feloszlatott katonai egységeket. Ezekre pedig sürgősen szüksége lehet, mivel az amerikaiak értésére adták, hogy az iraki civilek elleni támadások elhárítása már az új, helyi adminisztráció feladata lesz. A koalíciós parancsnokok azonban fenntartják a jogot arra, hogy bárhol fellépjenek a terroristákkal szemben. Az Egyesült Államok, elsősorban pedig Bush elnök legfontosabb rövid távú célja az, hogy olyan eredményeket mutasson fel, amelyek megindokolják a hazai közvélemény előtt a több mint 800 amerikai katona áldozatát, akik életüket adták Irak demokratizálásáért.

Rókák a tyúkketrecben

Tizenöt percre volt szükségük az uniós vezetőknek ahhoz, hogy a portugál miniszterelnököt jelöljék az Európai Bizottság új elnökének rendkívüli csúcstalálkozójukon Brüsszelben. Megkezdődött ugyanakkor a többi tisztség elosztása is – az EU-ra jellemző módon – a háttérben.

Véget ér az intifáda?

Véget ér az intifáda? – teszik fel az utóbbi időben egyre gyakrabban a kérdést közel-keleti elemzők és politikusok, abból fakadóan, hogy március óta a palesztinoknak egyetlen öngyilkos merényletet sem sikerült végrehajtaniuk Izrael területén – annak ellenére, hogy a Hamasz széles kör? bosszúhadjáratot hirdetett, miután az izraeli hadsereg a tavasszal likvidálta a palesztin terrorszervezet első számú vezetőit – írja a World Net Daily konzervatív internetes lap.

Chirac nem kér a törökökből

A normandiai partraszállás hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett júniusi ünnepségek békéltető hangneme nyilvánvalóan nem tudta feledtetni az Amerika és Európa közötti jelenlegi éles ellentéteket. George Bush amerikai elnök ötnapos európai útját megkeserítette, hogy a franciák továbbra is dacolnak az Irakra és Afganisztánra vonatkozó amerikai tervekkel. A hét eleji isztambuli NATO-csúcstalálkozón aligha sikerült orvosolni a megosztást az Egyesült Államok és az EU között, amit csak fokoz, hogy az Atlanti-óceán két partján merőben mások az elképzelések Törökországról és a Közel-Kelet demokratizálásáról is. 

Belföld

Újra osztják a zsugát

Ha forradalmat nem is, de forrongást kiváltott, és a régóta esedékes tisztújítást is előrehozta az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség a szocialistáknál. A párt modernizálásának szükségességével mindenki egyetért, a módokról és a személyi konzekvenciákról viszont még folyik a vita. A pártelnöki posztot Hiller István nyerheti el, de a Gyurcsány Ferenccel való szoros szövetsége miatt ez miniszterelnök-jelölti cserét is magával hozhat, ami természetesen Medgyessynek nem túl szimpatikus. A miniszterelnök a fiatalokban keres partnert, ezenkívül több vezető szocialista sem szimpatizál az "egyet fizet, kettőt kap" elvvel.

Tőkeinjekció a kórháznak

A kiskunhalasi lehet az első olyan kórház Magyarországon, amelynek működtetését egy jelentős mérték? tőkebevonást is végrehajtó, külső szakmai befektető veszi át. Ehhez már csak a lapzártánk után sorra kerülő – minden bizonnyal igenlő – önkormányzati döntésre van szükség. Egy hattagú konzorciumot képviselve a HospInvest Rt. három év alatt 1,7 milliárd forintot, majd további 800 milliót fordít a kórház épületének felújítására, valamint eszközbeszerzésre, és ezzel a 130 ezer ember betegellátását végző intézmény minden tekintetben 21. századi színvonalúvá válik. Az egészségügyi kormányzat modellintézményként tekint az átalakuló kórházra.

Kettős állampolgárság a gyógyír

Több mint kétszázezer aláírás gyűlt össze a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kezdeményezésére. Az akció célja, hogy a kettős állampolgárság kérdésében ügydöntő népszavazást írjon ki a köztársasági elnök. A javaslat komolyan megosztja a pártokat, illetve a határon túli magyarok képviselőit is.

Ki csinálja a fesztivált?

A jobboldali napi sajtó legújabb összeesküvés-elméletében Juszt László és Demszky Gábor feleségeiken keresztül markolnak föl 135 millió forintot a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH). 

Hit és értékek

Lombik életre-halálra

Noha Magyarországon 100-150 ezer párt érint a meddőség, csak kevesen vannak tisztában az orvosi kezelés mibenlétével, s ennek alapján az egész jelenséget érintő etikai, jogi és szakmai aggályokkal. Nyilván komoly üzleti érdekek is közrejátszhatnak abban, hogy a köztudatban elég erősen él a mesterséges megtermékenyítés mindenhatóságába vetett hit – sokan azt gondolják, ez a "holtbiztos" menedék, amikor már minden egyéb próbálkozásuk kudarcba fulladt. Mindezeket figyelembe véve a sokoldalú felvilágosítást tűzte ki célul egy nemrégiben megrendezett, nagyszabású szakmai konferencia.

HÁTTÉR

A pénz beszél, az elnök megy

A Budapesti Értéktőzsde többségi tulajdonosainak kérésére a héten lemondott Jaksity György tőzsde-elnök. A keddi közgyűlésen az osztrák tulajdonosok döntöttek utódjáról. Erről és a "pénz természetéről" beszélgettünk a távozó elnökkel.

Messze még a győzelem

Idézetek az AP és a Reuters hírügynökségek hét elején egyszerre kiadott tudósításaiból:  "Irakban hétfő reggel – két nappal a tervezett időpont előtt – a szövetséges erők tizennégy hónapi megszállás után hivatalosan átadták a hatalmat az átmeneti kormányzatnak. Paul Bremer, Irak addigi amerikai polgári kormányzója a szövetséges erők főhadiszállásán – a szigorúan őrzött zöld zónában – egy szerény, külsőségektől mentes ünnepség keretében átnyújtotta Ijad Allavi iraki miniszterelnöknek a szuverenitás átadásáról szóló dokumentumokat. A ceremónián részt vett Gazi Adzsil al-Javer iraki köztársasági elnök is, aki köszönetet mondott a koalíciós erőknek és kijelentette: »Most már nincs visszatérés a korábbi állapotokhoz.« Ijad Allavi történelminek nevezte az eseményt, és hozzátette: az irakiak már képesnek érzik magukat a biztonsági helyzet ellenőrzésére. Elmondta, hogy ő kérte a hatalomátadás előrehozatalát, hogy az irakiak minél hamarabb maguk irányítsák a sorsukat. Kijelentette: »Az átmeneti kormányzatnak eltökélt szándéka, hogy januárban megtartsák a választásokat.« Végezetül hangsúlyozta, hogy az Irakban kiontott vér jó célt szolgált: a demokrácia és a szabadság megteremtését. Paul Bremer rövid beszédében elmondta: az irakiak jelezték, hogy készek a szuverenitás átvételére, és ehhez az amerikaiak hozzájárultak. Az amerikai tisztviselő már aznap távozott az országból."

Jukosz-ügy: folytatása következik

Csoda történt az orosz értékpapírpiacon: a gazdasági mutatók bárminem? pozitív elmozdulása nélkül az értékpapírok árai pillanatok alatt 34 százalékot emelkedtek. Ez a gyorsaság főként a legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz részvényeire volt jellemző, melyek az elmúlt év során folyamatosan veszítettek értékükből. A történtek hátterében egy különös esemény állt: azon a bizonyos napon Vlagyimir Putyin azt találta mondani egy sajtókonferencián, hogy "az orosz kormány nem érdekelt az olyan vállalatok csődbe jutásában, mint a Jukosz". Mindez egyfelől újfent azt bizonyítja, milyen tekintéllyel rendelkezik az orosz elnök, másfelől azt is, hogy az országban bármely – még a legnagyobb – cég is szorosan függ az államhatalom jóindulatától. A Jukosz azért került a figyelem középpontjába, mert a napokban elkezdődött Mihail Hodorkovszkijnak, Oroszország leggazdagabb emberének, a Jukosz elnökének a pere. A megfigyelők szerint nem csak egyszer? jogi eljárásról van szó, Hodorkovszkij politikai támadás áldozata. 

A magyarok több mint fele otthon marad

A felnőttek közel 40 százaléka készül nyaralásra. A legtöbben valamelyik tengerpart felé veszik az irányt, de ha erre nincs keret, akkor egy hosszú hétvégére "leruccannak" vidékre. A GfK Piackutató Intézet húsz országban végzett felmérést az emberek utazási szokásairól. E szerint a tengerparti strandokra általában inkább a városi lakosok vágynak. A szabadságukat otthon töltők főleg falun, mezőgazdasági területeken élnek. A 18–30 éves korosztály sokkal nagyobb arányban kedveli a tengerparti nyaralást, mint az 50 éven felüliek. A magyar felnőttek 42 százaléka tervez nyaralást a következő tizenkét hónapban. Közülük legtöbben belföldön szándékoznak pihenni, ami nagyrészt az üdülési csekkeknek és a hazai turizmus minőségi fellendülésének köszönhető. A külföldre utazók leginkább Horvátország, Görögország, Spanyolország, majd Ausztria és Olaszország tájait keresik fel.

Előny a balti államoknál

Történelmi lépésre szánta el magát Észtország, Litvánia és Szlovénia: beléptek az euró előszobájának tartott ERM-II árfolyamrendszerbe, azaz az euróhoz kötötték valutájukat. Ha minden sikerül, az említett országokban 2007-től a közös európai pénz lesz a fizetőeszköz. A magyar kormány legújabb elképzelése szerint hazánk 2010-ben csatlakozik az euróövezethez, így várhatóan Cseh-, Lengyelországgal, illetve Szlovákiával közösen 2008-ban érik meg a helyzet az ERM-II-be való belépésre. 

Újra a csúcs felé tör a BUX

Emelkedő tendencia mutatkozott a tőzsdéken az elmúlt kereskedési héten, elsősorban az iraki hatalomátadás zökkenőmentes lebonyolódásának örülhettek a befektetők. Az olajár kéthónapos mélypontra süllyedt, miután az iraki olajexport újraindult, és a norvég sztrájk is befejeződött. Ennek a légitársaságok befektetői látták legnagyobb hasznát a héten, kevésbé jól jártak az autógyártókba fektetők; a kamatemelési kilátások miatt forgalomcsökkenéstől tartanak a szektorban. 

Szegény gyerek a kastélyban

"Egy új világhoz kell hozzászoknunk, ez kétségtelen. Be kell festeni a hajad, a legdrágább öltönyt kell fölvenned, a legújabb kocsiba kell ülnöd, különben azt mondják: bácsikám, húzzon el innen." 

Lovag lett Simon Wiesenthal

A híres nácivadász bécsi otthonában vette át az angol királynő által adományozott tiszteletbeli lovagi címet. A kitüntetett nem használhatja a "Sir" titulust, de az elismerés méltán illeti meg hatvanéves tevékenységéért, amelyet az indoklás szerint az emberiség szolgálatában töltött. 

Császári gyógyfürdővárosok

Jól megy mostanában a cseheknek! Potenciális foci Európa-bajnok-jelöltek, Budapestet megelőzve fővárosuk üzleti és kulturális központtá vált, és a gazdaság egyik fő bevételének számító turizmusból is jóval nagyobb szeletet kapnak a tortából, mint mi. Amit talán kevesen tudnak, hogy gyógyfürdővárosaik is keresettebbek, híresebbek és patinásabbak a magyarországi gyógyvizeknél. A közismert Karlovy Varyba és a méltatlanul ritkán említett Teplicébe invitáljuk a nem szokványos üdülésre vágyókat. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!